Szekszárdi Vasárnap, 2006 (16. évfolyam, 1-43. szám)
2006-11-26 / 40. szám
-----------------------------------------------------------------------------------------»-------------------"-----------------------w-------------------------------------------------------------, SZEKSzAWü-------------S’ 2006. NOVEMBER 26. HÉTRŐL H_ETR_EtasAbnap 5) A legfőbb ügyész a frontvonalon dolgozók előtt Szekszárdra látogatott Kovács Tamás Kovács Tamás legfőbb ügyész munkaértekezleten vett részt a Tolna Megyei Főügyészségen. Kifejtette, hogy minden ügyésznek joga van személyesen találkoznia az új legfőbb ügyésszel, akinek viszont kötelessége, hogy „a frontvonalon dolgozók előtt letisztelegjen”. A legfőbb ügyész elmondta, megválasztását követően elhatározta, hogy november közepe és december vége között végiglátogatja a megyei főügyészségeket. Némi sajnálattal tette hozzá, hogy feladataiból következően szülömegyéje, Tolna csak a második lehetett a sorban. A munkaértekezleten Kovács Tamás ismertette felfogását az ügyészi munkáról, illetve felsorolta kéréseit és elvárásait.- Minden ügyészi tevékenységre vonatkozó alapállásom, hogy az ügyésznek politikától mentesen, a törvényeket betartva, a szakma szabályai szerint, magas erkölcsi követelmények mentén kell dolgozni. A büntető szakágban dolgozó ügyészek munkájával kapcsolatban nagyon egyszerű igényem van, nevezetesen az, hogy gyorsan, eredményesen és minden tekintetben törvényesen dolgozzanak. A büntetőn kívüli tevékenységet végző ügyészektől pedig azt kérem, reagáló szemléletű ügyészek legyenek, azaz ha olyan impulzust, vagy információt kapnak a társadalomtól, a sajtótól, vagy a másik szakágtól, ami valamiféle ügyészi vizsgálat lehetőségét, illetve indokát fölveti, akkor ne hezitáljanak, s ne csak a régi jó bevált témákban vizsgálódjanak, hanem az élet által felvetett szükségleteket is próbálják „leképezni”. -hmCivilek a pályán A Szekszárd Kistérségi Területfejlesztési Tanács mellett működő Civil Egyeztető Fórum november 22-i ülésén elfogadta a megreformált és testre szabott, új működési szabályzatát, amelyben elsődleges célként fogalmazódott meg a településeken túlnyúló közös fejlesztéseket-, és kistérségi közfeladatokat érintő döntések előkészítésében való társadalmi részvétel. ©©’MIT Számítástechnika ^MÍJ. Sony DSC-W40 digitális fényképezőgép] i Megapixel felbontás ’ 3x optikai zoom ’ 5 cm-es kijelzi 1 Carl Zeiss objektív Sony DSC-H2 digitális fényképezőgép ' 6 Megapixel felbontás 1 Cart Zeis objektiv 1 12x optikai zoom 990 Ft 94 990 Ft 9 990 Ft Sony DVD105 digitális videokamera • 20 x optikai zoom • Közvetlenül OVD lemezre fr Sony DCR-SR30 digitális merevlemezes kamera 169 990 Ft • 30 GB-os beépített merevlemez • Akár 20 óra felvételi idő HP „Karácsonyi Csomag” komplett fotólabor 49 900 Ft Tartalma: 1 db HP M425 digitális fényképezőgép tíK'jH“,.1' • 5 Megapixel felbontás • 3x optikai zoom 1 db HP Photosmart C4180 multifunkciós nyomtató’ • Színes totónyomtató • Szkenner • Másoló 7100-Szekszárd Kölcsey Itp. 1. Tel.: 74-316-066,74-312-207 E-mail: info@co-net.hu www.co-net.hu NYITVA: hétfő-péntek 8-18 óráig szombaton 9-12 óráig Decemberben vasárnap 9-12 óráig Jól halad a paksi üzemzavar elhárítása A sérült kazetták felét már kiemelték A mérések igazolják: nincs veszélyes sugárterhelés Ahhoz képest, hogy az úgynevezett zöldek - azon képviselői, akik az atomenergiát, ha úgy tetszik zsigerből elutasítják - igyekeztek hangos hisztériát kelteni a paksi üzemzavar elhárítási projektjének megkezdése előtt, nos a jelekből ítélve a legnagyobb rendben, maximális biztonság mellett zajlik a három év alatt kellő gondossággal előkészített munka a kettes blokk egyes aknájának tisztító tartályában. A hét közben már arról számolhatott be az erőmű vezérigazgatója, Kovács József, hogy a sérült fűtőelemek közel felét már a beemelt munkaplatformról a víz alatti műveletsorozat részeként betokozták és át is emelték a pihentető medencébe. S ha így haladnak az orosz TVEL cég szakemberei, akkor az év végére a munkák jelentős részével elkészülnek. Persze az elmúlt héten jellemző gyors előrehaladás némiképpen lassulhat, tekintettel arra, hogy most már az alsó övlemez alá mennek, ahol a jobban sérült, töredezett üzemanyag-kazetták helyezkednek el.- Most 2554 kilogrammnyi üzemanyag-törmelék található tokokban, ebből már 23-at átemeltünk a pihentető medencébe, 11- et jiedig a jövő hét elejéig fogunk átrakni, majd visszaemeljük a munkaplatformot a tartályba és folytatódik a munka - mondta Kovács József vezérigazgató az erőmű szokásos heti tájékoztatóján, amelyen egy helyszíni látogatást követően maga a környezet- védelmi miniszter Persányi Miklós is részt vett.- Mennyiben lesz más a munka az alsó öv lemez alatt, feltételezzük, hogy a több mint hetven jó előre legyártott kéziszerszám és egyéb berendezések közül több olyan is előkerül, amiket eddig nem használtak.- Más típusú szerszámokat is kell majd használni, a törmelékek betokozódása miatt előkerül majd a szivattyú és azok berendezések, szerszámok, amelyek a legalkalmasabbak az apró törmelékek mozgatására. Ügy érzem, hogy a rendelkezésünkre állnak azok az eszközök, amelyekkel a különböző fogásokat el tudjuk végezni, így minden veszélyes anyag előbb vagy utóbb kiemelésre kerül. Nincs határidő, de úgy gondolom, hogy az év végén a munkák legjelentősebb részével készek leszünk, de nem siettetünk semmit, nincs határidő, a biztonság alárendeltségében van minden.- Még az elhárítási projekt indulása előtt fölvetődött, hogy esetleg a munkavégzés közben újraindítják a blokkot, hogy a leállásból adódó veszteség kevesebb legyen.- Igen szó volt róla. Ehhez bizonyos műszaki feltételeknek teljesülnie kell. Vizsgálódunk, de még nem tartunk ott a munkákkal, hogy ez napi aktualitás legyen. Persányi Miklós, környezetvédelmi miniszter is csak felsőfokon beszélt arról a szervezettségről, tudatosságról, higgadtságról, összehangolt csapatmunkáról, amit a reaktorcsarnokban járva tapasztalt. Az pedig végképp megnyugtatta, hogy saját méréseik sem mutatnak semmiféle olyan pluszsugárzást, ami miatt akárcsak egy ember is, de általában az élővilág veszélyeztetve lenne. Az atomenergia jövőben hazai fel- használásával kapcsolatosan lapunk érdeklődésére a következőket nyilatkozta a szaktárca vezetője:- Legalább húsz évig még nem lehet kérdés: kell Magyarországnak atomenergia vagy sem, ez egy objektív helyzet. Amennyi idő alatt kiderül az is, hogy a megújuló energiaforrások közül melyekkel lehet esetleg kiváltani a fosszilis és az atomerőművet. Addigra el kell jutnunk a hatékony energiafelhasználásig, a dánokhoz hasonlóan el kell érnünk, hogy jóval kevesebb kelljen belőle, a mai pazarlás közüzemi és lakossági szinten sem tartható. Az atomenergiának a sanszai akkor lesznek jó két évtized elteltével is idehaza, és világszerte, ha képesek lesznek megoldani a nagy aktivitású radioaktív hulladékok abszolút rizikómentes elhelyezését - tekintett előre ebben a kérdésben a környezetvédelmi tárca vezetője. B. Gy