Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)
2005-11-27 / 37. szám
, SZEKSZÁRDI VASARN4P 2005. NOVEMBER 27. Küldetéstudattal muzsikálnak Húszéves a Szekszárdi Kamarazenekar A helyi vonóstanárok kezdeményezésére alakult a Szekszárdi Kamarazenekar, kik régóta áhítoztak már arra, hogy rendszeresen együttesben zenélhessenek. Valójában ez 1984. vége felé történt, úgyhogy kicsivel több is, mint húsz éve. A lényegen ez azonban nem változtat; két évtizedes kitartásuk, lelkesedésük a bizonyíték, ami igazolja őket. Földesi Lajos művészeti vezetővel és Borsiczky Ivánnal a Szekszárdi Kamarazenekar Alapítvány kuratóriumi elnökével beszélgettünk. * - Véletlen egybeesés, hogy idén együtt jubilálunk a Liszt Ferenc Művészeti Iskolával - kezdi Földesi Lajos -, s ugyanakkor nagyon szerencsés dolog is. A kezdetektől fogva társintézmények vagyunk, kölcsönös kiegészítői egymásnak. Több tagunk, a próbatermünk, sokszor a szólistáink is a „Művészeti Iskoláé". Thész László volt az első - folytatja -, aki azonnal a zenekar támogatója lett. Közbenjárt az akkori városvezetésnél; igenlő volt az ő reakciójuk is a kezdeményezésre. - Milyen úton-módon került Ön a zenekar élére? - Akkoriban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zeneiskolai Tanárképző Intézetében tanítottam Pécsett, s egy szekszárdi tanítványom „közvetített", így jött létre a meghívás, majd a döntés: megpróbáljuk. Egyhetes zenei tábort rendeztünk, ahol képet kaptunk egymásról, a leendő művészeti vezető az együttesről, és fordítva is természetesen. Azóta együtt vagyunk. - Ha jól tudom, nem Szekszárdon él... - Tényleg nem, de a megyében születtem. Autóval közlekedem (így volt már akkor is, a meghívás idején), s ilyen módon nem nehéz eljutnom hetenként Szekszárdra. Több éve már Pestről érkezem, hiszen ott tanítok: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapesti Tanárképző Intézetének docense vagyok. - Milyen összetételű a Kamarazenekar, kik alkotják? - Változatos, igazán sokszínű az együttesünk - mondja Borsiczky Iván -. Tagjai zenei pályára készülő fiatalok, zenetanárok, és lelkes amatőr zenészek, például orvos, műszaki értelmiségi, óvónő, pedagógus is megtalálható közöttük. Főiskolai hallgatók is rendszeresen fellépnek velünk, akár szólistaként is. - Valóban így van - veszi át a szót @msm eneaicsg SKTC7 * Köveken csillanó... Köveken csillanó fény címmel jelent meg Darvas Ferenc legújabb verseskötete, mely a gimnáziumi évei alatt íródott verseit, a szerzőre jellemző témák, a szerelem, érzelmek által ihletett költeményeket tartalmazza. A kötet illusztrációit Sütő Károly készítette szerzői kiadásban jelent meg. * a művészeti vezető -, s ezt két okból is nagyon hasznosnak érzem. A fiatalok gyakorlatot szereznek, versenyműveket játszhatnak jó minőségű, igényes zenekari kísérettel, valamint az alkalmankénti létszámbővüléssel nagyobb apparátust megkívánó művek kerülhetnek a zenekar repertoárjára. - Az együttes az egyetlen vonós kamarazenekar úgy Szekszárd városában, mint Tolna megyében. Ez bizonyára rengeteg feladattal látja el önöket... Pontosan így van, s mi igyekszünk minden meghívásnak eleget tenni.. Számos alkalommal játszunk óvodákban, iskolákban. Feladatunk, küldetésünk törekedni egy igényes, zeneértő közönség kinevelése. Kodály országában - folytatja Földesi Lajos - ha az iskolai énekoktatást szinte teljesen le is redukálják, akkor is meg kell próbálnunk a fiatalokat az értelmes zenehallgatásra megtanítani. - Évente visszatérően játszanak megyeszene több településen, szekszárdi rendezvényeken... - Igen, Szekszárd város '56. október 23-i megemlékezésén emlékkoncertet adunk - mondja Borsiczky Iván -, s részt veszünk a megye Német Nemzetiségi Egyesülete, Német Kisebbségi Önkormányzatának rendezvényein is. Fontos még megemlíteni - folytatja - a Szekszárdi Pünkösdi Fesztivált, melynek szerves része a Kamarazenekari Fesztivál. - Nemrégiben külföldön jártak... - Szinte minden évben lehetőségünk van külföldi turnén játszani, többször jártunk már Svájcban, Németországban. Legutóbb Tiengen városában töltöttünk egy hetet, ahol több koncertet is adtunk. - Említsenek meg, kérem, néhány jeles vendégművészt, akikkel az évek folyamán közösen koncerteztek! - Csak a teljesség igénye nélkül tudok neveket sorolni: Falvai Sándor, Geiger György, Gyöngyösi Zoltán, Kovács Dénes, Matúz István, Medveczky Ádám, Ruha István mondja Földesi Lajos. A legemlékezetesebbek közé tartozik, amikor Kovács Dénes és Ruha István muzsikált velünk, hiszen azelőtt soha nem léptek fel együtt. Generációjuk világhírű hegedűművészei voltak, s felejthetetlen a velük eltöltött néhány nap. - Készült-e felvétel ezekről a hangversenyekről? - Az imént említettekről már igen. 6 éve minden koncertünket stúdióminőségben rögzítjük, hogy később, lehetőségeink szerint, apránként kiadjuk őket - mondja a kuratóriumi elnök Három stúdió CD-nk már megjelent: 1993. novemberében egy barokk lemez, 1997-ben egy klasszikus műveket tartalmazq^k valamint 2002-ben a már említet^^ Tiengen városi kórussal vettük föl többek közt Schubert G-dúr miséjét. - Mikor hallhatjuk újra az együttest? - Ha lehet két közeli koncertet is megemlítenék - válaszol Földesi Lajos. Az első a jubileumi hangverseny, mely a Művészeti Iskola Ünnepi Koncertsorozatán belül kerül megrendezésre december 3-án 19.30-kor a Művészetek Házában. Tudatosan választottunk szólistákat erre a fontos koncertre. Az egészen fiatal korosztályt Erős Ditta (zongora) képviseli, aki a Művészeti Iskola növendéke. Farkas Katalin hegedűművész és Hepp Attila trombitaművész pályájuk elején lévő, gyakorló zenetanárok. Fellép még Kovács Endre, aki komoly művészi pályát maga mögött tudó, az ország egyik leghíresebb orgonaművésze. A másik esemény is nagyon fonto^^ az együttes életében - folytatja^P 2006. február 28-án rendezzük meg az első Ruha István-emlékhangversenyt, a Művészetek Házában, melyen Ágoston András (egykori Ruhanövendék) lesz a szólista. Erre az alkalomra készül majd el az első CD is saját anyagainkból. A Szekszárdi Kamarazenekar megalakulásától napjainkig közel 200-szor koncertezett, 180 mű megszólaltatásával. A Tolna Megyei Művészetekért Emlékplakett tulajdonosa, az Országos Veszprémi Kamarazenekari Fesztivál Nívódíjas Kamarazenekara; a KÉSZ tolnai csoportja, a „Kézjegy" Tolnai Tollforgatók Klubja, s a Bárka Művészeti Szalon által létrehozott díj kitüntetettje. Az alapító tagok közül a következők játszanak ma is a ,zenekarban: Borsiczkyné Szabadfi Ágnes, Dr Erdélyi János, Földesi Lajos, Gyuricza Borbála, Orbán István. Szeretettel kívánunk további sok sikert! Lakatos Orsolya