Szekszárdi Vasárnap, 2006 (16. évfolyam, 1-43. szám)
2006-03-19 / 10. szám
1 2006. MÁRCIUS 19. ___________________MOZAIK- SZEKSZÁRDI ff) 1 VASÁRNAP jj EVANGÉLIUM „Szemem állandóan az ÚRra néz... ” (Zsolt. 25,15) A böjti vasárnapok egyik jellemző mottója a fenti idézet, az Isten útjait kereső zsoltáríró, Dávid vallomása. Hogyan lehet elég ereje, bátorsága, bölcsessége az embernek az Úr útján járni? Úgy, hogy szüntelenül Őrá néz! Elsősorban nem önmagára és a körülményekre, hanem az Úrra. Elsősorban nem arra, amit az ember adhat Neki, hanem arra, amit Ő kínál nekünk. Nem csak néha-néha, vagy utólag, hanem állandóan! Elfordulva a kételyektől: bizalommal. Egyszerű, de igen bölcs tanács ez a mondat. Bátorítás, melyet az ószövetség nagy királya a Szentlélektől ihletetten megénekelt - a mi biztatásunkra is. De az Úr Jézus Krisztusra nézve (mert még Dávid is róla írt), vajon mi mit látunk? Mert ha a személytelenség távolságából pillantunk az Ő alakjára, akkor talán csodálni fogjuk, de bátorságunk nem lesz járni az Ő útját. Ha a kétkedéssel teli szívvel szemléljük őt, inkább ijesztő az Ő tökéletessége a mi gyarló emberi ösvényeinkkel összehasonlítva. Távoli alakot látunk az évezredek homályán át, neves tanítót, forradalmárt? Vagy látjuk az arcát is, az Ő igazi lényét: irántunk való minden ismeretet felülmúló kegyelmét? Csak ez utóbbi látásmóddal lesz erőnk Dáviddal együtt a helyes úton járni. Állítólag egy koppenhágai templomban van egy különleges Jézus-szobor. úgy alkotta meg a művész Krisztus alakját, hogy az aki igazán meg akarja ismerni, aki arcába akar nézni, annak egészen közel kell menni, sőt le kell térdelnie: csak onnan felnézve látható az arc. Beszédes alkotás: Csak a személyes élet közelségéből, csak az alázat, a ráhagyatkozó bizalom oldaláról nézve látható az Ő igazi arca: Az értünk töviskoszorút is hordani kész, helyettünk keresztet, halál sötétjét is vállaló Megváltó tekintete. Aki szüntelenül vár, aki minduntalan hív, aki menteni akar bűn fogságából, halálosan istentelen útjainkról. Aki Lelke által bennünk szeretne lakni, hogy kibontakozzon az Ő jelleme bennünk. így kell, így lehet szüntelenül az Úrra néznünk: a kegyelmes'Krisztus arcát személve bátorodik, erősödik szívünk, hitünk, így lesz kedvünk és erőnk az Ő útjain járni - nem megpróbáltatások nélkül, de - áldással. Sefcsik Zoltán evangélikus lelkész A fa tovább él: Törő György kiállítása „Én vagyok házad ajtaja, bölcsőd fája, koporsód fedele” Az erdő fohásza című vers idézetével indította Kerber Szilvia tanuló a dr. Kelemen Endre Szakközépiskola Portatárlatának újabb kiállítás megnyitóját, mely alkalomból Törő György fafaragó, népi iparművész munkáit köszöntötték az iskola tanulói és az alkotások iránt érdeklődő közönség. A zsúfolásig megtelt aulában, szinte együtt éltek az alkotások és a Portatárlat vendégei. Úgy, ahogy mi emberek együtt élünk és léleg- zünk a fákkal, amelyek Törő György alkotásainak alapanyagai. Az ember, aki „méreteivel” ellenkező arányban alázatos alkotó, ötévenként lép a közönség elé, mert mint mondja, újabb és újabb muníció kell ahhoz, hogy megmérettesse magát, hogy újat mutathasson. A kiállítást, Ékes László Csányi- díjas újságíró, a Tolnai Extra fő- szerkesztője rendhagyó és rendkívül impozáns hangulatú köszöntőjével nyitotta meg. Emlékezett az alkotóval közös gyermekkori helyekre, á Don-kanyarban eltöltött napokra, az ott átélt megrázó pillanatokra, az alkotó által faragott, „Megbékélés Kapujára”. Ékes László humoros beköszönőjében utalt Törő György hivatásos katona múltjára is, valamint a szülőfaluhoz Szakályhoz kötődő emlékeire, amelyek a fafaragásban kiemelkedő „szerepet” kaptak. Ékes László beszélt Törő György sokszínű és sokoldalú alkotásairól, a gyermek- játékokról, a természetet megörökítő faragásokról, a szőlőművelés és a borkészítés, a bortárolás fába véséséről, s miközben mindez elhangzott, a részt vevők nagy derültségére jó ízű anekdotákat mesélt Törő Györggyel közös emlékeiről. A kiállítást a látogatók áprilisi 1 - ig tekinthetik meg, a rendezők szeretettel ajánlják mindenki figyelmébe. Sas Erzsébet dós ajánlatunk SZEKSZÁRD, Hunyadi u. 5. Tel.: 74/512-666 Háti motoros permetező Ágvágó olló fém, nagy elektromos fűrész motoros fűrész szivattyú Vetőburgonya csávázott, dobozos 639 Ft-tól Lucerna vetőmag 790 Ft VETŐMAG ÜZLETHÁZ, a legjobb választás! 52 500 Ft-tól 1 290 Ft-tól 17 500 Ft 32 990 Ft 6 490 Ft Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: 8-17 óráig, szombaton: 8-12 óráig. Szülőföld és haza Szabad(ka) Léleképítő színielőadást láthattunk március 6- án a Babits Mihály művelődési ház színháztermében a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínháztól. Legtöbbünk számára a haza és a szülőföld szó ugyanazt jelenti. Számos, a szülőföldjén élő magyar ember azonban hazáján kívül rekedt. Négy délvidéki magyar színész adta elő Siposhegyi Péter Halottak Napjától Virágvasárnapig című, Kende Ferenc, lapszerkesztő, kiadó, könyvterjesztő emlékiratai alapján készített, kamaradrámáját, Andrási Attila tiszta, lírai, lényegre mutató, rendezésében. A négy előadóművész közül három az országhatáron kívül, egyikük, Fazekas Andrea pedig azon belül rekedt. Barabás Zoltán a darabhoz komponált zenéje kitűnően idézi a kor hangulatát. Véget ért az I. világháború. „Béke van!” - ismételgeti Mária, aggódva várja a hazatérő katonákat. Ok viszont nehezen ocsúdnak a harctér pusztításai után. Nem alaptalanul. Bár Ferenc úgy gondol-. ja, városuk nevében is benne van, hogy szabad, igaz, kicsinyítő képzővel. Ennek az apró toldaléknak hamarosan nagy jelentősége lesz, hiszen 1918. halottak napján a szerbek veszik kezükbe az irányítást a városban. A lakosság legnagyobb részét kitevő magyarságnak a szabadság már csak a lelkében élhet tovább. Míg háború volt, mindenki tudta a dolgát: Kende Ferenc (Kálló Béla) és Kis Ernő, őrnagy (Péter Ferenc) a frontvonalon küzdöttek, Mária őrizte a hivatalt. Az új helyzethez, az elnyomáshoz a négy szereplő különbözőképpen viszonyul. Mária, akinek neve is szimbolikus, áll a középpontban, a békét, a magyar hazát, a nyugalmas otthont testesíti meg. Mindhárom férfi őrá vágyik, kapcsolatuk Máriával párhuzamba állítható azzal, hogy milyen a viszonyuk hazájukhoz. A Budapestről érkező pi- perkőc hírlapíró, Szépvölgyi Aladár (Csernik Árpád), hamar meghódítja Mária szívét. Magyar lapokat kezd terjeszteni Szabadkán, de csak addig, amíg ez nehézségekbe nem ütközik. Akkor egy pálfordulattal az ellenkező oldalra áll, és nem csak Ferencet tagadja meg, aki folytatja a magyar lapok terjesztését, de Máriát is, aki még mindig szereti őt, és várja leveleit. Ernő a „békében” is katona marad. Úgy gondolja, erőszak alkalmazásával érhető el a magyar szabadság a Vajdaságban. Nem riad vissza attól sem, hogy embert öljön. Szépvölgyinek szüksége van őrá, hogy letörje az ellenállókat. A párbajt azonban Ernő nyeri meg. Ferenc leteszi a fegyvert, amikor hazaér a csatatérről. Nyugodt polgári életet szeretne élni. Feleségül veszi Máriát, vállalkozásba kezd. Kisebb megalkuvásokat vállal a békés üzletmenet érdekében, pl.: ő terjeszti a szerb lapokat is, annak érdekében, hogy a magyar újságokat behozhassa Magyarországról a magyarlakta Szerbiába. Budapestre is elmennek Máriával, de ott az emberek nem tekintik őket magyarnak. Ferenc azt szeretné, ha gyermekük a szülőföldjükön látná meg a napvilágot.- Tisztelem a hitéért. Szeretnék ott lenni abban a világban, amiről maga álmodik - mondja Mária. - Én magáról álmodom - vallja be Ernő. 1941 virágvasárnapján a magyar csapatok bevonultak Szabadkára. Újra megcsillant a remény, de az emberekben bizonytalanság maradt: - Most már hiszed, hogy jó lesz? - kérdezi Mária. Az ő könnyei és zeneszó zárják az előadást. • Dübörgő vastaps. A közönség felállva ünnepelte a valót idéző színjátékot. Andrási Attila, rendező zárszavában kifejezte reményét: - A közeljövőben talán létrejön olyan változás, hogy ennek az országnak az állampolgárai lehetünk. Kovács Etelka
