Szekszárdi Vasárnap, 2008 (18. évfolyam, 1-45. szám)
2008-06-15 / 23. szám
4 tasakmj» hétről hétre *°°«-m-u»*. Iskola-összevonások Postaládacserék Szekszárd hozzájárult ahhoz, hogy a város a Bezerédj Kereskedelmi Szakközépiskolával belépjen a megye által összefogott Térségi Integrált Szakképző Központba. Maga az ingatlan továbbra is a város tulajdonában marad. Erről is döntött a megyeszékhely rendkívüli közgyűlése. A Rózsa kollégium feladatainak megszervezése immár az I. Béla Gimnázium keretében történjék meg - döntött a testület többsége, vagyis egy nagy épületkomplexum válik szakmailag, és gazdálkodásában is egységessé. Ugyancsak egyetértett a képviselők többsége a Garay János Általános, Művészeti és Sportiskola, valamint a Liszt Ferenc Művészeti Iskola összevonásával. Ezt a lépést, akárcsak a többi hasonlót is, főképpen a forrásbevonás lehetséges bővítése indokolja. A forrásokra az újabb fejlesztések miatt van nagy szükség. Horváth István polgármester aláhúzta: a város továbbra is fontosnak tartja az iskolák teremtette értékek és hagyományok megőrzését, illetve erősítését. Csillagné Szántó Polixéna, a művelődési és oktatási bizottság elnöke pedig ismételten megerősítette: a Liszt Ferenc Művészeti Iskola marad a saját helyén, az Augusz házban. Egyöntetűen határozott a közgyűlés arról is, hogy a jelentős létszámcsökkenést megélő Szivárvány iskola alaptevékenységét a jövőben az 5. Számú Általános Iskola lássa el. A kisebbségi önkormányzatok, a szakmai szervezetek, a szülői munkaközösségek mindegyik összevonási tervnél támogatták a közgyűlést - hangsúlyozta a polgármester. Sz. Á. A minap hárman dohogtak a polgármesteri hivatal előtt. Hiányolták az új postaládát, s mert mint mondták, már legalább másfél hónapja elvitték a régit. Erzsébet asz- szony, a hírlapüzlet vezetője is megemlítette, nála is rendszeresen érdeklődnek a piros doboz érkezésének időpontjáról, amiről neki sincs fogalma. Máté István, a körzeti posta vezetője kérdésünkre elmondta, Postaládák Szekszárdon Alisca u. 16., Bethlen Gábor u. 44., Bogyiszlói u. 1., Csatári u. T., Otthon u. 44., Rákóczi u. 85. (a 3-as posta), Tartsay ltp. 51., Zöldkert u. 16., Zrínyi u. 88., Wesselényi u. 16. (2-es posta), Széchenyi u. 11-13. (1-es, nagyposta). hogy az egész országra kiterjedő postaládacserét a Magyar Posta a törvényi előírás és a meghatározott ütemterv szerint hajtotta végre. A helyi vezetőket pedig tényszerűen tájékoztatták a cserék időpontjáról és a ládák számáról. Ez utóbbi a település nagysága szerint került megállapításra. Szekszárdon a korábbi 38 helyett mindösszesen 11 postaládát szereltek fel, s a csere két hét alatt lezajlott.- A postaládák számának csökkentése indokolt volt, hiszen jelentősen visszaesett a levélforgalom. Előfordult, hogy egyes ládákba hetente mindössze egy-két alkalommal dobtak be néhány levelet - fogalmazott Máté István, majd hozzátette: - Ezután a ládákat naponta egyszer ürítik ki a területen dolgozd kézbesítők.- hm Langyos víz és reformbarkácsolás Jaksity György még nem lát fényt az alagút végén Az év üzletembere, Jaksity György, a Concorde Értékpapírpiac Zrt. ügyvezető igazgatója, akit az objektív tisztánlátást segítve gyakran kérdeznek a magyar gazdasági valóságról, az egy helyben topogásunkról, a magyar társadalom - az ő szóhasználatával élve: Garfield-szerepéről. Jaksity György a Szekszárdi Vállalkozói Szalon első félévi programjának utolsó előadójaként érkezett városűunkba. Az értékpapír piacon a nagy nyugati befektetők dominanciája ellenére roppant sikeres céget irányító vállalkozó máshogy közelítette meg a kérdést, mint az erről értekező, közbeszédet uraló közgazdászok, politikusok. A munkamorál, a sokaknak még jó „langyos víz” effektus, a politikának a szolgáltató műfajban való itthoni ténykedése okán Jaksity nem látja a fényt az alagút végén, amit a konvergenciaprogram teljesülése révén sokan már igen. A fiatal közgazdász utóbbi „kipipálásában” sem annyira biztos, mint a kormányon lévő politikusok. Újabb százmilliókat kellene ugyanis találni a költségvetési hiány csökkentéséhez, de honnan, ha az idén sem hízik a gazdaság 4- 5 százalékosan, ami más, hasonló helyzetből induló ország esetében már alapminimum.- Ma, 18 évvel a rendszerváltozás után elkerülhetetlenek az emberek nagy többségét érintő azon fájdalmas döntések, amelyeket nem csak az EU-hoz újonnan csatlakozó szomszédok, de annak idején az Jaksity György: „Attól tartok, nálunk még jó ideig nem lesz alapvető változás” írek és a finnek is meghoztak. Ezt mi csűrjük-csavarjuk, halogatjuk, „reformbarkácsolunk”. A politika csak azt mondja az embereknek, amit hallani szeretnének. Nem látom annak a határozott szándékát, hogy tényleg meg akarják teremteni az olcsóbb államot, ezres nagyságrendben kevesebb önkormányzatokkal, hivatalokkal. Arra vonatkozóan sem látok érdemi lépéseket, hogy az adóból be nem folyt százmilliárdokat tényleg beszedné az állam. Egyszerűen tarthatatlan, még egy valódi jóléti államban is, hogy másfél millió ember nem fizet adót, mert papíron minimálbérre van bejelentve. A pazarló, munkára nem ösztönző szociális ellátó rendszerről most hadd ne tegyek említést. Mivel gyenge az adómorál, csak roppant magas adókkal lehet teljesíteni a költségvetési elvárásokat, de ez alól mindenki valamilyen módon megpróbál kibújni.- Azért nem maradhat majd húsz év elteltével minden változatlan, mert jönnie kell egy valóban lázadó generációnak, amely még össztársadalmi támogatást is kaphat.- Attól tartok, nálunk még jó ideig nem lesz alapvető változás. Mert az alkotó értelmiség jelentős része - látva a helyzetet - távozik, az agyelszívás minden bizonnyal folytatódik. Akik családi vagy egyéb emocionális kötődésből maradnak, azok szocializálódnak, elfogadják ezt a helyzetet, a számukra teremtett viszonylagos jólétért. Sok milliónak pedig valahogy még mindig jó az a langymeleg víz, ami megadatik számára, amiből ilyen-olyan ügyeskedésekből, kapcsolatokból hónapról hónapra, azért nem is annyira rosszul éldegél. Több a rossz példa, mint a jó- Ha csökkentenénk a közép- és kisvállalkozók terheit, akkor máris nő a foglalkoztatás, több befektetőt is vonzunk.- Elméletileg így van, de nézzük meg közelebbről a kérdést. A mai Magyarországon, meglátásom szerint, nem túl nagy azoknak a vállalkozásoknak a száma, amelyek tisztán piaci viszonyok közepette növekedtek, és nem kétes értékű előnyökkel indultak volna, megkaparintva a jól fizető állami megrendeléseket. Meg kell teremtenünk a tisztességes versenyt, s az ebből győztesen kijövök növekedésének pedig az állam és a közszféra is haszonélvezője legyen, a tisztességesnek nevezhető adók beérkezésével.- Azért mégis csak kell lennie ki- útnak. Egy kemény, következetes, prioritásokat fölvállaló, azt végigvivő gazdaságpolitika kikényszerítheti a szemléletváltozást.- Az első lépés egy valóban reális diagnózis felállítása. Ma nincs egy átfogó helyzetkép az állam birtokában, amellyel objektív összehasonlítást lehetne végezni azokkal az országokkal, amelyekről úgy gondoljuk, hogy hasonló helyzetből startoltak, mint mi. Egy az egyben nem lehet átvenni semmit, de a különböző modellekből akadnak elemek, amelyek a mi viszonyainkra is adaptálhatóak. Ebben az esetben nem kivárni, halogatni kell, hanem meghozni azokat a döntéseket, amelyek a folyamatok beindításához szükségesek. Magyarország földrajzilag is egyértelműen Skandinávia és a Balkán között van félúton. Értékválasztásunk alapján inkább a balkáni területhez vagyunk közel, de gazdasági fejlettségünkben azért még előrébb tartunk. A félelem azonban bennünk lehet: ha az elkövetkezendő tíz év ebben a langyos helyzetben telik el, akkor ők is megelőznek, de legalábbis beérnek bennünket.- Távol tartja magát a politikától ezután is, noha óhatatlanul beszél róla és a politikusokkal is találkozik?- Igen, mert úgy látom, nem jött még el az ideje, hogy ezt a véleményemet felülvizsgáljam. B. Gy.