Szekszárdi Vasárnap, 2006 (16. évfolyam, 1-43. szám)
2006-10-15 / 34. szám
» szekszárdi 7/xvasArnap 2006. OKTÓBER 15. Dönci bácsi a mennyből Újra kinyomtatták a Szekszárdról indult, a várostól lélekben el nem szakadó kosaras edzőlegenda, Szabó Ödön portréját az általa is alapított Sió Kupa műsorfüzetében. Rá, Dönci Bácsira emlékeztünk. Öt éve távozott közölünk, de akik ismerték a hazai mezőnyből aktív korában kiemelkedő edzőt, már a jellemével habitusával nevelő, a közösségekre hatást gyakorló, szimpatikusán szerény szakembert, aki csapataival Szekszárdon és a BSE-ben csúcsra jutott, azoknak az emlékében gyakorta felbukkan a szekszárdi kosárlabdázás tanítómestere. Aki az európai kosárlabdázás trónjára is fel tudott ülni csapatával, az általa kinevelt felnevelt: Fodor, Deák, Tarkovács, Sepsei, Német Ági-féle BSE-vel. Elég csak betérnem a csarnokba, az emléktáblájára pillantva máris elkezd pörögni életútja, amit a kosárlabdának szentelt, eszembe jut tisztasága, a gyerekekhez való érzéke, és azok a pedagógiai módszerei, amikkel a már ravaszkodó felnőtt játékosokat kezelte. A rendhez, a fegyelemhez egyáltalán nem kellett hangoskodnia sem Szekszárdon, sem Szegeden, sem Sopronban, ahol a BSE- s korszak lezárása után megfordult. Egy ilyen etalon, mint ő volt, akinek az élete volt a szó igazi értelmében a kosárlabda, az az égi mezőkről is figyelhet bennünket. Dönci bácsi bizonyára csóválná a fejét amiatt, hogy a BSE, amivel ő a Ronchetti Kupát elnyerte, amivel ő hétszer nyert magyar bajnokságot, éveken át a kontinens elitjébe tartozott, nos ez a csapat magyar viszonylatban is egyre inkább középszerűvé válik. Pedig nagyon szurkolt nekik a stafétabot átadása után, bízott benne, hogy a visszaesés csak átmeneti lesz, mert úgy látta: jelentős szponzori háttér nélkül is, mint első számú budapesti kosárlabda klub az ő általa megteremtett képzés szellemi tőkéjével, a legjobb szakemberek oda- csábításával visszatérnek az elitbe. Ez persze nem következett be, már akkor egyfajta kényszer- pályára is kerülve letért arról az útról, ami az ő korszakában teremtődött meg. Attól meg egyenesen rosszul lenne, ha látná milyen, a futbal- lunkat idéző cirkusz meg a szövetségben, mennyire kezd komolytalanná válni a sportág emiatt a lehetséges szponzorok előtt. Csóválná a fejét, hogy öt-hatezer dollárért, milyen keveset kell tennie a játékoshiány miatt idehozott nem csapatjátékos légiósok egynémelyikének, akik megtermelik a szerződésben elvárt pontmennyiséget, de legalább annyit is ártanak, mint amennyit használnak. Persze, ha azt is látná, hogy már darabszámra sincs annyi feltörekvő játékos, akiknek tényleg meg lehetne adni a bizalmat, erre már nem is tudom mit lépne. Hogy égi álmát, nyugalmát mégsem töri meg ez a morális és szakmai nonszensz, mert a hőskorszakot alapul véve, nem lehet enyhébb jelzőkkel minősíteni a mai állapotokat, mindez kimondottan annak köszönhető, hogy az ami a mai szekszárdi klubnál történik, az megidézi az ő nevével fémjelzett ötvenes, hatvanas, hetvenes éveket. Mindig mondogatta, mert valahol bántotta, hogy miért nincs a Várkonyi Gabi óta legalább egy hozzá hasonlító kvalitású saját nevelésű játékosa a klubnak?!... Milyen kár, a sors furcsa fintora, hogy nem érhette meg az idei Sió Kupát, mert egykori menye, unokája (a Harsányi Mária és Szabó Noémi) nevével fémjelzett, magyar viszonyokat morálisan és szakmailag meghaladó, az ő BSE-s alapozó korszakát felidéző utánpótlás-nevelő munka gyümölcseként, újra megteremtődött egy saját nevelésű játékosokra építő szekszárdi élvonalbeli csapat lehetősége. De nem lenne elfogult övéivel, ha interjút készíthettem volna vele vasárnap, biztos vagyok benne, hogy a mi lányaink mellett a Kecskemétből, a BEAC-ból, a Vasas-Csata együtteséből is említett volna néhány nevet, mint tehetségeket. De leírhatatlan örömet okozott volna neki a tinik: Tamis „Dorka”, Bálint Réka, Gergely Dominika játéka a számára örökbecsű Sió Kupa döntőjében. Visszaszállt újra a mennybe a sportcsarnokból. B. Gy. • Újra megérkeztek a PIAGGIO, GILERA, VESPA típusú motorok Szekszárdra! • Forgalmazunk még KYMCO és SYM típusú motorokat is. • Mindegyik típusra hitellehetőséget is biztosítunk kedvezőfeltételek mellett. • Motorok műszaki SZEZON VÉGI AKCIÓVAL VÁRJUK KEDVES ÜGYFELEINKET! DÉRI FOTÓ-OPTIKA OKTÓBER A LÁTÁS HÓNAPJA! LÁSSON ÖN IS TISZTÁN! AZ ORVOSI SZEMVIZSGÁLAT INGYENES, HA NÁLUNK KÉSZÍTTETI ÚJ SZEMÜVEGÉT! VEGYE IGÉNYBE SZEMORVOSI SZOLGÁLTATÁSAINKAT! • Korszerű műszerekkel teljes körű látás- és szemvizsgálat szemész szakorvosokkal • SZTK-vények felírása • Kontaktlencse-rendelés előzetes bejelentkezés alapján • Kontaktlencsék és ápolószerek forgalmazása HOYA JAPÁN TECHNOLÓGIA A LÁTÁSÉRT - a minőség és a tisztánlátás garanciája, ezt biztosítja Önnek a DÉRI FOTÓ-OPTIKA munkája! TEKINTSE MEG ÁRUVÁLASZTÉKUNKAT! DÉRI FOTÓ-OPTIKA Szekszárd, Széchenyi u. 26. (a lottózóval szemben) Telefon: 74/416-897 Nyitva: 8.30-17 óráig, szombaton 8.30-12 óráig. LEGYEN SAJÁT SZEMORVOSA ÉS SZAKÜZLETE!