Szekszárdi Vasárnap, 2007 (17. évfolyam, 1-42. szám)

2007-06-10 / 21. szám

MOZAIK 2007. JÚNIUS 10. SZEKSZÁRDI VASÁRNAP Harmincéves fennállását ünnepelte a gyakorló Háromnapos rendezvénysorozattal jubilált az általános iskola A Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Kara Gyakorló Ál­talános Iskolája idén harmincéves. Az eredetileg a főiskola épületében helyet kapott gyakorlóiskola az (akkor még) új épületbe huszon­egy évvel ezelőtt költözött, és je­lenleg is itt található. Ma mintegy hatszáz diák tanul a gyakorlóban, nem utolsósorban annak köszön­hetően, hogy lépést tartandó a vi­lág és az iskolával szemben tá­masztott követelmények változásá­val, hat éve alapfokú művészeti is­kolaként is működik az intézmény, továbbá az idegen nyelvi, informa­tikai és úszásoktatást előtérbe he­lyező osztályok közül választhat­nak a tanulók és a szülők. Két éve az iskolához tartozik a százötven ovissal büszkélkedő gyakorló óvo­da is. A jeles eseményt (ti. a fennállás harmincadik évfordulóját) megün­nepelendő májusban háromnapos ünnepségsorozatot szervezett a Gyakorló. A programok megnyitá­sára, majd a későbbiekben énekre, táncra, kavalkádra a Garay téren került sor. A stílusosan harminc- órás úszáson diákok, tanárok egy­aránt részt vettek a főiskola uszo­dájában. A Gyakorló aulájában rajzpályá­zat eredményhirdetését és az alko­tások kiállítását tekinthették meg az érdeklődők. Foci vándorkupa került méltó helyére, tanár-diák ¥ ü) Sf&iettté ta&odatmát, téqee xeHeU^véiUfét íoátéU/íÁat ' it/fUmaeurlMMoJr BARSERVICE UtuU? COCKTAILTREND BARSERVICE Horváth Péter országos mixerbajnok és csapata segít Önnek. Önnek csak meg kelt rendelnie, a többit bátran ránk bízhatja. Info: 20/265-19-99 TÓTH AUTÓHÁZ ◦ Autóalkatrészek (japán—nyugati—keleti) ◦ Kipufogószerviz o Zöldkártya (benzin-dízel) o Gyorsszerviz ◦ Ingyenes olajcsere o Teljes körű karosszériamunkák Szekszárd, Béri Balogh Á. u. 100. Telefon/fax: 74/511-571 t > Hitelre van szüksége? SZABADON FELHASZNÁLHATÓ JELZÁLOGHITELEK BAR-lista, APEH-tartozás, végrehajtás nem akadály! Céges hitelek, SzécheMyi-kártya kiváltás, átváltása! 20/994-98-86 LOVASTÁBOR! A SZEDRESI LOVAS UDVARHÁZBAN GYERMEKEK SZÁMÁRA napi bejárással (egyénileg), illetve igény szerint bentlakással (5 nap 4 éjszaka). Bentlakásos: 10 éves kortól, m Érdeklődni a helyszínen: LOVAS UDVARHÁZ HUB Szedres, Apáti-puszta, www.lovasudvarhaz.hu, illetve: \ (J Sebestyén Gyuláné: 30/300-8348 Sebestyén Zoltánné: 30/640-9431 meccsen kaptak lehetőséget a ta­nulók a „visszavágásra”, régi és mai diákok találkoztak az iskolá­ban, felavatták az Elismerésfalat és osztálytalálkozókat szerveztek az egykor az intézményben tanult, mára kiművelt emberfők számára. Az ünnepségsorozat csúcspontja pedig a Babitsban lebonyolított gá­laműsor volt, melynek keretében egyéni és csoportos produkciókkal léptek fel a Gyakorló tanulói és ta­nárai: versmondást, hangszeres ze­nét, énekkart hallhattak a szép számban megjelentek, továbbá táncos és egyéb színpadi attrakció­kat tekinthettek meg a színvonalas programok nívós zárásaként. Megemlékezés Koszorúzással, előadással és kiállítással emlékeztek meg a trianoni „bé­keszerződés” évfordulójára, június 4-én, hétfőn Szekszárdon. A program 17 órakor emlékezéssel kezdődött: a szervezők a Béla király térre, az egy­kori Országzászlóhoz koszorúzásra hívták a szekszárdiakat. Ezt követő­en, 18 órától a Babits Mihály művelődési házban Takaró Mihály irodalom- történész tartott előadást „Trianonok után feltámadás” címmel. (Az elő­adásról következő számunkban részletesen beszámolunk.) A léleképítő előadását követően, 19.30 órakor megnyílt Szabó György „visszatért” bé­lyegzés-gyűjteményének bemutatója a Művészetek Házában. A gyűjte­ményben a Magyar Bélyegek Árjegyzéke nyilvántartásában szereplő vala­mennyi, 1938 és 1941 között használt „visszatért” bélyegzés látható, fu­tott leveleken, levelező lapokon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom