Szekszárdi Vasárnap, 2007 (17. évfolyam, 1-42. szám)

2007-03-25 / 10. szám

TMyasAIHDIp 2007. MÁRCIUS 25 ■pEUíÁHOSI aAUÉftlA kínálata festmények • C^raAikák • /Zízmetszetek * fűzzcmáncok /Ceráutia és porcelán kisplasztikák • 'Dísztárgyak * Szolgáltatásunk: képkeretezés Szekszárd, Liszt Ferenc tér 2. ♦ Tel.: 510-226 * Nyitva: H-P: 9-18 óráig, Szó.: 9-12 óráig EGYPERCES KRIMI Az eredmény érdekében azonnal jelentsük be...- Megmondanád, mennyi az idő? - kérdezte a Mátyás király utcában egy fiatalkorú a napokban a vele szembejövő másik fiatalembertől. Az készségesen előkapta mobiltelefonját és a kérdező elé tartotta. Az meg kicsavarta kezéből a készüléket, s mint aki jól végezte a dolgát, elro­hant. A történetet dr. Réti László alezredestől, a szekszárdi rendőrkapitány­ság bűnügyi osztályvezetőjétől tudjuk, ahogyan azt is, hogy a sértett azon nyomban bejelentette az esetet a kapitányságon. így tehát forró nyomon indulhattak a rendőrök. Egy órába sem telt, s a lakásán elfogták az elkövetőt, aki úgymond „vi­szi a balhét”. Sőt, a kihallgatáson azt is közölte, hova rejtette a marok- telefont, amit meg is találtak a vasútállomás mellékhelyiségében. Dr. Réti László úgy fogalmazott, a gyors eredményt nagyban segítet­te, hogy a megkárosított fiatalember nem tétovázott, hanem jelentett. A rablásszerű lopás helyszíne közelében támpontot kaptak egy olyan fiú­tól, akinek pár perce egy szemtanú mesélte a történteket. Tehát ilyen és hasonló esetekben valóban azonnal kérjük a rendőrség segítségét, mert az idő múlásával párhuzamosan csökken az esély, hogy elfogják a bű­nözőt, különösen, ha a - kisebb horderejű - cselekményt pillanatok alatt követte el. Illetve napok múltán a rend őreinek jóval több időt és energiát kell fordítaniuk az elfogásra, mint az imént írt esetben.- hm ­SIMPLY CLEVER ■ EGYSZERŰEN NAGYSZERŰ Fabia Classic ABS, légzsák, szervokormány... stb. 5 ajtós modell Roomster (már automata váltóval is) ABS, MSR, 4 légzsák, szervokormány... stb. ***»»>! Octavia modellek __ _____________________E. Su perb 1.9 PD TDI Diesel Trend 4,803 m, ABS, EDS.ASR, digit kiima, kp.zár, 4 el.abl./el.tiikör, riasztó, alufelni... stb. ENGEDJE SZABADON A VÁGYAIT! 1. Az első 30 hónapban megfelezzük törlesztőrészletét* |2íFabia 15%.kezdővel.márhaví^lHÓj^?tó elvihető 3. Minden Skoda modellre 3 év garanciát adunk 4. Új Skoda modellek már elvihetők ^ ___ .-|||||rlr Iimpmpm--) -unt r~._____, _.c v .....]nr:yj1 ■ nj nmr-—n--— w........Tlrrnty * Az akciók kizárólag a készlet erejéig illetve visszavonásig érvényesek és nem összevonhatóak! A részletekről érdeklődjön személyesen kereskedésünkben! Az Ön Skoda-márkakereskedője: Alisca Autócentrum 7100 Szekszárd, Bátaszéki út 130., a déli városkapunál Tel.: 74/528-260 • Szerviz: 74/528-265 • Web: www.aliscaauto.hu KARCHER Szenzációs Március! 2007. március 1-től 2007. április 15-ig érvényes * KÄRCHER Egyszerűen tiszte HD 7/18 C PLUS Hldegvizas magasnyomású mosó Vízszállítás (l/h): 240-700 Nyomás (bar/MPa): 20-175/2-17,5 Most csak >03.100,- Ft 1225700fi helyett Most csak HDS 1195-4 S ECO lolegvizes magasnyomású mosó illítás (l/h): 600-1200 (bar/MPa): 30-180/3-18 Most csak 934.800,- Ft 1,038700.-R helyett Most csak 383.400,- Ft S 698 C ECO ívlzas magasnyomású mosó llitás (l/h): 300-650 is (bar/MPa): 30-160/3-16 HD 10/25-4 S PLUS Hidegvlzas magasnyomású most Vízellátás (l/h): 500-1000 426.000,- Ft helyeit 7I00 Szekszárd, Bor u. 2. Tel.:74/529-320, Fax:74/529-321 E-mail:cph@cphautómat.hu, www.cphautomat.hu REKLÁM AJÁNDÉKTÁRGY HÚSVÉTI AKCIÓ! INGYENES GRAVÍROZÁS! 7100 Szekszárd, Keselyűsi u. 3. (sportcsarnok) E-mail: horferserleg@horferserleg.axelero.net Nyitva tartás: hétfő-péntek 9-17 óráig ' Tel./fax: 74/416-417 % Laposüveg 800 Ft-tól Rózsafa tolikészlet 1300 Ft-tól RP t Velünk örökre beírja nevét a Jövőbei Exkluzív boros­gazda készlet 1500 Ft-tól , , A leltüntetett árak az álét tartalmazzák! Kulcstartók 150 Ft-tól Névjegykártyatartó 160 Ft-tól ÖJ üzletünkben vásárolt rekiamajandektargyakra teritésmentesen (pTflliMifll Továbbá üzletünkben NAGYKERESKEDELMI ÁRON pólók, baseballsapkák, esernyők, menedzser­kellékek, számológépek, irodai kiegészítők, termoszok, golyóstollak rendelhetők. Több mint 10 000-féle termék közül választat. Emblémák, lógók szitázása, hímzése, A SZÁM-ADÓ KÖNYVELŐ KÖNYVSZAKÉRTŐ és TANÁCSADÓ IRODA BALÁZS JÓZSEFNÉ • 7100 szekszárd, augusz i. u. 9-11.2/213 r YALLAUA társaságok, egyéni vállalkozók, tsaládi gazdálkodók, őstermelők teljes körű könyvvezetését bérszámfejtését, hitelkérelmek, pályázatok készítését. Tel.: 74/528-582, 20/9133-779

Next

/
Oldalképek
Tartalom