Szekszárdi Vasárnap, 2008 (18. évfolyam, 1-45. szám)

2008-03-30 / 12. szám

n yasAÜap MOZAIK 2008. MÁRCIUS 30. Szekszárdi polgármesterek (2.) 1944-1950 ___________ Sz ente László - Pekáry István - Bárd Flórián ZENESAROK Harmadik alkalommal rendezték meg Szentendrén a VI. Országos Zeneiskolai Továbbképzős Ver­senyt 2008. március 7-9. között. A versenyre kamarazenei és szóló ka­tegóriában lehetett nevezni. Szóló­ban közel 110 zenét tanuló növen­dék jelentkezett az országból a leg­különfélébb hangszeren. A szekszárdi Liszt Ferenc Művé­szeti Iskola két növendéke indult szóló kategóriában, s mindketten díjazottak is lettek. I. korcsoport I. hely: Erős Ditta Rebeka (zongora), tanára: Erősné Máté Éva, II. korcso­port II. hely: Lozsányi Soma (zon­gora), tanára: Lozsányi Tamás. Szívből gratulálunk! ***** Március 11-én este hallhattuk Husek Rezső és Lozsányi Tamás közös hangversenyét a Művésze­tek Házában. A két művész Bach, Beethoven és Franck műveiből állí­totta össze programját. A 32 c-moll variáció Beethoven legsikeresebb alkotói korszakában keletkezett. A darab gazdagon épül fel mind zeneileg, technikailag, hangulatilag. Ezen feladatokat Husek Rezső maradéktalanul ol­dotta meg, különösen a lassú téte­lekben, melyek költőiségükkel, szárnyalásukkal megragadták a kö­zönséget. Ezt követte az igen nép­szerű cisz-moll, „Mondschein” szonáta. Lírai első tételéről, vala­mint a harmadik tétel „viharzené- jéről” híresült el. Áhítattal, szép formálással mutatta be a művet a zongoraművész. A koncert második felében Lozsányi Tamás orgonajátékát hall­hattuk. Bach G-dúr prelúdium és fúgáját stílusosan, a rá jellemző magas felkészültséggel játszotta. A Grande piece symphonique című monumentális darabot színes re­gisztrációval, változatos hangzá­sokkal, fölényes magabiztossággal tolmácsolta a publikum nagy meg­elégedésére. Két generáció képviseltette ma­gát e szép estén, reméljük, még sokszor hallhatjuk őket! ***** A Szekszárdi Kamarazenekar ­művészeti vezető: Földesi Lajos ­és St. Martin tavaszköszöntő kon­certjét élvezhettük 18-án este a Művészetek Házában. Beethoven Tavaszi szonátáját Rákosi Anna (hegedű) és Mudrá- nyinec Arina (zongora) harmad­éves zeneművészeti főiskolai hall­gatók játszották el. Ezt követte a Kamarazenekar előadásában Vival­di Négy évszak című ciklusából a Tavasz tétel Ganzer Barbara stílu­sos, meggyőző szólójával (hegedű, harmadéves). Az est második részében St. Mar­tin színes műsorát hallottuk, aki el­ismerő szavakkal illette a helyszín, azaz a Művészetek Háza termének akusztikáját, egyediségét. Ezt mű­sora alatt maximálisan ki is hasz­nálta, mind a szoprán szaxofonos, mind a pánsípos dalok tolmácsolá­sa közben. Kissé meglepőnek ígérkezett a két stílus egy estére, de végül jól megfért a koncerten egymással a klasszikus és könnyed műfaj. ***** Március 19-én került megrende­zésre a Tolna Megyei Trombitás Nap a szekszárdi Liszt Ferenc Mű­vészeti Iskolában. Kovács Zsolt fő­szervező elmondta, hogy az egész napos programra több mint negy­venen jelentkeztek Bonyhád, Dom­bóvár, Hidas, Nagymányok, Paks, Szászvár, Szekszárd, Baja, Báta- szék, Pécsvárad, Tolna és Tevel ze­neiskoláiból. A következő szekszárdi növen­dékek kaptak oklevelet produkciói­kért: I. korcsoport: Boros Máté, Köő Tamás, II. korcsoport: Müller Marianna, IV. korcsoport: Wirth Ágnes. Felkészítő tanáraik: Kovács Zsolt, Pecze István, Szily Lajos. Mindnyájuknak gratulálunk! ***** Nagymányokon, március 19-én rendezték meg a IV. Tolna Megyei Klarinétos Találkozót, amelyen Amairi Olivér és Sziegl