Szekszárdi Vasárnap, 2007 (17. évfolyam, 1-42. szám)
2007-10-07 / 32. szám
^ SZEKSZÁRDI VASARMP SZEKSZÁRD VÁROS KÖZÉLETI HETILAPJA xvii. évfolyam 32. szám * Lapunk olvasható a www.szekszard.hu honlapon is. * ____________2007. október 7. Az osztrák nagykövetnek is tetszettek a szekszárdi tervek Szerdán Szekszárdra látogatott dr. Ferdinand Mayrhofer-Grün- bühel úr, az Osztrák Köztársaság magyarországi nagykövete. A diplomatát dr. Pálos Miklós, a megyei közgyűlés alelnöke hívta meg. A nagykövetet - és a kíséretében érkező Somogyvári Márta tiszteletbeli konzul asszonyt, Georg Kilzer követ urat és Inghild Rumpf asz- szonyt, kereskedelmi attasét - hivatalában fogadta Horváth István, aki a város lehetőségeiről és terveiről tájékoztatta a nagykövetet. A polgármestere kiemelte: a Szekszárd a jövő városa programban meghatározott célok szerint szeretnék élénkíteni a megyeszékhely gazdaságát, hiszen csak ez lehet a város fejlődésének mozgatója. Horváth István elmondta, az osztrák cégek látnak fantáziát Szekszárdban, hiszen az ipari parkban hamarosan régiós központot építő Austrotherm mellett újabb érdeklődők vannak a szomszédos országból. A város első embere hangsúlyozta, fontos szerepet szánnak a jövőképben a turizmusnak is, ezen belül is a bor-, a rendezvény-, az öko- és az üzleti turizmusnak. A város adottságai mindegyikhez kitűnőek, egy nagy hiányosság azonban mutatkozik: nincs megfelelő számú és színvonalú szálláshely Szekszárdon. A városvezetés célja, hogy beruházót - akár osztrák céget - találjon egy négy csillagos, konferencia és wellness hotel építésére, üzemeltetésére. Dr. Ferdinand Mayrhofer-Grün- bühel úr elismerően szólt a szekszárdi tervekről, majd kiemelte: országa számára különösen fontos a magyarokkal való jó kapcsolat, s azt nem befolyásolja hazánk belpolitikai helyzete. A követség igyekszik minden segítséget megadni, hogy az osztrák és a magyar felek mind kulturális, mind gazdasági területen egymásra találjanak. A diplomata kifejtette: országa ugyan teljesen elutasító az atomenergiát illetően, ő maga nem ellenzi, sőt tisztában van annak előnyeivel. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy meg kell találni, az alternatív energia termelésének lehetőségeit, amelyekben Ausztria élen jár a térségben, s amelyben ugyancsak szívesen segíti hazánkat. A városházi találkozót követően Dr. Ferdinand Mayrhofer-Grün- bühel úr és kísérete látogatást tett az osztrák Georg A. Freiherr von Twickel báró tulajdonában lévő Szekszárd Rt. pincészetében, szekszárdi programja végén pedig megnyitotta honfitársa, Engelbert Kelz fotóművész kiállítását a Babits Mihály művelődési ház márványtermében. F L. A kézi vezérlésről, avagy mondani mindent lehet... A Szekszárdi Vasárnap 2007. szeptember 30-i számában az SZDSZ sajtótájékoztatójáról szóló tudósításban Németh Zoltán és Jobban Zoltán képviselő urak elmondták, hogy a városban sérülnek a sajtó szabadságához fűződő jogok: „kézi vezérlés alá került a városi hetilap". Ehhez a megállapításhoz a lap főszerkesztőjeként csak annyi hozzáfűzni valóm van, ha ez így lenne, akkor a képviselők sajtótájékoztatójáról készült tudósítás aligha kerülhetett volna be a lapba. A képviselő urak rosszul tetszenek emlékezni, mert amikor ilyet tapasztalhattak, akkor nem én voltam a lap főszerkesztője. Azt azonban el kell árulnom az uraknak és az olvasóknak is, hogy komoly gondjaim voltak az írás megjelentetésével kapcsolatban. A két képviselő úr megfogalmazott kritikája némely helyen olyan kicsinyes és sértő volt, hogy annak közzétételén valóban eltöprengtem egy ideig. Végül az a régi igazság jutott az eszembe, hogy nemcsak az a fontos, amit mondunk, hanem az is, ahogy mondjuk. Azt gondolom, hogy ez a képviselő urak által megfogalmazott véleményre is igaz, a sajtótájékoztatón elhangzottak, illetve az újságban megjelent erről szóló tudósításban leírtak a két képviselőt is minősítik, és nem biztos, hogy ez a hangnemű kritika a legcélravezetőbb a város problémáinak a megoldására. Gál László főszerkesztő DIGITÁLIS CSOMAG akár 299 Ft-érCÍ* RENDELJE MEG a TARR Kft. ÚJ, AKCIÓS DIGITÁLIS CSOMAGJAIT és 500 Ft havi díjkedvezményben részesül ez év végéig, ha előfizetője valamely digitális csomagnak + a III. extra csomagunknak + valamely sTARRtoló internet-csomagunknak! Minél hamarabb jön, annál többet kap! Az első Set-top-box és a beüzemelés díjmentes! Rendeljen többet-fizessen kevesebbet! Több csomag megrendelése esetén a csomagonkénti előfizetési ár 100 Ft-tal csökken. . a még TARRtalmasabb szó rakó zásért ? TARR KFT. • Tel.: 1223 «E-mail: info@tarr.hu • www.tarr.hu A tájékoztatás nem teljes, részletek az ügyfélszolgálaton. Az akció visszavonásig érvényes.