Szekszárdi Vasárnap, 2007 (17. évfolyam, 1-42. szám)
2007-09-02 / 27. szám
2007. SZEPTEMBER 2. KITUNTETMtTJEINK vasA»1ap % Szervezőkészség és hagyományápolás Létezik egy sokak számára ismert mozgalom, szervezet, mely ismeretterjesztő füzetecskéket ad ki és árusít országszerte. E kiskönyvek 1977-től adnak eligazítást a kirándulóknak, a történelem iránt érdeklődőknek a helyi nevezetességekről, miközben kedvet adnak a további utazásokhoz, hazai túrák szervezéséhez. Miről is van szó? Természetesen a „Tájak-Korok-Múzeumok” szervezetről. Az idén immár 30 éves múlttal rendelkező egyesület szekszárdi elnökével, a 2007-es Közjóért díjazottjával, Andrásáé Marton Zsuzsával beszélgettem tevékenységükről, a mozgalom jövőjéről...- El sem tudom mondani, annyira meglepett, amikor megérkezett az értesítés: díjazott lettem. Rettentően meghatott, ugyanakkor felelősségérzettel tölt el, hogy nekem ítélték ezt az elismerést a város részéről.- Pályáját óvónőként kezdte. MiBalázsi Zoltán református lelkész hét éve szolgál Szekszárdon. A hét esztendő rövid időnek tűnik ahhoz, hogy a város „Közjóért” kitüntető címet adományozzon bárkinek is. Ám a hét esztendő ahhoz is kevésnek tűnik, hogy ez idő alatt kívül és belül megújuljon az ezertagú gyülekezet temploma, a lelkészlakás, a gyülekezeti ház és az egyház tulajdonában lévő Comenius iskola, sőt kor merült fel, hogy egy ismeretterjesztő és szervező munkakörre vált?- 1986-ban adódott egy lehetőség, ami számomra kihívás is volt. Sikerrel pályáztam meg a Wosins- ky Mór Megyei Múzeum múzeum- pedagógusi állását. Mélyvízbe csöppentem, s hamar rájöttem: más jellegű egy nevelési és más egy oktatási-ismeretterjesztő intézményben tevékenykedni. Kezdetben iskolások tárlatvezetését, történelmi foglalkozásokat szerveztem, majd elindítottam látogató-órákat, klubfoglalkozásokat a kisebbeknek.- Kapcsolatba került a Tájak- Korok mozgalommal.- 1988-ban hirdetett meg a budapesti egyesület egy országos vetélkedőt, melynek első fordulójára felkérték a szekszárdi kollégákat is. A lebonyolítás már az én asztalom lett. A vetélkedőt követően felkértek, alakítsam meg az egyesületet. Múzeumunkban már működött a műgyűjtők klubja, s erre „építkeztem”. A tagokkal kezdetben havonta egyszer találkoztunk, s kirándulni csak egyszer mentünk évente. A jórészt nyugdíjasok alkotta csapat létszáma ma már 400 fölötti, ami országosan is egyedülálló, ahogyan az évi 15-20 kirándulás is. Múzeumlátogatásokat szervezünk, természetvédelmi tájakat barangolunk be, sőt társklubjaink közreműködésével a történelmi Magyarország több városába is eljutottunk. Gy. L. már a „kántorház” felújítása is folyik.- Ez nem csupán az én érdemem, hanem a harminc presbiteré és a gyülekezeté egyaránt - közölte a leghatározottabban Balázsi Zoltán. De én továbbra is a hét évet forszíroztam. Amikor először készítettem interjút a lelkész úrral, otthonukban fogadott feleségével, dr. Thury Katalinnal együtt. Közvetlenségük, barátságosságuk először meglepett, de rájöttem, ez náluk így természetes. Ugyanis a nyitottá tett parókián - ahol „reggeltől estig tart a fogadóóra”, jöttek és mentek a gyülekezeti tagok: egyikük hivatalos okmányért lépett be, másikuk „újfajta sütit” hozott, amit Katalin asszony a saját készítésűvel viszon- zott. Amikor mindezt most felidéztem, Balázsi Zoltán a bibliából származó, ám saját filozófiájaként elfogadott mondattal válaszolt.- Gyülekezetünket a vallási meggyőződés mellett „a képmutatás nélkül való felebaráti szeretet” tartja össze. Isteni áldásnak tartom az empátiás készséget és az emberek elfogadásának képességét. Amikor Szekszárdra jöttem, őszintén közeledtem a hívőkhöz. A hatás-visszahatás elmélete alapján remekül alakult a kapcsolatrendszer. A börtönlelkészi szolgálat 2000- ben indult be, az uniós elvárások Szinte egész Szekszárd ismeri és tiszteli Béresné Kollár Éva zenei könyvtárost, akinek a város Közjóért kitüntetést adományozott. Ennek egyik „velejárója” a napok „meghosszabbodása”. Úton-útfé- len megállítják, kezet szorítanak vele, gratulálnak neki, miközben sorolják azokat az érdemeit, emberi tulajdonságait, amelyek a szűkre szabhatott nacionáléjá- hoz tartozhatnak. szerint, emlékeztetett a lelkész úr, aki nyomban élt a kihívást jelentő lehetőséggel, a heti bibliaórákkal és az elbeszélgetésekkel. Eleinte mindezek meglehetősen nyomasztották, ahogyan az ajtók fémes csa- pódása is. De már mindezt megszokta, sőt jó érzéssel töltik el a „bentiek” megnyilvánulásai, hiszen sokan sírva lépnek eléje, ám mosolyogva távoznak... V.H.M. De özönlöttek hozzá az sms-ek, az e-mail-ek, és a telefonhívások. Például: „Nálad nagyon jó helyen van a kitüntetés”, „A város sokak nevében köszönte meg tevékenységedet ezzel a díjjal”. Szóval örülünk - az örömöt szerezni szerető - Éva megérdemelt elismerésének, s nem csak azért, mert „Általad a város sokaknak szerzett örörröt”. Az ötgyermekes családban felnőtt Béres Évi - sokan így emlegetik - pici korától tanult zongorázni, majd következett a magánénekszak, érettségi után Pécsen, a Tanárképző Főiskolán történelem-ének- zene szakon diplomázott, s mivel az. Illyés Gyula Megyei Könyvtár zeneműtárában helyezkedett el, elvégezte a könyvtárszakot, mégpedig kicsi gyermeke, az azóta egyetemista, Csaba mellett. Ám az idén érettségizett Máté jövetele után „sem vett vissza”. Folyamatosan szervezte a komolyzenei táborokat, Folvtatás a 8. oldalon. Képmutatás nélküli felebaráti szeretet „Nálad nagyon jó helyen van a kitüntetés”
