Szekszárdi Vasárnap, 2008 (18. évfolyam, 1-45. szám)
2008-04-27 / 16. szám
.2008. ÁPRILIS 27. ÉRDEKLI? , szekszAudi f-r/ VASÄRMAP 7 BEMUTATJUK! „Döntő, hogy mit hozunk otthonról a puttonyunkban” Christian Anikó főiskolai adjunktus Villányi Jánosnak, a Nemzeti Közlekedési Hatóság Dél-Dunántúli Regionális Igazgatósága főosztályvezető-helyettesének adta át a jelképes stafétabotot. Azt javasolta, hogy egyebek között beszélgessünk arról, miként tudja összeegyeztetni munkáját a rá háruló családi feladatokkal. Három kisgyermekük van ugyanis, akiknek az ellátása, nevelése rengeteg kötelezettséggel jár.- A Tolna Megyei Közlekedés Felügyelet úgymond „kibővült" jogutódjánál dolgozik. Valóban ez a regionális igazgatóság? Gondolom, ez a kérdés sok olvasóban megfogalmazódik, hiszen Tolna megyének, illetve Szekszárdnak nemigen jutott a regionális szervezetekből. Azok elsősorban pécsi, illetve kaposvári központtal működnek.- Bizony, valóban itt van a régiós központ, mégpedig 2007. január elseje óta. Akkor lett egy szervezet a baranyai, a somogyi és a tolnai felügyelet. A vezetők pályáztatása során Baumann Péter lett a regionális igazgató, a székhely pedig Szek- szárd. Az új szervezeti struktúra létrejötte során a korábbi osztályok összeolvadtak, s három nagy főosztály alakult - némi „átszabással”. A főosztályok mellett van még két osztály: a működési-támogatási, valamint az ellenőrzési osztály. A főosztályok: a közúti jármű, a közlekedési alágazatok (az útügyi igazgatás mellett beletartozik a vasúti és a hajózási közlekedés is), illetve a járművezetők vizsgáztatási és utánképzési főosztálya. A ré- giósítással a vezetői szintek lecsökkentek.- János melyik területen helyettes? _ - A közúti-jármű főosztályon. Úgy is mondhatom, hogy „jármű- ves” vagyok.- Bevált az új struktúra?- Igen, a racionalitás által is meghatározott szervezet zökkenőmentesen, jól működik, noha a vezetők száma lecsökkent.- Hol végzett?- Az immár egyetemmé vált Széchenyi István Műszaki Főiskola autógépész üzemmérnök-műszaki tanári szakán. Azután két másoddiplomát is szereztem: szak-közgazda vagyok, illetve minőségi szakmérnök lettem, ezt a szakot a Pécsi Tü- dományegyetemen végeztem.- Mondhatjuk, hogy nagyon ráért?- Azt egyáltalán nem, hiszen ráérő időm soha nem volt, de vallom, hogy tanulni mindig kell, és nagyon is érdemes. A feleségem, Judit is hisz ebben, hiszen eredetileg óvónő volt, majd könyvelő és adó- tanácsadó lett. Nagyon szerencsések vagyunk, mert anyósomtól - ő a sokak által ismert, és tisztelt Szegedi Lászlóné, Edit néni, aki hosszú éveken át óvónőként, illetve helyettes vezetőként dolgozott a Kölcsey oviban - rengeteg segítséget kapunk, ahogyan Judit nővére, a szintén három gyermekes anyuka is.- Következzen a három Villányi gyermek.- Mátyás 11 esztendős, és a Babits iskolába jár. Nagyon megbízható, kiegyensúlyozott fiú. Az ikrek, Anna Judit és Gergely 2004- ben születtek. Már óvodások, természetesen a Kölcseybe járnak.- A kicsik ellátásában, illetve nevelésében ki vállalja az oroszlán- részt?- A központi irányító a feleségem és az anyósom. Irigylésre méltó az az erős kapcsolat, ami összeköti az édesanyát a leányával. Szóval Mami minden nap eljön hozzánk, mindenben segít, a hétvégeken is együtt vagyunk. Sőt, együtt utazunk Bajára, az én édesanyámhoz. Mivel ennyien a gyermekülések miatt nem férünk be az autóba, odafelé anyósom és a két kicsi, visszafelé pedig Matyi és én utazunk vonattal. Ezt nagyon élvezik a gyerekek.- János és a családi munkamegosztás?- A reggelihez én vásárolok be, majd megterítek. Sőt, általában is az én feladatom a bevásárlás. Tüdőm, hol mit lehet a legjobb áron és a legjobb minőségben kapni. Összeírom a listát és megyek...- Porszívózni tud?- Tudok, de nem szoktam, ugyanis gyakran 10-12 órát dolgozom a cégnél. Bár erre nem kötelez senki, de igyekszem, igyekszünk száz százalékosan teljesíteni. Ezt a lelkiismeretességet előző főnökünktől, Endrődi Istvántól „örököltük”, ahogyan a szakmai felkészültség igényét, a pontosságot és a precízséget is. Megjegyzem, hogy a szervezet zökkenőmentes átalakulásában az ő szakmai hozzáértésének igen nagy szerepe volt.- Aktívan sportolt, kosarazott, úgy tudom az NB II-ben játszott. Most milyen szerepet tölt be életében, életükben a sport?- Most is kosarazom, részt veszünk a városi férfi bajnokságban, amit már többször megnyertünk. Matyi fiam is kosárlabdázik, de szurkoló is. Ha valamelyikünknek meccse, vagy Judittal programunk van, anyósom bevállalja a gyerekeket. Már igazán jól érzékelhető a Mami szeretetközpontú nevelése, amiben mi boldogan követjük is őt. Meggyőződésem, hogy döntő fontosságú, ki mit hoz otthonról a puttonyában.- És a két kicsi hogy áll a labdával, hiszen nem csak János, Judit is kosaras volt.- Inkább Anna a labdás, de fogalmazhatok úgy is, hogy másként működik Anna és Gergő keze. A fiú inkább autózik, legózik, önfeledten játszik akár órákon át. Anna a cserfesebb, sokat beszél és igen mozgékony.- Hogy telnek a nyarak, mennek- e nyaralni?- Nyáron kiköltözünk Dombodba, ahol egész nap a szabadban vannak a gyerekek. Matyi ott tanult meg kerékpározni, s ott szerette meg a vizet. Sokat kirándulunk, mostanában elsősorban olyan helyekre utazunk, ami a kicsiknek is élményt nyújt. Nyáron elutazunk a horvát tengerpartra is. Óriási dolognak tartom az üdülési csekket, mert annak révén sok család mehet nyaralni.-Mit éreztek, amikor megtudták, hogy ikreik születnek?- Judit kicsit szorongva fogadta a hírt, mert nem tudhatta, milyen lesz a terhessége. Anyósom örült, de tartott a megsokszorozódó feladatoktól. Én meg viccesen ajánlottam, hogy veszünk egy kisbuszt. Az akkor nyolcéves Matyi felhőtlenül boldog volt.- Visszakanyarodva a céghez, kíváncsi vagyok, hogy önöknél miért olcsóbb a gépkocsik műszaki vizsgája, mint másutt. Ez hogy lehet?- Mert az állam ezt elvégzi egy hatósági díjért, amit a jogszabály rögzít. A kijelölt vizsgáló állomásokon erre a díjra még rárakódik az úgynevezett előzetes járműfenntartói vizsgálat. Ez azt jelenti, hogy a műszaki előtt átnézik a járművet és letanúsítják.- És ha én önöknél vizsgáztatom a kocsimat, akkor előzetesen azt ki vizsgálja át?- Általában valamelyik autószerelő, vagy szakszerviz.- És arról én viszek papírt, mármint igazolást?- Nem kell hoznia, de jó kérdést feszeget, mert lehet, hogy így kellene eljárni, ez lenne a kívánatos. Hozzáteszem, hogy nálunk a műszaki vizsgával foglalkozók többsége szakirányú felsőfokú végzettségű.- A jogosítvány megszerzéséhez szükséges elméleti vizsgán bevezették az érintőképernyős formát.- Ez nagy áttörést jelentett az objektivitás tekintetében, vagy a vélelmezett korrupció kivédése érdekében. Megjegyzem, az utóbbi nálunk soha nem volt jellemző. Egyébként a számítógép véletlenszerűen adagolja az egymástól különböző vizsgakérdéseket, sőt az eredményt is a gép minősíti.- Most is vannak „szemét" kérdések? Bocsánat a minősítésért, de amikor még én vizsgáztam - hozzáteszem, hogy első próbálkozásra jól - bizony kaptunk faramuci kérdéseket.- Van egy központilag összeállított kérdésbank. Előfordul, hogy a jogszabályi kivételeket, vagy kuriózumokat teszik fel kérdésként olyan nyelvi köntösben, ami bizony megizzaszt ja a jelölteket. De azokat is ki lehet logikázni, illetvé kizárásos alapon meg lehet válaszolni.- Elérkezett az utolsó kérdés, ki következzék? ,- Szeretném, ha Bodri Istvánnal beszélgetnének a családi cégről, illetve a borászatról és a vendéglátásról. V. Horváth Mária