Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)

2005-09-25 / 28. szám

#. Hatvan gyerek és tíz felnőtt a mulatozás mellett sportolásra is ki­használta a Szüreti Napokat. Szek­szárd minden iskolájából érkeztek tanulók szombaton délelőtt, hogy teljesítsék a Béla király tér-Beze­rédj u.-Széchenyi u.-Garay tér­Ady Endre Szakközépiskola-Szent László u.-Béla király tér közötti 2 km-es távot. A legfiatalabb résztve­vő egy ötéves kislány volt. