Szekszárdi Vasárnap, 2007 (17. évfolyam, 1-42. szám)

2007-09-30 / 31. szám

MOZAIK 2007. SZEPTEMBER 30. (01 SZEKSZÁRDI (I VASÁRNAP Azonosság az ellentétekben Akár balra akár jobbra indulunk Puha Ferenc (1951-), festőművész és Jan Polacek (1951-), képzőmű- vé»z a Művészetek Házában látha­tó kiállításán egy mindent összeg­ző sztélével, vagy inkább totemosz­loppal találkozunk elsőként. A sokoldalú né­met művész fából készült szobrai, reli­efjei, fametszetei az élet, a lét visszás­ágaira hívják fel a fi­gyelmet. A formák kifejező erejét szí­nük fokozza. Polacek egy-egy té­mát több irányból is megközelít: például: Implosion mellett ennek ellentétét az Explosiont is megfor­mázta, központban az ellentétes színekkel: zöld-vörös. A város nem csak fémszínű, a gépeket, a techni­kát az élettér centrumába helyező, de a sötétség felszínén sokszínű is. Időnként groteszké válnak szobrai. Puha Ferenc elmélyülésre kész­tető festményei a színek és formák ellentéteire épülnek, még az első pillantásra homogénnek tűnő felü­letekben is megtaláljuk a mozgást, az emberit, az élet jeleit. A Szek- szárdon kiállított ké­peinek hangsúlyos motívuma a sziget. A Szigetcsépen szüle­tett és Szigetszent- miklóson élő művész nemcsak külső körül­ményként tapasztalta meg a körülvevőtői elkülönülő mégis szí­nes közeget, de alko­tásaiban az önálló Belső szigetet ellentétes viszonyok között is megmutatja. Akárcsak a nagyméretű Séta a szigeten című vásznain: a mozgalmas sokszínű képpel szemben egy szín változa­tossága gondolkodtat el. Az Puha Ferenc és Jan Polacek egymástól különböző mégis azo­nos útra terelő alkotásai október 15-ig tekinthetők meg a Művésze­tek Házában. K. E. Csínytevők a Német Színházban Max és Móric, ez a két égetniva- ló rosszcsont sehogy sem szíveli a tisztes polgári életet. Újabb és újabb csintalanságokon töri a fejét. Összegabalyodnak a kedves baromfik, horogra akadnak a ropo­gós sült csirkék, a pallóhíd össze­roppan, a jóravaló tanár úr pipája nagyot robban, a nagybácsi puha ágyán bogarak masíroznak. Lehet- e jó vége ennek a sok gazságnak? Wilhelm Busch (1832- 1908) rajzokkal illuszt­rálta az 1865-ben a Münchener Biiderbo- genben közölt törté­netét. A képregény előfutárának tekint­hető művet azóta számos nyelvre (ma­gyarra Gyimóthy Gábor) lefordítot­ták, és a gyermekirodalom klasszi­kusává vált. Vajon tényleg a legif­jabbaknak szól ez a Barotányi Zol­tán kifejezésével „gyermekien ke­gyetlen” verses-rajzos história, amelyben a főszereplők számára a külvilág pusztán „játszótér”? A Magyarországi Német Színház az eredeti illusztrációk hangulatá­val állította színpadra Wilhelm Busch Max és Móric (Alice Müller és Kristin Becker) című történetét, amelybe Kispál Gergely kitűnően előadott, a közönség felé kacsintó narrációja vezeti be a nézőté­ren ülőket. Könyv- szerűen lapozha­tó a színpadtech­nikát is próbára tevő csínytevések sora, de végül tény­leg az áldozatok szerepét nagysze­rűen alakító Lotz Kata és Andrei Hansel jár pórul? K. E. Zimbauer Zoltán első kiállítása itthon ■■■■■■■■■■■■■■■■ Különös fiatalemberrel beszélget­tem a minap. Még csak tizenhét éves, nincsen mögötte évtizedes élettapasztalat, mégis határozot­tabb elképzelése van jövőjéről, mint a legtöbb felnőttnek. Szob­rász lesz belőle... Minden a Disney-mesekönyvek- kel kezdődött... Zimbauer Zoltán azokból másolgatta ki első rajzait még általános iskolás korában. Szü­lei elmondása szerint akkor még nem figyeltek fel gyermekük rend­kívüli tehetségére. Az Ady Endre Középiskola Folyosó-galériájában első önálló kiállításával jelentkező fiú anno tisztességgel rótta az isko­la köreit, otthon aztán egyre gyűltek az elkészült munkák, mígnem a Garay János Gimnázium elsős diák­ja kijelentette: az ő helye Pécsett van a