Szekszárdi Vasárnap, 2006 (16. évfolyam, 1-43. szám)
2006-12-03 / 41. szám
, SZERSZAfiDÍ //xiasArnap SPORT 2006. DECEMBER 3. Akik a megyében is a szegények közé tartoznak A tehetséges tinik visszavihetik az NB III-ba az UFC-ét Azért, ha nehezen is, de a bajnokság végére élre állt az UFC, a labdarúgó megyebajnokságban. Még szép, rep- Iikázhatna imigyen valaki, arra célozván: ha itt sem tud meghatározó lenni a megyeszékhely labdarúgó csapata, akkor hol? A dolog persze nem ilyen egyszerű: az ismert okok miatt - pénzügyi ellehetetlenülés, krónikus szponzorhiány, önkormányzati közömbösség - úgy zuhant vissza, a már nem amatőr csapatokat foglalkoztató megyebajnokságba a Szekszárd, hogy ott talán az egyetlen színtiszta amatőr. Magyarán: itt a játékosoknak tényleg nem fizetnek, hanem a játék, a csapat, a város és egymás szeretetéért fociznak. Csak a saját utánpótlásra építhetnek. Persze ez olyan, az eredményességre ható töke, amivel egy megyebajnokságban szereplő csapat nem rendelkezik. Persze, ha 90-91-es születésű srácokat is be kell vetned, mert egyfajta kényszer- pályán vagy, akkor azért ebben az osztályban sem garantált a siker, rögös úton kell végigmenned rajta. Ám a fiatalság itt nem bolondság, a kiszámíthatatlanság szimbóluma, így a szekszárdi tinik, néhány klubhflséges javakorabelivel kiegészülve azért képesek móresre tanítani az edzetlen, de NB III-as képességű játékosokat fölvonultató, a Szekszárd skalpjára vadászó „fizető” csapatokat. De azért kétszer előfordult, hogy nem jött ki a lépés, amikor a Bátaszék és a Dunaszentgyörgy Szekszárdról vitte el a 3 pontot.- Különösen a Bátaszék elleni volt sima, nem sok közünk volt a meccshez - emlékezett Kniesz Mátyás, aki az utóbbi évtizedben általában akkor tért vissza szeretett anyaegyesületének első csapatához, amikor baj volt, amikor bent kellett maradni, vagy kijönni a veszélyes zónából. Azt azért nem gondolta a gyerekeket nagyon szerető tréner, hogy az ezredforduló után eltelt fél évtizedben megyebajnokságban szereplő csapat vezető edzője lesz, miközben az ifiket is gardírozza.- Motiváló feladat, hogy miközben a gyerekeket képezzük, mindjárt mélyvízbe is visszük őket egyfajta kényszerpályán mozogva. Nem könnyű dolog, kell hozzá a szülők akarata, megértése, toleranciája is. Mert bizony előfordul, hogy mindkét nap szombaton és vasárnap is mérkőzést játszanak, az ifiben és a felnőttben, minden nap van, ugye, edzés, és a gyereknek az iskolában is helyt kell állnia. Azzal, hogy rutinos, képzett játékosok alkotják például a Tevel, a Bölcske, a Bátaszék, a Dunaszentgyörgy, a Dunaföld- vár, az őcsény csapatát, erősebb, kiegyensúlyozottabb a bajnokság, bizony a maximumot, vagy ahhoz közelit kell nyújtanunk, ha azt akarjuk, hogy megnyerjük a bajnokságot - mondta Kniesz Mátyás. - De bízom benne, hogy az alatt a nyolc hét alatt, ami rendelkezésünkre áll a riválisainknál jobban felkészülünk, és abban is, hogy fiataljaink hétről hétre, hónapról hónapra jobbak lesznek, mert fejlődő- képesek, s ennek esetleg már a tavaszi folytatásban meg lesz a lenyomata. Bár ezzel együtt is nehéz mérkőzésekre számítok. Már csak azért is, mert