Szekszárdi Vasárnap, 2006 (16. évfolyam, 1-43. szám)
2006-03-05 / 8. szám
2006. MÁRCIUS 5. MOZAIK EVANGÉLIUM Böjt Manapság a böjt hallatán sokan a szikkadt, sápadt arcú vallási fanatikusokra, aszkétákra gondolnak. Másoknak inkább az étrendjükre kínosan figyelő vegetáriánusok - vagy éppen az alakjukat féltő fogyókúrázók jutnak eszükbe. A böjtölésnek valóban többféle oka lehet. Van, aki egészségügyi alapon böjtöl, tudva azt, milyen ártalmas lehet a súlyfelesleg, milyen kockázattal jár a nehéz, zsíros ételek fogyasztása. Van, aki a szépségét, fiatalságát szeretné megőrizni, meghosszabbítani ilyen módon. Van, aki éhségsztrájkkal: vagyis szigorú böjttel, látványos önsanyargatással tiltakozik az igazságtalanság, az elnyomás és az erőszak ellen. A hívő ember vallásos megfontolásból böjtöl. Jól tudjuk: a böjt bizonyos formái szinte a világ összes vallásaiban föllelhetők. A böjt hitünknek, Istenhez fűződő kapcsolatunknak külső jele, megnyilvánulási formája lehet. Valahol rokon az áldozattal. Az alapkérdés: teszünk-e valami merészet Istenért? Tudunk-e, akarunk-e önzetlenül áldozatot vállalni érte? Az ószövetségi zsidóság is ismerte és buzgón gyakorolta a böjtöt. Nemcsak a farizeusok tartották meg keményen és pontosan a böjti fegyelmet, hanem Keresztelő János tanítványai is. Ezért szúrt szemet sokaknak, hogy éppen Jézus és környezete milyen könnyedén túlteszi magát az ősi szokásokon, elvárásokon. A keresztények ugyanis nem azért böjtölnek, mert mereven ragaszkodnak a régi előírásokhoz és hagyományokhoz. Böjtjük valódi indítéka a Krisztus iránti szeretet. Amikor a keresztények böjtölnek, lemondanak ételről-italról, visszafogják magukat a tévénézésben vagy egyéb szórakozásban, amikor akár jelképesen csökkentik a javak fogyasztását, esetleg az így megtakarított pénzt jótékony célra fordítják, ezzel egyszersmind tanúságot tesznek. Tanúságot tesznek arról, hogy elfogadták Jézus örömhírét, az ennek megfelelő értékrendet vallják, és az ezzel összhangban lévő életmódra törekszenek. Jézus tanítványai többé nem azt kérdezgetik: „Mit eszünk, mit iszunk, mibe öltözködünk?” Talán kiegészítve néhány korszerű kérdéssel: „Milyen autót vásárolunk, milyen számítógépet használunk?” Az öntudatos keresztények böjtölésükkel is kifejezésre juttatják: a földi javakról, ételről-italról könnyű szívvel le tudnak mondani, hiszen a szívükben Isten foglalja el a fő helyet. A földi örömök viszonylagossá válnak életükben, ám mégsem lesznek életidegenné, nem vetik meg a világ javait, hanem Isten ajándékaként élnek azokkal. Kirsch János diakónus Emlékezzél: porból lettél! Vége a farsangnak, hamvazószerdával - ami az idén március 1-jé- re esett - kezdetét vette a húsvétig tartó böjti időszak. A hamvazószerda a nagypéntekhez hasonló szigorú böjti nap. A katolikus papok a mise keretében végzik a hamvazást, a hívek fejét (homlokát) megjelölik barkából készült hamuval, e szavak kíséretében: Emlékezzél ember: porból lettél, porrá leszel! A fejre szórt hamu ősidők óta a bánat, a bűnbánat jele. A katolikus egyházban e szertartást a VII. századtól gyakorolják rendszeresen. Szekszárdon a helyi plébános, Bacsmai László végezte a hamvazást a belvárosi templomban és a katolikus óvodában. Wessely . szekszAkui íti T VASÁRNAP jJ Miért szeretjük Ernest Hemingwayt? Irodalmi Nobel-díjasok a megyei könyvtárban II. Háromféleképp osztályozzák az írókat. Akit olvasnak, de nem jutnak a közelébe, ám mivel mások jó írónak tartják... Másokat vasárnap délutáni ejtőzéskor, vagy pillanatnyi érzékeny és fogékony hangulatban veszünk elő, a harmadik igen kicsiny, szűk csoport, ők azok, akikért nem lehet nem rajongani, akiket teljes egészében szeretni kell, azonosulni az általuk rajzolt életformával, gondolkodásmóddal, világgal. Dr. Töttős Gábor Hemingwayről szóló előadásában a címben feltett kérdésre keresett választ. Miért szeretik töretlenül a regényírót a világ minden táján élő különböző típusú emberek, millióan? Mi köt bennünket ehhez a fajta irodalomhoz? Mert Hemingway, az Hemingway. Aki a festőktől tanult sokat a világ ábrázolásáról s álnéven több alkalommal állított ki, aki azt is szerette volna, amit az élet nem tartogatott a számára, amit nem tudott eleinte, ráadásul nem is szeretett, például az ökölvívást a maga rövidlátásával... 1954-ben kapott Nobel-díjat Az öreg halász és a tenger című művéért. Nobel-díjas a Chicago mellett született kicsi fiú, akit orvos apja számtalanszor visz magával vadászatokra, horgászatokra, akinek anyja gyönyörűen fest, még szebben játszik hárfán és zongorán, s mélyen vallásos neveltetése ellenére ötvenkét évesen dönt úgy, hátralévő éveit most már a művészeteknek szánja. Nem meglepő ezek után, hogy a lexikonban a következő mondatot találjuk: „Hemingway, miközben kedvenc sportmagazinjait lobogtatta a világ szemébe, titkon filozófiai és irodalmi folyóiratokat járatott.” Egy szépíróról, bár jó, ha mindennel foglalkozik, igazán nem gondolnánk, hogy természettudományi tanulmányokat folytat, hogy az 1910-es évek háborújában vöröskeresztes lesz hadnagyi rangban, és parancsnoka egy kantin vezetésével bízza meg a harcok közepén... ő persze föltalálja magát, lövészárkokat jár élelmet osztva... Szerencsétlensége és szerencséje is ez. Miközben olasz katonáknak adja az élelmet, bevág egy bomba, a gerincét éri repesz, de az oldalánál lévő élelmiszeres zsák megmenti... Nem egyetemre ment, hanem újságot írni. Gondolhatnánk, innét indul a jéghegy elv, abból a tömörségből, amit egy újságnál megkövetelnek. Ez kétségkívül a korabeli angolszász próza alapelve volt, nálunk is megjelentek ilyen tendenciák, ám nem sok ember követte. Egy sajátos műfaj: a tárcanovella. Öt és tíz gépelt oldalnyi írás. Világjelenséggel állunk szemben: Maupassant, Csehov, Ady. Az előadásból idézve: „Ez fegyelemre neveli az írót, mert nem a régi téli esteken pipázó ámbitusra tekintő nemes úr olvasgatja a hosz- szú beszélyeket...” Az újság, ahol dolgozott, a Kansas City Star rövidség, tömörség. Ted Brown rangidős róka elmondta neki: ahol egy jelző van, ott lehetőleg több ne legyen. Ez alapnak kitűnő. Aztán megszületik kórházi élményei nyomán első híres nagyregénye, a Búcsú a fegyverektől, 4 hónap alatt 80 ezer példányt adnak el. Hosszú évek érlelő tapasztalata után áll csak össze regénnyé, közben hangsúlyozzuk, a grafománia nem lebecsülendő, ha nem írjuk le, amit nem kellene, az sem lesz meg, aminek meg kell születnie. Saját följegyzései szerint a mű utolsó fejezetét 39-szer írta át, és az irodalomról vallotta: az írókat sokféle módon teszik tönkre, először gazdaságilag, pénzt keresnek, ha keres, vak szerencse, azután emelik életük szintjét, meg akarják azt tartani, eltartják házastársukat, gyerekeiket, szemetet írnak. Nem szándékosan, hanem mert elsietik, írnak akkor is, ha nincs mondanivalójuk. Ha egyszer már elárulták önmagukat, igazolást keresnek, s az ember még több szemetet gyárt. A kritikus impotenssé teszi az írót. Karinthy is megírta, a kritikus mindent nagyon jól tud, csak írni nem. Toronto Star Weekly - új újság. Mégsem elégedett, ugyan meg lehet élni, jó iskola a fiatal íróknak, ha újságnál vannak, de csak akkor, ha idejében meg tudnak szabadulni ettől. 1921-ig bárhol próbálkozik, fogyatékosnak tartják ábrázolását, pedig éppen ekkor kezd Hemingwayjé válni. Az igazi író mindig pár lépéssel kora előtt jár. Senki nem szereti írásait, kivéve Sherwood Anderson írót. Az egyetlen ember. Hemingway tudja, ha az író abbahagyja a megfigyelést, akkor vége. Az ember mindent elsüllyeszthet, amit tud, ez csak erősíti a jéghegyet. Aminek életszemlélete a halálon és a valóban nagy tetteken alapul, innen nézve a jelenségek bizonyos torzításban kapnak távlatot. Mert az ember nem akkor él sokat, mikor napokban, években sokat él, hanem amikor magvasait él. A világban pedig akkor vagyunk benne, úgy vagyunk benne, ha nem vesszük észre, hogy ötven, száz, vagy kétszáz oldalt olvastunk. És a világban akkor vagyunk benne, ha valódiak alapjaink, akár Fenn Michiganben... Panyi Zita
