Szekszárdi Vasárnap, 2007 (17. évfolyam, 1-42. szám)
2007-05-13 / 17. szám
2007. MÁJUS 13. ÉRDEKLI... , SZEKSZÁRDI VASARNAP BEMUTATJUK! A könyvelő a család harmadik - felnőtt - tagja A két szakvizsgával rendelkező dr. Bodnár Imre kardiológus főorvos javaslatot téve a következő interjúalanyra, „visszakapcsolt”. Úgy fogalmazta meg kérését, hogy Sipos Zoltánnéval, a Kövinfo Kft. nevet viselő családi vállalkozás ügyvezetőjével, egyben egyik tulajdonosával beszélgessünk. Részben azért, „mert ugyanazt a pályát műveli, mint édesanyám, másrészt pedig azért, mert ugyanolyan ambiciózus és kitartó, mint az engem jelölő két ifjú hölgy és édesanyjuk”.- Zsuzsa Szekszárdon született, s jelenleg is itt él. Viszont „két Szek- szárd” között gyermekként, majd nagylányként bejárta a fél országot.- Szüleimmel és testvéreimmel többször is költözködtünk, előbb Veszprém, majd Nógrád megyébe aszerint, hogy szüléimét foglalkozásuk, hivatásuk okán hova szólította az élet. Édesapám Bogyiszlón volt tanácselnök, amit ugyanez a megbízatás követett Pétfürdőn. Később - amikor öcsémmel hatodikosok voltunk - anyukám kereskedőként pályázott meg egy cserhát- surányi üzletet, amit el is nyert. Mivel édesapám eredetileg pécsi, testvérei pedig környékbeliek, hogy közelebb legyenek egymáshoz a nagycsalád tagjai, anyukám megpályázott egy szedresi üzletet. Csak említem, Szedresben laktunk, én pedig itt, Szekszárdon fejeztem be a gimnáziumot.- Szüleinek a három gyermekkel nem lehetett könnyű, a lakhelyváltoztatás.- Bizony, nem, hiszen az első alkalomkor mindhárman picik voltunk, alig van köztünk korkülönbség. István - aki jelenleg Budapesten él - az ikertestvérem, mindöszsze 15 perccel fiatalabb nálam. Nővérünk Ágnes pedig csak egy esztendővel előzött meg bennünket. Nővérünknél két gyermek van.- Önnek is vannak gyermekei?- Igen, három. Mindössze 19 éves voltam, amikor Zoltán fiunk született. Szép karriert futott be, jelenleg Pécsett az egyik bankfiók igazgatója. Őt Gábor követte a sorban, aki a műszaki egyetemen végzett épületgépész mérnökként. Ma már önállóan tervez, Budapesten - ahol letelepedett - nagyon szép referenciamunkái vannak. Dorottya, a legkisebb pedig még csak tíz esztendős, természetesen velünk él, s a Dienes Valéria Általános Iskolába jár. Mondom a boldogságunkat, Luca unokánkat is, aki karácsony első napján volt egy esztendős. 0 Zoltánék kislánya. Miatta is egyre sűrűbben ugrunk le Pécsre, ahol Dorottyával időt szakítunk egy-egy mozielőadásra is.- Férje mivel foglalkozik?- Központifűtés- és vízvezetékszerelő. Amikor összeházasodtunk, ő a városgazdálkodásnál dolgozott, így juthattunk első közös otthonunkhoz az úgynevezett munkáslakás-akció keretében Szekszárdon.- Mint már említette, egymás után megszületett a két fiuk. Tehát csak a gyes után gondolhatott pályaválasztásra. ■- így igaz. Érettségizettként először a Volán Vállalatnál kaptam állást, onnan pedig a kórházhoz kerültem, a pénzügyre. Ott kötelező volt elvégezni a képesített könyvelői tanfolyamot, majd ötéves szakmai gyakorlat után jelentkeztem a „mérlegképesre”. Nagyon szerettem a szakmámat, élveztem a munkámat.- Ugyancsak múlt időben mondja. Megváltozott valami?- Mondhatom, hogy minden. Különösen az utóbbi időben. Bosz- szant, hogy annyi mindent kell fejben tartania az embernek, annyi mindenre kell figyelnie... mert nekünk nem csak könyvelőnek kell lennünk, hanem ismernünk kell a terület jogi vonzatait, de társadalombiztosítási és munkaügyi előadónak is át kellett képezni magunkat.- Maradjunk a könyvelésnél. Nehéz ügyfeleket találni, s van-e harc ezen a piacon?- Van, bizony. Hiszen a törvények folyamatos változása miatt többrétűvé vált a könyvelés, ami okán - azaz a korábbinál jóval több feladat ellátása miatt - emelni kellett az árakon. Ezt viszont az ügyfelek nem szívesen fizetik meg. Egyébként én közepes árkategóriát szabtam meg. Amennyiben emelnék, lehet, hogy csökkenne a megbízóim száma. Ez benne van a pakliban. Hozzáteszem, hogy most bizonyos mértékben kényszerpályán vagyok (vagyunk). Mert ugye, nincs értelme fillérekért dolgozni, hiszen óriási felelősség hárul a könyvelőkre. Meg kell felelnünk a számviteli törvénynek, az adótörvényeknek, de figyelni kell, nehogy becsússzon olyan baki, ami a polgári törvénykönyv szerint vétséget jelent.- Az elektronikus bevallás bevezetése is problémás?- Ez nagyon jó dolog, de egyelőre még nincs kiforrva. Az APEH viszont a könyvelőknek rövid időt adott a betanulásra. Az a legkevesebb, hogy egyik napról a másikra át kellett állni, amivel egy időben az elektronikus bevallást benyújtó könyvelő, vagy könyvelő iroda lett a meghatalmazott, tehát jelentősen nőtt a felelősségünk. A - mondjuk úgy - hibáért a meghatalmazottat sújtják a bírsággal. Ha valamiért egy napot kések a bevallással, máris ott a bírságolás lehetősége: egyéni vállalkozónál, kft-nél és bt-nél több százezer forintig terjedhet.- Volt olyan ügyfele, akinek semmi más problémája nem volt a céggel, kizárólag az áremelés mondatott vele búcsút?- Igen, volt. Amikor távozási szándékát közölte, megkérdeztem, hogy mennyire tartja értékesnek az én munkámat, s reálisan mennyit fizetne érte? Nem reagált rá semmit, de elment. Viszont arra is volt már példa, hogy elment az ügyfél, majd később visszatért, mondván, hogy több szolgáltatást adok, mint - a csak látszólag - olcsóbban dolgozó cég.- Az ügyfeleinek ingyenesen ad tanácsot?- Természetesen, de ha idegen hív föl kérdéseivel, neki is szívesen nyújtok útmutatást. Természetemből is adódik a segítségnyújtás, de előfordulhat, hogy a telefonálóból később ügyfél válik. Szóval hasznos befektetés...- Kérek egy mondatot az adómorálról.- Hát... a magyarok azzal nem dicsekedhetnek.- Hirdeti a szolgáltatásokat?- Próbálkoztam, de arra még nem jött ügyfél. Viszont az ügyfelek és azok ismerősei javaslatára felfigyelnek és felkeresnek.- Naponta hány órát dolgozik?- Általában reggel öt órakor már az irodában vagyok, mert ebben a nyugalmas, ügyfél- és telefoncsör- gés-mentes időszakban lehet igazán és precízen dolgozni. Délután négy és fél ötig vagyok bent, akkor megyek a lányomért.- Jut ideje szórakozásra, hobbira?- Hobbim a mozgás. Valamikor aktívan sportoltam, atletizáltam. Ezért a szervezetem változatlanul kívánja a mozgást. Dorottyával rendszeresen kerékpározunk, férjem viszont vadászik és horgászik. S hogy megőrizzem a rugalmasságomat, naponta tornázom. Most egy új gyógytornaszerű, az úgynevezett Pilates-módszert próbálom ki, ami az alakformálás és tartásjavítás mellett a testi-lelki harmóniát is megteremti. Nagyon remeknek találom, s ezért is javasolom e sorozat következő szereplőjéül Matus- né Lubastyik Anitát, aki e módszert bevezette városunkban is. V. Horváth Mária Fotó: Nagy Ági Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet Szekszárd, Kossuth L. u. 13-15. Tel: 74/529-203,529-204 BAL V Fii IJTTÉi '1 jy—i'f üíiiiJ - j'J YAíJAiAüJ \jiJJJU 2007. július 31-ig A KÖLCSÖN ALSÓ HATÁRA 100 000 Fi, FELSŐ HATÁRA 600 000 FT. A KÖLCSÖN futamideje: MAX 3 év A HITELBÍRÁLAT DÍJA: 2000 Ft Kezelési költség: o,5%-i% ■ A kölcsön alsó határa 100 OOO Ft, felső határa 600 ( ■ A kölcsön futamideje: max 3 év ■1A hitelbírálat díja: 2000 Ft "1 Kezelési költség: 0,5%-M A hitel THM-ja 600 000 Ft esetén számlavezetett ügyfelek részére: 11,2554% nem számlavezetett ügyfelek részére 13,9166% ! Bővebb tájékoztatással a takarékszövetkezetünk munkatársai állnak rendelkezésre.