Szekszárdi Vasárnap, 2006 (16. évfolyam, 1-43. szám)
2006-10-29 / 36. szám
2006. OKTÓBER 29. mozaik: VASÁRNAP ffl A léleknek nincs temetője Egy nap arra ébredsz, semmi sincs már úgy, mint régen, már a nappalok is sötétek, az ismerősök is olyanok már, mint az idegenek; mi régen erőt adott, magabiztossá tett, az az örök életűnek hitt remény - hogy a világ egyre jobb és szebb lesz - a sok baj és kétség közt már nincs sehol. Aztán estefelé hazatérve - megjöttem - szólsz, úgy, mint régen, sapkádat, kabátodat letéve, mert azt hiszed - bent ül a szobában, úgy, mint régen feleséged... s csak a csend fogadja köszönésed. Nem érted a dolgot, hogy felejthetted el, hogy ő már nincsen? Hidd el, nem kell félned, nem őrültél meg, hisz az anyag sem vész el, hogy veszne el a lélek? Csak a test a halandó, a lélek halhatatlan, s néha ijesztő, ami megmagyarázhatatlan. Akárhogy is van s lesz, ezután hozzá kell szokni, az élet megy tovább, és az idő begyógyít minden sebet - mondják 0 mert valóban gyógyít az idő idővel; de negyven évet negyven évig sem felejt már el életéből az ember... nem segíthet ezen már más csak Isten kegyelme... Régi szekszárdi temetők Már nem lehet felkeresni azt a sírkertet, amelyik elődje volt az újvárosi temetőnek. A régi temetőt valahol a Rákóczi utca 64-84. házszámú épületek mögött kellene keresni, egészen a Kadarka utcáig felnyúló domboldalon. Debulay Antal egy feljegyzéséből még tudható, hogy a kb. 160x400 m-es temető bejárata az újvárosi római katolikus templom felé nézett. A katolikusok a temető déli részében, a protestánsok az északi részben temetkeztek. Amikor a több száz évig elegendőnek bizonyult temető már nem terjeszkedhetett tovább, kb. kétszáz éve új sírkertet nyitott a város. Ennek sincsenek nyomai, a kis temető helyén ma a Babits Mihály Általános Iskolát találjuk. Hajdan Mesterkert néven ismerték ezt a területet a szekszárdiak, mert megszüntetése után, 1858-ban a tanítók - a mesterek - itt jutottak kisebb-nagyobb konyhakerthez. A megszüntetett temetőkben nyugvók hozzátartozói időt kaptak arra, hogy szeretteik földi maradványait átszállítsák a már működő alsóvárosi temetőbe, vagy az újvárosban akkor megnyílt új temetkezési helyre. Az átvitt nagy keresztet az új temető kápolnája közelében helyezték el, annak tövében kaptak végső nyughelyét a már gazdátlan, még fellelt sírok maradványai. A megszűnt temetők sírfeliratai között fellelhetők voltak olyanok, amelyek - régi szokás szerint - egy- egy mondatban tudatták az utókorral, hogy ki volt az illető, és mi történt vele. Pl: „Itt nyugszik Fodor Anna, Velits Márton úrnak hütvös- se, 1827. május hónap 21-ik napján meghalálozott.” Népes család gyászolt a következő sírfelirat szerint: „Itt hamvadnak porai az anyák legjobbjának, a vallásos erényű nőnek, néhai T(ekinte)tes simaházi Tóth Istvánná sz. Sey Leopoldina asszonyságnak, élve 35 és abból 13 1/2 boldog házassági évet. Vele nyugosznak: Lajos, Aranka, Sigmond, és Stefánia szeretett gyermeki. Meghalt márc. 8-án 1859. Gyászolva keser- gik őtet hű férje s tisztelő kiskorú árvái: Janka, Elma, Zoltán, Mihály és Aranka.” Egész Szekszárd gyászolta azt a két fiatalt, akik a szerelmüket ellenző szülők elől menekültek a halálba. Sírfeliratuk szerint „Itt nyugszik két szerencsétlen: Bányai József élt 19 évet, Csányi Terézia élt 15 évet. Meghaltak 1881. május 15- én. Béke hamvaikra.” A szekszárdi péklegény és a mester leánya megszerették egymást. A szülői tiltás miatt elkeseredve, felmentek a padlásra, és mindketten felakasztották magukat. A Szekszárd és Vidéke című újság úgy tudósított az esetről, hogy „Vasárnap temették őket, roppant néptömeg jelenlétében... Akik életben nem lehettek egymáséi, EVANGÉLIUM „Ne kívánd felebarátod házát (...) és semmit, ami a felebarátodé!” Exodus 20,17 Milyen kívánságai vannak a ma emberének? Mi felé vágyakozik? Milyen célokat tűz ki maga elé? Amennyiben vannak tervei, vágyai, melyeknek teret is enged, amelyek felé törekszik: úgy tűnik, mintha csupán mesterségesen felgerjesztett kívánságok lennének. Olyan célok, melyeket mások tűznek ki elé. A médiák által „sulykolt” életnívónak a társadalom legnagyobb része nem tud megfelelni, mégis újból és újból össze kell, hogy hasonlítsa helyzetét ezekkel a „mű értékrendekkel”. „Mindezekre szükséged van!” - felkiáltással harsog az újabb reklám az ember fülébe. „Ezekre vágyakozol!” „Most megkaphatod, megszerezheted, a tiéd!” Az ember szeme valahogy mégsem csillan föl, már vágyakozni sem tud igazán. Mégis: a kívánságok, a célok és az azok felé megtett - néha tétova - lépések az emberi élet elengedhetetlen feltételei és mozgatóerői. A Szentírás is tele van olyan példákkal, amikor egy-egy ősatya, próféta vagy tanítvány kifejezi az Isten felé kívánságait. Ábrahám gyermeket szeretne, Mózes az ígéret földjét meglátni, a zsoltárírók Isten közelségét átélni, a kánaáni asszony, pedig gyógyulást gyermekének. A Biblia nem hallgat az emberi tervekről és vágyakról. A célok és vágyak az élet jelei. Fogadd ezeket ajándékként! Mégis: a parancsolat egyértelmű. Ne kívánd másét! A második törvénytábla befejezéseként, mintegy összefoglalásaként hangzik el a figyelmeztetés. Ne kívánd másét! Hiszen pontosan a törvény által védett emberi kapcsolatokat teszi tönkre a vágyakozások és vágyak szabadjára engedése. A parancsolat egésze nem csupán a másik ember tulajdonáról, hanem alapvető életszükségleteiről szól: családjáról, otthonáról és keze munkájáról. Véd, sőt óva int a másik életébe való betöréstől, életének felforgatásától. A félelem és a bizalmatlanság felébresztésétől. Hiszen itt nem saját vágyaimról és szükségleteimről, hanem az Isten által védett emberi élet megtámadásáról és rombolásáról van szó. Mégis: mi az oka a kívánságok ilyen áradatának? Talán, hogy nem látom azt, ami nekem van, amivel én rendelkezem? Mi az, amit rám bíztak, amiért én vagyok a felelős? Talán ezért vetek szemet a másikéra. Nem tudok örülni annak, ami az enyém. Ebből következik a keserűség és az elégedetlenség. Majd valami elkezd hajtani a másik felé, a másiké felé. Pál apostol mondja: „Nagy ajándék az istenfélelem megelégedéssel". Ami az Istentől jön, megelégedve azzal. Meg tudom köszönni az Istennek, az életnek azt, amivel megajándékozott? Oka TALÁN az is, hogy nem fogadom el azt, amire a társam jutott el. Nem tudom elviselni, hogy ő érte el, ő kapta vagy szerezte azt meg. Nem énhozzám, hanem őhozzá tartozik. Nem tudok örülni annak, ami a másiké. Nem tudok együtt örülni a másikkal. Ebből következik a féltékenység, az irigység, a másik állandó méregetése. Kívánságok, vágyak és célok? Parancsolat, mely a másik embert és a másik emberét védi? Mindezek krisztusi értelmezése, ahogyan azt Pál apostol idézi, a következő: „Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert ne ölj, ne lopj, ne kívánd, és minden más parancsolatot ez az ige foglalja össze: „Szeresd felebarátodat, mint magadat". A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A szeretet tehát a törvény betöltése. Ámen. Kovács Zoltán metodista lelkész most a sírban egymás mellett nyugosznak.” A hivatásának lett az áldozata az a csendőr, akit nagy részvéttel kísértek utolsó útjára. Megörökített síremlékére a következőt vésték fel: „Simon Pál m. kir. csendőr, sz: 1866-ban. Közbiztonsági szolgálat, kötelesség hű teljesítésében esett el 1894. febr. 4-én. Emelte Szekszárd város, Tolna (vármegye) közönsége és a bajtársi kegyelet.” Egy este a fiatal csendőrt orvvadászok elfogására rendelték ki. A Remete kápolna környékén tetten érte az elkövetőket, akik egyike, menekülés közben agyonlőtte az újság gyászhíre szerint „csinos külsejű... valóságos egészségnek örvendő, mosolygós arcú" 28 éves Simon Pált. A bűnös bizonyára elnyerte büntetését, de erről már nem szóltak a lapok, mert minden újság egy egész országot gyászba borító hírrel foglalkozott: 92 éves korában, március 20-án száműzetésében meghalt Kossuth Lajos. Kaczián János
