Szekszárdi Vasárnap, 2006 (16. évfolyam, 1-43. szám)
2006-04-09 / 13. szám
íi VAS4RNÄP MOZAllC 2006. ÁPRILIS 9. Költészet napja 2006. április 11. HOSNYÁNSZKY (HŐSI) TAMÁS Önmagunk köré tekeredve vergődünk. Vergődünk, mint e világi kígyó Ki halálos méreggel él testében, és készül az utolsó harapásra. Utolsó harapás, minden álom szülőatyja. PÉLI PÉTER több is van még similia similibus curantur* szar versek gyógyítják meg a szar társadalmat magam is, házas vagyok a nem kevésbé lenyűgözőjük az a helyzet egy olyan elegánsan bekötött album egy olyan érzékeny és katartikus művészet de mégse ez vannak akik győzelemmel csapják be magukat és azok az összes elsöprő sajátosságok és leginkább egy vedd el a prof lányát húzz alá mindent négy és hár és két és egy a normalitás felszentelt káprázata vannak akik túl fáradtak ahhoz hogy ne becsületesek legyenek én nem tartozom közéjük ' hasonló a hasonlónak gyógyítója. POGRÁCZ ZOLTÁN ÖTVENHAT Ahogy kibuknak az ónpaszta ködből a fiúk a Pál utcából ballonkabát, egyszálbél puska hát így végzed te is S szorítja a köd a tömböket nekimennek Csak az ő vérükkel S csakis általuk mosható a nevünk. Még vissza-vissza fordul Ja! Vidd hírül megcselekedtük amit megkövetelt.' FUSZ MÁTYÁS Mindenki éljenez a Farkasnak (RÉSZLET) Mindenki éljenez a Farkasnak, nem, na én nem... engem visznek inkább fekete házba, futhatok, hiába; vörös rosszakarattal csalják ki alólam az ég színű földet, ciháinak, ördög kötelekkel hurcolnak a fekete küszöbig. most épp pihenek, egy ideje nem mozdítanak tovább. jeges ujjaikat szemembe fúrják. keresik hol a gond velem, hol a programhiba. keresik ha a különbség, mint gyermekkorukban a kreativitást „fejlesztő" kis képecskéken. keresik kultúrájuk beültetett spóráit, keresik a sorozatszámomat, de nem lelik, nem találnak semmit, végső bírám saját ürességem; sötétszürke kezeikkel átlöknek a fekete küszöbön, kiesem a térből... SIMON ATTILA költeményeiből Cím nélkül majd...Egyszer vakká válik az ég, és hűvösbe borulnak a szelek s nem érezzük majd a finom színek illatát... hát formálunk majd új Napot, szebbet s fényesebbet! teremteni próbálunk Mars lábát fogdozzuk gyermek, ügyetlen kézzel és megbök minket a valóság Égi pályákon kelünk át Égi létrákon mászva nekünk csapódó sziklacsonkok, maszatos titokba bújó üstökösök és magukba szippantó feketelyukak közt az isteni űrben kevés már a Hegycsúcs a felhőkben s a végeláthatatlan Mélység tátongó vadsága kevés az élet kevés a tér, az idő végtelenje, a Halál is kevés már... Téli depresszió kint minden szivacsos lassúak a léptek, a zajok, izzó torkomba csípős levegő mar karmokkal lábam nehéz, és egyre nehezebb, lengő karommal hullámzó terekben járok, recsegnek a barna fémek, rozsdaszag terjeng TÖTTŐS GÁBOR Mesterszonett (Szekszárd szelleméhez) Ki járta dombjaid szelíd magányban, űzőként, vagy űzetve vadcsapáson, csald ott is útra, hol csak ingovány van, hagyd, hogy igaz lelket ma is találjon. Ki óva ótta szőlőid, türelmét plántáld fiába, gyermek gyermekébe: jövőd se lesz, ha múltad elperelnék, képed csak porló dédapáid képe. Hazát talált, ki házát itt kereste, tanítják azt nevetve századaid: nélküled is lesz majd reggel, dél, este, de hű-szigorú Babitsod, Garayd: nem néma márvány és bronz csak a teste, gyermekként kézen fog, ha lázad a hit. a vacogó légcsövekben, görnyednek a mászókák a vicsorgó gyerekek alatt, nem félek, hunyorgok, pedig mögöttem ezernyi árnyék szalad. utamat szegélyezi megannyi árkozott árok, hegyek magasán és völgyek mélyén járok... meghempergek mindben, sáros leszek és fojtogatni kezd a fagyott föld, az ingem, homályt lehellek a képlékeny ködbe hadd hihessem hogy minden úszó páracsepp egek kékes fedelében tündöklő vágyat rejt... Világra jönni Húzza fejemet a mélykék mélység, Körülöttem a körülölelő tér Nyálkás és málhás reménység. Súlyként nehezedik rám az első pillanat, Mellettem most megfér az. idő és a lét, Porhüvelyem, ím kinnragadt. Elönti torkom egy új melegség, Én a fejre állt világnak ordítok, Az élet ezentúl szűkös menedék A szorongató nemlét mellett.
