Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)
2005-07-03 / 22. szám
SZEKSZÁRDI 3- VASÁRNAP 2005. JULIUS 17. MSZP-frakció a kistérségi programokról, beruházásokról, fejlesztésekről „Valamennyi beadott pályázatot elnyerte a város" Az MSZP-frakció hagyományosan a közgyűlést megelőzően tartott sajtótájékoztatót kiemelve a fontosnak tartott napirendeket. * Schoeck Károly frakcióvezető fontos bejelentéssel kezdte a tájékoztatót a Tolna Megyei Önkormányzat Balassa János Kórház műtő- és diagnosztikai központjával kapcsolatban. Eszerint lehetőség nyílik a város anyagi részvállalásával a niűtőblokk befejezésére, mely akár már jövő nyáron működhet. Az építészeti munkák befejezéséhez mintegy 300 millió forint, az orvostechnikai berendezések beszerzéséhez 900 millió—1 milliárd forint szükséges. Az eddig összesen a műtőblokkra fordított 5 milliárd forint mellé tehát még megközelítően 1,3 milliárd forintot kell hozzátenni, ezzel működőképes lehet a műtőblokk. A város erejéhez mérten részt vállal ebben a programban, a megyei önkormányzattal, a kórházzal, a Paksi Atomerőmű Rt.-vel közösen, akár hitelfelvétel árán is, szem előtt tartva a cél fontosságát hangsúlyozta a frakcióvezető. Ezt követően Halmai Gáborné alpolgármester a sok fontos napirend között a kitüntető díjak odaítéléséről beszélt. A város minden területéről, közszereplőktől, a gazdasági élet, a civilek részéről számtalan javaslat érkezett, ami azt mutatja, fontos az itt élőknek, hogy megbecsüljék egymás munkáját. A Kistérségi Társulás elnökeként több pályázati programról számolt be az alpolgármester asszony, kiemelve a Nevelési Tanácsadó szolgáltatási körének kiterjesztését a kistérségben. A közoktatási szakfeladatok ellátására közel 14,5 millió forintot, esetszám után több, mint 1,1 millió forintot kap a városi intézmény. A közigazgatás reformját általában az jellemzi, hogy a meglévő intézményeket igyekeznek okosabban kihasználni, nem újabb szinteket kiépíteni, hangsúlyozta az előadó. Ennek szellemében bővítették a Nevelési Tanácsadó szolgáltatási körét a pedagógiai szakszolgálattal és a jövőben pályázatból szeretnék a tanácsadó épületét, a korábbi óvodaépületet is felújítani. Szó esett a Sióagárddal kötött iskolafenntartó együttműködésről, mely egy már ma is működő kapcsolatot ölt hivatalos formába a Garay János Művészeti és Sport Altalános Iskolához kapcsolódóan, melynek pontos elnevezése: Területi Integrált Oktatási Központ. Az együttműködés jó a sióagárdiaknak, hiszen kislétszámú tantestülettel, kevés diákkal is helyben maradhatnak a gyermekek és előnyös a szekszárdiaknak is, hiszen az alapkvóta mellett kiegészítő támogatás jár az állam részéről. A sikeres pályázatok apropóján megemlítette az előadó az önkormányzat tulajdonában lévő garzonház hőszigetelését, mely a lakóknak később jelentős megtakarítást jelenthet. Ilosfai Gábor, a Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság elnöke ezt követően a költségvetés módosításával kapcsolatban fejtette ki véleményét, hangsúlyozva, hogy technikai jellegű módosításokról van szó. Korábban elkezdett projektek, pályázatok önrészének módosítása miatt kerül sor erre és a teljes költségvetés 2%-át érinti csupán. Nagyon fontos, beruházásokhoz kötődő napirendeket tárgyal emellett a testület, így a legutóbbi közgyűlés által elnapolt iparosított technológiával készülő felújítások (hőszigetelések) pályázatához szükséges 80 millió forint önkormányzati forrást kell felmutatni, valamint az utak felújítási, karbantartási programjához az önrészt biztosítani. A beruházási, felújítási programról már több alkalommal beszámoltunk, az elnök ezúttal azt emelte, ki, hogy valamennyi beadott pályázatot elnyerte a város és már az idei év októbere nagyon mozgalmas lesz, hiszen például a Mérey u. - Szent László u. - Kadarka u. kereszteződésénél a körforgalom addigra átadásra kerül. Már láthatóak a Garay tér lezárásával kapcsolatos forgalomszabályozás tapasztalatai, szakértők vizsgálták a helyzetet, és szakmai anyagot állítottak össze ezzel kapcsolatban. A tájékoztató végén Halmai Gáborné beszámolt a Párbeszéd a vidékért programról, melynek munkája nyomán létrejön a Nemzeti Vidékfejlesztési Tanács, olyan témákat felkarolva, mint a tanyavillamosítás, az alternatív energiák programja, az iskolák, a kultúra szerepének felértékelődése. Az országgyűlési képviselő kiemelte, hogy nem eseti alkalomról, hanem folyamatos párbeszédről van szó. Fidesz-tisztújítás helyben is „Szekszárd megtartóképessége a mélyben" Tisztújításról és fontos várospolitikai kérdésekről osztották meg véleményüket a Fidesz helyi képviselői a hét eleji sajtótájékoztatón. Dr. Braun Márton országgyűlési képviselő a Fidesz-MPSZ május 28ai tisztújító kongresszusa után megtartott helyi eredményeket ismertette, a következő személyeket választották elnöknek: Szekszárd: Dr. Braun Márton, Tolna: Appelschoffer Ágnes, Bonyhád: Potápi Árpád, Bátaszék: Dr. Puskás Imre, Alsónána/Várdomb: Kollár László, Nagymányok: Kari Béla. A szekszárdi csoport élén Horváth Istvánt váltotta az előadó, kérdésre válaszolva elmondta: a személycsere oka, hogy a korábbi elnököt polgármester-jelöltnek javasolja a helyi csoport. A támogatottság mellett azonban a végső szót az országos elnökség mondja ki a jelöléssel kapcsolatban. A Fidesz-MPSZ által meghirdetett Nemzeti Konzultáció című program már javában tart, ennek részeként postaládákban elhelyezett 5 + 1 kérdést tartalmazó kérdőívet juttatnak el az emberekhez, és szeretnék, ha minél többen válaszolnának. Horváth István frakcióvezető a város közgyűlésének munkájáról beszélt ezt követően. Elsőként visszatérő témaként a strandberuházással kapcsolatban fejtette ki ismét, hogy méltatlan helyzet uralkodik a szekszárdi strandon, a város 40 millió forintos pályázatát a Dél-dunántrúli Regionális Fejlesztési Tanács legutóbbi ülésén visszautasította, így feltehetően saját erőből kell a kültéri medence vízforgatóját megépíteni 2006. év végéig. Bár továbbra is városi kézben látnák szívesen a városi fürdőt, úgy tűnik mégsem jó gazda a város - tette hozzá az előadó. Az úthálózatot érintő rekonstrukciós programban sem tud maximális eredményt felmutatni Szekszárd, folytatódott a számbavétel. A Fidesz-frakció örül az Epreskert utca felújításának, nem fogadja el azonban azt a tényt, hogy a három hónapja közgyűlési határozatban elfogadott Sport utcai beruházás mégsem fér az idei programban és azt a látszatot kelti a koalíció mintha a tervek hiányoznának. Erről szó sincs, a valóság az, hogy 60 millió forint többletkiadás jelentkezik a Garay tér-Béla tér rekonstrukció beruházásra, hangzott a vélemény. A beiskolázásról elhangzott: 2001-2005. között 450-nel csökkent a gyermek, 76-tal a pedagógusok száma, az óvodákban 240-nel kevesebb gyermeket tartanak számon. A város megtartóképessége mélyzuhanásban van, a fiatalok nem tartják vonzónak Szekszárdot. A demográfiai visszaesést teljes kiábrándultságra vezeti vissza Horváth István, mely egyben a feladatot jelzi. A Fidesz olyan programmal kíván előállni, mely a fiatalokat a városhoz köti, visszacsalogatja. Kerekes Csaba képviselő a költségvetés-módosítással kapcsolatban mondott véleményt, hiteltermelő önkormányzatnak nevezve a szekszárdit. A költségvetés 3. módi^Ksára került sor, újabb 38 millió reBnt kiadás plusz 10 millió forint a munkaügyi központ bejelentése nyomán a kormányzattól megvont közhasznú munkások finanszírozása miatt, ez a múlt heti mérleg. A következő módosítás tartalma az iskolaátszervezés miatt várható, hiszen 18-20 pedagógus végkielégítésének pénzügyi alapjait kell megteremteni, mondta a képviselő. A legnagyobb gond az, hogy ezt ingatlanértékesítésből fedezik, a tavalyi és az idei évben összesen 1 milliárd forintot élt fel ily módon a város, ami elfogadhatatlan a Fidesz számára. A Nemzeti Autópálya Rt. igazgatójának tájékoztatója a jól ismert kedvezőtlen helyzetünket húzta alá, a kormányzati propaganda ellenére nem épül egyetlen kilométer autópálya sem térségünkben, a legnagyobb ellenérzésnek azonban a kórház-műtőblokk helyzetéről szóló tájékoztatóval kapcsolatban hangot az előadó. Méltatlan, hogy a sajtóból értesültek egy ilyen horderejű témáról, a tájékoztatón a kórház igazgatóját hallgathatták meg, miközben a fenntartó megyei önkormányzatnak egyetlen képviselője sem voltjelen. Ha eltekintünk attól, hogy 3 milliárdos per alatt van a műtőblokk, előzetes tárgyalások során kellett volna a város szerepvállalását előkészíteni. Az ellenzék szerint 15 év alatt 500 millió forintot kell a városnak visszafizetni, ez olyan horderejű kérdés, amiről egyeztetni kellett volna. Ráadásul a már létrehozott társulás eleve kizárja az államot, pedig egy esetleges állami részvétel csökkenthétté volna a város, a megye, a Paksi Atomerőmű Rt. és a kórház terheit, majd hozzátette az előadó: legfőképpen pedig jó volna tudni, hogy ekkora áldozatvállalás után milyen előnyöket élveznek majd a szekszárdiak az egészség-