Szekszárdi Vasárnap, 2006 (16. évfolyam, 1-43. szám)

2006-04-02 / 12. szám

I 1 2006. ÁPRILIS 2. FÓKUSZBAN SZEKSZÁRDI VASÁRNAP mellett. Majd hozzátette: ez persze nem csodafegyver, de garantálja a kiszámíthatóságot. Felhívta a fi­gyelmet arra, hogy a második Nemzeti Fejlesztési terv a korábbi pénzek tízszeresét teszi elérhetővé. A kérdés, hogy ezt a helyi cégek hogyan tudják kihasználni. Szekszárd körzet gazdaságának jövőjéről szólva dr. Braun Márton leszögezte, létre kell hozni egy vá­rosfejlesztési munkacsoportot, amelybe bevonják a kamarákat, és a helyi vállalkozókat is. Nekik ugyanis jelen kell lenniük a pénzek elosztásánál, és előnyt keH élvezni­ük a beruházások odaítélésekor. Halmai Gáborné felhívta a fi­gyelmet arra: az MSZP - huszonhat település polgármesterével, vállal­kozókkal és a helyi civil szerveze­tekkel együttműködve - kidolgo­zott egy kimondottan helyi fejlesz­tési programot. Ennek része - egye­bek mellett - egy tudásközpont lét­rehozása, valamint egy térségspe­cifikus, mezőgazdaságra épülő, fel­dolgozóipar kialakítása is. Kocsis Imre Antal egy olyan vá­rost képzel el, ahol egyszerre van­nak jelen turistacsalogató történel­mi örökségeink, mint a bor vagy a csodálatos környezet, és a stabil gazdaság. Ez. utóbbi - véleménye szerint - nem lehetetlen, példaként az autóipari klasztert hozta fel, amelynek tagjai a hatvanas évek kábelgyártóiból csúcstechnológiás cégekké alakultak át. Horváth István szerint a kiske­reskedőket és helyi szolgáltatókat kell megerősíteni a multinacionális cégekkel szemben. Hiába vannak ugyanis népművészeti értékeink, jó boruk és vadászati lehetősége­ink, a turizmus nem fog élénkülni akkor, ha a szekszárdi kistérségben élőknek is el kell utazniuk Pécsre vagy Bajára ruhát vásárolni, mozi­filmet megnézni, vagy más szolgál­tatást igénybe venni. mk a módszerek különböznek JELÖLTEK CSATAJA A cél közös, Mindegy milyen színű a macska, csak fogja meg az egeret - mond­ta dr. Fischer Sándor az ország- gyűlési képviselőjelöltek vitafó­rumán. Az iparkamara elnöke hangsúlyozta, a független szerve­zet minden párt gazdaságfejlesz­tési elképzeléseire kíváncsi, hi­szen megfelelő információ birto­kában tudnak tagjaik a voksolás­kor jó döntést hozni. A Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara vitafórumra invitálta szerdán a Gemenc Hotel éttermébe a jelenlegi parlamenti pártok Szek­löltje számokkal cáfolta dr. Braun Márton állításait. Hangsúlyozta: amíg az előző kormányciklusban 3835 pályázó jutott támogatáshoz, addig ebben a négy évben 13 580- an. Ezzel párhuzamosan több mint hatvanegyezer cég 282,3 milliárd forint hitelt kapott. A képviselője­lölt felhívta a figyelmet arra: két százalékponttal csökkent a ciklus­ban a személyi jövedelem-, vala­mint a társasági adó, bevezették a beruházási adókedvezményt, és megszűnik a tételes egészségügyi hozzájárulás. Végül hozzátette: pártja egy ötéves tervet dolgozott soknak az áfát csak akkor kelljen befizetniük, amikor a számlájuk már ki van egyenlítve. A párt létre­hozna egy állami garanciaalapot is, amellyel a kkv-k könnyebben jut­hatnának hitelhez. Majd leszögez­te: azonnal intézkedéseket kell vég­rehajtani a hatékony piacvédelem érdekében, amelyet elsősorban a fogyasztóvédelem megerősítésével kívánnak elérni. Kocsis Imre Antal, az SZDSZ je­löltje, úgy véli, a verseny szabadsá­gának és a szolidaritás elvének egy­szerre kell jelen lennie a gazdaság­ban. Minden induló cégnek meg szárd körzetében induló ország- gyűlési képviselő jelöltjeit. A politi­kusok több ponton egyetértettek, köztük az Mó-os út Dunaújvá- ros-Szekszárd közti útszakaszának mielőbbi megépítésének, valamint a szakképzési reform végrehajtásá­nak szükségességében. A kis- és középvállalkozások (kkv-k) támo­gatásában azonban már eltértek az elképzeléseik. Dr. Braun Márton, a FIDESZ- MPSZ jelöltje elmondta: a kis cé­gek tőkehiányát pártjuk a követke­ző Nemzeti Fejlesztési Terv segítsé­gével szeretné orvosolni: ebből ezermilliárd forintot fordítanának hitelprogramokra és tőketámoga­tásra. Majd hozzátette: a gazdaság jelenlegi vitathatatlan fejlődése el­sősorban az adósságból finanszíro­zott állami beruházásoknak kö­szönhető. Ugyanakkor ma a hazai cégek folyamatosan háttérbe szo­rulnak a külföldiekkel szemben, ráadásul a beszállítók ki vannak szolgáltatva a multiknak. Ez, vala­mint a ki nem fizetett támogatások, körbetartozásokhoz vezetnek. Majd hozzátette: a jelenlegi kor­mány sajnos többször átalakította a korábban eredményes vállalkozás- fejlesztési programokat, mindmáig sikertelenül. Halmai Gáborné, az MSZP je­ki a vállalkozások adminisztrációs terheinek csökkentésére is. Horváth István, az MDF jelöltje, az egységes 18 százalékos adó­kulcs mellett érvelt. Véleménye szerint tíz éven belül ötvenről har­mincöt százalékra kell csökkenteni az állami elvonás és újraelosztás mértékét. Elengedhetetlenül fon­tosnak nevezte, hogy a vállalkozá­kell adni a maximális segítséget. A későbbi piaci helytállás mutatja meg, ki alkalmas arra, hogy vállal­kozzon. Hozzátette: a Fidesz által bírált GVOP-program tette lehető­vé, hogy ne kevés cég jusson nagy pénzekhez, hanem minél többen kapjanak induló tőkét. A demokra­ta fórum jelöltjéhez hasonlóan ő is érvelt az egykulcsos adórendszer

Next

/
Oldalképek
Tartalom