Szekszárdi Vasárnap, 2006 (16. évfolyam, 1-43. szám)

2006-08-20 / 26. szám

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------■■ " I S7FKS7 ADO! W/ 2006. augusztus 2o. _______A BA N YKO N YV_____vasArmap IJ EG ÉSZSÉGÜGY Március A Balassa János Megyei Kórház által szerve­zett regionális kardiológiai konferencián, Szekszárdon, a régió megyéinek kardioló­gusai és háziorvosai vettek részt. Az ülésen dr. Papp Lajos kardiológus professzor elnö­költ. A szakemberek az elmúlt öt évet érté­kelve megállapították, hogy a dél-dunántúli régióban a szív és érrendszeri betegségek­ben elhunytak arányát az ország más terüle­tein mért 16%-os szintjével szemben 12%-ra sikerült csökkenteni. Április 6. Egészségügyi delegáció érkezett Bautzen- bdl a megyei kórházba. A vendégek által ho­zott műszereket Frankné dr. Kovács Szilvia a megyei közgyűlés elnöke és dr. Muth La­jos igazgató-főorvos vette át. Május 7. A megyei kórházban ünnepi ülésen emlé­keztek az ápolók nemzetközi napjáról. Szá­mos szakmai és szakmapolitikai előadás hangzott el. A Magyar Ápolási Egyesület és az Ápolói Kamara Molnárné Bay Erzsébe­tet kitüntette. Május 24. A szekszárdi Balassa János Megyei Kórház közvetlen informatikai összeköttetése fog megvalósulni a dél-dunántúli fekvőbeteg in­tézményekkel az Európai Uniótól erre a cél­ra nyert pályázati összegből. Ezzel lehetővé válik, a koordinált, gyors, biztos betegellá­tás. Szeptember 4. Babamentő inkubátort helyeztek el a szekszárdi kórház gyalogos bejárójába. Az országban a 12. ilyen készüléket az Egészségügyi Minisztériumtól kapta a kór­ház. Az inkubátort dr. Schultz Károly a Gyermekosztály vezető főorvosa mutatta be a sajtó képviselőinek. Október 15. A Tolna Megyei Önkormányzat Balassa János Kórháza ismét rangos rendezvénnyel emlékezett névadójára: Kórházi 'lüdomá- nyos üléssel, a 35 év alatti munkatársak díj­nyertes pályázatainak bemutatásával; ünne­pi tudományos üléssel, ezen vendégelő­adókkal: emeritus dr. Varró Imre és prof. dr. Kellermayer Miklós előadásával, vala­mint dr. Kelemen Endre nyugalmazott osz­tályvezető főorvos szubjektív hangú vissza­tekintésével. A rendezvény keretében dr. Bajor Klára bőrgyógyász osztályvezető fő­orvos és Nagy Károlyné aneszteziológiai vezető szakasszisztens miniszteri dicséret kitüntetést vehettek át. Balassa-díjban ré­szesültek dr. Erdős Zsuzsa szemész főor­vos, Kapéterné Tarnóczi Eszter sebészeti ápoló és Bors György élelmezési csoport- vezető. Dr. Homoki Éva reumatológus, dr. Salamon Ágnes és dr. Ulrich Gabriella bel­gyógyász főorvosi, többen adjunktusi kine­vezést vehettek át, illetve pályadíjban része­sültek. November 8. Véradást szervezett a Vöröskereszt, most az Illyés Gyula Főiskolán. Ennek különös je­lentősége van azért, mert itt hatvannyolc, főleg fiatal főiskolás, középiskolás volt a véradó. November Az Egészséghét keretében Monspart Sarol­ta 14-szeres tájfutó magyar bajnok, világbaj­nok, maratoni futó volt Szekszárd vendége a Babits Mihály Művelődési házban. December Negyedszázada működik önálló ortopédiai osztály a megyei kórházban. Erről az évfor­dulóról is megemlékeztek a vármegyeházán megrendezett Fiatal Ortopéd Orvosok Fóru­mán. A rendezvényen dr. Moser Tamás fő­orvos idézte fel az osztály legfontosabb állo­másait dr. Bíró Imre alapító osztályvezető munkásságától napjainkig. SPORT Március 10-13. A Senior Atlétikai Club versenyzője Dr. Kántor György ESKILSTUNA (Svédország) megrendezett Európa Bajnokságon Kategó­riájában az előkelő 3. helyezést érte el. Április 2. Sztancs Gábor a Gemenc Judo Klub ver­senyzője Budapesten a Senior OB harmad­szori megnyerésével az „Örökös Bajnok” cí­met is megszerezte. Április 23. Ferencz József a Szekszárdi Kerékpáros SE. ifjúsági versenyzője a KSI Kupa nemzetközi versenyen ezüstérmes lett. Június 11. A Budapesten megrendezett cseh-szlovák- magyar U18 válogatott viadalom hármasug­rásban 12,90 eredményével Győri Balázs az Atlétikai Club versenyzője 6. helyezést ért j,. Június 18-19. Az Atlétikai Club sportolója Csillag Balázs Svédországban az Európa Kupán 3000 mé­teres síkfutásban, 8:03,82 időeredménnyel ezüstérmet szerzett. Június 29. A Csehországban megrendezett cseh-hor- vát-magyar-szlovén U20 válogatott viada­lon hármasugrásban 15,10 eredményével Fejős Gábor az Atlétikai Club versenyzője győzött. Július 31. A Tamási Nemzetközi Kerékpáros Napokon lebonyolított versenyt Steig Gábor a Szek­szárdi Kerékpáros SE. felnőtt versenyzője nyerte. Augusztus 21. A Magyar Kosárlabda Szövetségtől Harsá- nyi Mária az Atomerőmű KSC Szekszárd edzője vette át a 2004-2005-ös bajnoki évad legjobb utánpótlás-edző, játékosa Bálint Réka az év legjobb játékosa emlékplakettet. Október 1. A Horvátországban megrendezett horvát- szlovén-magyar U16 válogatott viadalon Szőke Gergő 3000 méteres síkfutásban 9:06,94 eredményével győzött. Pap Máté 1000 méteres síkfutásban 2:38,07 ered­ménnyel bronzérmes lett. Mindkét verseny­ző az Atlétikai Club versenyzője, edzőjük: Németh Gyula. Október 30. A Magyar Triatlon Szövetség ezen a napon avatta a tragikusan elhunyt ifjúsági-junior triatlon-világbajnok Szabó János emléktáb­láját a Szekszárd Sport- és Szabadidőköz­pont aulájában. CIVIL SZERVEZETEK Január 9. A doni áttörés halottaira emlékeztek Szek­szárdon a II. világháború áldozatainak em­lékművénél a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a II. Világháború Hősi Halotta- iért és Áldozataiért Egyesület, a történelmi egyházak képviselőivel együtt. Január 23. Megállapodást írtak alá Szekszárdon dr. Törökné dr. Kaszás Rózsa városi rendőrka­pitány és Sárközi János József, a Szekszár­di Roma kisebbségi Önkormányzat elnöke, aminek célja a rendőrség és a cigányság kö­zötti konfliktus- és előítélet-mentes viszony, a kisebbségi önkormányzat és a rendőrkapi­tányság közötti párbeszéd megteremtése. Január 24. A Léleképítő előadás-sorozat keretében, a felújított művelődési házban elsőként dr. Papp Lajos szívsebész professzor tartott előadást „A magyarok békétlensége” cím­mel. pelt: dr. Bíró László püspök és Potápi Árpád országgyűlési képviselő. Február 18. Fennállásának 5-ik évfordulóját ünnepelte a mozgássérültek egyesületének Napsugár Ifjúsági Klubja. Ácsné Oláh Gabriella szá­molt be az elmúlt évről, és felmerült más if­júsági szervezetekkel való kapcsolat szük­ségessége. Március 30. A Vállalkozói Szalon vendége volt dr. Fo­dor Gábor az Országgyűlés Alkotmány- és Igazságügyi Bizottságának elnöke. Török Gábor politológus, a Corvinus Egyetem ok­tatója (április 8.) és dr. Csaba László köz­gazdász (április 14.) a Közép-európai Egye­tem professzora, aki a Magyar gazdaság helyzete az Európai Unióban címmel tartott előadást. A rendezvényeknek a Mészáros Borház adott otthont. Április 4. A szekszárdi Rotary Klub szervezésében a Művészetek házában a Pécsi Ifjúsági Ház vonószenekara és a szekszárdi zeneiskola három kiváló növendéke adott hangver­senyt. A koncert bevételéből „a Méltóság­gal az út végén” hospice alapítványt támo­gatta a Klub. E rendezvényen adták át Erős Diltának a zeneiskola 11 éves zongora tan­szakos tanulójának a Rotary Klub 60 ezer forintos jutalmát is. Április 6. Megalakulásának 5. évfordulóját ünnepel­te a Szekszárdi Nőegylet Egyesület. Az ezen alkalomból a város általános iskolásai­nak hirdetett rajzpályázatra 95 munka érke­zett, amelyből 8 rajzot jutalmaztak. A Garay Gimnázium dísztermében élénk médiaér­deklődés mellett került sor a díjak átadásra. Június 2. A Pécsi Akadémiai Bizottság Tolna megyei tagjai egyhangú döntéssel dr. Horváth Bé­lát, a PTE Illyés Gyula Főiskolai Kar főigaz­gatóját, valamint dr. Katona Tamást a Paksi Atomerőmű Rt. tudományos munkatársát választották területi képviselőiknek. Június 2. A TIT meghívására dr. Ormos Mária akadé­mikus, történész professzor, emeritus, a PTE egyetemi tanára ezúttal Hitlerről tartott előadást. Június 9. A Szekszárdi Civil Kaszinó meghívására az egészségügy helyzetéről Somody Imre tar­tott előadást. Június 13. A léleképítő előadássorozat keretében ez­úttal a Lórántííy Zsuzsanna élete c. mo­nodrámát láthatta, hallhatta a közönség a Babits Mihály Művelődési Házban. Szeptember 12. A Léleképítő előadássorozat keretében dr. Bagdy Emőke pszichológus, egyetemi tanár tartott előadást „Boldogság - boldogtalan­ság” címmel. Október 8-9. Mintegy kétezer ötszázan vettek részt a 15. Országos Roma Napon. A rendezvényen je­len volt a város és városkörnyék két ország- gyűlési képviselője: Halmai Gáborné és dr. Braun Márton. A kulturális műsoron hat hagyományőrző csoport lépett fel. A talál­kozó keretében elismeréseket is adtak át: Lakatos Ferenc szekszárdi lakos a „Cigány­ságért” kitüntetést, Kovács Ferenc vállalko­zó arany kitűzőt vehetett át. Október 10-16. Az idén 10. alkalommal rendezte meg a Szekszárdi Mentálhigiéniai Műhely a Pszichológiai Kultúra hetét. Ezen a progra­mon a fő téma a bizalom szerepe volt: töb­bek között a párkapcsolatokban, a szülő és a gyerek közötti viszonyban, a szülőszobá­ban, a gyógyulás folyamatában. nyomásokat, hogyan tájékozódnak környe­zetükben a nem látó társaik. A helyiségekbe Freund Antal szobrász húsz művéből, egy teljesen elsötétített teremben rendeztek ki­állítást. Ezen a tárlaton a vak emberek mo­zogtak és tájékozódtak sokkal magabizto­sabban, mint látó társaik. Október 24. A dr. Tóth Csaba által szervezett Léleképítő sorozat vendége volt dr. Hegedűs Loránd református püspök, aki ez alkalommal Arany János költészetéről tartott előadást. November 14. Balczó András az öttusasport legendás ma­gyar alakja (a müncheni olimpia bajnoka, ötszörös egyéni és ötszörös csapatvilágbaj­nok) a Léleképítő előadássorozat keretében találkozott szekszárdi hallgatóival. November 17. A Szekszárdi Vállalkozói Szalon 70. ren­dezvényének miniszter vendége volt. Dr. Petrétei József az igazságügyi tárca vezető­je a reformokról és a minőségi jogalkotásról tartott előadást hallgatóinak. November 26. Lezsák Sándor országos elnök jelenlétében megalakult Szekszárdon a Nemzeti Fó­rum Egyesület Tolna megyei Szervezete. A megyei szervezet elnökévé Belánszky Ju- ditot, volt középiskolai igazgatót választot­ták meg. December 8. Szekszárd Megyei Jogú Város Kábítószer­ügyi Egyeztető Fóruma megrendezte IV. Vá­rosi Konferenciáját. Halmai Gábornénak, a fórum elnökének köszöntő szavai után töb­bek között Topánszky Ákos, a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet mb. igazgatója és dr. Kiss Mária az Egészségért alapítvány el­nöke tartott előadást. December 12. Fél millió forint gyűlt össze a dévai Szent Ferenc Alapítvány javára belépőjegyekből és adományokból a Művészetek Házában rendezett jótékonysági hangversenyen, amelyen a Liszt Ferenc Művészeti iskola növendékei, Lányi Péter és Husek Rezső, valamint a dévai Turul Együttes adtak mű­sort. Az estet az Erdélyi Magyarok Tolna Megyei Egyesülete szervezte. A jelenlévőket az est háziasszonya dr. Madarassy Ágnes, az egyesület elnöke köszöntötte. NEMZETISÉGEK, ETNIKAI KISEBBSÉGEK Május 13-16. A XV. Pünkösdi Fesztivál gazdag program­mal várta az érdeklődőket: kamarazenei ta­lálkozó, operettgála, rockopera bemutató, nemzetiségi folklórprogramok, táncegyütte­sek fellépései, sportesemények stb. számos helyen zajló eseményei sok érdeklődőt von­zottak. Megjelent a Szekszárdi Német Nemzetiségi egyesület kiadásában Ékes László - Gottwald Károly: „Fesztiválos szekszárdi pünkösdök" című könyve a rendezvény 14 évének történetével. A kötet a hazai német­ség múltját, kultúráját, gazdag hagyomá­nyait, szokásait, megmaradásának okait is bemutatja. Június 23. A Szekszárdi Német Kisebbségi Önkor­mányzat az országban az elsők között átvet­te a 3. Számú Óvoda Kindergarten fenntar­tói jogát 10 évre szóló közoktatási megálla­podás keretében. Október 1. Megnyitotta kapuit a szekszárdi „ÉDES” Ro­ma Közösségi Ház. Október 8-9. Február 7. A Nemzeti Fórum mozgalom céljáról tartott előadást a létrehozó Lezsák Sándor Szek­szárdon a belvárosi plébánia közösségi há­zában. Az összejövetelen előadóként szere­Október 11-1S. Érdekes és tanulságos élmény várt mind­azokra, akik ellátogattak a Toldi u. 3. számú épület alagsori termeibe. Az ide betérők megtapasztalhatták, hogyan szereznek be­A szekszárdi sportcsarnok adott otthont a 15 alkalommal megrendezett Országos Ro­ma Napnak: kiállítás, érdekvédelmi konfe­rencia és gálaműsor szerepelt a program­ban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom