Szekszárdi Vasárnap, 2006 (16. évfolyam, 1-43. szám)

2006-12-10 / 42. szám

^ SZEKSZÁRDI SZEKSZÁRD VÁROS KÖZÉLETI HETILAPJA XVI. évfolyam 42. szám * Lapunk olvasható a www.szekszard.hu honlapon is. * 2006. december 10. Prima Primisszima: megbecsülni az értékteremtő legkiválóbbakat A Tűzvirág Táncegyüttes, Horváth Béla irodalomtörténész és a Junior Stars az idei kitüntetett A Vállalkozók Országos Szö­vetségének Tolna Megyei Szer­vezete leképezve itt helyben a nagyrendezvényt, már megcsi­nálta a Tolna Prima Primisszi- mát. Vagyis egy emlékezetes gá­la keretében kiválasztott a civil szervezetekből és az egyének­ből hármat, akik évek, esetleg évtizedek óta maradandót alkot­nak, valamilyen módon kiemel­kednek a lokális, sőt regionális szinten. Nevük van, ismerik, be­csülik őket. Tavaly a Bartina néptáncegyüttesre, dr. Hulin Ist­ván főorvos-zenészre és a Szek­szárdi Big Bandre esett a válasz­tás. Profin megszervezett, emel­kedett hangulatú műsor kereté­ben találtak gazdára a míves emléktárgyak, és természetesen a vele járó egymillió forintos jutalom is a díjazottaknak. Már akkor meg­fogalmazódott folytatni kell! Ami persze nem volt könnyű, hisz a rendezvény anyagi alapjait elő kel­lett teremteni újra! Az, hogy a pre­mierrel csatát nyert a tolna Prima Primisszima, mint utólag kiderült, nagyban segítette a VOSZ megyei szervezetének ebbéli előkészítő munkáját.- Tavaly még be kellett kopogtat­ni a lehetséges támogatókhoz, el kellett magyarázni mit akarunk, agitálni, kicsit győzködni kellett er­re - emlékezett vissza Fajszi Lajos, a VOSZ helyi elnöke. Az idén már más volt a helyzet, köszönhetően annak, hogy sikeres volt a bemu­tatkozás, maguktól jelentkeztek többen is a meghatározó igen je­lentős cégek, vállalkozások közül, no és voltak olyanok is, akik azt mondták: lássuk mi is ez, s majd jövőre visszatérünk a kérdésre. A jelekből ítélve, megérte maximalis­tának lenni. No és annak is kellett maradni az idén a közelebbi és a távolabbi jövő okán. így a körítéshez a zene, ezen belül a pop műfaj világából is olyan értékelvű alkotókat, előadókat kel­lett hívni, akik ide illenek. Megint töklétes volt a választás a Budapes­ti Klezmer Band meghívásával, akik zenei átiratokat játszanak ma­gas színvonalon, kellő igényesség­gel, nagy empátiával és egy olyan énekes a frontemberük, mint Bíró Eszter, aki kellően ismert, akivel gyakran találkozhatunk a tévé kép­ernyője előtt is. Meghívták a szer­vezők az elmúlt évek popénekes te­hetségkutató versenyének első győztesét, Tóth Verát is, aki az egyes díjátadások között több is­mert világslágert adott elő. Termé­szetesen most is megtelt a Művé­szetek Háza a jók közül kiválasz­tott legjobbak köszöntésére. A dí­jak odaítéléséről a VOSZ megyei szervezetének elnöksége döntött. Kultúra, pedagógia, filozófia „Tűzvirág"-módra A néptánc, mint művészeti ág, amiben a megye gazdag hagyomá­nyokat ápol, az ide Prima Pri- misszimán is képviseltette magát. Merthogy a paksi Tűzvirág együt­tes már több mint egy évtized hó­dítja meg, bűvöli el hazai és nem­zetközi közönségét. Az ír tánccal kezdték még anno, de ma már a vi­lág több kontinen tánckultúrájából visznek a színpadra különböző ko­reográfiákat, elbűvölve a közönsé­get. Olykor fergeteges táncszínház­zá változtatják a színpadot. Annyi a külföldi meghívás, hogy itthon már csak néhány nagyrendezvényen tudnak fellépni. A díjat, Mádi Magdolna, az együttes művészeti vezetője vette át, de előtte a projektoron most is látható volt a róluk szóló beszédes kisfilm. Mádi Magdolna: „Az utóbbi évek megrendült értékrendjét ellensú­lyozva egy súlyosabb esztétikai, er­kölcsi, pedagógiai értéket próbá­lunk közvetíteni. Folytatás a 3. oldalon. Foto Komáromi Szekszárd - Garay tér Beiratkozás ügyfélszolgálatainkon: Szakszárd.Széchenyi u. 11-13. (T-Pont) Paks, Dózsa Gy. u. 7. Tel.: 75/510-085 Tel.: 74/418-211 vagy 20/980-5453 ŐSZI NYELVTANFOLYAMOK Szekszárdon és Pakson _ 30% adókedvezmény Jelentkezz még az idén 30%os adókedvezménnyel! Francia Olasz Angol Német Horvát AJÁNDÉKOZZON KARÁCSONYRA digitális fényképezőgépet kínálatunkból7~ FUJI 56 Canon A43U 31 900 Ft Minden nálunk vásáron'' digitális géphez ajándékba adunk 50 képet! oeGO TELI RUHÁZATI TERMEKEK Umbra Kapucnis pulóveren. Kabátok folyamatosan megújuló választékban Szekszard. Korzo Áruház - Liszt F. 2-4. Tál: 74/412-5 2 8 TESGO Áruház Tartsay u. 40. Telefon: 74/410-886 Szakért Széchenyi u. 21. Tel: 74/412-525 (Széchenyi Üztethá Akkreditált Felnőttképzési Intézmény: AL-1192 Felnőttképzés Reg. szám: 17-0108-04

Next

/
Oldalképek
Tartalom