képzőművészeti sza­kközépiskolában... Nagy szó ez, érthető, ha a szülők elgondolkod­tak. Zoltán elszántsága azonban nem hagyott alább. így történt, hogy édesanyja Pécsre telefonált, ahonnét megtudta: a felvételit bi­zony lekésték. Itt tehát megfenek­lett volna az elképzelés... de csak volna... A támogató család merész tettre szánta el magát. Fogták Zol­tán munkáit, leutaztak a pécsi isko­lához és a tanárok kezébe nyomták azokat. Fordulat állt be a Zimbauer család életébe, leginkább Zoltáné­ba. A tanárok úgy döntöttek a mun­kák láttán, pótfelvételit engedélyez­nek a fiúnak. Első kérdésük azon­ban így szólt: „Milyen szakra gon­doltak?...” Zoltán jelenleg tizedikes Pécsett, Kuti László és Nyári Zsolt szobrász- művészek felügyelete alatt dolgo­zik. Vallja, hogy minden művészet kezdete, ha az ember legelőször iga­zi mesterré válik. Mint mondja, ré­gebben rögvest nekiállt a munká­nak, ha valamilyen ötlete támadt, most azonban mindenek előtt át­gondolja miért éppen adott alkotást szeretné elkészíteni, mi a mondani­valója vele. Tudatosabbá vált, sze­retné, ha a keze nyomán életre kelt anyag nem csupán egy szimpla tárgy lenne. Határozottan állítja, noha természetesen vannak prote- zsálással bekerültek itt is, mint min­denütt, a reklám önmagában nem tesz senkit művésszé, hiába rendel­kezik képzőművész szülőkkel vagy galériával a család... Ami pedig a nehézséget okozza, szerinte az, hogy a technika ilyen léptékű fejlő­dése mellett igen nehéz ma újat mondani, legyen az egy teljesen új stílus, avagy a szem elé helyezett művészi optika. Ehhez kell alapo­san elsajátítani az „elméletet”. Kér­désemre elárulta, volt már olyan re­mek pillanata, mikor az utcán sétál­va meglátta a képet, szobrot. Ez azonban ritka madár... Meglepő módon először a halált nevezte meg, mint egyetemes témát, ami őt leginkább foglalkoztatja. Elmélete szerint a legtöbb ember a halál utá­ni élményt keresi, azaz próbálja megfogalmazni magának - az érte­lem, racionalitás eszközeivel - mi történik annak beálltakor, hová ke­rül a lélek, miképpen válik szét hús és szellem. Ennek ellenpontja az élet bölcsője, a szerelem. E két téma egyelőre maximálisan lefoglalja őt. Érdekes, hogy amit az ember min­den nap lát a tévében, például a por­nográf képek, epizódok, hisz jófor­mán erről' szólnak a reklámok pél­dául, nem zavarja, ellenben, ha mindezt művészi körítésben tálal­ják elébe, akkor fölháborodik. Le­gyen szó a nemiségről vagy akár a halál kérdésköréről. Egyik tanárá­nak szobrát, mely egy kis gránit női szeméremtestet ábrázolt pontosan emiatt verték szét... Fölfoghatatlan, csóválja Zoltán a fejét. S ha már a testnél tartunk, egy ormótlan forma ugyanúgy lehet szép, hiszen kihívás az is, s ha mindez egy kedves em­berhez társul ráadásként, máris át­léptünk a tanulmányrajzon... Zol­tánnak nincsenek példaképei. Úgy gondolja, nyitott szemmel jár a vi­lágban, és amit csak lehet eltanul a nagyoktól, nem akarja azonban ma­gát bármiféle iskolához kötni, irány­vonalhoz ragasztani. Van még elég ideje arra, hogy kialakítsa egyénisé­gét, most a tanulás a fontos. Hogy mi lesz később, azt nem tudja. A mának él. Elképzelhető, hogy el­hagyja Magyarországot, külföldön ugyanis mindenképp nagyobb a Jelvevőpiac”, mint mondja. Lehet, hogy tanításból fog megélni. Mire a beszélgetés végére érünk, a szülők szeme párásodik... Hálával gondolnak a gimnázium összes ta­nárára, akik meglátták fiukban a te­hetséget, a „másságot”, s nem aka­dályozták annak bontakozását. Minden pedagógusnak ilyennek kellene lennie, mondják. A képző- művészeti pedig egyenesen csodát tett Zoltánnal, lelkendeznek, remél­jük még rengeteg megerősítést kap, fölszabadító élményben lesz része. Panyi Zita

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom