Szekszárdi Vasárnap, 2007 (17. évfolyam, 1-42. szám)
2007-04-22 / 14. szám
2007. ÁPRILIS 22. KÁVÉ, DUPLA HABBAL vasArnap ffl „A tánc mindig benne volt az életemben” SAS ERZSEBET OLDALA Vendégem a Belvárosi Kávéházban egy férfi és egy nő. Szabadi Mihály koreográfus- táncpedagógus - népművelő és lánya Herrné Szabadi Judit, a Babits művelődési ház művelődésszervezője. Az apropó egy 70 éves születésnap, amit 2007. szeptember 14-én a „Fonóháztól a lakodalomig” című gálaműsorral ünnepelték meg Szabadi Mihály tisztelői, tanítványai, volt kollégái. Csatlakozunk a jókívánságokhoz, Isten éltesse, jó egészséget! Tartalmas életének visszaemlékezéseiről írt könyveihez, az első kötet a napokban jelent meg, sok sikert. Egy férfi: Szabadi Mihály- Azt mondják, hogy amikor az ember ilyen kerek évfordulóhoz érkezik, akkor nemcsak az ünneplésnek, de a visszaemlékezésnek is itt az ideje...- Sióagárdon születtem, s ma újra ott élek. Paraszti környezetben nőttem fel, amely meghatározó volt egész életemben, sőt ma is az. Korán, 12 éves koromban már elhatároztam, hogy tanár leszek. Pécsett, a Pedagógiai Főiskolán magyar-történelem szakon diplomáztam. Majoson kezdtem el tanítani, ahol a szülőfalumban magamba szívott tapasztalataimat egy más közegben gyarapíthattam. A következő „állomás”: 25 évesen a Tolna Megyei Módszertani Iroda vezetője lettem, ami tulajdonképpen a Babits szakmai elődje volt. Amikor 1970-ben felépült a Babits művelődési ház 5 évig szakmaiigazgató-helyettesként dolgoztam. Aztán otthonomban, Sióagárdon művelődésiház-igazgató lettem. Majd egy új intézmény, a KOSZI vezetőjének kértek fel, s két év után onnan mentem nyugdíjban éppen az idén 10 esztendeje.- Szabadi Mihály neve egyet jelent a tánc szóval... Mikor lépett be az életébe a tánc?- Mindig is benne volt. A faluházban mindenki belenőtt abba a kultúrába, amelyben a táncnak, az éneknek természetes volt a szerepe. Hosszú ideig ez ösztönös volt, aztán a főiskolán, majd Majoson mint pedagógus tudatosodott bennem, s akkor kezdtem el mélyebben foglalkozni vele. Nem csak autodidakta módon tanultam meg, de úgy is tanítottam, Szentpál Mária tankönyvéből a kinetográfiát (táncjelírást). A sors érdekessége, hogy az ő utolsó tankönyvét én lektorálhattam.- Ön alakította meg a Bartinát, illetve annak elődjét...- 1966-ban megalakítottuk a mostani Bartina elődjét - ezt megelőzően volt ugyan egy vegetáló táncegyüttes - a kollégistákkal, s most ezen a születésnapi gálaműsoron abból a régi első csapatból tízen itt voltak, ami engem nagyon boldoggá tett. Mindaz a szakmai módszertani tevékenység, ami ma a Babits- ban folyik, azt én alapoztam meg, s ez az egész megyére kiterjed.- A lelkes kemény munka gyorsan hozta a sikereket...- Már 1968-ban megjött az első szakmai siker, amit sorban követett a többi, 1988-ig voltam az együttes vezetője. Az utánpótlás-nevelési rendszer itt indult el Szekszárdon, amit aztán országszerte követtek.- Egyik tanítványának adta át a stafétabotot...- Matókné Kapási Julának, aki 1969-ben a nagy generáció tagjaként kezdett el táncolni. A különbség, ami köztünk van, az semmi más, mit a világban létrejött körülmények hozta változások.- Köztudott, hogy mennyire szeretett a gyerekekkel, a legkisebbekkel foglalkozni... A mai modern gyerekeknek mit ad a néptánc?- A legnagyobb elismerést a gyerekekkel készült koreográfiák adják, s ezeket az országban sok helyen táncolják. Azért azt el kell mondanom, hogy a mostani gyerekeknél az a legnagyobb baj, hogy nagyon egyoldalúak, csak az a dolguk, hogy iskolába járjanak, semmi közük a valóságos praktikus élethez, műanyag élet veszi őket körül, s ez sajnos generációról generációra romlik. Pedagóguson múlik, hogy megszeretteti-e a gyerekkel a táncot, vagy nem. Velük él, lélegzik, s fontos még a szülők hozzáállása, a szülő és a pedagógus kapcsolata, ugyanis nagyon nagy a csábítás a mostani gyerekeknél ezer más dolog iránt. Amit ad, a tánc sport: hiszen egy összetett mozgásról van szó, munka: közösségben figyelmezetten dolgozni kell, siker: nevelési eszköz a produkció és nem cél.