Benedek in­dultak a II. korcsoportban, a Liszt Ferenc Művészeti Iskolát képvisel­ve. Radies Miroslav, a fiúk tanára elmondta, régóta, lelkesen készül­tek a versenyre, s a közeljövőben Kaposváron is megméretik magu­kat egy versenyen. Most Olivér volt, aki korcsoportjában különdí- jat érdemelt. Senye Sándor távozásával a Nemzeti Bizottságba tömörült de­mokratikus pártok gyors megol­dást kerestek. Választásuk dr. Szente Lászlóra, a Garay János Gimnázium igazgatójára esett, őt jelölték a polgármesteri tisztségre 1945. május 19-én. A képviselő-tes­tületbe később delegáló pártok vi­tatták ugyan legitimitását, de júni­us 13-án kiegyeztek egymással, egyben új városvezető testületet alakítottak. A demokrácia, mint legfontosabb cél és jelszó elfogadá­sával, 10-10 képviselőt és 3-3 pótta­got küldött a Független Kisgazda- párt, a Magyar Kommunista Párt, a Nemzeti Parasztpárt, a Polgári De­mokrata Párt és a Szociáldemokra­ta Párt. A különféle érdekképvise­leti szervezeteket tömörítő Szabad­szakszervezet szintén kapott 10 képviselői és 3 póttag helyet. Ezzel a 60 + 18 fős testület évekig műkö­dőképesnek bizonyult. Szente az 1945. június 22-i ülé­sen foglalhatta el hivatalát. Beiktatásakor azzal köszön­tötték: jó hogy „a Nemzeti Bizottság a polgármesteri ál­lást pedagógussal töltötte be, aki pszichológiával is foglalkozik. Sok beteg lélek vár gyógyulásra ezen idő­ben..." Való igaz, a napi megélhetési gondok mellett az éppen csak befejeződött világ­háború utáni nyomasztó közhan­gulat is nehezítette a lakosságtól bi­zalmat, lemondást és együttműkö­dést kérő helyi politikusok dolgát. Szente véleménye szerint „Szek­szárd halódó város, lélekszámban visszaesett...,” és a hatóságok te­kintélye is a mélyponton van. Nyi­latkozatai alapján ambiciózus em­ber képe rajzolódik ki. Ekkor ka­pott utcanevet Babits Mihály, a Mussolini utcát Ady Endréről, a Horthy Miklós-sétányt pedig Baj- csy-Zsilinszky Endréről nevezték el. Elkészült az orosz hősi temető, ahol már 192 katona pihent. Szente László működéséhez alig köthetők fontosabb változások, a mindössze hat hónapnyi polgár- mestersége idejének nagy részét betegszabadságon töltötte. A FKgP mégis főispánnak jelölte, új tisztsé­gét december 18-án vette át. A meg­üresedett polgármesteri szék betöl­tésére csak február 12-én került sor. A Somogy megyéből származó Pekáry István (képünkön) pénz­ügyi főtanácsos, a Kommunista Párt jelöltjeként adta be pályázatát a polgár- mesteri tisztségre. Közéleti munkája elsősorban a szek­szárdi Igazoló Bi­zottság elnökeként vált ismertté a vá­rosban. Az öt pályázó közüli vá­lasztás politikai vihart kavart. A FKgP majdnem 80%-os többséget Lo GYÓGYSZER KÜLFÖLDRŐL A PHARMAFUTÁR a magánszemélyek részére receptre felírt külföl­di gyógyszert Ausztriából és Németországból - a beteg helyett - gyógyszertárból megszerzi. A humán gyógyszereken kívül homeopátiás készítményeket, állat­gyógyszereket és gyógyászati segédeszközöket rendelő vényeket is kiváltunk. Szolgáltatásaink díja: 2500 Ft Címünk: 1021 Budapest II., Budakeszi u. 1. Telefon/fax: 06-1/2001-882, 392-5498, 392-5499 Nyitva tartás: hétfő-csütörtök: 9-17 óra, péntek: 9-15 óra Éjjel-nappal postaláda és üzenetrögzítő! Kukorica-, lucerna-, napraforgó-vetőmagok Gazdasági és pázsitfűmagok Növényvédő szerek Műtrágyák, zsákos szervestrágya-készítmények Szolotorzskotozok, szolokotozo anyagok, eszközök Agro- és sátorfóliák C&MZCPOR© Cm Szekszárd, Palánk 18. © 74/410-073,74/319-903 E-mail: info@farmforg.hu web: www.farmforg.hu rzutm %8

Next

/
Oldalképek
Tartalom