Szekszárdi Vasárnap, 2007 (17. évfolyam, 1-42. szám)
2007-09-30 / 31. szám
SZEKSZÁRDI !lM ÍRWAP SPORT 2007. SZEPTEMBER 30. A külföldről jöttek is fejlődni akarnak Értékes és érdekes fiatal csapat lehet az új Szekszárd Mondhatjuk azt is, hogy lezárult az átigazolási időszak az Atomerőmű KSC Szekszárd együttese számára. Akik aggódtak amiatt, hogy a pénz szűke okán nem tud majd megfelelő szintű játékosokat igazolni a pályafutását befejező Lódi Eszter és Hoffmann Petra helyére, nos az újak érkezése azokat is optimistává teheti a közelgő bajnoki rajtra, s annak főpróbájául szolgáló Sió Kupa előtt. Mert sikerült ide csábítani Szegedről a még mindig csak 18 éves Bozóki Bettinát, úgy szintén Mina Makszimovicsot, a szerb centert, aki két évvel ezelőtt az akkor erős középcsapatnak számító Szolnokba bemutatkozott, és egy svédországi kitérő után a szekszárdi csapatot választotta. Aztán egy Belgiumból érkező bedobó lánnyal bővül a KSC idegenlégiós kontingense: Van den Sturde. A Szekszárd változatlanul a fiatalokra építi jelenlegi és a közeljövőbeli csapatát. Persze Daniele Varda, a rendkívüli jó szellemű, és a női mezőnyben szokatlan magasságú bosnyák center már túl van a pályafutása delelő- jén, de Újhelyi Gábor vezető edző úgy látta, hogy a városhoz, a csapathoz kötődő, annak segítő játékosra, ha nem is 25-30 percekre meccsenként, de szükség van. No és ott van keretben a fizimiskája és a mozgástulajdonságai alapján kortalan Bukovszky Móni is, akin nagy teher volt az elmúlt években, amiből remélhetőleg egyre többet levesznek a föltörekvő szekszárdiak és az újak is. Gergely Dominikát egyelőre nem látjuk szekszárdi színekben kosarazni. A kor- osztályos válogatott tanácsadóival úgy döntött: irány Amerika, összekötve a kellemest a hasznossal.- Olyan játékosok jöttek hozzánk, akik maguk is tanulni, fejlődni akarnak még, s úgy megcélozni egy komolyabb csapatba kerülést idehaza vagy külföldön - jegyezte meg elöljáróban Újhelyi Gábor, akihez egyébként a képzettségi szintjükön emelni igyekvő játékosok szívesen jönnek, s eme tény olykor kompenzálja a szekszárdi pénztárca viszonylagos vékonyságát.- Bozóki Betti egy jó kezűnek számító 189 centis középjátékos, nagyon örülök, hogy bennünket választott, de ahhoz, hogy a 4-es poszton a felnőttek, a rutinos játékosok között eredményes tudjon lenni, még sokat kell dolgoznia, mindenekelőtt fel kell gyorsítanunk őt. Mina Makszimovics mindenképpen erősítésnek számít a center poszton, nálunk 25-30 perces játékossá válhat, s ha így lesz, akkor ettől azt várja, hogy előrébb lép a játék minden elemében, és felértékelődik a játékospiacon.- Hogy jött képbe a belga lány, a szintén fiatal Van Destene Fannie- A mi korosztályos válogatottjaink Tamis Dorkáék hívták fel rá a figyelmet, egy tényleg fejlődőképes játékosról van szó, aki a bedobó poszton jöhet számításba. Neki is az a célja, hogy komolyabb bajnokságban szerepeljen, s a magyar mindenképpen annak számít a belgához képest. Az, hogy gyorsan a mi játékosunk lett, abban az is szerepet játszott, hogy menedzsere neki is ugyanaz a személy volt, mint Makszimovicsnak. Neki még erőnlétileg van lemaradása, amit itt a felkészülési időszakban persze pótolhat.- Miképpen alakulhat a saját nevelésűtek szerepe, mert azt fogalmazták meg bő egy évvel ezelőtt, hogy a pillanatnyi eredményességét nem áldozzák fel ezeket az éles bevetéseken már valóban bizonyító fiatalokat.- Szó sincs róla. A saját nevelésű játékosokból álló Szekszárd megteremtése a cél, s az igazolásaink is azért történtek így, ez jól látható. Úgy gondolom, hogy a fokozatosság elvét betartva Tamis Dorottyának és Bálint Rékának az idén a tavalyinál már több lehetőség jut, s bemutatkozhat az első csapatban, a már most velünk készülő Balogh Dóra és Hajdú Zsanett, és annak a négy-öt 14-15 évesnek, akik korosztályukból ügyességükkel, tehetségükkel kiemelkednek igyekszünk fölgyorsítani a fejlődését. A Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Kosárlabda Szervező Bizottsága ez évben is meghirdeti a VÁROSI KOSÁRLABDA-BAJNOKSÁGOT férfi és női szakágban egyaránt.- Az ellenfelek új igazolásainak, játékerejének ismeretében mi lehet az idén a cél?- Azt mindenképpen tudomásul kell venni, hogy a minőségi légiósokkal, a magyar élmezőny prominenseivel erősítő hét csapattal nem meccselhetünk eséllyel, de... Ha minden úgy alakul, ahogy elképzeltük, akkor még a nyolcadik helyért versenghetünk, amit nagyon szeretnénk, de mint mondtam nem elsősorban helyezésben gondolkozunk. B.Gy. ÖREGFIÚK BAJNOKSÁG Vili. forduló eredményei (aug. 25.) Szedres SE—Őcsény Öregfiúk LC 5-2 (2-2), Őcsény Gól-Jószórók—Tolna Öregfiúk 2-3 (2-0), Bátaszék Szenior FC—Kölesd Öregfiúk 99 elhalasztva, Csakszentgyörgyi—Fadd SE 2-1 (2-1). IX. forduló eredményei (szept. 8.) Őcsény Öregfiúk LC-Csakszentgyörgyi 1-1, Tolna Öregfiúk-Szedres SE 3-0, Kölesd Öregfiúk 99—Űcsényi Gól-Jószórók 5-2 (1-1), Fadd SE—Bátaszék Szenior FC 0-8 (0-5) Tavaszi hetedik fordulóban elmaradt Szedres- Csakszentgyörgyi mérkőzés időpontját kérjük a csapatok közöljék. A Tolna-Szedres - szeptember 8-án lejátszott - 0-0 eredménnyel végződött mérkőzést Tolna csapata a versenykiírás alapján megóvta, Szabó János szedresi játékos jogosulatlan játéka miatt. A pályán elért eredmény (0-0) törlésre került, a 3 pont, 3-0 gólkülönbséggel Tolna csapata javára lett jóváhagyva. A BAJNOKSÁG ALLASA 1. Tolna Öregfiúk 2. Bátasz. Szenior FC 3. Csakszentgyörgyi 4. Kőlesd Öregfiúk 99 5. Őcsény Öregfiúk 6. Szedres SE 7. Őcsény Gól-Jószórók 8. Fadd SE 9 7 - 2 27-16 21 8 6 1 1 34-14 19 8 5 3 - 25-11 18 8 4 - 4 30-24 12 9 3 2 4 24-29 11 8314 27-30 10 9117 17-30 4 9 - 2 7 14-40 2 Nevezni az alábbiakban közölt feltételekkel, írásban, a következő címen lehet: Hamvas Ferencné sportreferens, Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata, Polgármesteri Hivatala, Szekszárd, Béla király tér 8. FT.: 83., Telefon: 74/504-148; 74/504- 100/148 mellék Nevezés beérkezésének határideje: 2007. október 15. Nevezési díj: férfi csapatoknak 22 000 Ft, női csapatoknak 12 000 Ft amelyet csekken kell befizetni, legkésőbb a nevezési határidő napjáig. Befizetési csekk kérhető, illetve átvehető a Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Művelődési és Sport Irodában. A nevezéshez mellékelni kell a csapatban szereplő játékosok névsorát (max. 15 fő), lakcímmel és érvényes sportorvosi igazolással, külön megjelölve a csapat képviselőjének nevét és levelezési címét, telefonszámát. (Sportorvosi igazolás hiányában játékosonként „felelősségi nyilatkozatot" kell mellékelni!) Ugyancsak mellékelni kell a nevezési díj befizetését igazoló csekkszelvény fénymásolatát! A városi bajnokságban nem játszhat olyan 1989. január 1. előtt született játékos, aki 2007. augusztus 31. után magasabb osztályban (megyei, NB II., NB I.) igazolt játékosként szerepelt, illetve szerepel. Egy játékos a bajnoki évben csak egy csapatban szerepelhet! A sportág utánpótlás-nevelésének támogatása érdekében lehetőséget adunk arra, hogy a városi bajnokságban a magasabb osztályú csapatok igazolt, 1989. január 1. után született játékosai a városi bajnokságban iskolájuk vagy egyesületük utánpótlás csapatában szerepelhessenek. A mérkőzések csütörtöki játéknapon, a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Karának tornacsarnokában kerülnek lebonyolításra, 4x12 perces „futóórás" játékidővel. A játékvezetői díjat - 2x2400 Ft/mérkőzés - a két csapat 50-50%-os arányban megosztva fizeti. Jegyzőkönyvvezetőt és mérkőzéslabdát a szervezőbizottság biztosít. Sorsolásra a nevezések beérkezését követően, 2007. október 17-én (szerdán) 17 órakor kerül sor - valamennyi nevező csapat képviselőjének jelenlétében - Hamvas Ferencné sportreferens irodájában (SZÖK, Béla tér 8. fsz.) TOVÁBBKÉPZŐ Felnőttképzési nyilvántartási szám: 01-0337-04 Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL-0010 Kedvezményesen szerezhet OKJ-s szakmát a következő tanfolyamokon: • Önköltségesek részére: részletfizetési kedvezmény. • Munkanélküliek részére: munkaügyi központi támogatás IDEGENFORGALMI SZAKTERÜLET • Idegenvezető • Idegenforgalmi menedzser • Idegenforgalmi ügyintéző • Valutapénztáros és ügyintéző • Falusi vendéglátó KERESKEDELMI SZAKTERÜLET • Kereskedelmi menedzser • Marketing- és reklámmenedzser • Marketing- és reklámügyintéző VENDÉGLÁTÓ SZAKTERÜLET • Szakács • Pincér • Élelmezésvezető • Takarító NYELVTANFOLYAMOK kezdő és haladó szinten: • Angol * Német » Francia • Olasz * Spanyol Kereskedelmi, idegenforgalmi, vendéglátóipari SZAKKONYVEK, NYELVKÖNYVEK, KAZETTÁK ÉRTÉKESÍTÉSE. Részletes tájékoztatás és jelentkezés: 7100 Szekszárd, Arany J. u. 17-21. (bejárat a Találka tér felöl) Telefon/fax: 74/418-779 • E mail: kit@kit.hu