Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)

2005-10-30 / 33. szám

2005. OKTÓBER 30. Érdekli? Bemutatjuk! jv Mártha Lászlóné, nyugalmazott orosz szakos ta- rán alig-alig tudtam magamat kordában tartani, mert IjY nár sorozatunk jelképes stafétabotját a kertész- folyamatosan gyönyörködtem Emőke néni nappaliját *J mérnök tanár dr. Székely Lászlónénak nyújtotta dekoráló rengeteg ládás és cserepes virágban. O meg elát azzal, hogy mint elkötelezett természetbarátot és kör- elkapva egy-egy buja növényen időző tekintetemet, nyezetvédőt faggassam. A hosszúra nyúlt beszélgetés so- azonnal magyarázott... A pázsit, a cserjék és a virágok varázsolják lakhatóvá városunkat -Indulásom történetét nem akarom hoszszúra nyújtani, de mindenképpen el kell mondanom, hogy a gimnáziumban latint tanultam, nagyon szerettem a magyart, igaz, nagyon erősen kötődtem a különböző növényekhez. Sőt annyira szerettem a mezőgazdasági, pontosabban háztáji és kisparaszti munkát, hogy középiskolásként még markot is szedtem a rokof

iknál. Folytatva: a magyarhoz nem találtam ^cem megfelelő szakpárt, így Budapestre, a ertészeti Egyetemre jelentkeztem, ahova 1944-ben föl is vettek. - Egyetlen leány volt a kertészetin? - Dehogy. Az évfolyam 43 hallgatójának a fele lány volt. A gimnáziumi osztályban viszont csak öten voltunk... Mint említettem, elkezdődött a tanítás az egyetemen, majd a fiúkat elvitték katonának a németek, így egy esztendő kényszerszünet következett. Szüleimhez Kaposvárra utaztam, ugyanis a „virágos Kaposváron" születtem. Ma is szívet melengető látvány a rengeteg kiültetett virág... Egy évig a városi kertészetben dolgoztam, majd visszamentem az egyetemre, s 1949-ben diplomáztam. Utána állami gazdaságokban helyezkedtem el. - Hogyan állta meg a helyét a gyakorlatban? - Nyugodtan mondhatom, hogy remekül. Ugyanis professzoraink nem csupán a mi tudásunkat, hanem a magyar kertészetet is megalapozták. S nem csak a tudományt, hanem a termesztést is. Mellette tudatosították bennünk a magyar föld szeretetét és értékét, s azt, l^gy a magyar éghajlati adottságok mennyire ^Hpvczőek a mezőgazdasági kertészeti terjesztésnek. Szinte áradt belőlük ez a meggyőződés, a szakmai tudás és a termesztés szeretete. - Mi történt az állami gazdaságokban töltött két év után? - Az egy, két év termelési gyakorlatot szerzett embereket - engem is - körlevélben értesítettek: szükség van gazdász és kertész tanárokra, ezért jelentkezzünk a tanárképzőre, ugyancsak nappali tagozatra. Miután azt is elvégeztem, átkerültem az oktatásba: Kecskemétre, Bajára, Villányba... szóval egyre közelebb Szekszárdhoz. Közben férjhez mentem és szép sorban megszületett a három fiunk. - Nem lehetett könnyű! Mennyi volt akkor a szülési szabadság? - Három hónapra sem jött ki, ráadásul egy részét a szülés előtt kellett kivenni. Igaz, édesanyám besegített, de nem akartam nagyon leterhelni, bölcsődébe hordtuk a fiúkat. - Mondana valamit gyermekeiről és az unokákról? Van közöttük kertészmérnök? - Nincs. Mindhárman reál-beállítottságúak. A legidősebb fiam matematika szakon végzett, majd filozófiából kandidált, s filozófiatörténettel foglalkozik. A középső fiam fizikus lett, s az akkori jégelhárításnál helyezkedett el Pécsen, majd átlépett a számítógépes „vonalra". A harmadik fiú matematikából doktorált, s most átmenetileg az USA-ban él. Két unokám van. Még nem tudni, mi lesz a legnagyobb fiam kisfiából, aki nagyon szereti a biológiát, a matematikát és a fizikát. A középső fiamék 17 éves kislánya a nyelvek felé vonzódik, ami azért sem lehet véletlen, mert anyukája litván. Szüleit az eszperantó hozta össze. - Emőke néni Szekszárdra kerülve Palánkon, a mezőgazdasági iskolában helyezkedett el. -Tanítottam a középiskolában és az 1963ban indult, majd a tíz év múlva kifutott felsőoktatási szakon is, különböző tantárgyakat, még mezőgazdaságit is. Bár tőlem azok sem voltak idegenek, legfeljebb komolyabb felkészülést igényeltek. Nagyon szerettem a növényvédelmet és a gyakorlati foglalkozásokat. n - Ott erősödött meg Önben a környezetvédelem fontossága? Ezt hogyan adta át tanítványainak? - Környezetvédelmet külön nem oktattunk. De a tananyagban - már akkor! - benne volt, sőt az egyetemen gyakran beszéltünk róla. Például a freonkibocsátás veszélyessége. Fokozatosan ki is vonták a freont. Nagyon sokat tudtunk a szén-dioxid hatásáról a növényházakban. -Azt gondolom, hogy az ötvenes években más volt a környezetvédelem, mint napjainkban. -Egészen más, ugyanis jóval kevesebb és más hatások érték a növényeket, mint ma. De a hozzáértők már akkor is hirdették: a szervestrágyázás fontos és lényeges, a műtrágyát csak nagyon szakszerűen, a növény igénye szerint ajánlott alkalmazni, s a vegyszeres gyomirtást csak a külső területeken végezzünk. Mivel Palánkon a felsőfokra járóknak folyamatosan tanítottam a növényvédelmet, ragaszkodtam ahhoz, hogy az elméleti órákon tanultakat összekössük a gyakorlattal. Rendszeresen tartottam órákat a Sió-töltésen, így magam is megismertem a környék növényeit, de a betegségeiket is. Együtt határoztuk meg, s gyűjtöttünk is növényeket. - A természet szeretetét és a környezetvédelmet ma milyen korcsoportban kezdené oktatni? - Az egészen kicsi gyerekeknél kezdeném, s kérem is a szülőket, hogy erre is figyeljenek a nevelés során. A kicsiknél játékos formában kezdeném a tanítást. Először a nagyon szép növényekkel ismertetném meg őket. Ezáltal megszeretnék azokat és némi irányítással kialakulna bennük, hogy környezetüket rendben kell tartani, a növényeket pedig kímélni kell... - Ön milyennek látja Szekszárdot? - Valamikor, amikor a művelődési ház igazgatója Halmai Zsuzsa volt, elindult egy mozgalom „A lakható városért" szlogennel. A meghirdetett pályázatra volt, aki építészettel kapcsolatos munkával jelentkezett, én viszont a városi zöldfelület vonatkozásait és lehetőségeit dolgoztam fel. Mert egy várost a pázsit, a cseijék és a virágok tesznek lakhatóvá, vonzóvá. - Mi történt díjazott pályázatával a gyakorlatban? -Elindult valami... De ahhoz feltétlenül szükséges, hogy a jó elgondolásokat elfogadja, segítse a város vezetése, s az ügy mögé felzárkózzanak mindazok, akiket érint. S kell egy lelkes, irányító ember. Szóval elindult valami, ami megrekedt. Nem akarom azt mondani, hogy kudarcba fulladt. Pedig például a gyakorló iskolás gyerekekre, akiket iskolájuk és környéke megszépítésébe bevontam, nagyon nagy hatással volt. A gyerekek ástak, kiszedték a tarackot, virágot ültettek szegélynek. Alig várták, hogy megérkezzem, s kezdjük a munkát. Persze, szabadidejükben. Gyönyörűen virágoztak az íriszek, a csillagvirágok... Azután kiadták a területet gondozásra a városi kertészetnek. Egy hónap múlva mit láttam? Hogy a bimbóban levő íriszek le vannak kaszálva... Az is nagyon bántott, hogy miután felavatták a Szent István-szobrot, a szüreti fesztiválkor feldúlták a kis parkot... és még számos szomorú példám van. De jó is: a lakosságban gyakran felfedezem a kezdeményező hajlamot, amit aktivizálni kellene és lehetne is. Hiszen vannak utcák, amelyek lakói gyönyörűvé varázsolták a környéküket. Külön kiemelem az értékes berkenyéket, amelyek birsre vannak oltva. Az viszont elnyomja a szép bokrot. Ki kéne vágni a birssarjat, hogy gyönyörű maradjon a berkenye. - Szívesen folytatnám a beszélgetést... ám elérkeztünk az utolsó kérdéshez. - Tudom. Szeretném, ha Krasznainé Skoda Klára, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szekszárdi csoportjának vezetője arról számolna be, kik keresik meg őket kéréseikkel, hogyan gyűjtik az adományokat, s milyen tervük van, hogy megszépítsék a szegények karácsonyát? V. Horváth Mária