Szekszárdi Vasárnap, 2006 (16. évfolyam, 1-43. szám)

2006-11-26 / 40. szám

„Együtt kell kihúznunk a szekeret a sárból” ti**?,, äwv - </ "v<;",?>:'«ja -j 2006. NOVEMBER 26. EOKÜSZBARvasArmap" Folytatás az 1. oldalról. Hosszú távon pedig csak úgy tudjuk fenntartani az intézmény- rendszert és annak működőképes­ségét, ha a gazdálkodást racionali­záljuk és hatékonyabbá, olcsóbbá tesszük a működést. A kitűzött cé­lok megvalósítása érdekében való­ban zajlik a polgármesteri hivatal és az intézményrendszer vizsgála­ta. Ebben új elem, hogy saját szak­emberekkel - a hivatal irodái és az intézmények által leadott javasla­tok figyelembevételével - készítjük elő a végrehajtandó feladatokat. Itt szeretném elmondani, hogy na­gyon jó és használható javaslato­kat kaptunk mind a hivatal mun­katársai, mind az intézmények ré­széről, ami megerősítette ben­nünk, hogy együtt kell és lehet gondolkodni a problémák megol­dásában. Mindezek mellett termé­szetesen azért vannak olyan spe­ciális területek is - például az ener­getika -, ahol szükség van külső szakértők bevonására.- Látom, megfontolnak minden egyes forintot. De kérdés, mibe ke­rül a külső szakértők bevonása?- Ha a szakember ténykedése va­lós hozadékkal jár, akkor a megta­karításból részesedik, tehát az ő kockázata, hogy a javaslatának va­lóban lesz-e mérhető hatása, ugyanis előre nem fizetünk. Ter­mészetesen itt is - amely területen ez lehetséges - több ajánlatot be­kérünk. Most valóban nagyon oda kell figyelnünk minden költségre, Kedd délután adta át a közgyűlés MSZP frakciójának „Közösen ter­vezni, együtt cselekedni” címet viselő programját Halmai Gábor- né frakcióvezető és Schoeck Kár­oly elnök Horváth István polgár- mesternek. Javaslataik elsősorban a folya­matosság megteremtését célozzák a város és a kistérség fejlesztése ér­dekében, hangsúlyozta Halmai Gá- borné. Szólt arról is, hogy a prog­ramjukban megfogalmazott célok három nagy területet érintenek erő­teljesen: a munkahelyteremtést, a gazdaságfejlesztést, valamint azt, hogy Szekszárd élhető és vonzó vá­ros legyen, s megtalálja a helyét a régióban. Horváth István kifejtette, örül a konstruktív együttműködésnek, amire a Fidesz-frakció is nyitott, hi­szen a kooperáció a városért, a vá­roslakókért jön létre. Hozzátette, hiszen nagyon sok tételből fogjuk tud­ni összerakni azt a megtakarítást, ami lehetővé teszi majd a biztonságos „vá­rosműködtetést”. Úgy gondolom, nagy megtakarítást jelent majd az in­tézményrendszer átvilágítása.- Miért vállalta az alpolgármester- séget?- Már a választá­si kampányban egyeztettünk arról, hogy mi lenne a vá­ros és a végrehaj­tandó feladatok szempontjából a legjobb és legha­tékonyabb szervezeti felépítés a közgyűlésben. A választásokat kö­vetően azonnal el kell kezdeni a munkát, nincs idő arra, hogy ak­kor kezdjünk el azon gondolkodni, hogy mi legyen a munkamegosz­tás és a szervezet. A város gazda­sági-pénzügyi helyzetével kapcso­latban hiányosak voltak az infor­mációink, de azt tudtuk, hogy nagy a gond és markáns gazdasági irányításra van ahhoz szükség, hogy a helyzeten változtatni tud­junk. Ezért úgy döntöttünk, hogy ennek a területnek legyen két fele­lőse, akik szorosan együttműköd­ve segítik egymás munkáját. Ez a struktúra hozta azt, hogy a gazda­sági bizottság elnöke mellett én le­hogy minden olyan kezdeménye­zést, amely a város és a kistérség érdekét szolgálja, beépítenek a „nagy programba”. Mint fogalma­zott a polgármester, a régió a követ­kező hét esztendő során mintegy 200 milliárd forint értékű fejlesz­tést valósíthat meg. Hogy a város és a térség ebből jelentős mértékben részesülhessen, konkrét projekte­ket és akcióterveket készítenek. A program átadásának időzítése nem a véletlen műve volt, hiszen Horváth István és Puskás Imre, a megyei közgyűlés elnöke másnap részt vett Gyurcsány Ferenc mi­niszterelnök által összehívott meg­beszélésen, ami az említett témák­hoz kapcsolódott. A programra és az együttműkö­désre következő számainkban visz- szatéríink, a közgyűlés két frakció­jának vezetőjével történő beszélge­tések alkalmával is. -h­gyek az a sze­mély, aki részt vesz a gazdasági ügyek irányításá­ban. Sőt, mára már összeállt az a húszfős, elis­mert szakértők­ből álló gazdasá­gi tanácsadó tes­tület is, amely­nek tagjai is segí­tik a szóban for­gó tevékenysé­get. Visszakanya­rodva a kérdésre, azért vállaltam mert szeretem a kihívásokat, kre­ativitást igénylő feladatokat. Az igazsághoz hozzátartozik hogy amikor belevágtam, tudtam, hogy nem lesz könnyű, de azt kell mondjam, hogy a helyzet rosz- szabb, mint amire számítottunk.- Ennek oka nem a kezdeti ne­hézségekben rejlik?- Nem, hiszen az idő előre hala­dásával egyre több probléma kerül a felszínre, s úgy látom, még min­dig csak a jéghegy csúcsánál tar­tunk. A város mintegy 920 millió forintos adósságállományáról tud­tunk, amit az irodavezetői beszá­moló is alátámasztott. Arra viszont nem is gondoltunk, hogy a jövő évi költségvetésünket 1,1 milliárd fo­rintos mínusszal leszünk kénytele­nek kezdeni, hiszen hitelből épül­tek az utak, el kell kezdeni a műtő­blokkra felvett összeg törlesztését és így tovább. A pénzt a nadrágszíj szorosra húzásával és hatéko­nyabb gazdálkodással kell előte­remtenünk. Minden tekintetben és minden téren önmérsékletre van tehát szükség.- Ezt mondták a kampányban is.- S azt is, hogy Szekszárd gaz­dálkodását rendbe kell rakni, ami­hez kemény, határozott intézkedé­seket kell megtennünk. Ahhoz hogy belekezdjünk a látványosabb programpontok megvalósításába, előbb együtt kell kihúznunk a sze­keret a sárból. Egy kis türelmet szeretnénk kérni, de választási programunkat nem néhány hónap­ra, hanem egy ciklusra - illetve egyes részeit ennél hosszabb idő­tartamra - készítettük és a benne megfogalmazottak megvalósítását is 4 évre vállaltuk. Mindezek mel­lett természetesen szeretnénk mi­előbb látványos eredményeket fel­mutatni, mert tudjuk, hogy ezt várják tőlünk a szekszárdiak.- Polgármester úr már tett emlí­tést a létszámleépítésről és bizo­nyos területeken a létszám bővíté­séről. Ennek milyen gazdasági, vagy gazdaságossági vonzatai le­hetnek?- Elöljáróban szeretném leszö­gezni, hogy most zajlik a különbö­ző változatok kidolgozása, model­lezése, több változatot vizsgálunk meg. Az önkormányzatnál is - mint az élet sok területén - min­den összefügg mindennel, vagyis a folyamatokat mindig komplexen kell vizsgálni. Lesznek olyan terü­letek ahol növelni kell a létszámot és ezzel párhuzamosan lesznek olyanok, ahol létszámcsökkentés­re kerül sor. Példaként említem a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft.-vel kapcsolatos elképzeléseinket. Sze­retnénk átvenni a debreceni mintát, ahol a város vagyonkezelő cége egy nagy cégcsoport feje, s a közreműködésével valósulnak meg a város nagyberuházásai, de bizonyos területeken részt vesz a működtetésben is. Ennek a célnak a megvalósítása például létszám- fejlesztéssel jár. Szintén elmondtuk a kampány során, s ma már érezzük is a hatá­sát, hogy a régiós összevonásokkal jelentős számú, megfelelő képzett­séggel és gyakorlattal rendelkező közigazgatási szakember szabadul föl. Az ő foglalkoztatásukat, elhe­lyezkedésüket - a szervezett át­képzésben való részvétellel - sze­retnénk elősegíteni akár az ipari parkba települő cégeknél. Meg­jegyzem, már több - hazai és kül­földi - vállalat ipari parkba történő befektetéséről tárgyalunk. A har­minchektáros terület infrastruktu­rális fejlesztésének első lépcsője jövő tavaszra megvalósulhat, ami elindíthatja a betelepülési folyama­tot.- Hogy látja, az eddig említettek mellett mi lehet a közeljövő első lát­ványos szekszárdi beruházása?- Szeretnénk, ha jégpálya formá­jában mielőbb megvalósulna a szekszárdi és környékbeli fiatalok egyik vágya.- Sokszor szóba került az együtt­működés - bizottságok, tanácsadó testületek - fontossága. Lehet-e erre számítani a közgyűlés frakciói kö­zött?- Én úgy gondolom, igen. A bi­zakodásra az ad okot, hogy érvein­ket elfogadva a közgyűlés szocia­lista frakciójának többsége meg­szavazta a Szekszárdi Víz- és Csa­tornamű Kft.-hez kapcsolódó szin­dikátusi szerződés felbontását, ami megnyitotta az utat ahhoz, hogy az Alisca-Terra Kft. mellett ebben a társaságban is Szekszárd legyen az egyedüli tulajdonos. Én remélem, hogy a város érdekében az ellenzék partner lesz a jövőben is. V. Horváth Mária Fotó: Nagy Ági Frakciók együttműködése a városért

Next

/
Oldalképek
Tartalom