Szekszárdi Vasárnap, 2007 (17. évfolyam, 1-42. szám)
2007-11-11 / 37. szám
7?§*ASAffS3lP SPORT Magyarországon, Barcson rendezték a Karate Közép-Európa Kupát, Tolna megyét az Ippon Karate Egyesület 5 versenyzője képviselte, méghozzá kitűnően, 6 dobogós helyezést begyűjtve. A 16 éves korábbi világbajnoki ezüstérmes, és Európa-bajnok Póra Dániel leküzdhetetlen volt a kumite versenyszámban, itt aranyérmet nyert, míg katában bronzérmes lett. A szintén 16 éves Benyik Ramóna is hozta a világversenyeken megszokott formáját, küzdelemben nem akadt legyőzőre, aranyérmet nyert. A 17 éves Borbély Máté és a 13 éves Gombor Péter küzdelemben, a 10 éves Bomba Gábor formagyakorlatban bronzérmet ért el. Az ipponos fiatalok a Közép-Európa Kupán elért sikereik után november 3-án szombaton Romániában vendégszerepeit a 2. Pepe Emlékkupán Nagyszalontán, ahol a Budaörsi Karate Klub 23 versenyzőjével együtt Balogh László mester tanítványai kitűnően képviselték Magyarországot, és vastapssal jutalmazta a közönség a magyar versenyzők hatalmas küzdeni akarással vívott mérkőzéseit, nyertes formagyakorlatait. A verseny kitűnő hangulatban, jól szervezetten zajlott. Ipponos eredmények: Benyik Ramóna kata ezüst, kumite bronz, Póra Dániel kumite aranyérmes, Borbély Máté kumite 4. helyezést ért el. Máté esetében Őszi Ippon karatés sikersorozatok Javuló időeredmények, értékes helyezések a Síposon A magyar úszósport krémjéhez tartozó, többszörös VB és Eb-dön- tős, pekingi reménység, a nemzetközi szintű vegyes úszó a bajai illetőségű Hosszú Katinka és a Szekszárdi Vízmű SE föltörekvő többször serdűlő és ifi bajnok, a felnőtt ranglistán is igen előkelő helyen jegyzett gyorsúszója Gyurkó László nagyszerű, ha úgy tetszik fölényes győzelmeivel zárult a 28. Sípos Márton nemzetközi utánpótlás úszóverseny a szekszárdi uszodában. A debreceni felnőtt rövidpályás OB-re készülő szekszárdi versenyző az 50, a 100 és 200 méteres gyorsúszás mellett a 100 m hátúszás elsőségét is begyűjtötte - no és a pillangóban, valamint a 4x100 m-es gyorsúszásban a váltó tagjaként szerzett ezüstöket - így a nemzetközi verseny legeredményesebb férfi úszója titulust begyűjtötte a házigazda rendező sportegyesület, ha úgy tetszik kirakatembere, aki a felnőttek között is szeretne bizonyítani. A nőknél Hosszú Katinka hétszámban is diadalmaskodott, mégpedig oly módon, hogy több szakállasnak is nevezhető uszodacsúcsot átadott a múltnak, így abszolútban a mezőny legeredményesebb versenyző címet is megszerezte a szekszárdi viadalra évek óta átjáró ezt nagyon megkedvelő ismert sportoló, aki továbbra is ellenáll a fővárosi csábításnak, kitart edzője Tasi Péter mellett, így a központi edzőtáborokat leszámítva Baján készül a jövő évi pekingi olimpiára. A dél-dunántúli régió egyik jelentős utánpótlás seregszemléjének számító Sípos emlékversenyen a bajaiak, és a pécsi TÁSI úszói a szakosztályuk hírnevéhez méltóan szerepeltek, ha úgy tetszik diktálták a tempót, de a hozzájuk képest jóval kisebb lehetőségekkel bíró házigazda Vízmű SE is a több hatodik, hetedik, ötödik és negyedik hely mellett számos dobogós helyezést produkált a két napos viadalon. A helyezések mellett Paszler József edző a verseny utáni értékelésében azt emelte ki, és ez sokszor a pillanatnyi helyezésnél is érdekesebb, hogy az időeredmények tendenciózusan szinte mindenkinél javultak. S ha ez így marad, akkor a most hiányzó kaposvári és dunaújvárosi úszók jövő évi esetleges újbóli részvétele esetén is esélyesek lesznek a Szekszárdi Vízmű SE versenyzői a dobogós helyezések elérésére. A 28. Sípos Márton nemzetközi úszóverseny további szekszárdi 1-3. helyezettjei. 100 m fiú, mell: 1 Csirzó Adám (95-ös születésű), 100 m fiú gyors: 2. Csirzó Ádám, 100 m leány hát: Bogos Virág (94), 100 m férfi mell: 2. Aczélos Bálint (79), 100 m fiú hát: 2. Kesjár Dániel (90), 100 m leány pillangó: 3. Bogos Virág. 100 m férfi pillangó: 2. Gyurkó László (89). 4x100 m-es gyorsváltó: 2. Vízműs SE Szekszárd. B. Gy. Olimpiai Ötpróba GYALOGTÚRA 2007. november 17. Az Olimpia Ötpróba idei utolsó versenyszámára 2007. november 17-én (szombaton) kerül megrendezésre, eltérően a korábbiakban megadott november 10-i dátumtól. A gyalogtúra 8-9 óra között indul, az indulás és beérkezés helyszíne az 5. Sz. Általános Iskola (Szekszárd, Béri Balogh Á. u. 89.) lesz. Az indulók 3 táv közül választhatnak, a rövid táv 7 km, a közepes 14,5 km, a hosszú pedig 29 km lesz. Nevezni a helyszínen lehet 7.30 órától, próbakönyvét mindenki hozza magával! AUTÓSISKOLA Moped-, motorkerékpár- és személygépkocsi-vezetői tanfolyamok indulnak: NOVEMBER 12-én ésj 26-án. Érdeklődjön: Szekszárd, Mátyás kir. u. 46. OKÉV: Telefon: 74/410-608, 20/9357-388 17-0144-05 Akkreditácló: 0267 2007. NOVEMBER 11. vitatott volt a harmadik hely, a hosszabbításban elsőnek találta el ellenfelét egy köríves rúgással, két zászlót kapott a háromból találatára a bíróktól, de a vezető bíró az ellenfelét hirdette ki győztesnek. Vasárnap november 4-én még két fiatallal kiegészítve vettek részt a faddi Seiken Kupán, ahol az ország 12 karateklubja képviseltette magát, az ipponos fiatalok szintén kitűnő teljesítményt nyújtottak: Benyik Ramóna 2 arany- (küzdelem és formagyakorlat) Póra Dániel formagyakorlat arany-, küzdelem ezüst-, Borbély Máté küzdelem ezüst-, formagyakorlat bronzérem, a 13. éves Gombor Péter, bár még a versenyzői pályája elején van, kitűnő formában versenyezve küzdelem arany, formagyakorlat ezüst, Beke Tamás küzdelem 3., formagyakorlat 4. helyezést ért el. Balogh László elnök - edző OREGFIUK BAJNOKSÁG XIII. forduló eredményei: Kölesd Öregfiúk 99-Őcsény Öregfiúk LC 4-2 (2-0), Tolna Öregfiúk—Fadd SE 1-1 (0-1), Őcsény Gól-jószórók—CSAK- szentgyörgyi 1-7 (0-3), Bátaszék Szenior FC-Szefes SE 4-2 (1-1). XII. fordulóban téves eredményközlés volt, helyesen: CSAKszentgyörgyi—Bátaszék SZENIOR FC 2-0 (1-0) A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. CSAKszentgyörgyi 12 10 2 1 43-14 32 2. Tolna Öregfiúk 3. Bátaszék Szenior 4. Kölesd Öregfiúk 99 5. Őcsény Öregfiúk 6. Szedres SE 7. Őcsény Gól-jószórók 8. Fadd SE 13 9 1 3 36-25 28 12 7 2 3 42-24 23 11 6 - 5 41-31 18 13 3 4 6 33-43 13 13 4 1 8 38-49 13 13 3 2 8 27-42 11 13 - 4 9 24-57 3 TEMPO AUTÓSISKOLA § 7100 Szekszárd, Kossuth L u. 13. - Tel.: 74/311-014 S OKÉV nesz.: 03-0071*02 • AkkradlUclól mm: AL-1449 e — és OtC ^°n/ egy éW'feCÍ" TANDÍJKEDVEZMÉNY szgk. kategóriából 10 OOO Ft! Számítógépes vizsgaffelkészítés, gyakorlás! Tanfolyam indul: november 14. és 21.16 órakor Szekszárd, Kossuth L. u. 13. Tel.: 74/311-814 fwww.tempo-autosiskola.hu í-S 2 'U S