Szekszárdi Vasárnap, 2006 (16. évfolyam, 1-43. szám)

2006-12-17 / 43. szám

, szekszárdi V/'fljTASARNAP__________________________ „Megtisztelő a rengeteg megkeresésben rejlő bizalom” (Magán)beszélgetés a Fidesz frakcióvezetőjével, Kerekes Csabával Folytatás a 3. oldalról. Pillanatok alatt átlátja például a technikai berendezések kezelésé­nek módját. Ebben talán rám hasonlít... Mindketten nagyon jó- és nyílt- szívűek, jól sportolnak, hittanra és templomba járnak, szóval mozgé­konyságukkal, jó észjárásukkal és gondolkodásmódjukkal nagyon is elégedettek vagyunk, viszont a szorgalmukon kell még csiszolni. Tudom, ha a gyerekekben megvan a testi-, lelki- és szellemi egyen­súly, akkor majd felnőttként is minden körülmények között tal­pon maradnak... Amikor Máté megszületett, egy évig apósoméknál laktunk, majd a lakásunk felújításakor ismét egy esztendőt töltöttünk náluk. Na­gyon szeretem őket és felnézek rá­juk, annak ellenére, hogy nézete­ink bizonyos téren különböznek, de ez egyáltalán nem baj. Nekik is mondtam, másoknak is, hogy „klasszikust idézve” én is megás­tam egy árkot és két részre osztom a jelenlegi Magyarországot, de akár a világot is: a tisztességesekre és a tisztességtelenekre. Több és más megosztottsággal nem értek egyet, mi több, elutasítom. Óriási változá­sokra van szükség a közgondolko­dásban, politikai kultúrában, mo­rálban egyaránt. Sajnos, ez már az elmúlt évezred alatt megtörténhe­tett volna.- Vegyük úgy, hogy elérkeztünk a politika mezsgyéjére. Frakcióveze­tőként rengeteg feladata van, külö­nösen most, a kezdetekben. Tehát a plusz időt valahonnan el kell lop­nia. Gyanítom, nem a megélhetést jelentő vállalkozásától, hanem tar­tok tőle, hogy...- Jól látja, a családtól, ami a leg­nagyobb fájdalmam. De ezen vál­toztatok, mégpedig úgy, hogy a kö­zösség iránti elkötelezettségem se sérüljön, ám a családom sem. A cé­gen belül olyan átalakításokat haj­tunk végre az informatika adta le­hetőségeket maximálisan kihasz­nálva, ami által sokkal átláthatóbbá válik, illetve otthon is tudom foly­tatni a munkámat. Igyekszem ko­rábban hazamenni, hogy több időt tölthessek az enyéimmel, s mivel későn fekvő vagyok, így akár este tíz órakor is foglalkozhatok felada­taimat. Frakcióvezetői hitvallásomban pedig a politikában legfőbb ténye­ző megvalósítására törekszem: kompromisszumok megkeresésére és annak létrehozására. Ez egy­aránt vonatkozik a nagynak mond­ható, 14 fős frakción belülre és a mindenkori ellenzékkel való tár­gyalásokra. Nem fejtem ki miért, csak megemlítem, hogy nem va­gyok megbékélve a lassan már pe­joratív kicsengésű „ellenzék” kife­jezéssel sem, szerencsés lenne erre a fogalomra egy szép új szót talál­ni. Alapvetőnek tartom, hogy a kü­lönböző politikai irányvonalak képviselői, támogatói és szimpati­zánsai között is folyamatos legyen a kommunikáció, éppen a városért. Ebben a párbeszéd-kialakításban meglátásom szerint megfelelő gya­korlattal bírok. Évek óta és jelenleg is rengetegen fordulnak hozzám te­lefonon és személyesen, vagy egy­2006. DECEMBER 17. szerűen megállítanak az utcán. Nem küldök el senkit, maximum más időpontot kérek a beszélgetés­re. Köszönettel mondom: számom­ra megtisztelő a rengeteg megkere­sésben rejlő bizalom.- Korábban említette, szükség van a szemléletváltásra az önkor­mányzati munkában.- Alapvető a racionális gondolko­dásmód, hiszen azok a megoldá­sok, amelyek sikeresen működtet­nek vállalkozásokat, számos terü­leten adaptálhatók az önkormány­zati működésbe, gazdálkodásba is. Ezeket megfelelő módon be kell építeni a szemléletünkbe, majd a munkánkba. Csak röviden említe­nék néhány sürgető feladatot: szükség van a városlakók közérze­tét javító intézkedésekre, ilyen pél­dául a közlekedés rendjének és a parkolási gondoknak a megoldása; egy tisztább város elérése. Az ipari parkba cégeket kell betelepíteni - már vannak ígéretes megkeresések - hiszen így hatékonyan hozzájá­rulhatunk a munkanélküliség csökkenéséhez.- Kerekes Csabának mit hoz a Jé­zuska?- Kerekesnek? Kerékpárt, sőt a feleségemnek is. A fiúk nyáron kaptak új biciklit, tehát kirándulha­tunk kedvünkre. V. Horváth Mária Fotó: Nagy Ági Könyvet a Katedrától! Tankönyvek, nyelvkönyvek, könyvritkaságok, népzenék Kiss Balázs üzletvezető kalau­zolja a Tinódi utca 5-ös szám alatti Katedra Könyvesboltba be­térőket, amire, valljuk meg, szükségünk is van. A közel harmincezer kötetet számláló helyiségben bizony nem könnyű tájékozódni, hiszen az ál­talános iskolai és középiskolai tankönyveken, munkafüzeteken, segédanyagokon és kötelező ol­vasmányokon túl találunk főisko­lai jegyzeteket, a nyelvtanulást se­gítő munkakönyveket, hanganya­gokat cd és kazetta formában egy­aránt, ám ezzel korántsem merí­tettük ki a Katedra Könyvesbolt kí­nálatát. Az üzlet szeptemberben költö­zött a Tinódi utcába, előtte Balázs- zsal a főiskola mögötti boltban is találkozhattunk, most azonban egyesült a tankönyvekkel foglal­kozó, s a hagyományosnak mond­ható,- a magyarságtudatot erősíte­ni hivatott kiadványokkal is keres­kedő könyvesbolt. A megújhodás nem titkolt szándéka, hogy a ked­ves vásárló egy helyen szerezhes­sen be mindent, legyen szó a már említett iskolai vonalról, vagy akár szépirodalmi, politikai vonatkozá­sú könyvekről, művészeti albu­mokról, népzenei hangfelvételek­ről. A teljesség igénye nélkül említ­sük meg, hogy széles a választék a térképek, zászlók, kitűzők, a tör­ténelmi keresztény egyházhoz kapcsolódó vallási könyvek terén, ám legalább ilyen érdekes színfol­tot képez a gazdag hadtörténeti könyvállomány, s a teljes Wass Al­bert életmű mellett, Márai, Fekete István, Nyírő József vagy Nemes- kürty alkotásaival is találkozha­tunk. Az ínyencek és gyűjtők is megtalálják a maguk szájízének megfelelő kincseket, lévén, hogy a Magyar Királyi Honvédség Zene­karának eredeti hangfelvételei vá­rakoznak a polcokon a régi filmek jól ismert dallamait, őrző hordo­zók mellett. A könyvesbolt pedig, hűen az üzletvezető régi elgondolásához, igyekszik teret biztosítani minden olyan rendezvénynek, megmoz­dulásnak, amelyet helyi közéleti személyiségek, alkotók kezdemé­nyeznek, hiszen nem szükséges hangsúlyozni a vásárlókkal, a vá­ros kulturális életének szereplői­vel való kapcsolattartás, kommu­nikáció fontosságát. így vehetjük kézbe A gerinc mindig maradjon egyenes című kötetet, amelyben Szekszárd város híres borászával, Takler Ferenccel beszélget Simon Erika, vagy a szintén szekszárdi származású, Ausztráliába disszi­dált német, japán és történelem szakos tanár, Bállá József köny­vét, melyet Van-e még kasza; egyenes...?! címmel jelentetett meg. A Katedra Könyvesbolt hétfőtől péntekig reggel 9 órától délután 5 óráig várja kedves vásárlóit, kérés­re egy héten belül beszereznek bármilyen tárgyú, a piacon jelen­lévő kötetet, hogy ezzel is köny- nyítsék a karácsonyi készülődést, levéve a vásárló válláról az aján­dékbeszerzés sokszor fárasztó utánajárását. Katedra Könyvesbolt Szekszárd Tinódi utca 5. katedrakonyv@freemail.hu 30/204-04-45 70/385-01-39

Next

/
Oldalképek
Tartalom