Szekszárdi Vasárnap, 2007 (17. évfolyam, 1-42. szám)

2007-04-08 / 12. szám

2007. ÁPRILIS 8. ERDEKLL■■ vasAríap J BEMUTATJUK! „Anya igazi barátnő, a nagyi pedig pótolhatatlan” Szegőné Nyakas Eszter virágkereskedő vállalkozó javaslatára egy ikerpárral, Madarassy Szűcs Ágnessel és Annával beszélgettem. Eszter asszony úgy fogalmazott, hogy az élet számos területén igen tehetséges ifjú hölgyek amibe belefognak, az sikert hoz számukra. Hozzáteszem, hogy az érettségire és felvételire készülő gyönyörű lá­nyok jól tanulnak, mód felett intelligensek, s mégsem „tankönyv­molyok”. Olyan felszabadult, kedves és (nagyon) vidám fiatalok, akik tudnak rangsorolni, az apróságnak tűnő dolgokban is örömü­ket lelik, sőt szórakozni is szeretnek... Mivel életfelfogásuk, gondol­kodásmódjuk szinte egyforma, megállapodtunk, a válaszadó nevét nem is jelölöm, hiszen vállalják egymás mondatait. _____________- Ágnes tíz perccel idősebb nálam - kezdte Anna.- Ezért szólítom Annát gyakran Huginak, ami őt nem zavarja, sőt sze­reti is. Amúgy Anna a „Manna”, szin­te mindenki így szólítja. Illik is rá.- Ez nagyon szép, bár úgy látom, mindketten az égből hullottak, az ég ajándékai... Milyen az „iker-világ"1- Nálunk abszolút jó. Természetes a ragaszkodás, de az is, hogy min­dent megosztunk egymással. Ha va­lamelyikünk egy-két napra elutazik, reggel és este felhívjuk egymást, mert tudnunk kell, mi van a másik­kal.- És idehaza? Gondolom, folyama­tos a duruzsolás.- Hát hogyne! Mindent megbeszé­lünk, félszavakból értjük egymást. Egy padban ülünk a gimnáziumi osz­tályban, a mai napig egy szobában la­kunk, pedig lenne lehetőség külön költözni. De ez igaziból még soha nem merült föl egyikünkben sem.- Érettségi előtt állnak. Ez az év ne­hezebb a korábbiaknál?- Egyáltalán nem. Viszont, ha idén nem vesznek föl bennünket az egye­temre, akkor jövőre nagyon nehéz dolgunk lesz. Mert, ha bevezetik az egyre gyakrabban emlegetett sok - 500 - pontos rendszert, az nekünk az idei feltételekkel szemben hátrányt jelent. Mert idén a plusz pontokat je­lentő nyelvvizsgák - angolból meg­van a felsőfokú, németből pedig a kö­zépfokú - jövőre kevesebbet érnek. Viszont, aki kisbabát vár, az komoly pontelőnyben részesül, úgy tudjuk, már idén is. Megjegyzem, a felvételi­zők csekély részét teszik majd ki a terhes kismamák, hiszen a jelentke­zők többsége 18 év körüli, akiket nem kéne babavállalásra ösztönözni.- Mindketten orvosi egyetemre je­lentkeztek. Miért?- Családunkban hagyomány az úgynevezett segítő pályák, pontosab­ban hivatások választása. Anya sze­rint három segítő hivatás van: a taná­ri, az orvosi és a papi. Anyukánk test­vére, az Arizonában élő Kata nagyné- nénk agykutató orvos professzor, akit mindketten nagyon tisztelünk és csodálunk.- Egyébként ők ketten úgy nevel­kedtek, mintha ikrek lennének. (Pe­dig nem azok.) Aztán jöttünk mi... érdekes módon Ági teljesen olyan, mint anya, én pedig Katától örököl­tem a természetemet. Nyolcadikosok voltunk, amikor hat hetet töltöttünk Katánál. Mondhatjuk, ez az időszak meghatározta jövőnk tervezését és reméljük, alakulását is.- Tanítási időszakban utaztak Ari­zonába. Nem jelentettek gondot a ki­esett hetek, bár kitűnő tanulók voltak...- Középiskolába iratkoztunk be, mert az ottani általános iskola felső osztályai magyarországi viszonylat­ban alsó osztályoknak feleltek meg. A kiemelt középiskolából két hét után köszöntük, de nem kértünk. Ezt nem nagyképűségből mondom, hi­szen az oktatás módja és színvonala okán bármely magyar diák így tett volna. Ekkor kerültünk be az egye­temre, ahol dolgoztunk, kísérletez­tünk, természetesen felügyelet mel­lett. Nagyon jó volt.- Az orvosi munka végzését min­den tekintetben el tudják képzelni? Igaz, a munkát jórészt sikerek, fel­emelő pillanatok kísérik, de van vér, és találkoznak a halállal...- Egyáltalán nincsenek averzióink. Anna pszichiáter, én pedig sebész szeretnék lenni, vagyis egy idő után a vér látványa természetessé válik, de már most sem ódzkodunk tőle.- Az egyetemet illetően esetleg föl­merült Arizona?- Ha lehet, itthon szeretnénk elvé­gezni. Mondhatja azt bárki, hogy hát­rányban van, aki itthon marad, de az okos mondás szerint hátrányból szép a győzelem. Másrészt p°dig az ittho­ni oktatás színvonala elsőrendű.