Szekszárdi Vasárnap, 2006 (16. évfolyam, 1-43. szám)

2006-11-12 / 38. szám

2006. NOVEMBER 12.__________________HÉTRŐL HETRE . szekszárdi VASARMAP J) „Európába - félúton” Egy holland-magyar analízise, megoldástesztje a Vállalkozói Szalonban Egy holland diplomata tette a tisz­teletét legutóbb a Szekszárdi Vál­lalkozói Szalonban. Gábor J Dzsingisz 16 éves kora óta él egy olyan demokráciában, az ezzel pá­rosuló jóléti államban, ahol végig járta a karrierjéig a különböző ranglétrákat, miután a kisvárosi polgármesterségtől eljutott a szak­minisztériumi államtitkári funkci­óig, miközben volt holland parla­menti képviselő is. Élt a lehetőség­gel 1998-ban, szívesen vállalt me­zőgazdasági attasé szerepet Hol­landia magyar nagykövetségén. Óriási kíváncsiság töltötte el a ma­gyar származását, az anyanyelvét mindig fontosnak tartó diplomatát, hogy Magyarország mihez kezd a rendszerváltozás kínálta lehetősé­gekkel. Nos a holland felfogású és gondolkodású diplomata a szemé­lyes tapasztalatai birtokába elérke­zettnek látta az időt, hogy rendsze­rezze jegyzeteit és megírja az Euró­pában félúton című könyvet, ami ró­lunk, nekünk szól valós helyzet- elemzésekkel, s a kritikai realista írókhoz hasonlóan Gábor J Dzsin­gisz (nagyapjától ered ez a különle­ges név) a jelenlegi válságból kive­zető utakat is fölvázol, mert mint mondta a remek adottságaink még mindig léteznek, amikre lehetne építeni. Ehhez persze a mai magyar társadalom­ban sok mindent újra kellene fogalmazni. Első lépésként például a huszadik század magyar vonatkozású történelmi sorsfordító eseményei megítélé­sében kellene olyan közmegegyezésre jut­ni, ami aztán a későb­biek során szent és sérthetetlen. A Ta­nácsköztársaságtól kezdve Triano­non, majd Horthyn és német meg­szálláson át, folytatva az ötvenes évekkel és Kádár-korszakkal egé­szen a harmadik Magyar Köztársa­ságig. Ha a múlt feldolgozatlan, ha hiányoznak az összefüggések, nincs esélye a közös nézet kialakításának, pedig e nélkül nincs jövő, hanem csak valódi nemzeti összefogást gát­ló széttagoltság létezik. Egy ilyen megosztott országban, mint ami­lyen a magyar lett hiányzik az egyé­ni felelősségtudat, az emberi méltó­ság és személy iránti tisztelet, vonta le az első valóban fontos konklúziót az előadó, majd hozzátette: az em­berek begubóznak saját igazságuk­ban, csak itt érzik jól magukat. De ettől az ország szekere nem megy előre. ' - Tisztázni kell a politikai foga­lomzavart. A liberalizmusnak példá­ul egészen más jelentéstartalma, mint azt bizonyos politikai körök sugallják. A magyar liberális tradíció Eötvöst, Deákot kellene elővenni, ebből értelmezni, erőt meríteni. De nem lehet például szoci­alizmusnak nevezni az európai politikai termi­nológiában a Kádár-kor­szakot, amelyben egy megszálló hatalom ár­nyékában mások kizárá­sával uralkodnak, ennek semmi köze ahhoz a szo­ciáldemokráciához, ami jellemezte ezen a terüle­ten a politikai palettát a világban - hallhattuk. Gábor J Dzsingisz az elfecsérelt évek után is úgy látja. Magyarországnak három európai távlatban is ígéretes potenciája van. Az egyik még mindig a mezőgazda­ság, amely a 14. helyről följöhetne a 25-ök Európájában akár az első hat­ba. A másik a turisztika, a történe­lem és a kultúra összekapcsolása, ami elmélyült szakmai, szervezési feladatokat, azok összehangolását igényli, ám ha sikerül, miért ne, ak­kor ez a gazdasági növekedésnek komoly tényezője lehet. A harmadik az humán erőforrás, amely GJD meggyőződése szerint Magyaror­szág adottságai jóval jobbak az eu­rópai átlagnál. „Az emberek szelle­mi tőkéjére, a fiatal generációk álta­lam is megtapasztalt felkészültségé­re lehet alapozni.” Politikusok, szociológusok, poli­tológusok figyelmébe hármas mo­dellt vázol fel a magyar jövőért tény­leg aggódó diplomata a könyvében. A nemzeti megegyezés modelljét, aminek a lényege: a politika, a leg­fontosabb szakmai szervezetek, a legnagyobb hatású civil szervezetek együtt a nemzeti közmegegyezés el­érésével, ki tudnak alakítani olyan célokat, ami mögött a társadalom je­lentős része fölsorakozik, a világ sok táján alkalmazták sikerrel. A második megoldás az lenne, hogy előbb-utóbb megjelenik egy olyan karizmatikus vezető, akit a politikán felülemelkedve az emberek válasz­tanak ki, s az illetőnek meg van a szellemi tőkéje, karizmatikussága ahhoz, hogy nagy célokat kitűzve kiragadja az ország szekerét a ká­tyúból. Ezt persze nem lehet prog­nosztizálni, ez többnyire spontán módon érkezik. A harmadik megol­dás, az alulról való építkezés mo­dellje. Ez a „dzsingiszi látleletben" azt jelenti, hogy az emberek megun­va a fönt látható rossz gyakorlatot, a maguk kistérségeiben, mikroközös­ségeiben másként tesznek, elfogad­ják egymást, közös programokat dolgoznak, azt meg is csinálják. S ha gomba módra kezdenek szaporodni ezek a kis helyi társadalmak, akkor a nagy politika, az egész társadalmi szféra sem lehet más. Addig persze még húsz év is eltel­het, mondta a hollandus, aki az első megoldást ajánlja szülőhazájának. „Ha ebben lépésről-lépésre hala­dunk, már pár éven belül sikerél­ményhez juthatunk, érezhetjük az út járhatóságát” B. Gy. Egyet előre és kettőt hátra... Exkluzív interjú Samai Dórával, a MEGATÁNC szekszárdi versenyzőjével Ahogy azt már korábban a Mega­sztár-versenyeknél hagyományosan megszokhattuk, ugyanígy most is hétről hétre figyelemmel kísérhetik városunk polgárai az egyik kereske­delmi csatorna által meghirdetett legújabb kori táncversenyünket, a Megatáncot. A verseny érdekessége - azon kívül, hogy ebben a műsor­ban a tánctudásra kíváncsi a tisztelt zsűri - maga a tény, hogy szűkebb hazánkból, Szekszárdról is bekerül­hetett a döntősök közé egy fiatal, céltudatos lány, Samai Dóm. - Dóra az eddigi megpróbáltatásokról, él­ményekről, küzdelmekről lapunk­nak is nyilatkozott...- Mielőtt Megatáncos lettél, mivel töltötted napjaid ?- Lassan már 5 éve, hogy a Pécsi Művészeti Szakközépiskolában tanu­lok, s ez jócskán meghatározza min­dennapjaim. A reggeltől estig tartó táncolás és mellette a tanulás is ered­ményesen zárult: sikeresen leérettsé­giztem, ezután az ötödév szinte csak a táncról és a szakmai dolgokról szólt. Természetesen a legtöbb időt baráta­immal, családommal szeretem eltölte­ni, de emellett azért folyamatosan kell koncentrálnom a táncórákra is.- Mikor kezdtél el komolyabban fog­lalkozni táncművészettel?- Úgy 14 éves koromtól, amikor je­lentkeztem a pécsi középiskolába. Előtte helyileg nem igazán volt lehetősé­gem ebben a műfajban mo­zogni. Ami tánccal kapcso­latos dolog volt Szekszárdon, azt természete­sen kipróbál­tam. így példá­ul az aerobicot is, de az annyira nem tetszett. Aztán elkezdtem járni német táncra, mert akkor a Babits iskolában tanultam német tagozaton, de mellet­te még sportoltam, atlétikáztam.- Honnan jött az ötlet, hogy jelent­kezz a táncversenyre?- A pécsi suliban nagyon dominál a táncos életmód. Minden osztálytár­sam ezzel foglalkozik. Reklámban lát­tuk meg Lalival a megaverseny hirde­tését, aki most szintén ott táncol ve­lünk. Elkezdtünk gondolkozni róla, milyen jó lenne, ha ott lennénk. Ez­után, titokban jelentkeztem, amit még magam sem tudom, hogy miért így tettem. Aztán én is, ő is bejutottunk.- Mikor jött el a pillanat, amikor már biztos voltál benne, döntős lettél1- Az előfelvételin több ezren jelent­keztünk, abból lettünk nyolcvanan ki­választva. Majd 41 emberkére szűkült a keret. Én, őszintén szólva nem tud­tam hova tenni magam, mert úgy éreztem, jó is, amit csinálok, de voltak rossz érzéseim is az elvárások tekinte­tében. Akkor kezdtem el reménykedni, amikor a 41 jelöltből csoportokban mentünk be táncolni. Ezután került be 8 fiú, 8 lány a végső csapatba. Köz­ben megtudtam, hogy a 8 lányból há­romnak megvan a biztos helye, de még visszahívnak párat válogatásra. Aztán engem a végén még egyszer be­hívtak párbajozni. Akkor vált világos­sá számomra, hogy a nyolcadik he­lyért küzdöttem meg. Improvizálnom kellett, de nem féltem a feladattól. Amikor kiderült, hogy bekerültem, úgy éreztem, kb. három lépést halad­tam előre az életemben.- Milyen érzés volt először fellépni a szélesebb közönség és a TV-nézők tá­bora előtt1 Létezik-e valamilyen mód­szered, recepted arra, hogy leküzdd az esetleges lámpalázat, félelmet, ami ilyen helyzetben természetszerűleg elő­jöhet?- Ne is mondd! A fellépés előtt olyan szinten izgultam, hogy nem le­hetett hozzám szólni. A discotánc és az első párom miatt is izgultam, mivel nehezen tudtunk szakmailag együtt­működni. Most, a második döntőnél ellenben sokkal biztosabb voltam ma­gamban. Ugyanakkor ez a második választotton, Csanádon is múlt. Az első nagy TV-felvételnél eszem­be sem jutott, hogy mosolyogjak, mert - gondoltam - úristen, lehet, az Énei néni Dunaújvárosba éppen en­gem néz. Az biztatott, hogy szüleim, testvéreim kint voltak a nézőtéren. Furcsa volt, hogy a próbán még telje­sen üres a nézőtér, majd hirtelen, egy csapásra megtelik emberekkel. Fan­tasztikus volt, ahogy meghallottuk a szignált: most mi következünk...- Hogy állsz a lábsérüléseddel? Ne­héz volt így végigcsinálni az első fordu­lót?- Koszi szépen, már múlik a fájda­lom. Érdekes volt, hogy azokban a percekben, amikor élesben léptünk fel, szinte nem is éreztem fájdalmat. Előtte és utána viszont annál inkább nyilallt a bokám.- Mit üzennél azoknak, akik hason­ló cipőben járnak és sikeres szereplés­re vágynak a táncművészet világában? Mire figyeljenek?- Nagyon fontos a megfelelő szak­mai tudás és az alázatosság a szakma iránt. Ezek nélkül nem lehet előre ha­ladni. Erős hittel, és persze némi szeren­csével elérhetjük a várva várt célvona­lat.- Ha kívánságod lenne a jövőre néz­ve, mi lenne számodra most a legfon­tosabb?- Első helyre mindenképp a csalá­domat tenném, saját jövőmet nézve szívesen dolgoznék színházban, de mindenképpen maradnék továbbra is a táncművészet vonalán. Gyimóthy Levente

Next

/
Oldalképek
Tartalom