Szekszárdi Vasárnap, 2006 (16. évfolyam, 1-43. szám)
2006-11-05 / 37. szám
2006. NOVEMBER 5. ANNO , SZEKSZÁRDI nSAKNAP ÓDON DERŰ 203. Alkusz, cenzár, kupec, ügynök Ilyen nevekkel illették eleink azokat, akiknek segítségével hosszú évszázadokon át értékesítették boraikat: ők voltak két cintányér közt a levegő, vagyis a kereskedő és a termelő közti láncszem. Babits Mihály 1938-ban, a Szekszárdi kadarkában önérzettel írja: „Csakugyan mintaszerű Európa volt itt, még babonánk is kultúrát jelentett, nem adtuk föl a vallás dekórumát (tisztességét), de világnézetünk a szabadelvűség volt, gyűlöltük az osztrák szoldateszkát (durva katonai szellemet), nem hittünk a háborúban, s a zsidó bor- kupecet sem utáltuk jobban, mint ahogy az dukál. ” Ez pedig széles körű játék lehetett, mert - Glósz József jóvoltából - az 1856-1857-es évből nem kevesebb, mint 43 engedély nélküli szekszárdi boralkusz nevét ismerjük, köztük szabótól puskamflve- sig, paraszttól posztókészítőig minden rendű-rangú akad. Bő hónappal a följelentés után meg is lett a végzés: igaz, engedély nélküli alkuszok, de ellenük nincs konkrét vád. Megígérték, hogy ezután nem folytatnak boralkuszi tevékenységet, de azzal nem is foglalkoztak, „csupán régi borátvevőik megrendeléseit intézték”. Eltelt ötven év, közben persze elő-előjött az ügynökök kegyetlensége, mert ők a rájuk messiásként várakozó boros gazdákhoz olykor úgy állítottak be: No, hogy’ a kukorica? A közérdek főszerkesztője, Bodnár István 1906. november 3- án Bortermelők, borügynökök című vezércikkében azzal vádolta a közvetítőket: „Valóságos kartellt kötöttek így szüret után, forma szerint megállapították a borárakat, s mivel a legtöbb nagykereskedő mégiscsak borügynökök közvetítésével szerzi be szükségletét, élet-halál urai lettek ők egész borvidékek felett. Valóságos boriimitáció folyt itt, a szekszárdi bor úgy kélt, ahogy az itteni ügynök urak akarták.” Mindenki érezte (az érintett cen- zárokon kívül), hogy igaza van, de Bodnár formailag csak egy dologba köthetett bele. „Az egész ország sürgeti a boritaladó eltörlését. Talán meg is valósul, de sürgetnünk kellene a borügynöki foglalatoskodás gyökeres reformját is. Szabad kereskedelem ide és oda, avatatlan kézzel ne kotnyeleskedjék bele mindenki a más mesterségbe. Ne legyen mindenki borügynök, de aki az lesz, biztosítsuk neki a tisztes megélhetést. így bizonyos feltételekhez kellene kötni a borügynö- kösködést. Bocsánat a hasonlatért: cselédszerzö, zálogházas, városi, sőt pusztai »madám« (kuplerájos- né) sem lehet ma már mindenki, mert a megbízhatóságra is adnak valamit.” Bodnár javasolta: az eladási ár után kapják százalékukat, így nem lesznek érdekeltek a borár lenyomásában. Néhány hét múlva elégedetten nyugtázta: egy országos értekezleten vele egyidejűleg ugyanezt javasolták. (A sors játéka, hogy Bodnár István Bezerédj utcai házát 1945-ben szintén egy borkereskedő vette meg. Róla persze mindenki tudta: vagyonát tisztességes úton szerezte.) Dolgoztak persze a gazdák is. Családi hagyományunk dédapámból tartotta fenn a következőt. (Kereskedő) - Gábor bátyám! Elbír-e a bora akónként egy vödör vizet. - Hogyne bírna. (A következő őszön.) - Megcsalt engem, Gábor bátyám, elromlott a bor, nem bírta el a vizet. - Érdekes, nekem elbírta... Lanius Excnbitor ROMOSODÓ SZOBOR Együttélni a múlttal Meg kéne tanulni végre együtt élni a múltunkkal. Nem átértékelni állandóan, hanem a hibákból okulva kellemesebb jövőt építeni. Mit old meg a tanácsköztársasági emlékművek likvidálása? Voltak mindkét oldalon jóravaló és alávaló emberek, mint ahogy ma is vannak, a parlamenterek között is, a kődobálók között is. Kinek árt egy köztéri alkotás? Felnőtt, gondolkodó európai embernek biztosan nem. Rendbe kéne hozni a múzeum előtti romosodó szobrot. Mert közös múltunk tárgyi emléke. Aztán az idegenvezetők majd elmesélik a japán turistáknak, hogy nem volt az a 133 nap olyan dicsőséges, mint amilyennek a szocialista éra tankönyvei ábrázolták... De volt. Wessely Fotó: Bakó Jenő ÓDON IDŐBEN November 6-án 120 éve, 1886-ban elhunyt báró Augusz Imre: helységünkre hagyott vagyonából épült az árvaház. November 7-én 110 éve, 1896-ban fáklyás felvonulással fogadták a szülőhelyére látogató Perczel Dezső belügyminisztert. November 8-án 110 éve, 1896-ban ő adta át ünnepélyesen az új kórházi szárnyat s a bábaképzőt. Novemberién 155 éve, 1851-ben született Bátori Dezső, megyénkben a gyorsírás meghonosítója. 120 éve, 1886-ban Baum- garten Ignác „fényképészeti és műfestészeti intézet” nyitott. November 10-én 150 éve, 1856- ban alakult meg a hazai első borkereskedő rt. Szekszárdon. 125 éve, 1881-ben a sajtó a nagyközség-megyeszékhely várossá alakulását sürgette. November 11-én 100 éve, 1906- ban a Tolnavármegye írta a vön henyjárványról: „Az élő gyerek-' nek van ideje pótolni a mulasztást, de mit ér az az iskolai bizonyítvány, amit az anya szemfedőnek használhat?” November 12-én 105 éve, 1901 - ben a népszámlálás szerint Szekszárd az ország 82. legnépesebb helye volt. ■ / FESTMÉNYVfiSfiR November 7-10-ig DOMINÓ KIÁLLÍTÓTEREM Szekszárd. Rákóczi F. u. 15. NAPONTA 10-17 ÓRÁIG
