Szekszárdi Vasárnap, 2006 (16. évfolyam, 1-43. szám)

2006-02-26 / 7. szám

2006. FEBRUAR 26. ANNO , SZEKSZÁRDI ‘Í/7S'7 vasArmap7/7/ EfiV NEVEZETES SZEKSZÁRDI NAP 97. A rendőrkapitány megkergetése A közmondás szerint egyszer volt Budán ku­tyavásár, de ettől nem lett vidám a szomszé­dos Pest fia, Molnár La­jos, rendezett tanácsú városunk főrendőre, akit szintén csak egy­szer kergettek meg... E jámbor úr 1864-ben született, szűkebb szak­területe a cselédügy, prostitúció és borhami­sítás volt; Korpona kapi­tánysága után 1905 őszén jött ide. Nem volt otthon a politikában, de három szakműve is megjelent. Amikor a Fejérváry- kormány a megyékbe az ellenállás letörésére kormánybiztosokat ne­vezett ki, egyszerre az események közepébe csöppent. Két helyi lap, a kormánypárti Tolnavármegye és a független Közérdek mesél a viha­ros eseményekről, amelyek 1906. február 20-21-én zajlottak. Eleink a fővárosi lapokból érte­sültek Mérő János kormánybiztos kinevezéséről, ebben „az erőszak és törvénytelenség megtestesülé­sét látták", ezért minden vonat elé nagy csoportokban mentek ki, hogyha megérkezik, „barátságos kis tüntetéssel fogadják”. Szerdán este már legalább 1500 szekszárdi (minden tizedik lakos!) az állomá­son leste a vonatot. „Azonban csak a rendőrkapitány érkezett meg", bár ezt az emberek nem hitték, hi­szen 22 csendőrt is kivezényeltek. A tüntetők Molnárt fölismerve „abcugokkal és dobálással fogad­A régi szekszárdi vasútállomás ták”, mert továbbra is a megbízot­tat sejtették mellette. A Közérdek szerint „növelte ezt a meggyőző­dést az is, hogy a rendőrkapitány más kocsi híján Leopold Mihály magánzó fogatára ugrott fel, mikor a tömeg kettejüket meglátta: Ott a kormánybiztos! kiáltással utánuk eredt, s őket hatalmas kődarabok­kal dobálni kezdte. Helyzetük a Garay téren vált legveszedelme­sebbé, kocsijuk a gyors kanyaro­dás folytán majd felfordult, pedig itt is hatalmas tömeg várakozott, s mint mondják, nemcsak kődarab­okkal, de késsel, sőt revolverrel is fel voltak fegyverkezve.” Tiszta vadnyugat, de tovább is van. „Szerencsére valahogy elju­tottak a rendőrkapitány Széchenyi utcai lakásáig, hol leugrálva kaput bezárták... Nemsokára szenvedé­lyes kifakadások hallatszottak, el­kezdték a kaput döngetni, hogy adják ki a kormánybiztost. Már csörömpöltek az ablakok. Szeren­csére megérkezett a csendőrség, s KERESKEDELMI ES IDEGENFORGALMI TOVÁBBKÉPZŐ KFT. Nyilvántartási szám: 01-0337-04 Intézmény-akkreditációs lajtstromszám: 0010 fens TOVÁBBKÉPZŐ Tandíjmentesen szerezhet szakmát az Európai Uniós támogatással megvalósuló „Lépj egyet előre!" program keretében Válasszon az alábbi tanfolyamaink közül, és a sikeres vizsgát köve­tően egy havi minimálbérnek megfelelő juttatásban is részesül a HEFOP 3.5.3. program feltételei szerinti részvétel esetén! • ABC-eladó • Kereskedelmi menedzser • Kereskedő vállalkozó • Pincér • Szakács További információ és jelentkezés a KIT Kft. Tolna Megyei Képviseletén 7100 Szekszárd, Arany J. u. 17-21. Telefon: 74/418-779, Mobil: 30/378-59-78 E-mail: kittolna@mailpont.hu /Ceyiilf&fi LépéselSn \fbe/ tapintatos fellépésével szét­oszlatta a népet.” Később kérdőre vonták a kapitányt, miért nem adott már az ál­lomáson parancsot a fellé­pésre, s miért nem vetette be legényeit, mire ő kijelen­tette: „a Szekszárdon ren­delkezésre álló csekély szá­mú és tudatlan rendőrség­gel a közrendet egyáltalán és főleg ilyen nagy mérvű zavargás esetén fenntartani képtelen”. Ezért másnapra, a kormánybiztos érkezésé­re két tolnai ulánusszázadot ren­deltek ide. A tömeg a Bezerédj ut­cába, Boda Vilmos ’48-as párti képviselő háza elé vonult, eléne­kelte a Kossuth-nótát, a vármegye- házánál nyugtató beszédet hallga­tott, a maradékot éjszaka a csend­őrök zavarták szét. A kormánybiztos másnap már Korabeli rendőrök (Jeney Jenő karikatúrája) Sárbogárdról visszafordult, beadta lemondását, az épp csak ideért ka­tonák tolnai laktanyájukba masí­roztak. Molnár Lajos soha nem bírta földolgozni megaláztatását, bánatát borba fojtotta, és hét év múlva meghalt. Halála után megje­lent művében szakszerű, állami rendőrség alkalmazását sürgette... Dr. Töttős Gáboi ÓDON IDŐBEN Február 20-án 125 éve, 1881-ben írta Perczel Mór: „Szekszárdon, hol a haladás, emelkedés némi jele mutatkozik, ez oly csekély, hogy elenyészik az évek számá­nak hosszú sorához képest, melyben véghez vitte magát.” Február 21-én 120 éve, 1886-ban az adózókat plakátokon hívták fel kötelességükre: a szőlővált- ság, iskolai, egyházi és védgáti befizetésekre. 100 éve, 1906- ban helyiek kővel dobálták meg a rendőrkapitány hintáját. Február 22-én 100 éve, 1906-ban a Duna szekszárd-bátai szaka­szán 11 méterenként gyalog, 15- önként fogatos gátvédő őrkö­dött. Február 23-án 105 éve, 1901-ben született Szekszárdon Matzon Gábor sebész-főorvos, a megyei kórház jeles egyénisége. 60 éve, 1946-ban megírták: Pékár! Ist­vánt választották új polgármes­terré. Február 24-én 110 éve, 1896-ban a megyeszékhelyen barna színű hó hullott. (A helyiek évődve mondták: biztosan a millenni­um miatt.) Február 25-én 120 éve, 1886-ban született városunkban Földes Dezső színész, pozsonyi szín- igazgató. FELHÍVÁS A Wosinsky Mór Megyei Múzeum és a TolnaArt - Tolna Megyei Mű­vészeti Oldalak a megyei múzeumban SZABÓ DEZSŐ EMLÉKKIÁLLÍTÁST SZERVEZ a festőművész halálának 35. évfordulójára emlékezve 2006. március 8-tól. • Szabó Dezső 1888-ban született Siklóson, majd a család Szek- szárdra költözött. Először rajztanári oklevelet szerzett, majd a Képző- művészeti Főiskolán tanult, mestere Ferenczy Károly és Kálmán Péter volt, majd Münchenben Franz von Stucknál folytatott tanulmányokat. 1911-től állított ki a Műcsarnokban. Talán legismertebb alkotása az 1937-ben a szekszárdi vasútállomás várótermébe készített három nagy­méretű falfestménye volt (Sárközi délután, Szekszárdi szüret, Szekszár­di vásár), amely a ‘80-as években megsemmisült, de talán sokak emlé­kezetében él még. Kérjük Szekszárd város és a megye lakóit, hogy akinek régi fotó vagy bármilyen más dokumentum van a birtokában a vasútállomás elpusz­tult falfestményeiről, vagy Szabó Dezső festmény, grafika, esetleg sze­mélyes tárgy tulajdonosa és kölcsönadná a kiállításra, vagy hozzájárul­na a mű lefotózásához a Szabó Dezső archívum számára, jelentkezzen az alábbi telefonszámokon: Lovas Csilla muzeológus 74/410-783 • Rühl Gizella TolnaArt 74/501-008, 30/3853-477 • www.tolnaart.hu/szabodezso

Next

/
Oldalképek
Tartalom