Szekszárdi Vasárnap, 2006 (16. évfolyam, 1-43. szám)

2006-06-11 / 22. szám

SPORT 2006. JUNIUS 11. , SZEKSZÁRDI yasArihap aki valamikor itt játszott, van kötődé­se. A keret tagjaival már zajlanak a tárgyalások, de konkrétumokról még nem beszélhetünk.- Összetett a kérdés, de azért ejt­sünk szót róla. Bizonyos sportágaknál csak akkor lehet eredményeket elérni, ha külföldit vagy „vérprofit" igazol­nak...- Az UKSE fő „profilja”- ahogyan a neve is mutatja - az utánpótlás-neve­lő munka. Mi büszkék vagyunk erre, és hogy érdemes időt és energiát rá­fordítani: a felnőtt csapatból „lefelé játszókkal” kiegészült ifjúsági együt­tesünk bajnoki bronzérmet szerzett. A bajnok PEAC-tól két ponttal, a má­sodik Győrtől mindössze egy ponttal maradtunk el, a negyedik helyezettet pedig tizenegy egységgel előztük meg. Vannak nagyon tehetséges gye­rekeink, jó esélyt látok arra, hogy né­hány éven belül öt-hat fiatal csatla­kozhat a felnőtt kerethez.- Hogyan alakni a nyári időbeosztá­sa a gárdának, a labdapattogásból úgy hallom még edzenek a lányok?- A levezető edzések június 21-ig tartanak. A következő idényre a felké­szülést augusztus elsején kezdjük, nyolc nappal előtte azonban már egyéni edzésterv alapján készülnek majd a játékosok. Jövő héten lesz el­nökségi ülés, ahol a szakmai vezetés és a tizenkét tagú elnökség kiértékeli az évet, amely a véleményem szerint nehéz de sikerekben gazdag idény volt. B. L. Magabiztosan vette az első akadályt az UKSE Lilla, Varjú Krisztina, Uzorás Dóra és Tischler Petra. Kevés lehetőséget ka­pott, de amikor pályára került, élt ve­le: Brunner Kitti, Szabó Eszter és Almási Ágnes. Két játékost külön „ka­lapba” tettem: Sajó Gizi idény közben csatlakozott hozzánk, hogy segítsen. Fizikailag még nem érte utol magát, de ha az erőállapota megfelelő lesz, erősítést jelent a számunkra. Kapu­sunk, Nagy Tünde ősszel váltakozó hatékonysággal védett, tavasszal a sé­rüléseket követően viszont az egyik húzóembere volt a csapatnak. A baj­nokság vége felé ismét volt egy gyen­gébb periódusa, de mivel a kapus poszt a legnehezebb, és a „portások” később is érnek, ezért nála érthető a hullámzó forma.- Távozik- e valaki a nyáron, vagy a felkészülést a következő idényre az „is­merős" arcokkal kezdi meg az UKSE1- Három játékosunk Pécsett tanul tovább: Weitner, Göttlinger és Esz- terbauer más-más területen, de a ba­ranyai megyeszékhelyen „célozza meg” a felsőfokú végzettséget. Őket szeretnénk megtartani. Fiatalokkal képzelik el a jövőt Az egyesület anyagi helyzete beha­tárolja az igazolásokat. Koncepciónk nem változott ezen a téren: ha igazo­lunk, csak olyan játékos jöhet szóba, Megmérettetett, és nem találtatott könnyűnek az újonc Varga TVans- Fer UKSE Szekszárd NB I/B-s női kézilabda csapata. Tabajdi Ferenc edző csapata teljesítette az előzete­sen elvárt célt, a bennmaradást. A tavaszt két győzelemmel kezdte a fiatal szekszárdi együttes: az egyiket a tavalyi bajnok Nagyatád ellen érte el a kék-sárga alakulat. Az örömbe némi üröm is vegyült, hisz’ az utolsó perc­ben Weitner Nóra bokaszalag-szaka- dást szenvedett. Tovább szaporította Tabajdi edző gondjait, hogy a szezon ötödik összecsapásán a gárda másik gólvágója Horváth Szimonetta szen­vedett porcsérülést. A tavasz hátralé­vő találkozóin a két meghatározó játé­kosát nélkülöző gárda már a sérültjei­ért is játszott...- A nyolcadik helytől mindössze egy ponttal maradtunk el, ugyanak­kor a legjobb kiesőt 11 ponttal előz­tük meg. Összességében elégedettek lehetünk a megszerzett 23 ponttal és a tizedik hellyel - kezdi a bajnoki idény értékelését Tabajdi Ferenc vezetőedző. - Sokáig úgy tűnt, hogy meglesz a nyolcadik hely, de a Cornexi és a Tököl elleni derbiken összesen egy pontot szereztünk. Ezek a győzelmek hiányoztak az elszámo­lásnál. Két ok miatt nem végeztünk előrébb: húzóembereink sérülését megérezte a gárda; a meghatározó já­tékosok közül pedig öten érettségiz­tek. Ez megmagyarázza az utolsó mérkőzéseken látott gyengébb pro­dukciót. A maturálók az edzésekről nem hiányoztak, a figyelmük azon­ban megoszlott a pontvadászat és a vizsgák között. Mivel a bajnokság előtt jó néhány felkészülési meccset játszottunk, már az őszi szezon első felében felvették a lányok a ritmust és megszokták a körülményeket. Úgy gondolom, hogy a korosztályának megfelelően mindenki sokat fejlődött a magasabb osztályban.- Kivel mennyire vagy elégedett, ál- lítottál-e rangsort a mutatott teljesít­mények alapján?- Mindenképpen külön megemlíte­ném a házi góllövő lista első helye­zettjét: Weitner Nóra 127 góllal a leg­eredményesebb játékosunknak bizo­nyult. Bal átlövőnk a Nyugati csoport összesített rangsorában a harmadik helyen is állt, a sérülés miatt azonban hátrébb szorult. Tischler Petra végzett a második helyen 122 találattal, irá­nyítónk Horváth Szimonetta 98 gólig jutott, amíg meg nem sérült. Ingadozó forma Az első kategóriába azok kerültek, akikkel elégedett vagyok: Weitner és Horváth mellett Eszterbauer Ildikó, Német Judit és a védekező munkájá­val Hegyi Zsuzsa hozta azt, amit vár­tam tőle. Hullámzóbb volt a teljesít­ménye, de voltak jó mérkőzései: Szi­lágyi Hedvig, Bálint Tímea, Göttlinger CIB lakáshitelek Jövedelemigazolás nélkül! $ CIB BANK EGY HULLÁMHOSSZON THM: 4,35-5,58% ITELVONAL CIB A THM meghatározása svájci frank alapon történt. 06 40 222 333 KV^tM s z Ä sFT E C H N I K A W ' üzleteinkben • r • mw • ■ termékekkel junius 16-ig! Termék Új ár Régi ár Pen Drive (Avixe) 1GB .................... 5 560 Ft 6 890iíFt Pe n Drive (Avixe) 2GB ................... 11 262 Ft 12 880 Ft MP 3 lejátszó 256MB, rádiós.............7 128 Ft 11 000 Ft MP 3 lejátszó 512MB, rádiós........... 9 720 Ft 15 000 Ft Sz ünetmentes 500VA (KEBO) ........8 942 Ft 10 944 Ft Sa msung 710N TFT 17" monitor.. 55 500 Ft 58 500 Ft Acer 1914ms 19" TFT monitor...... 63 500 Ft 6fc 300% Az árak tartalmazzák az ÁFÁ-tl BIOS Számítástechnikai Szaküzlet Kvantum Kft. telephely és szaküzlet Szekszárd, Vasvári u. 1. Szekszárd, Keselyűsi út 22. (pékség mellett) (volt TOTÉV telep bejáratánál) 74/415-173 74/419-541 bios@kvantum.hu info@kvantum.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom