Szekszárdi Vasárnap, 2006 (16. évfolyam, 1-43. szám)
2006-10-22 / 35. szám
2006. OKTÓBER 22. 1956-2006 tasAhmäp / BODA FERENC Emlékek, dokumentumok Rálátásom a forradalomra RÉSZLETEK - A könyv a Babits Kiadó gondozásában jelent meg 2006- ban, az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójára Petőfi-köri rendezvényre Szek- szárdon is sor került, a nyári hónapokban, csak más méretben, mint a fővárosban, vagyis a megye „súlyához” arányosan. Szerény körülmények között. De volt! A rendezvényre én is elmentem. Azt csak „halkan” mondom, hogy a Népújság nevében, mert ha jól emlékszem, erről valami miatt nem írtunk, írtam. Valószínűleg nem csupán politikai okokból. Számomra azonban nagyon sokat jelentett. Úgy tudom, Szekszárdon ez volt az első olyan, egyébként nem nagy létszámú gyűlés, amit „párternyők” nélkül tartottak és ez a szó, hogy elvtársak, véletlenül sem hangzott el. Nagy benyomást tett rám. Itt tapasztaltam először, hogy az emberek akkor is jól megvannak, gördülékenyen tudnak eszmét cserélni még az ország-világ dolgairól is, ha nincs díszelnökség, középen a párt kiküldöttjével. Azt nem mondom, hogy ott mindjárt helyben megfogalmaztam magamban: a pártvezető szerepe talán nem is egészen olyan mindenható, mint a pártiskolákon, szemináriumokon tanultam, de azért szemem láttára nem dőlt össze a világ a titkár elvtárs távollététől. Talán mondanom sem kell, hogy nem a szocializmus éltetése végett verődött össze ez a negyven ember. De szóltak a haza sorsáról, egy demokratikus jövőről, amelyBUDA FERENC EMLÉKEK, DOKUMENTUMOK Itálálásiim a forradalomra nek előbb-utóbb el kell jönnie. Meg ilyesmikről. A legtöbb jelenlevőt nem ismertem, itt tehát egy új politikusgarnitúra bontogatta szárnyait... A felszólalók közül kettőre emlékszem csupán név szerint. Az egyik Szakály Ferenc, a másik Németh István evangélikus lelkész. Velük itt kerültem ismeretségbe. Szakály Feri bácsi megveregette a vállamat, öcsémnek szólított (apafiú korkülönbség volt köztünk), és gratulált, mondván, felfigyelt az írásaimra, s örömmel veszi, hogy a lapnál kezdenek új szelek fújni (korábban kisgazda, keresztény beállítottságú újságíróként dolgozott). Ennek az ismeretségnek később nagy hasznát vettem, főként amikor az új városi hatalom kialakult és funkcionálni kezdett, én pedig naponta kopogtattam információért. Ekkor tájt részt vettem egy párt által szervezett, nagyobb létszámú rendezvényen is. Később többen - szerintem tévedésből - ezt nevezték Petőfi-körnek. Ez az emlékezetem szerint a tényleges Petőfi-körnek az ellensúlyozására jött össze. Magyarán, hogy kifogják a szelet a vitorlából. Ekkoriban a párt valami olyasmit próbált megjeleníteni, hogy mindennek ő a kezdeményezője, alfája és ómegája, s amire nem ő mondott igent, az nem létezik. * * * Nagy doktort, aki ezekben a napokban a forradalom egyik szekszárdi vezéralakjává nőtte ki magát, már évek óta ismertem köz- tiszteletben álló orvosként. Politikusként ebben az időszakban találkoztam vele. Jelen voltam a lap képviseletében az alsóvárosi gazdák gyűlésén, amelyen ő szónokolt. Talán nem is nevezhettem volna magam újságírónak, ha azonnal nem rohanok hozzá. Egyébként nem akadt nehéz dolgom, hiszen akkor ő is a városközpontban lakott, nem messze attól a helytől, ahol Sz. E.-vel találkoztam. Sajnos, Sz. E. közlése igaznak bizonyult... Olyasmi történt vele kapcsolatban, amiről úgy érezem, hogy azonnal meg kell írnom. Rohanás vissza a szerkesztőségbe... Már majdnem lapzárta ... Az olvasószerkesztő azonban átérezte a helyzetet, és gyorsan csinált egy kis helyet, amit még a „lapúszás” veszélye nélkül megtehetett. Gyorsan megírtam az alábbi néhány sort, és futás vele a nyomdába. „Tiltakozunk! Értesültünk arról, A szovjet emlékművet természetesen Szekszárdon is ledöntötték, mégpedig 26-án hogy városunk egyik közéleti személyét meg nem engedhető zaklatás érte. Vasárnap este beválasztották a megyei forradalmi tanács előkészítő bizottságába. Ezen az ülésen felszólalt, javaslatot tett, de másnap reggel már hét óra előtt felcsengette a lakását a BM megyei főosztály egyik embere, aki magát P- nek nevezte, és utalva az előző esti felszólalására, a régi ÁVH-ra emlékeztető szavakkal illette. A demokráciajegyében tiltakozunk az ilyen megfélemlítési módszerek ellen!" (Mellesleg, a szóban forgó P rendőr, korábban ÁVH-s, valóban létezett, később még nagyon sokáig Szekszárdon rendőrként dolgozott.) Amikor elérkezett a számonkérés ideje, ez volt az egyik írásom, amelynek fotókópiáját bizonyítékként felmutatták. * * * Az új hatalom kialakítására a legékesebb bizonyíték a nemzeti bizottság megalakulása. Én lehetőleg minden rendezvényen megjelentem, nem maradhattam le erről sem. A városi tanács nagytermébe ekkor csak a küldötteket engedték be, akiket az előző napokban választottak meg. Mások is megpróbáltak bejutni, de többeket különféle okokból eltanácsoltak. Például azokat, akik a kommunista ifjúság nevében jelentkeztek, persze más néven. Az én bejutásom és egész napos bent maradásommal nem akadt gond, tehát minden további nélkül tudósíthattam az ülésről, választásról, ha egynapos késéssel is. Sajnos, a sok érdekes-érdemes dolog közlésére nem adódott módom, mert az október 30-i lapszám is mindössze két oldallal jelent meg. így főként magára a választásra koncentráltam. Talán nem érdemtelen idézni az egész cikket: Megalakult Szekszárdon a Városi Nemzeti Bizottság Felemelő érzés volt végighallgatni a szekszárdi városháza nagytermében a Nemzeti Bizottság választását. A tömeg talán még háromszor ekkora teremben sem fért volna el rendesen, és egyhangúlag Fogarasi Józsefet választották meg korelnöknek a gyűlés levezetésére. Felcsendültek a magyar Flim- nusz hangjai. Micsoda magasztos érzés hallani, hogy a szekszárdi polgárság még nem felejtette el a nemzeti dalunkat, teli torokkal énekelte mindenki. S micsoda magasztos érzés, hogy egyszer végre ismét szabadon használhatják az emberek tömeg előtt az Isten nevét és áldását kérhetik egész népünkre, sokat szenvedett hazánkra. Igazi demokratizmus érvényesült: Mindenki szabadon nyilvánította véleményét és még a legapróbb kérdésekben is a résztvevő Folytatás a 8. oldalon.