ve- télytársaink közül esetleg több is a téli átigazolási Időszakban tovább erősödik, újabb, ezen a szinten fontos embereket igazolnak. A Paks környéki csapatok könnyen tovább erősödhetnek. Máté Csaba, az UFC ügyvivője, edzője, a felnőtt csapat játékosa bízik abban, hogy tavasszal egy kicsit kisüt a Nap a szekszárdi Sport utcában, és esetleg nyáron már azokat a játékosokat is leigazolhatják, akik ingyen és bérmentve jöttek volna, talán jönnének is, de azt mondták az NB III alá nem mennek. Igen, ez a cél, hogy ide visszajusson az együttes. Ha egy Baja, Bonyhád, Dombóvár, Marcali, Nagyatád, Csurgó elbír egy harmadosztályú csapatot, valahogy Szekszárdnak is meg kelléne birkóznia ezzel.- Természetesen ez a cél, de mi ezt úgy szeretnénk elérni, hogy ott is saját nevelésű vagy szekszárdi kötődésű játékosokkal, azok esetleg visszaérkezésével szerepeljünk, vagyis megfeleljünk az évtizedekre visszanyúló hagyományoknak, ami ennek a klubnak, illetve elődeinek mindig is jellemzője volt. Mert lehet mondani most is, hogy Szekszárd csak a megyében van, meg hogy nincs perspektíva és így tovább, ezek a dolgok kívülről, különösen távolról így látszanak, de mi már, akik itt edzőként, mindenesként túltettük magunkat ezeken a sirámokon. Nincs letargia, mert látjuk a fiatalokkal végzett munka eredményét, a nagyszerű U-17- es csapatunkat, az ifiket, a már serdülőben kiemelkedő játékosainkat. Felettébb örömmel tölt el bennünket, hogy az U- 15-ös válogatottba Juhász Máté és Horváth Péter személyében két, az egy évvel idősebb korosztályú válogatottba Sas Máté révén egy játékost adunk.- Azért a pénzhiányon úrrá kell, hogy legyenek, mert a legjobbakat a pestiek és vidéki nagy klubok, hovatovább a Sándor Károly Akadémia viszi el, az NB III-as szinten hadra foghatókat pedig a környékbeli csapatok a riválisok. Mert aki menni akar, azt azért elengedik. De annyira, remélem, nem amatőrök, hogy nem kérik meg, amennyire lehet, annak a nevelőmunkának valamilyen árát, ami az UFC-ben még mindig összehangoltan magyar viszonylatban az átlagosnál magasabb nívón zajlik,- Nem, mert az amatőröknél is létezik szerződés, amivel mi is élünk, számolunk ezzel a bevétellel is. No, meg azzal, hogy talán az önkormányzati forrásból is több jut mint eddig. Már őszintén feltártam a helyzetet a felőlünk érdeklődő új polgármesternek, Horváth Istvánnak. Ha csak megduplázódna a jelenlegi szerény állami támogatás, mi már ennek is tudnánk örülni. De meggyőződésem, hogy plusz pénzekből is elsősorban az utánpótlás-nevelésbe forgatnánk vissza, mert Szekszárd futballja felemelkedésének ez volt és ez is lesz a kiindulópontja, minden más ezután következik. Persze, ha egy olyan tőkeerős szponzor bekopogna, ami más hasonló nagyságrendű városokban azért megesik, és azt mondaná, hogy csak az első csapatban gondolkodik, nem utasítanánk vissza - mondta a nyolcvanas-kilencvenes évek egyik legjobb szekszárdi labdarúgója afféle kincstári optimizmussal, Amit igazán megérdemelne ez a klub a rendszerváltozás hozta, zömében keserű esztendők után. fl. Gy. III. Már-Ker-Horváth Sport (XIV.) Téli Kispályás Teremlabdarúgó Kupa Eredmények: Alapszakasz 1. forduló A-csoport: PRO-TECH-PLAN-SZALON BÜFÉ 4-18; DANKÓ-KISDANKÓ 9-8; MINDSZENTEK-GOLD-CAR 5-4; „ENNYI”-SEBI-FORNETTI 16-4; SZEDRES-FERROPATENT 9-9 B-csoport: KAKASD-HUNYADI FC 10-2; ZOMBA-AGRO-TIPP 9-6; PER- FECT-PHONE-PITBULLS 11-3; ISO-KOMPLEX-COMP GOLD 0-6; TETŐ- FOK-ARGENTÍNA 6-10. Jubileumi XXX. Szekszárd Kupa NEMZETKÖZI EGYÉNI ÉS CSAPAT VILliMVERSENY Szekszárd Város Sakk Szervező Bizottsága folytatva a hagyományokat a harmincadik jubileumi sakk nemzetközi versenyt rendezi 2006, december 23-án Tengellcen, a Hotel Orchideába. A Szekszárd Kupa egyéni és csapat villámverseny az ország egyik legrégebbi hagyományokkal bíró nemzetközi sakkversenye. 1970-ben Indult útjára, az első versenyt a hazaiak nyerték, azaz a csapatversenyt a Szekszárdi Vasas SC, míg az egyéni versenyt Ifj. Prantner János, aki szintén a Szekszárd Vasas SC játékosa volt. A rendezvény a 80-as években vált igen népszerű versennyé, több külföldi csapattal együtt a mezőny létszáma elérte a 130-150 főt isi Az elmúlt években a legsikeresebb magyar csapat a Budapesti Vasas SC, egyéni győztes a hatszoros Tamássy Zoltán, aki első sikerét még 1982-ben, a hatodik győzelmét 2005-ben érte el! A verseny egyik érdekessége, hogy a résztvevők között nem csak az első győztes ifj. Prantner Jánost üdvözölhetjük, hanem a 30 évvel ezelőtt, 1976-ban egyéni verseny győztesét, Káposztás Miklós nemzetközi mestert és egyesületét a Budapest Vasas Sport Clubbot, mely 1976-ban csapatversenyben szintén első helyezést ért el. Sajnos 1994-1999 között a verseny több ok miatt szünetelt, ezért tart most „csak" a XXX. jubileumi rendezvénnyé. A 2000. évben, ötéves kihagyás után, a rendezvény folytatását Szuhai Balázs, az akkor Szekszárd Városi Szövetséghez kerülő szervező vállalta fel, mondván ezt a sorozatot folytatni kell, nem szabad végleg abbahagyni! A verseny díjazása kiemelt, a csapatverseny és az egyéni verseny első tíz helyezettje Igen szép ajándéktárgy díjazásban részesült, és részesülni fog most a XXX. versenyen is! Az egyéni győztes Braun Gábor festőművész sakktémájú festményét kapja, s a további egyéni és csapat helyezettek is értékes díjakat vehetnek át. A versenyen több különdíj is kiosztásra kerül. A fenti díjazáson kívül, a XXX. jubileumi versenyen minden résztvevő egy apró emléktárgyat kap ajándékba, és egy borkóstolóra is hivatalos. Az ünnepi hangulatot teljessé teszi a karácsony varázsa, hisz a rendezvényre december 23-án kerül sor, ezért a díjak, az ajándékok egy karácsonyfa alá kerülnek! A verseny helyszíne immár 5. alkalommal a tegelici Hotel Orchidea konferenciaterme, mely kiváló feltételeket biztosít a versenyzők számára! A szálló egyben a verseny támogatója - szponzora is -, a verseny szünetében ebédet biztosít, majd a verseny után, lehetőség van a fürdésre, szaunázásra is! A verseny szervezői minél több megyei résztvevőt is várnak a versenyre, mely egyben a 2006. évi megyei sakksikerek méltó zárása is lehet a karácsonyfa alatt! Nevezési határidő: 2006. december 15. Nevezési díj: 1000 Ft/fő Nevezési cím: Szuhai Balázs, 7130 Tolna Kinizsi u. 47. Mobilszám: 30/21-57-433 Szuhai Balázs szb elnöke