- Mostanában sok szó esik az egészségügy válságáról... Az a meglá­tásunk, hogy a válságot pénzzel, re­formokkal és más módokon meg le­het oldani. De a lényeg az, hogy olyan emberek menjenek orvosok­nak, akik elkötelezettek a hivatásuk­kal szemben, kötelességtudatuk ha­tártalan, s minden helyzetben vállal­janak felelősséget az emberekért. Összegezve: lehet bármilyen súlyos a válság, ám ha az erkölcs és a morál rendben van, akkor komolyabb baj nem történhet.- A mostani helyzetről is sokat be­szélgettünk. Leegyszerűsítve: a súly­ponti kórházak kijelölése bizonyos szempontból rendben van, ám hiány­zott a megfontolt, kapkodástól men­tes tervezés, s az átalakítást egészen másként kellett volna kommunikálni.- Most is jól tanulnak mindketten.- Hát, egy-egy négyes azért akad. Mannának a matek és a fizika megy picit gyengébben. Ő inkább humán érdeklődésű, én viszont vonzódom a reáltárgyakhoz. Tehát tudunk egy­másnak segíteni, s nem csak azért, mert odahaza egymással szemben van az Íróasztalunk.- A flamencóva.1 hol ismerkedtek meg?- Amerikában, Kata nagynénink révén. Amikor nála voltunk, végig­táncoltuk a hathetet. Ez nekünk így természetes. Egyébként ez a mediter­rán tánc valahogy Ági vérében van, neki nagyon fekszik. Jól szerepelt az országos szólótánc versenyen, de együtt is fellépünk a Szekszárdi Gitár Kvartettel. Velük Illés Tamás ismerte­tett össze. Sajnos, az iskolai hajtás miatt mostanában egyre ritkábban lé­pünk föl, s adjuk elő saját koreográfi­ánkat, pontosabban improvizálunk.- Kasztanyetta?- Próbálgatjuk, gyakorolunk.- Milyen a fellépőruhájuk?- Tarka, nagyon tarka, pöttyös, roj­tos, bojtos... hiszen ez cigánytánc. Tévhit, hogy csakis piros-fekete lehet a ruha színe.-Húsvétkor jelenik meg ez a beszél­getés. Hogy készül a család erre és a hasonló nagy ünnepekre?- A felkészülés, a megtisztulás idő­szaka a legfontosabb. Ilyenkor még többet beszélgetünk, elmélyedünk... Ajándékot nem igen vásárolunk, ha­nem a mai napig magunk készítjük a meglepetéseket. Anya is jobban örül ezeknek a szeretetet hordozó apró tárgyaknak, mint a boltban vásárolt akármiknek. Tojást batikolunk, kizá­rólag természetes anyagokat haszná­lunk: petrezselymet, hagymahéjat, céklalevet... A legszebbeket anya és a nagyi kapja.- Soha nem motiváltak arra, hogy pénzt fordítsunk az ajándékokra. A legszebb közös ajándék, hogy az ün­nep napjain együtt van a család. De azért igyekszünk mindig valami saját ötlettel előállni. Karácsonyra CD-t ké­szítettünk, amelyen népdalokat éne­kelünk. Egyébként népdalrajongók vagyunk. Egyik barátunk hangmér­nök szeretne lenni, s a berendezésén profi módon csinálta meg a lemezt. Hozzá a boritót mi készítettük.- Hogy van a nagymama?- Teljesen jól. Friss és fiatalos, szó­val fantasztikus ember. Kertészke­dik, főz, süt, s mindig jókedvű. Nagy­szerű, ha így él együtt a három gene­ráció, ahol a nagyi pótolhatatlan. Amikor kicsik voltunk, a gyakran sí­ró, követelő Mannát senki más nem tudta megnyugtatni, csak a nagyi.- Felfigyeltem arra, hogy amikor egyikük beszél, a másik szeretettel, tisztelettel és roppant figyelemmel issza a szavait.- Minden tekintetben figyelünk egymásra, hiszen van mit tanulnunk egymástól, s bár komplementerei va­gyunk egymásnak, megvan az össz­hang. A legjobb barátnők vagyunk, ahogyan anyával is.- Szerelem és szórakozás?- Mindkettőnknek van barátja, Mannának már egy éve, nekem két hónapja. Sajnos, a városban alig van elfogadható szórakozási lehetőségük a fiataloknak. Igaz, a nem régen meg­nyílt Garay úgy tűnik, egész jó hely. De barátainkkal inkább tanyabulikat szervezünk, ahol jókat főzünk és be­szélgetünk. A házibulik is mindig jól sikerülnek. Hiszen az a fontos, kikkel vagyunk együtt.- Mi a helyzet a zsebpénzzel?- Soha nem volt zsebpénzünk. Ha szükségünk van pénzre, anyától ké­rünk és kapunk. Egyébként is, anyu minden tekintetben úgy nevel ben­nünket, hogy semmiben ne szenved­jünk hiányt, ezt elsősorban a legfon­tosabbra, a lelkiekre értjük, _s csak másodsorban az anyagiakra. Ám, ha valakitől pénzt kapunk ajándékba, azt nagyrészt egymásra költjük, de gyakran édesanyát lepjük meg vala­mi apró kiegészítővel. Nagyon ara­nyosan tud örülni. És az olyan jó.- Gondolkodtak azon, kinek adják át a jelképes stafétabotot?- Egy olyan kardiológusnak, aki or­vosként a példaképünk, de elsősor­ban szeretésből gondoltunk rá. Ő dr. Bodnár Imre. V. Horváth Mária Fotó: Nagy Ági

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom