Szekszárdi Vasárnap, 2008 (18. évfolyam, 1-45. szám)
2008-05-11 / 18. szám
7^fAs4miP SPORT 2008. MÁJUS 11. A II. Domaine Gróf Zichy Utcai Futófesztivál Egyedi színfoltok a szürke aszfaltról A II. Domaine Gróf Zichy Utcai Futófesztivál új, Garay téri főhadiszállásán és a versenypályán a színes kavalkád - a tavalyihoz képest gyérebb érdeklődés ellenére - garantált volt. Ott sertepertéltek a téren a jövő ígéretes, már a korosztályos versenyeken bizonyító atlétái Szekszárd- ról, Bonyhádról és Dombóvárról. Igen Papp Máténak, Beke Zsanettnek, Kustos Gergőnek - hogy csak néhány nevet említsünk - nem egy verseny volt ez a sok közül. Mégis csak hazai pálya, ahol sok az ismerős, ahol mutatni kell valamit. Főleg, ha egy-két megyei, vagy távolabbról érkező rivális is tiszteletét tette. A negyedik korcsoportos lányoknál a dombóváriak országos bajnok nagy tehetségének, Beke Zsanettnek azzal a debreceni Buka Glóriával kellett felvennie a versenyt, aki tavaly az aktuális fiú győztesnél is jobb időeredményt produkált. Most a törékeny, higanymozgású dombóvári lány olyan utolsó kört produkált a belvárosi pályán, ami a jövő egyik kiemelkedő női futóatlétáját sejteti. De nem csak egy leány van (volt) talpon e tolnai vidéken - konstatálhattuk elégedetten, hogy az AC Szek- szárd új generációja akkor is hozta volna a győzelmeket, ha erősebb ellenfeleket kapnak. Egy újabb szín volt a kavalkád- ban a németországi testvérváros atlétikai egyesületéből érkező négytagú futócsapat, amelyből ketten az amatőrök 5 km-es futamán, ketten pedig a profik mezőnyében próbálták ki magukat. A váltók versenyében rajthoz állt Horváth István polgármester is az észak-ír testvérváros, Downpatrick képviselője, Gregory Bradley, valamint Koller Attila Tolnatej-vezér, és Fetzer Róbert, a turisztikai Kft. ügyvezetője társaságában. Jó példák az idősebb generációkból Egy újabb szín volt a kavalkád- ban a futó-, duatlon- és triatlon versenyek elmaradhatatlan indulójának számító, a sportot az egészmegőrzés pótolhatatlan eszközének tekintő - s ezt háziorvosként minduntalan hirdető - dr. Schranz Róbert. A megyei orvoskamara titkára az egyéniben a 25. helyen végzett.- Szép óvatosan növeltem az edzéseim intenzitását, s ennek köszönhetően 21 perc körüli 5 km-re vagyok képes. Talán még egy perc javulás benne van, benne lehet a pakliban. A lényeg azonban sokkal inkább az, amit a pácienseimnek is javasolni szoktam: bármilyen mozgás, amit végeznek, legyen rendszeres, és alacsony intenzitás mellett lehetőleg hosszan tartson - jegyezte meg a saját életmódjával az embereknek pozitív példát felmutató doktor. Egy újabb szín volt a kavalkád- ban a futófesztivál korelnöke, a 66 éves, veteránként mindmáig aktív atléta, Soós László. A GYIV1 nyugdíjas igazgatója egyéniben öt, váltóban egy kilométert teljesített. Edzett egy jó ízűt, s még a hiúságát is legyezte, amikor a cél előtt hátranézve húsz-harminc évvel fiatalabbakat látott maga mögött.- Túl erősen kezdtem, ami a folytatásra azért kihatott. A váltóban viszont egészen jól szerepeltünk Novikov Jóskával, Katalin lányommal, és Dobos Renivel. Huszonegy váltóból a kilencedikek lettünk. ___Csodabogár etióp___ Eg y újabb szín a kavalkádban a profiknál győztes etióp Erkolo Ashenafi. 0 az egyik szökevény az etióp futókülönítményből, aki kivárta míg beengedik országunkba, s egy éve már rendszeresen versenyez. Tavaly csak ötödik lett a derék, csupa mosoly afrikai, aki meglepő bejelentést is tett:- Itt akarok letelepedni az önök országában, s ha egy mód van rá, idővel állampolgárságot is szeretnék kapni. Az én igazi távom a maraton lesz, nagy álmom, hogy magyar színekben indulhassak egy olimpián. Hogy ismerem-e az etióp hosszútávfutó világsztárokat? Nagyon fiatalon együtt versenyeztem Bekelével és Gebreselassie- val, volt olyan, hogy én kaptam a nyúl szerepét - újságolta fülig érő szájjal Ashenafi. Egy újabb szín volt a kavalkádban, a maga visszafogottságával, szimpatikus szerénységével az idén is induló Kálovics Anikó. Egy igazi profi, aki az utcai futás műfajában számít már valakinek a világban, aki lehet, hogy a magyar középtávfutás egyetlen képviselője lesz Pekingben. Aki Kínában 10 ezren indul majd, de maratonin futott Erkolo Ashenafi, a férfi győztes már 2:28-at. Aki a következő, londoni olimpián szeretné élete legjobbját futni - cseppet sem a Co- uberteni elvnek megfelelve. B. Gy. ______Eredmények ______ Pr ofi 110 kml, férfi felnőtt: 1. Erkolo Ashenafi (Benji TEAM) 31:02, 2. Sántái Zoltán (PFK) 32:02,3. Juhász András (MISI SC) 32:03. Női felnőtt: 1. Kálovics Anikó (Zalaszám-Zacc) 33:57, 2. Tóth Lívia (Vedac) 35:15,3. Staicu Simona (MISI SC) 36:06. Amatőr 15 kml, férfiak: 1. Pap Máté (AC Szekszárdi 16:08, 2. Elhag Feisal (Bonyhád AC) 16:40, 3. Kustos Gergő (AC Szekszárdi 17:05. Nők: 1. Ranga Viktória (AC Szekszárdi 19:26,2. Ohn Kinga (AC Szekszárdi 19:30,3. Arató Csilla (Dynamic TC) 20:25. I. korcsoport, fiúk: 1. Bräutigam Dániel (Kajdacs), 2. Hollósi Patrik (5. Sz. Ált. Isk., Szekszárdi, 3. Kelemen Zsombor (Babits M. Ált. Isk., Szekszárdi. Lányok: 1. Borbély Alexandra (5. sz. Ált. Isk., Szekszárdi, 2. Mátyási Nikola (Dienes V. Ált. Isk., Szekszárdi, 3. Kapás Tekla (Gyakorió ÁH. Isk., Szekszárdi. II. korcsoport, fiúk: 1. Fodor Ákos (Garay ÁH. Isk., Szekszárdi, 2. Csótár Fábián (Kajdacs), 3. Prehalek Attila (Dombóvár). Lányok: 1. Tóth Lili (Dombóvár), 2 Samai Zsuzsa (Babits M. ÁH. Isk., Szekszárdi, 3 Liktor Dorottya (Dombóvár). III. korcsoport, fiúk: 1. Halmai Balázs (Dienes V. Ált. Isk., Szekszárdi, 2. Varga Zoltán (Dombóvár), 3. Hunyadi Bence (5. Sz. Ált. Isk., Szekszárdi. Lányok: 1. Mácsik Nikolett (Babits M. Ált. Isk., Szekszárdi, 2. Tóth Virág (Dombóvár), 3. Horváth Hanna (Kajdacs). IV. korcsoport, fiúk: 1. Csótár Martin (Kajdacs), 2. Csankó Dávid (Gyakorló ÁH. Isk., Szekszárdi, 3. Krajczár Antal (Dombóvár). Lányok: 1. Beke Zsanett (Dombóvár), 2. Buka Glória (Debrecen), 3. Bogyós Dorina (Babits M. Ált. Isk.. Szekszárdi. Visszapillantó tükör LABDARÚGÁS. "Az NB III Dráva-cso- portjának legutóbbi fordulójában a Szekszárdi U FC1 -1 -es félidő után 2-2-es döntetlen játszott Nagyatádon. A szekszárdiak a játék összképe alapján közelebb álltak a győzelemhez. Az UFC góljait Csende Roland és Hencz Balázs szerezték. KERÉKPÁR. ■Taroltak a Szekszárdi Kerékpáros SE versenyzői a debreceni Hajdú-Főnix kupán. A haladók országúti mezőnyversenyében Baka Zoltán győzött klubtársa, Kis Máté előtt. Kis Ákos a serdülő fiuk mezőnyében nem talált legyőzőre, König Sára pedig ugyan ebben a korosztályban a lányoknál nyert. A kritériumverseny is szekszárdi fölény jegyében telt el, ezúttal Kis Máté nyert Baka Zoltán előtt. A klub még versenyzőként is aktiv edzője, Steig Gábor a felnőttek versenyében bronzérmes lett. KÉZILABDA. ■ Rendkívüli elnökségi ülést tartott az UKSE Szekszárd vezetése az NB l/B-s felnőtt csapat várakozás alatti szereplése miatt, a gárda a remélt ötödik pozíció helyett ugyanis csak a kilencediken állt. Az elnökség az edzőváltozás mellett döntött, így a bajnokság végéig Beckemé Oravecz Erika helyett Varga Jenő, a klub ügyvezető elnöke és az NB ll-es csapatot felkészítő Fekete Gabriella együtt irányítja a csapatot. Az új edzőpáros sikerrel debütált: az UKSE hazai környezetben 24-21-re legyőzte a szombat- helyieket. A csapat legeredményesebb játékosa a 8 gólos Fauszt Éva volt. KOSÁRLABDA. 1 Zalaegerszeg lesz a következő ellenfele az Atomerőmű KSC Szekszárd NB l-es női kosárlabda csapatának az 5-8. helyért zajló rájátszásban. Mire e sorok megjelennek, az első mérkőzésen már túl is lesznek a lányok, és készülnek a szekszárdi visszavágóra. A közelmúltban Tiszaújvárosban megrendezett országos leány diákolimpiái döntőben az I. Béla Gimnázium - a KSC meghatározó utánpótláskorú játékosaira épülő - csapata egy miskolci gimnázium legyőzésével a 3. helyet szerezte meg. Bálint Réka 133 pontjával a torna legeredményesebb játékosa lett. RÁDIÓTÁVÍRÁSZAT. «Az Olaszországban rendezett gyorstávirász Európa-baj- nokság gyakorlati versenyszámában a korábbi többszörös világbajnok Hudanik Antal megvédte Eb-cimét. Weisz András ugyanebben a számban harmadik lett. A két napos verseny végén a Szekszárdi RK versenyzői közül Hudanik az összetettben a 3. helyen végzett, Weisz András a 4., Lakatos László pedig 8. helyen zárt. A nemzetek versengésében a magyar csapat - benne a szekszárdiakkal - a 4. helyen végzett. ___________________