Szekszárdi Vasárnap, 2007 (17. évfolyam, 1-42. szám)

2007-10-07 / 32. szám

* ^ w ~~~~~ S7FKS7ÁPni 2007. OKTÓBER 7. HÉTRŐL HÉTRE VASÁRNAP ff Csak egy óhaj: IGAZ KÖZÉLETET! A közelmúltban sajtótájékoztató keretében „értékelte” az eltelt egy év szekszárdi történéseit a közgyűlés két SZDSZ-es képvise­lője, Németh Zoltán és Jobban Zoltán. A fórumon élesen bírál­ták mind a vezető koalíció, mind az MSZP ténykedését. A Szekszárdi Vasárnap hasábja­in megjelent megállapítások mé­lyen megdöbbentették frakciónk tagjait, hiszen az volt az érzésünk, hogy a korrekt és szakmai véle­ményalkotás helyett egy nyílt, szándékos és nem utolsósorban provokatív támadást intéztek elle­nünk. Mi a munkánk során min­den esetben politikai nézetektől mentesen egész Szekszárd érdekét tartjuk szem előtt, ezért kértek fel frakciótársaim, hogy tolmácsoljam a méltatlan vádakkal szemben kö­zösen kialakított véleményünket. Meggyőződésünk, hogy a vitáknak a legmegfelelőbb helye a közgyű­lésben, illetőleg a bizottsági ülése­ken van, nem pedig a különböző médiumokon keresztül, bulvár stí­lusban üzengetve. Köszönjük, hog^ az MSZP-frakció - belátva az általuk is elfogadható, jó és szak­mailag megalapozott szándékain­kat, céljainkat - számos esetben biztosított minket támogatásáról, korrekt és konstruktív ellenzék­ként. Természetes, hogy nem kell mindenben egyetérteni, viszont mindannyiunk céljáért, Szekszárd fejlődéséért lehet és kell is közö­sen tenni. Sajnos az ilyen irányú politizá­lást nem tapasztaltuk az SZDSZ két képviselőjétől, pedig lett volna alkalmuk a véleményüket kifejte­ni, csak ahhoz a képviselői munka egyik alappillérére, a közgyűlési, illetőleg bizottsági üléseken törté­nő jelenlétre lett volna szükség. Sajnáljuk a választópolgáraikat, mert így kevésbé ismerhetjük a képviselők meglátásait is. Most pedig érzelmek nélkül szá­razon a tények, néhány helyen egy kis kiegészítéssel: • Nem igaz, hogy Jobban Zoltán 1990 óta, 17 éve tagja a közgyű­lésnek. (Hol volt 2002 és 2006 között?) • Nem igaz, hogy ugyanazok van­nak vezető pozícióban, mint 1998 és 2002 között. (A mostani 13 fős frakcióból csak négyen voltak akkor is képviselők.) • Nem igaz, hogy áron alul ad­nánk el, és áron felül vennénk telkeket, üzletrészeket. • Nem igaz, hogy versenyeztetés vagy értékbecslés nélkül vásá­roltuk, illetve túlfizettük volna az Alisca Terra Kft. és a Víz- és Csatornamű Kft. magánkézben lévő üzletrészét. • Nem igaz, hogy korlátozzuk a közgyűlésben az ellenzék meg­szólalási lehetőségét, illetve az önkormányzati cégek ellenőriz­hetőségét! (Ha így lenne, akkor hogyan jelent meg az ő sajtótájé­koztatójuk anyaga? Mindegyik gazdasági társaságban van az el­lenzéknek rátekintési, informá­ciószerzési lehetősége) • Nem igaz, hogy az önkormány­zat 10 millió forintot költött vol­na luxusautóra. (Jelenleg csak a polgármester jár hivatali autó­val, amelyet egyévesen, használ­tan vett az önkormányzat 5,15 millió forintért, s amelynek üze­meltetési költsége az elmúlt 9 hónapban 250 ezer forint volt, szemben a 2006 azonos idősza­kában futó három autó 1,1 milli­ós költségével.) • Nem igaz, hogy a tavalyi évhez képest felére esett volna vissza az egy lakosra jutó fejlesztések összege, miközben az adósság- állomány megháromszorozó­dott. • Nem igaz Jobban Zoltán SZDSZ- es képviselő kijelentése sem, mi­szerint Horváth István és ő maga képviseli Szekszárdot a Dél-Du­nántúli Regionális Fejlesztési Ta­nácsban. Jobban Zoltán ugyanis a minisztérium delegáltja, és nem a városé. A megyeszékhe­lyek polgármesterei közül Hor­váth István vett részt a legtöbb ülésen, és kaposvári kollégája után a leggyakrabban, 39 alka­lommal szólt hozzá a tanács munkájához. Jobban Zoltán ez­zel szemben mindössze egyszer jelentkezett szólásra, amikor az első tanácsülésen bemutatko­zott. • Nem igaz, hogy a polgármester távollétében, őt az üléseken he­lyettesítő hivatali köztisztviselő ne képviselné megfelelően a vá­ros érdekeit. Horváth István há­romszor maradt távol a tanács ülésétől, minden alkalommal külföldi útja miatt. Ezen alkal­makkor a kistérségi, illetve - ha­sonlóan Kaposvárhoz - pályáza­ti szakember helyettesítette hi­vatalos meghatalmazással, sza­vazati joggal. Összességében elmondható te­hát, hogy Németh Zoltán és Job­ban Zoltán SZDSZ-es képviselők kijelentéseikkel nem csak a város­vezető koalíció tagjait, de a tavaly októberi önkormányzati választá­sokon a polgármestert támogató közel 9000, és a Fidesz-KDNP je­löltjeire szavazó több mint 7100 (az érvényes voksok fele) szek­szárdi állampolgárt is megtámad­ták. Csak a történelmi hűség ked­véért még egy utolsó száraz tény: Németh Zoltán és Jobban Zoltán eddig még minden ciklusban listá­ról kerültek a közgyűlésbe. 2006- ban elért egyéni választási ered­ményük 77, illetve 43 szavazat. Mindezek ellenére, bízunk ab­ban, hogy jövőbeni munkájukkal segítik Szekszárdot, amelyhez őszintén kívánunk nekik jó egész­séget! A Fidesz-frakció ezzel a témával itt többet nem hajlandó foglalkoz­ni, inkább végezzük azt a mun­kánkat, amire felhatalmaztak min­ket és naponta számtalan biztatás­sal támogatnak bennünket tovább­ra is. Kerekes Csaba Fidesz-frakcióvezető Lapunk a maga részéről az ügyet lezártnak tekinti, ha­sábjain ezzel a témával a to­vábbiakban nem kíván foglal­kozni. Hudanik Antal újra a legjobb „morzés” a világon Szekszárdi sikerek a gyorstávírász vébén Továbbra is jelentős szerepet töl­tenek be a hazai rádióamatőr sport­ban a szekszárdi klub képviselői. A napokban lezajlott belgrádi gyors­távírász világbajnokságon ugyanis Hudanik Antal újra csúcsformában versenyzett, és világbajnoki címmel térhetett haza - immáron másod­szor pályafutása során. Most a Senior I kategóriában aratta le a ba­bérokat a szekszárdi klub verseny­zője, aki mindmellé még egy ezüs­töt és két bronzérmet is begyűjtött a szimpatikusán szerény, több évtize­den át a nemzetközi élvonalban bi­zonyító gyorstávírász. Az egyik bronznak még a begyűjtött arany mellett is jelentősége van - tekintet­tel arra, hogy a szekszárdi sikerem­bernek a vételi versenyszám gyen­géje, de most ebben is ki tudott tűn­ni az igen erős nemzetközi mezőny­ben. Aztán az úgynevezett Morse „Runner” versenyszámban újra el­jött Anti ideje. Ezt a számot a rádió­zásban neki találták ki, ebben „ver­te el” már többször is a világot. Sió­fokon hazai környezetben 1995- ben, aztán rá két évre Bulgáriában sem talált legyőzőre. A szerbiai vi­lágbajnokság második napján ez is bekövetkezett. A délelőtti, számító­gépen szimulált, egy valódi rádión történő úgynevezett éterversenyben még második lett, de aztán az utol­só versenyszámban, a morse- karakterek adott időre történő le­adásában az úgynevezett valódi gyakorlati versenyszámban nem ta­lált legyőzőre Hudanik Antal. Persze most sem volt egyszemé­lyes a szekszárdi klub a vébén: a junior korosztályban a Weisz­testvérek több versenyszámban az igen előkelő és értékes negyedik­ötödik helyeket gyűjtöttek be, je­lezvén azt, hogy őrzik pozíciójukat a szűkebben vett világélvonalban is ebben a sportágban. Persze az arany, az ezüst és bronz fényében sem feledkezhetünk meg a senior II-es kategóriában induló Lakatos Lászlóról, aki egy hetedik és nyol­cadik hellyel járult hozzá ahhoz, hogy a magyar válogatott a csapat- versenyben a negyedik helyen vé­gezzen a világbajnokságon. Remél­hetőleg a régi sikeremberek újbóli villanása, pozitívan hat azokra is, akik a jelenlegi utánpótlását jelen­tik a Szekszárdi Rádióamatőr Klub­nak. S az újbóli eredményesség ab­ban is segíthet, hogy végre hozzá­juk méltó helyre költözhessenek e speciális technikai sportág helyi képviselői, s esetleg már jövőre na­gyobb városi támogatást kapjanak, mint az elmúlt években...? Folytatás az 5. oldalon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom