Szekszárdi Vasárnap, 2006 (16. évfolyam, 1-43. szám)
2006-09-10 / 29. szám
2006. SZEPTEMBER 10. FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS , SZEKSZÁRDI —/ yasArmap lf Ismerkedjenek az MSZP képviselőjelöltjeivel m Folytatva a jelöltek bemutatkozás-sorozatát, most hárman - köztük a most záruló ciklus frakcióvezetője - szólítják meg választóikat, hogy beavassák az érdeklődőket terveikbe. Mint tapasztalhatják az olvasók, az indulók többsége már jó ideje dolgozik a közgyűlésben, ám vannak új arcok is, sőt néhány jelöltet a szocialisták mellett a szabaddemokraták is támogatnak. Valamennyien fontosnak tartják az ismerkedés e formáját is, ami a választókat abban segíti, hogy október elsején felkészülten dönthessenek: a következő négy esztendőre kit bíznak meg választókerületük képviseletével. Négy évvel ezelőtt Szekszárd 14 választókerületéből nyolcban szocialista képviselőt választottak, a kilencedik pedig listáról jutott a testületbe. Három jelölt együtt a városért, külön a körzetért KISS ANDREA V. vk. „Ki kell cserélni a 160-as ablakait” Az „őstükés szekszárdi” Andrea eddigi képviselői munkájában, s jelöltként a terveiben - mondhatni - sorvezetőt alkotnak gyermekkori tapasztalatai, sportolói múltja, s ami a legfontosabb, a szülői példa.- Választókörzetem környékén nőttem fel, ismerem minden zegzugát. Most is naponta járom a környéket, gyakran 11 esztendős kisfiámmal együtt. Tudom, melyik részen kellene rendbe tenni a járdákat, hogy mielőbb díszburkolatra kellene cserélni a 160-as épület és mozi által határolt teret, hogy harmonizáljon a környékkel. Mivel említettem a 160 lakásos tömbházat, itt mondom el a lakók által is szorgalmazott tervemet: mindent megteszek azért, hogy a következő ciklusban kicseréljük az épület ablakait. Természetesen ehhez forrást is igyekszem szerezni. Ha ez sikerül - és miért ne sikerülne? akkor a zajjal járó rendezvények nem zavarják pihenésükben a lakókat. Sok éven át atletizált Andrea, s országos versenyeken kiemelkedő, azaz dobogós helyeket sikerült nyernie. A sportnak köszönhetően egészséges csapatszellem alakult ki benne, ami ugyancsak előnyös a frakciómunkában. Amikor először indult a választáson, lényéből adódóan azt is versenynek érezte. Ám, amikor megválasztották, bizony a bizalom megríkatta. Majd az első közgyűlés után érezte, hogy „nehezedik a válla”. A család a mai napig fontos szerepet tölt be életében. A családcentrikus édesanya és a tíz gyermekes családból származó édesapa akarva és akaratlanul beleplántálták a másik iránti tiszteletet, a toleranciát, a segíteni akarást, a kompromisszumkészséget, az összefogás fontosságát. Tehát másokért tenni Kiss Andrea számára a világ legtermészetesebb dolga. Nem győzi sorolni, mi mindent szeretne tenni a választókörzetében élőkért. Szeretné megoldani, hogy a Mátyás király utcában két irányban haladhasson a forgalom, ezzel egy időben korlátozni a várakozást a bal oldalon. Felülvizsgáltatja az utat szegélyező hatalmasra nőtt fákat, s az arra járókra veszélyt jelentők helyére újakat ültetne. Választókerületének több helyére padok kihelyezését tervezi, s örülne, ha az újvárosi templomot is megvilágítanák. A lebontott fűtőmű helyére kulturális és üzleti centrum kerül, a Tavasz utcában és környékén pedig mielőbb biztosítani kell a szennyvízrákötési lehetőséget. Valamennyi cél megvalósításáért pályáznak és pályáznak... HORVÁTH LÁSZLÓ VI. vk. „Magunknak tesszük - magunkért” Bármilyen meglepő is, a 28 esztendős közgazdász már most, jelöltként belevetette magát abba a munkába, amit választókerületéért, egy vagy több lakójáért, kisebb, nagyobb közösségekért végez. Már tervezik azt a korlátot, ami a Hermann Ottó utca Mérey utcai végénél lesz felépítve a járda mellé várhatóan még az idei tél beköszönte előtt. Sőt, a hozzá fordulókat segítette, hogy utánjárása, illetve tanácsa révén ügyük mielőbb megoldódjék. De már bírja a polgárőrség ígéretét a rendszeres járőrözésről.- Amit teszek, amit teszünk, magunknak tesz- szük - magunkért. Hogy én magam jelöltként, szekszárdiként, vagy majd képviselőként veszek-e ebben részt, az az ügyek szempontjából közömbös. Sajátomból nem igazán. Mert megvallom, nagyon örülnék, ha támogatnának, ha megválasztanának - szögezte le László, majd valahogy megint visszakanyarodtunk a készülő korláthoz.- Örömömre szolgálna, ha néhány környéken élővel együtt festenénk majd le. Ez két dolog miatt jutott az eszembe. Egyrészt, mert jártomban-kel- temben nem egyszer láttam, hogy például a tömbházakban élők együtt teszik rendbe épületük környékét. Igen. Összefognak. De mondhatom úgy is, hogy „társadalmi munkáznak”. Igaz, e szavak csengése rossz ízűvé lett. Mondjuk úgy, hogy együtt ténykednek közösségükért. Ezért is hiszem, érdemes lenne majd tavaszonként virá- gosítási akciót szerveznünk. Kedvezményesen áron juthatnánk palántákhoz, amelyeket kiültetnénk a kertekbe, a balkonokra, szegélyezhetnénk velük a zöld területeket. S közben együtt lennénk, beszélgetnénk... Horváth László sokrétű tervei közül emeljünk ki még néhányat. Azon lesz, hogy rendszeresen tisztítsák a vízelvezető csatornákat, épüljenek (például a Körösi Csorna utca felé), vagy újuljanak meg (például a Mérey utcában) a járdák, épüljenek további fedett buszvárók - például a Bocskai ABC- nél, de igyekszik a buszjáratok összehangolását megoldani. Paks mintájára a közösségeknek együtt kell létrehozniuk a parlagfűmentes környezetet, s a közreműködő családok, baráti társaságok az összegyűjtött parlagfűtövek arányában értékes díjakért nevezhessenek. Jó ötlete van a kutyapiszok probléma megoldására is. Sokat szeretne tenni a fiatalok Szekszárdon tartásáért, s mint mondta, akár már 2007 elejére megvalósulhatna egy olyan ifjúsági és szabadidős közösségi tér, ahol a beszélgetés, internetezés mellett műhelymunkát folytathatnának a városért tenni akarók. SCHOECK KÁROLY VII. vk. „A nyugdíjasház fürdőszobáit is fel kell újítanunk” Már többen mondták, olykor eltűnődtek, vajon az adott szituációban mit rejthet az MSZP frakcióvezetőjének a „sejtelmes” mosolya. Tényleg, mit is? Néha ezt, néha azt. Ám most, amikor beszélgettünk, úgy hiszem, két mosolyát is megfejtettem. Az első „megfejtett mosoly” akkor jelent meg Károly arcán, amikor a megújult, mi több, új arculatot kapott városközpontról, a Garay térről, a művelődési házról és a gimnáziumról beszélt. Sőt ezt láttam akkor is, amikor a „fecske-házat" említette, vagy amikor a választókerületét is érintő panel- plusz-program folytatását ecsetelte, ami a nyílászárók cseréjével is kiegészül. A második mosolyt, a reményteljest akkor fedeztem föl, amikor a Mikes utcai nyugdíjasházat hozta szóba. Ennek a mintegy hetvenmillió forintos - jórészt - állami forrásból megvalósítandó fontos beruházásnak a következő ciklusban meg kell valósulnia. S nem csak kívülről kell megújulnia az épületnek, hanem önkormányzati feladattá téve az idős lakók fürdőszobáit is át kell alakítani. A kádakat zuhanyzókabinokra kell lecserélni - a szépko- rúak biztonsága, kényelme érdekében. Maradva a Mikes utcánál, amelynek keleti oldalán már elkészült a járdája, a következő esztendőkben a másik oldal megújítása következik. Az utca végén levő nagy forgalmú CBA környezetét is jendbe kell tenni, beleértve újabb parkolóhelyek kiépítését is.- Forrást szerzünk az utak aszfaltozására, a Wosinsky lakótelepen harminc év alatt kialakult szinteltérések megszüntetésére, ugyanezen a környéken a nagyobbak után a kisebb utcák burkolatának megújítására. A környezet igényes rendbetételére is fordítani kell pénzt. Erre - gondolok itt a növényzet kitisztítására, új cserjék ültésére - minden évben pár millió forintot fordítanunk kell. Az összeg nem jelentős, de az eredmény javítja a polgárok közérzetét - fogalmazott a jelenlegi ciklus MSZP-s frakcióvezetője, majd eltűnődve visszatért az ipari technológiával épült házak szigetelésére.- A párt kampánynyitóján is hallottam, hogy Nyíregyházán ötezer lakás szigetelése történt meg. És a jóval kisebb Szekszárdon? Ugyancsak ennyi. Ez jelentős terhet rótt az önkormányzatra, hiszen a panel-program megvalósításának finanszírozása három azonos részből történt, történik: egyharma- dát a lakók, a másik egyharmadát a város, a harmadikat a központi költségvetés biztosítja.- Bizonyára sok energiáját és idejét emésztette föl a frakció összetartása - érdeklődterh.- Szívesen vállalt nehézséget jelentett. Valóban nem számított könnyű feladatnak, ám mindenki pontosan megértette, hogy együtt kell dolgoznunk az egész város érdekében, mellette ki-ki a saját körzetében egyéni megoldásokat keresve és találva lépegetett előre a gondok megoldásáért, a közösségek érdekében. A vállalkozóként dolgozó villamosmérnök Schoeck Károly 1979 óta él Szekszárdon. Megszerette a várost, s szekszárdinak érzi és vallja magát. A következő ciklus igen fontos feladatának tartja a minél több munkahely teremtését, hogy minél többen érezhessék Szekszárd szeretetét, s hogy ragaszkodhassanak ehhez a kedves és kellemes településhez. (hm)