Szekszárdi Vasárnap, 2006 (16. évfolyam, 1-43. szám)

2006-08-13 / 25. szám

t SZEKSZÁRDI VASÁRNAP ÉRDEKLI■■■? 2006. AUGUSZTUS 13. BEMUTATJUK! „Az információ végtelenül fontos tényezője a gazdálkodásnak” Lapunk nyári szünetét megelőzően Kunfalvi Jánossal, a Szekszárdi Geodézia Földmérő Mérnöki Szolgáltató Kft. ügyvezetőjével készült in­terjút közöltük e hasábokon. Kunfalvi úr azt kérte, következzen dr. Csi­bor István növényvédő szakmérnök, a Szekszárdi Növény Zrt. igazgató­ja, s többek között a cég feladatairól beszéljen. Máris megemlítem: a „növényes” székház messziről feltűnik, hisz ablakaiból buján omlik le a futómuskátli, az udvarba érve az embert lenyűgözi az ápolt pázsit, a virágzó növények, a bukszusok és az ezüstfenyők...- Ez nem csak cégünk tevékenysé­gével függ össze, hanem a munka­helynek - kívülről és belülről egy­aránt - szépnek, vonzónak kell len­nie. Hiszen az ember élete jelentős ré­szét munkahelyén tölti. Ha külleme csábító, légköre rokonszenves, a dol­gozók szívesen végzik munkájukat.- Beleértve a főnököket is.- így értettem, ráadásul olyan sze­rencsés ember vagyok, akinek a mun­kája a szenvedélye. Egyébként mind­össze három helyen dolgoztam: 1968-1980 között a Tolna Megyei Nö­vényvédő Állomáson, majd a KSZE következett, s 1995-ben társakkal együtt alapítottunk egy kis kft.-t, ami később részvénytársaság lett, idén pe­dig zrt-vé alakultunk.- Közben a feladatkör is módosult?- A cég folyamatosan fejlődik és vál­tozik formájában, létszámában egy­aránt. Ezt a munkát hárman kezdtük, ma már - beleértve a vállalkozókat is - 21-en dolgozunk, részben Szekszár- don, részben pedig területen.- A terület Tolna megyét jelenti?- Nemcsak, hiszen a fél országban jelen vagyunk: Bólytól Bicskéig, de vannak partnereink Csongrádban, Békésben, Veszprém megyében.- Milyen feladatokat vállalnak föl?- Mondhatom, különlegeset. Neve­zetesen: a mezőgazdasági termelők­kel közösen keressük számukra a munkájukat segítő legjobb megoldá­sokat. Két dologra koncentrálunk: a termelésre és a piacra. Ezekről az adott településeken kisebb-nagyobb csoportoknak előadásokat, elsősor­ban kerekasztal-beszélgetéseket tar­tunk, illetve személyes beszélgetése­ket folytatunk a gazdálkodókkal, amelyekért nem kell fizetniük. Vi­szont nálunk vásárolnak növényvédő szert, illetve vetőmagot.- Ez nem valamiféle árukapcsolás?- Egy kicsit az, de tisztességes.- Azt tapasztalja, hogy az emberek­nek egyre nagyobb szükségük van a bizalmas és segítő beszélgetésekre?- Egyre inkább, hiszen gépiesedik a világ, s minden hatás kitermeli a ma­ga ellenhatását. Az internet, a mobil- telefon stb. mellett az emberekben nő a természetes igény a személyes kap­csolatokra. Ugyanúgy hiányérzet ala­kul ki bennük, mint a szervezetben a meg nem kapott vitaminok iránt.- Miként kutatják fel azokat, akik igénylik a szakmai tanácsokban bő­velkedő beszélgetéseket? Válassza a garantált minőséget! • Pénzügyi-számviteli ügyintéző •Mérlegképes könyvelő •Adótanácsadó •Minőségirányítási belső auditor • Ingatlanközvetítő ÚJDONSÁGAINK: •TB szakelőadó • Mérlegképes könyvelő kiegészítő államháztartási szak • Okleveles adószakértő A megye 5 városában folyamatosan szervezzük a mérlegképes könnyvelők kötelező éves továbbképzéséfl PERFEKT Zrt. Tolna Megyei Képzési Központ Szekszárd, Széchenyi u. 54.-58. szekszard@perfekt.hu Info vonal: (74) 410-185, (30) 445 44 92 perfekt- Ebben jó segítőnk az országos fo­lyóirat, az Agrofórum. Ebben aktuális tájékoztatókat adunk, beszélgetése­ket kezdeményezünk, s hirdetjük is magunkat. Egyébként az Agrofórum vonzereje, hogy a szerzők és a szer­kesztők igyekeznek felismerni azokat az igényeket, amelyek az olvasókat izgalomba hozzák és tartják.- Annak ellenére, hogy az Agrofórum havi lap, mégis frissnek, nagyon aktuálisnak, mondhatni, napra késznek tűnik. Ezt hogy csinál­ják?- Egyrészt vannak kiszámítható fel­adatok, másrészt rá kell érezni, hogy mi lesz a kérdés egy hónap múlva. Minderre olyan szerzőket kell találni, akik képesek az adott témában tartal­mas mondanivalót megosztani olva­sóikkal. A Szekszárdon alapított, or­szágos terjesztésű rangos szaklap öt­letét Amerikából hoztam. Előtte Ma­gyarországon két hasonló profilú új­ság volt: az egyszerű és könnyen ol­vasható Magyar Mezőgazdaság és a nehezen emészthető, tudományos jellegű Növényvédelem és növényter­mesztés. Mi az igényes, ám egyszerű, de időszerű lappal a résbe ékelőd­tünk be.- Mondana konkrét példákat a té­mákra és az aktualitásra vonatkozó­an?- Különböző térségek gazdálkodói­val tárgyalva megtudjuk, hogy a ter­ményét kinek, hogyan adja el, meny­nyire elégedett, milyen minőséget akar előállítani, milyen piacra ter­mel... Időnként kereskedőket is meg­hívunk, s akár összeismertetjük velük a gazdálkodókat, akiket így helyzetbe hozunk. Ugyanis az információ végte­lenül fontos tényezője a gazdálkodás­nak. A piaci információ aranyat érhet. Ha jó időpontban, megbízható forrás­ból jó információk birtokába kerül a gazdálkodó, akkor a termelés elisme­résének esélye megnő: jobb áron, megbízhatóbb formában tudja eladni a termést. Éppen az imént telefonált a szabadszállási igazán korszerű - Ró­na szövetkezet főagronómusa. Náluk is a magánérdekeltség és a nagybani termelés kombinációját optimálisan igyekeznek megoldani a zöldségkul­túrákban.- Említette, hogy munkája a szen­vedélye. Ezt elvárja munkatársaitól?- Ez volt a legfőbb szempontom, amikor a különböző területekre ke­restem, illetve fölvettem a megfelelő embert. Példaként a raktárt említem. A raktáros legyen precíz, fejből is tud­ja a készletet. Hiszen olyan drága por­tékákról van szó, amelyekben nagy tudás van, tehát úgy kell velük bánni, mint egy gyönyörű autóval. Erről azért fontos beszélni, mert úgy ta­pasztalom, hogy Magyarországon az elkötelezett, tisztességes munkának nincs igazán rangja. Nem jellemző és elég baj, hogy az ifjúság felnevelése során a szülök nem beszélnek a mun­ka tiszteletéről, az újabb feladatok, kihívások áhításáról, az apró sikerek okozta örömről... Reklámot kellene csinálni annak a mentalitásnak, ami előre visz bennünket.- Mindezt önök miként valósítják meg?- Napról napra, hónapról hónapra újraépítjük a céget, hogy rendre meg­találjuk azt a stílust, ami jó a mának, egyben pedig „olajozza” a holnapot. Tartunk tréningeket is, s piackonform viselkedési formát alakítunk ki. A mi házi etikai kódexünkben leszögez­tük, hogy a partnerekkel, a vevőkkel a munkatárs mindig legyen udvarias, készséges, korrekt és kontrollált. Ugyanez érvényes egymással szem­ben a munkatársakra is.- Csibor úr, nem érik naponta csa­lódások?- Nem. Dehogy. Bár elő-előfordul, de azt elfogadom, mert feltehetően át­meneti jelenségről van szó, hiszen lelke mindenkinek van, amiben vagy harmónia lakozik, vagy éppen fel van dúlva. Okos dolog lenne olyan lelke­ket építeni a családokban, munkahe­lyeken, a településeken, az egész or­szágban, amelyekben rend van.- Nem végszóként, de említette a családokat. Hány tagú a Csibor csa­lád?- Feleségem nyugdíjas lett, előtte a polgármesteri hivatalban dolgozott számviteli területen. Két gyermekünk van, mindketten családosak. Leá­nyunk 1998-ban ment férjhez, ott két fiú unokánk van: Attila hatéves, Ákos pedig négy. Fiunk 2002-ben nősült, s már ott is bővült a család egy fiatal­emberrel, akit Csibor Bence István­nak hívnak és háromesztendős.- Nem volt egyszerű megállapodni találkozásunk idejében. Mert mint mondta, vagy kora reggel, vagy este ér rá. Hány órás a kötetlen „munkaide- je"?- Általában 12-14. Mondtam, hogy szenvedélyem a munkám.- Az utolsó kérdés: ki kövesse önt ezeken a hasábokon?- Vida Péter szekszárdi borász, aki az elmúlt hónapokban a külföldi megmérettetéseken is komoly sikere­ket ért el remek boraival. V. Horváth Mária

Next

/
Oldalképek
Tartalom