Szekszárdi Vasárnap, 2007 (17. évfolyam, 1-42. szám)

2007-11-04 / 36. szám

Több évtizedes szünet után Újra összeállt egy nyerő férfi pingpongcsapat 7^msArwap SPORT Az NB-s szinten létező férfi aszta­litenisz már-már halotti hamvai­ból éledt újjá Szekszárdon. Ki­sebb csoda ez, mert vagy huszon­öt évvel ezelőtti a valamikor szö­vetkezeti klubnál mondatott ki a verdikt: a férfi kézilabdára, illet­ve a pingpongra már ezen a szin­ten nincs pénz a büdzsében. Egy évig még átmentették magu­kat az akkori játékosok bátaszéki befogadással, de aztán jó negyed­századig mosolyszünet - egészen mostanáig. A férfi asztalitenisz emblematikus figurájának számító Kizakisz Georgisz - az NB Il-t is megjárta a görög származásúidé Szekszárdon meggyökeresedő sző­ke fiatalember -, a városi bajnoksá­gok már-már unalomszámba törté­nő megnyerése után vele egyetértő, az asztaliteniszt nagyon szerető társaival az idén úgy döntött, így a harmincon túliak társaságának ne­vezhető alakulattal, saját zsebbe nyúlva, megkóstolják magukat a hellyel-közzel öregfiúk-baj nokság- nak is nevezhető NB III-mal. Amelyben az lesz a kihívás, hogy tehetséges, újgenerációs fiatalok ellen is kipróbálhatják majd magu­kat. De hogyan is áll fel a Jorgosz SE-ből kialakult Szekszárdi Asztali- tenisz Klub, mint abszolút önkölt­séges alapon működő sportegyesü­let?- Bálint Péter, Vermes György, Kocsis János, Stróbl János, Tóth György, Németh Károly, Rotten­bacher Balázs, és jómagam - sorol­ja a csapattagokat, a kapitány. - Va­lamennyien belekóstoltak valami­kor pályafutásuk során az NB Hi­ba, sőt, Vermes Gyuri ifi korában NB 1-ben is játszott. A rutinnal tapasztalattal párosu­ló lelkesedés az első fordulókban önbizalom-növelő eredményeket produkált: többek között az első hazai meccsüket is megnyerték a Mohács II ellen 10-8-ra. Túl vannak már a legtöbb utazással járó mér­kőzésen, jártak Lengyeltótiban, ahol 11-7-re nyertek. Amúgy mind­járt bemelegítésként a megyei fel­legvárként is fölfogható, évtizedek óta NB Ill-as csapatot működtető Nagymányok otthonában kezdett a „Jorgosz”, s kemény csatában csak 10-8-ra kaptak ki. Az első hazai győzelemben a ka­pitány hírnevét igazoló módon ki­vette a részét: Kizakisz Georgisz mind a négy egyes meccsét hozta a tavaly második, generációváltáson is áteső, de még így is az osztály­ban erős csapatnak számító Moh­ács ellen. S a győzelemben még mindenképpen figyelemreméltó té­nyező volt, hogy mind a két párost hozták a szekszárdiak, mindamel­lett, hogy Bálint és Kocsis is két egyéni győzelmet vitt be a közös­be. Evés közben, ahogy mondani szokás megjött az étvágy: Jorgoszék célja a dobogó megszer­zése, amire a tudás, az akarat az összeszokottság okán látnak esé­lyt. Azt akarják elérni, hogy vegyék észre őket az illetékesek az első NB Ill-as év után, mert úgy látják nem csupán önmaguk szórakoztatásá­ról gondoskodnak, hanem azért egy kicsit színesítik, szélesítik a nők oldalára eltolódott sportpalet­2007. NOVEMBER 4. tát. Ha az általános iskolai, amúgy népszerű asztalitenisz-foglalkozá­sokon - amit Kizakisz Georgisz tart például az ötös iskolában - feltűnik egy-egy tehetség, ügyes gyerek, az nem veszik el, lelkesedésből, sportági alázatból a nem egy köny- nyű teremügy ellenére, foglalkoz­nak vele, oda irányítják, ahova kell. A női szakosztály vezetője Sáth Sándor híve a férfi szakágnak, szükségét érezne, ha egy valóban komolynak vehető férfi csapat is lé­tezne a városban, a szükséges edzőpartnerek helyben is meglen­nének egy-egy tehetséges játékos számára, de egyelőre csak úgy tud­ja támogatni a férfiakat, hogy szo­rít nekik helyet a teremben.- Igen, az lenne az igazi, ha való­ban egyesületté tudnánk válni szponzori, esetlegesen városi tá­mogatásból, és föl tudnánk vállalni toborzókat, tehetségkutatást, ne­velhetnénk az utánpótlást, próbál­nánk lerakni egy új, már itteni fia­talokból is álló NB III-as csapat alapjait - reagált K. G. - Amely úgy tudna meccset nyerni, hogy nekem a négy helyett elég lenne egyet nyerni. De ez pillanatnyilag nem több mint vágyakozás, de ami már van, jóval több, mint ami eddig volt. B. Gy. A Szivárvány Iskola nagyszerű sporteredményei A Szivárvány Iskola sportolói ki­emelkedő eredményeket értek el mindhárom versenyen, amelyen októberben részt vettek. A Zomba-Paradicsompusztán rendezett regionális akadályverse­nyen a futáson kívül vizesárok-át- ugrás, célbadobás és kerékpározás várt a versenyzőkre. Erre a megmé­rettetésre Óidról, Somogyvárról, Marcaliból érkeztek sportolók. A szekszárdi diákok két arany-, két ezüst- és két bronzérmet szerez­tek. Dombóváron tartották a sajátos nevelési igényű tanulók oktatását ellátó iskolák őszi megyei atlétika versenyét. Ezen a sporttalálkozón gyönki, paksi, bátaszéki, bonyhá­di, dombóvári és szekszárdi gyere­kek mérték össze erejüket. A szi- várványosok csapata kiváló teljesít­ményt nyújtott, különösen dobó- és ugrószámokban jeleskedtek. Ti­zenegy arany-, nyolc ezüst- és két bronzérmet nyertek. A Pécsváradon megrendezett re­gionális versenyen több sportág­ban is kipróbálhatták magukat a speciális iskolákban sportoló gye­rekek. Ide Pécsről, Óidról, Zomba- Paradicsompusztáról, Komlóról, Paksról és Szekszárdról jöttek ver­senyzők. A szivárvány iskolások kosárlabdacsapata a harmadik he­lyezést érte el, erőemelésben egy­szer első és egyszer második, asz­taliteniszben pedig egyszer máso­dik, kétszer harmadik helyen vé­geztek. K. E. A következő szivárványos tanulók voltak a legeredményesebbek: Keresztes Attila: atlétika: 3 aranyérem, kosárlabda: csapat bronzérem; Lázár Aranka: atlétika: 2 arany-, 1 ezüstérem, asztalitenisz: 1 bronzérem; Nagy István: atlétika: 2 aranyérem, kosárlabdacsapat bronzérem; Fejes Károly: atlétika: 1 arany-, 1 ezüstérem, kosárlabda: csapat bronzérem; Csepela Zoltán: atlétika: 1 arany-, 1 ezüstérem, asztalitenisz: bronzérem; Varga Tímea: atlétika: 1 arany-, 1 ezüstérem; Orsós Tamás: atlétika: 1 arany-, 1 bronzérem, kosárlabdacsapat bronzérem Köztársaság Napja Úszóverseny Szekszárdi sikerek Székesfehérváron 16. alkalommal rendezték meg Székesfehérváron a Köztársaság Napja el­nevezésű nemzetközi úszóversenyt. A nagyon erős mezőnyben a Szek­szárdi Vízmű SE sportolói kiváló eredményeket értek el. A sok egyéni és egyesületi csúcs biztató lehet a következő két nagy versenyre, az országos rövidpályás bajnokságra, illetve a Sipos Márton Emlékversenyre. EREDMÉNYEK Felnőtt 200 gyors: 4. 100 hát: 6. 100 pillangó: 7. 200 vegyes: 5. 100 gyors: 3. 200 hát: 7. 200 hát: 8. 200 pillangó: 7. Cápák: 200 mell: 1. 100 mell: 1. Gyurkó László Gyurkó László Szabó Barbara Kesjár Dániel Gyurkó László Kesjár Csaba Kesjár Dániel Gyurkó László Csirzó Ádám Csirzó Ádám AKKUK ELEMEK Normál vagy speciális méretben Feszültségforrások, tápegységek Alomakkuk szünetmentes tápegységekbe Még kedvezőbb árak ! €#TR„on'5, ..........— 71 00 Szakszard, Kossuth u. 8. Tel/Fax: 74/312-645 lnfo@emtronlk.hu Serdülők 200 gyors: 100 hát: 100 pillangó: 100 gyors: 100 gyors 200 pillangó: 200 pillangó: 3. PólaÁkos 5. Gyurkó Viktor 3. Póla Ákos 2. Póla Ákos 8. Gyurkó Viktor 4. Póla Ákos 7. Gyurkó Viktor ÖREGFIÚK BAJNOKSÁG XII. forduló eredményei: Őcsény Öregfiúk LC-Fadd SE 4-4 (2-2), Tolna Öregfiúk-Kölesd Öregfiúk 4-3 (3-1), Szedres SE-Őcsény Gól-Jószó- rók 2-4, CSAKszentgyörgyi—Bátaszék SZENIOR 0-2 (0-1). A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Tolna Öregfiúk 2. CSAKszentgyörgyí 3. Bátaszék SZENIOR 4. Kötesd Öregfiúk 5. Őcsény Űregflúk 6. Szedres SE 7. Őcsény Gól-Jószórél 12 9 - 3 36-24 27 11 8 2 1 34-15 26 11 7 2 2 40-20 23 10 5 - 5 37-29 15 12 3 4 5 31-39 13 12 4 1 7 36-45 13 12 3 2 7 26-35 11 8. Fadd SE 12 - 3 9 24-57 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom