Szekszárdi Vasárnap, 2006 (16. évfolyam, 1-43. szám)
2006-11-12 / 38. szám
TO . SZEKSZAwä ctJ vasArmap MOZAIK 2006. NOVEMBER 12. Kriptaszagú szelek, rozsdás éjjelek, békebeli omlás Izgalmas költői est Gacsályi Józseffel az Irodalom Házában Október elején mutatta be Gacsályi József költő új verseskötetét, mely az Angyalok alvó szárnya fantáziacímet kapta. A művész, ha eddig a pillanatig csupán megyei könyvtárunk olvasóterméből lehetett ismerős az oda betoppanó látogatónak, az már bizonyos, hogy e helyzet kötete bemutatójának napjától igencsak megváltozhatott. Nem csoda, hiszen az eddig könyvespolcok között tevékenykedő gondolatőr most új oldaláról mutatkozhatott be a szélesebb nagyközönségnek, akik költői mibenlétének lenyomatát vehették kézbe és értelmezhették a bemutatón. Verseiből - rövid bevezető köszöntő után - felváltva Németh Judit és Orbán György tolmácsolásában hallhattunk egy csokorravalóval, igen autentikus hangvétellel átitatva. Érdekes volt befogadni a Dal a harangokról című költeményt, amelyben „a nem konditok harangokat, mert Rómában vannak” gondolat nyilvánvalóan globális kérdéseket is feszeget, s ugyanilyen hangulatban érezhető módon várakozással és türelmetlenséggel párosuló - „sehol az ősi forma” megfogalmazás mellett sem volt köny- nyű elsuhannia a jelenlévőknek. Ugyanakkor hallhattunk - igaz, csak egy példát kiragadva - Weöres - stílusához igen közel álló játékos megfogalmazásokat is a habokban bővelkedő krokodilról, mely vers világára a Gyerekjátékok Weöres Sándor emlékére címadás hűen utalhat. Költői sokszínűségéről árulkodik a tény, hogy egyes verseiben visszanyúl az antik témákhoz is. Ilyen például a Levél Ithaka királyához című, melyben tipikus a jelen és múlt párhuzama és aktualitása a jelen kor viszonyaihoz illesztve, abban kikristályosítva. Fanyar, ámde igen tipikus humoráról tanúskodik a kikeleti szonettek egyike, melyben a „legyen gatyánk, ámde csak egy összesen” versbéli figyelmeztetés is egy igen különös felfogási irányba ragadhatta el az érdeklődőket az értelmezésben. Sötét és rejtélyes világba csöppenhettünk Újvárosi elégia címmel. A „kiborult az éjszaka tintája és elöntötte az eget”, vagy a „hullámzik alattam az utca” gondolatok izgalmas aspektusból tárják elénk a szekszárdi külvárosi világ atmoszféráját. De hallhattunk még ugyanebben a hangvételben kivérzett napról, kriptaszagú szelekről ugyanúgy, mint sötét, rozsdás éjjelről, vagy éppen az októberi elégiában elénk tárult megkopott éj-zománcról. Athén romjain versében, melyet Baka István emlékére ajánl, láthattunk megreccsent tympanont, alázuhant tetőlapokat és képzeletben végignézhettünk a szentély ringyóin, mely képek után az „elrobogó gyors nap szekerét mi sem állíthatjuk meg”, s ezen élmények után már nem is igazán akartuk. Feszült, titokzatos és mélyben lappangó, de kirobbanni akaró ismeretlen erők létéről tanúskodik az októberi elégia, melyben a „sárgásbarna lé ereszkedik a szurdikon lefelé” kép, s ezzel együtt a „'bitófák havá”- nak látványa már-már dekódolhatat- lan érzéseket tükröztethet az olvasónak. A felolvasás végén Gacsályi megosztotta a hallgatósággal irodalomhoz, versíráshoz fűződő viszonyát. Megtudhattuk, irodalomszeretete Arany Toldijával már kora gyermekkorában megalapozódott és lelkesülése a mai napig töretlenül kitart. Igen korán olvasott Berzsenyitől, forgatott Petőfiről írt anyagokat. Úgy gondolja, nem lehet kellő mesterségbeli háttértudással nekiállni a versírásnak, s mint mondta, a költészethez úgy kell viszonyulnia a költőnek, mint zenésznek hangszeréhez. Hite szerint van jövője a költészetnek, ugyanakkor - ahogy ő fogalmazott - nem tudja, meddig járhat egy ország szellemi rövidnádrágban. Állítja, olyan verseket kell írni, amelyekről kimondható, hogy 200 év múltán is énekelhetőek lehetnek. A költő célja, hogy Szekszárd irodalmi központtá váljon, s ezért a célért minden lehetséges fórumon fel is szólal. Az est zárásaként kötetének címadó verséből, az „Angyalok alvó szárnyáéból olvasott fel, melynek hangulatán keresztül „Isten roppant formájának égi látványával” búcsúzhattunk el „üvegtengeren” úszva, falat pogácsával, s persze egy pohár borral méltatva a művészt az irodalom szekszárdi házából. Gyimóthy Levente Világszerte nézték a X. Alisca Szépe-versenyt A korona a hidasi Kiss Tímea fejére került ZORÁN-KONCERT - JANUS-ARC Ma is érvényben: „Felvirradnak új bánatok” Bezsebelhetnek minden elismerést a X. Alisca Szépe verseny rendezői, s velük együtt a szépségverseny támogatói is, hiszen ismét rangos, jól szervezett és elegáns versenyen szurkolhatott a közönség, a Tolnatáj Tv nézői, no és a Pixel Tv - a Dél-Dunántúl Internetes Világtelevíziója jóvoltából a fél világ. Mint például a beérkezett szavazatokból is kiderült, a szekszárdi szépségversenyt szép számmal - legalább 30 ezren - kísérték figyelemmel Írországban, az USA-ban, Marokkóban és még számos országban. A szépségversenyen 14 szép leány indult, s mutatkozott be a szokásos - sportos, bikini, nagyestélyi - öltözékekben kellemes koreográfiát követve. Amíg átöltöztek és elkészült ruháikhoz illő frizurájuk és sminkjük, addig a Babits Mihály művelődési ház majdnem megtelt színháztermében ülőket és az interneteseket színvonalas műsorral szórakoztatták. A különböző táncos produkciók mellett fellépett Flipper Öcsi, a Sugarloaf együttes és a Groov- house. Az utóbbi csapat Judy jóvoltából három szekszárdi táncossal is kiegészült: az énekesnő felcsalta a tizenkét-tizenhárom éveseket a színpadra, ahol a fél órás műsor alatt bájosan ropták a táncot. A műsorra a koronát persze az tette fel, amikor fölkerült a két udvarhölgy fejére a virágkoszorú, majd megkoronázták a szépségkirálynőt. A zsűri - melynek két „külső” tagját a közönség soraiból sorsolták ki - döntésével, a tapsból ítélve, a közönség elégedett volt. A X. Alisca Szépe versenyt a húsz esztendős főiskolai hallgató, a hidasi Kiss Tímea nyerte a sok értékes ajándékkal, valamint a közönségdíjjal együtt. A királynő első udvarhölgye a bajai Polgár Csilla lett, második udvarhölgynek pedig a szászvári Rózsár Szandrát választották. V.H.M. A Liszt- és Kos- suth-díjas, többszörös aranylemezes Zorán adott koncertet október 26-án este hét órai kezdettel a Babits színháztermében, kis híján telt ház előtt. Az esemény egyik apropója kézenfekvő: a zenész három évtizede dolgozik együtt a kezdetekben szintén Zenith-tag Dusánnal, aki testvére dalainak szövegét írja, illetve a Metro feloszlásától kezdve a legtöbb zenét szerző Presser Gáborral. A másik alkalom hangolás egy hamarosan megjelenő albumhoz, illetve régi, már klasszikus darabok előhúzása. Harmadszor: szokásos őszi turné zajlik. A koncert, talán nem túl meglepő módon, Janus-arcú volt. Kettősséget mutatott mind az előadott dalok keletkezési ideje, mind témájuk vonatkozásában. A fő műsoridő huszonkét darabja közül hat a novemberben várható, Közös szavakból című új korongról, másik féltucatnyi azonban az első néhány évből, a 77 és ’82 közti időszakból bukkant fel. Most is a két örök ügy tartotta igézetében Zoránt: az aktuális (politikai és társadalmi) helyzet, illetve a szerelem. A kezdő dal, a Séd non est pax (De nincs béke) huszonnégy év távolából is érvényesen csengett. Éppúgy, mint a még meg nem jelentek is: a Máshol élők városa, a Penitencia vagy éppen a Hiába vársz. Azok a számok, amelyek nem Presser és Dusán közös alkotásai, olyan szerzőktől valók, mint Astor Piazzola, Harry Chapin, Adamis Anna, Gerendás Péter és Karácsony János. Ám nemcsak a dalszerzők, a zenészek is hagyományosan virtuózak Zorán körül. A csapatból ezúttal talán mégis kiemelkedett a harmonikás Orosz Zoltán és az ütőhangszeres Horváth Kornél - de méltatlan volna nem említenem Sipeki Zoltán gitárost is. A közönség eleinte mintha nem találta volna a tenyerét, ám a ráadás végére (mi más lehetett volna, mint az Egészen egyszerű dal és az Apám hitte) már alig akart szűnni a taps. „S úgy hiszem, ez így volt szép.” Kosztolányi Péter