- Sikeres életutat mondhat maga mögött, s még most jönnek az egyéb sikerek, gondolok itt az írásra, amibe belekóstolt, s mint mondta, nem lehet megállni.... Minden megy tovább...- Sok szép díjat kaptam. Bessenyei-díjat, mint népművelő, Csokonai-díjat, amely alkotói munkámat ismerte el, Közjóért kitüntetést Szekszárd városától, Tolna Megye Művészetéért díjat, a civil szervezetektől, Örökség-díjat, a gyermektánc mozgalomban végzett munkámért, Muharay Elemér-díjat, a hagyományőrzésért. Az első könyvem „Álmok, emlékek, gondolatok" írása közben jöttem rá, hogy még mennyi minden elmondani valóm van, úgyhogy készül a következő és az azt követő könyvem. Valóban minden megy tovább, csak most nem a tánc, hanem az írás foglalja majd le az időmet, valamint a kert, a szőlő - mert visszahúz a paraszti múlt -, a horgászat. S, hogy ezt a tartalmas életutat, a sikereket megélhettem, egy embernek köszönhetem, a feleségemnek, aki 50 éve áll mellettem, nélküle soha nem lehettem volna az, aki vagyok. Egy nő: Herrné Szabadi Judit- Szó szerint beleszülettél a népművelésbe és a táncba...- A Garayban érettségiztem, s mint apu, a Pécsi Főiskolán népművelés- ének-zene-történelem szakon diplomáztam. Az első munkahelyem a Garay Általános Iskola volt, ahol 23 évig ének-zenét, valamint történelmet, és néptáncot tanítottam. Az volt az az iskola, ahol első helyen vezették be Magyarországon a néptánc tanítás I-IV. osztályos korig órarendszerűen, mondanom sem kell a gyerekek nagy örömére.- Te mióta táncolsz?- Amikor én elkezdtem, akkor még nem volt szokás, hogy ilyen nagyon fiatalon kezdjenek el táncolni a gyerekek, így 10 éves voltam, amikor természetesen apu hatására, de saját elhatározásomból kerültem a csoportba, amely csoport nagyon sokáig együtt maradt, s sok sikert értünk el együtt. Aüban az időben a fesztiválok, a Helikon, a középiskolákban a versenyek sorra követték egymást, és központi kérdés volt, hogy milyen kulturális csoport milyen érdemeket szerzett az iskolájának. Aztán felnőttként, a főiskolás évek alatt is visszajártam táncolni, majd a gyermekeim születése után már csak a jubileumi ünnepségeken, ahol egy-egy koreográfia erejéig újra összeálltak a l égi táncosok. Ezeken az összejöveteleken, nem a produkció a „lényeg”, hane m a felkészülés, az együttlét, a nosztalgiázás, ugyanis a rohanó hétköznapokban eltávolodtunk egymástól - azok, akik hetente több órát is együtt voltunx, a bélés külföldi utakon napokat - s a produkció a színpadon már csak hab a tortán, hogy újra közönség előtt léphetünk fel, s még emlékeznek ránk, tapso nak nekünk.- Az életedben hová helyezed el a táncot?- A közösséghez való tartozás, a feladat, a munkához, a másik nemhez való természetes hozzáállás, s a sok-sok sikerélmény, ezt jelentette az életemben a tánc.- A gyermekeid - ahogy te is apukádtól - örökölték a tánc szeretetét:- András 24 éves egyetemista, Péter 20 éves szintén egyetemista, Dóra 16 éves gimnazista, mindhárman táncoltak a Bartinában. Illetve Dóra még ma is aktív tagja a Bartinának, s Péter is visszajáró.- Férjedet nem sikerült „megfertőznöd"?- Ő inkább a sportot kedveli, versenyszerűen kosarazott, s a ma is játszik hobbiból, a társaság és természetesen a mozgás öröméért.- Édesapád 70. születésnapját munkásságához méltóan ünnepeltétek meg...- Felemelő, megható és igazi ünnepi hangulat alakult ki, mert mindenki ott volt, aki neki fontos, s akinek ő fontos. A család, a szűkebb szekszárdi munkatársak, akik az élete során vele dolgoztak, a szakma, akik az ország minden részéről érkeztek, a tanítványok, akiknek első tanítójuk volt. S sokan olyanok, akik „csak” szekszárdiak, vagy máshová valók, és ismerik, szeretik, tisztelik. Mint egy nagycsalád, úgy ünnepeltünk, s jó érzés volt, hogy ennyi ember veszi őt körül, s fejezi ki köszönetét és jókívánságait.
