Szekszárdi Vasárnap, 2006 (16. évfolyam, 1-43. szám)

2006-09-24 / 31. szám

2006. SZEPTEMBER 24. 4. SZ. VÁLASZTÓKERÜLET VA»ArÍAI»7Í CSILLAGNÉ SZÁNTÓ POLIXÉNA FIDESZ MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG - KERESZTÉNYDEMOKRATA NÉPPÁRT Közel 20 éve sokak gyere­keit és unokáit tanítottam és tanítom a Babits Mihály Általános Iskolában. Akik nem ismernek, azoknak né­hány mondatban szeretnék bemutatkozni. Nem titko­lom, hogy 57 éves vagyok, a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen 1973-ban végeztem. A mezőgazda­ságban 1982-ig dolgoztam Azóta - mivel idő­közben megszereztem az angol tanári képesí­tést is - angol nyelvet tanítok. Szekszárdon 1987 óta élek, férjem Csillag Sándor, tősgyöke­res szekszárdi, agrármérnök. Három felnőtt gyermekünk van, akik közül már csak a legfia­talabb él velünk közös háztartásban. Mindig aktív szereplője voltam azoknak a kö­zösségeknek, amelyekben éltem, tanultam és dolgoztam. Tetteimet folyamatosan a jó szán­dék és a tenni akarás motiválta. Egyetlen vá­lasztott testületnek vagyok a tagja, a szekszár­di református egyházközösségben tevékenyke­dem, mint presbiter. A körzetemet érintő sajátos problémákon túl, elsősorban az oktatás kérdéseivel szeretnék foglalkozni a közgyűlésben városi képviselő­ként. Pedagógusként már bizonyítottam, képviselő­ként is hasonló eredményeket szeretnék elérni a köz szolgálatában! CZUPPON ATTILA SZEKSZÁRDI VÉDEGYLET EGYESÜLET Czuppon Attila vagyok, |j| Szekszárdon élek csalá­dommal. Pedagógus dip- lomámat is itt szereztem, |.jp jelenleg üzletvezető va­gyok. Főiskolás éveim I alatt elnökségi tagja vol­mányzatnak a Szekszárdi Szociális Mun­kás Hallgatók Egyesületének, valamint a főiskola legfelsőbb vezetésének a kari ta­nácsnak is. Ezen szervezeteken keresztül megismertem a városban rejlő lehetősége­ket és sajnos ezek kiaknázatlanságát. Fiatal korom ellenére tapasztalatom van a felelősségvállalásban és a közösségi mun­kában. Itt élve nekem is szembesülnöm kell a nagyfokú munkanélküliséggel, az össze­fogás hiányával, a város értékeinek nem megbecsülésével. Ennek ellenére jövőnket továbbra is Szekszárdon képzelem el. Közös feladatainkat az ellenségeskedés, a pártpolitikai csaták mentén nem lehet megoldani. Azért a Szekszárdi Védegylet jelöltjeként indulok, mert meggyőződé­sem, hogy összefogni csak úgy tudunk Szekszárdon, ha képesek vagyunk a párt­szimpátiánkat magánügyként kezelni és a szekszárdi közügyet előtérbe helyezni. A jó gondolatot felkarolni, akárkitől is szárma­zik, a rosszat elvetni. GELLÉR SÁNDOR MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT Az elmúlt négy év során tagja voltam a város önkor­mányzatának. Ugye, azt nem kérdőjelezi meg sen­ki, hogy szép eredménye­ket tudhatunk magunk mögött. Akiben mégis ké­telyek támadnak, azt ké­rem, sétáljon végig a váro- lakótelepeket is. Ugyanezt tapasztalhatják a választókerüle­temben élők, akiknek többségével örömömre jó kapcsolatunk alakult. De fogalmazhatok úgy is, akinek tudtam, segítettem, hogy elren­deződjék az ügye, de nekem is sokan, sok se­gítséget nyújtottak. Mégpedig oly módon, hogy sorra megosztották velem azokat az öt­leteket, s tettek javaslatokat, amelyek megva­lósításáért dolgozhattam, jó értelembe véve lobbizhattam... S még valami! Sokat tűnődtem azon, a szá­momra megmagyarázhatatlan magatartásfor­mán, amit az ellenállás, az ellenkezés, az el­lenszurkolás motivál. Majd pedig természe­tesként veszik tudomásul a készet, a szépet, az elkerülhetetlent. Példa? A gyönyörűvé lett Garay tér, vagy éppen a 1. Számú Általános Iskola bezárása. Biztos, hogy jó döntés volt, mert - sajnálatosan - igen megcsappant a gyermekek száma... Kérem, hogy szavazataikkal támogassanak, továbbra is segítsenek, hogy segíthessek. son, beleértve a DR. LIPOVSZKY IMRE SZEKSZÁRDI NÉMET NEMZETISÉGI EGYESÜLET - SZEKSZÁRD-ÚJVÁROSI RÓMAI KATOLIKUS TÁRSASKÖR Dr. Lipovszky Imre, 56 éves ügyvéd va­gyok. Szekszárdon születtem. Szülővá­rosomat csak az egyetemi tanulmá­nyaim idejére hagy­tam el. Ügyvédi pá­lyámat 1974-ben kezdtem Szekszár­don, majd egy ideig a Szekszárdi Városi Bíróságon bíróként folytattam joggyakorlatot. Megtiszteltetésként ért, hogy a két jelentős civil szervezet képviselőjelöltnek kért fel. A jelölést elfogadva döntöttünk úgy, hogy a város eddig hatalmon lévő pártjainak tehe­tetlenségét látva, párton kívüli, a civil oldal érdekében is a két jelölő szervezet közös fellépésével mérettetjük meg magunkat. Egy olyan csapatot sikerült létrehoznunk, amelyben elismert gazdasági, oktatási, tu­risztikai, egészségügyi szakemberek, is­mert, bizonyított, hiteles emberek kérik az Önök megtisztelő bizalmát, hogy a város kátyúba rekedt szekerét a jó irányba ki­mozdítsák. Megválasztásom esetén a város jogi, igaz­gatási területén dolgoznék szívesen. NYERGES TIBOR MAGYAR DEMOKRATA FÓRUM Kedves Választópolgáraim! Többször képviselhettem Önöket a helyi és az országos közéletben. Mindannyiszor legjobb tudásom szerint végeztem képviselői munkámat. Most is esélyt látok arra, hogy egy lendüle­tes képviselő-testület tagjaként választóke­rületi érdekeinket is hatékonyan érvénye­sítsem. Az Önök szavazatával ez sikerülhet! Ha azt akarja, hogy- Szekszárd város gazdasági-pénzügyi helyze­te átláthatóvá váljék...- a város közterületei rendezettek legyenek...- a helyi közlekedés rendje a városlakók igé­nyeit szolgálja...- a szakmával, diplomával rendelkező fiatalok ne költözzenek el a városból...- érdemes legyen Szekszárdon élni... Ha kiegyensúlyozott és fejlődő városban AKAR ÉLNI..., AKKOR A MAGYAR DEMOKRATA FÓ­RUM JELÖLTJÉRE SZAVAZ! SIPOS MÁRTON SZDSZ A MAGYAR LIBERÁLIS PÁRT Szekszárdon született 1958-ban, két gyermek édesapja, építészmér­nök, a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. volt ügyvezető igazgatója, egy­kori „bartinás”. Számos, a körzetben létesült épület tervezőjeként jól tudom, hogy a vá­ros egyik legszebb körzetében a meglévő értékek megőrzése, és a kor igényeinek megfelelő alakítása komoly szakmai felelősség és egy­ben lokálpatrióta kötelesség.

Next

/
Oldalképek
Tartalom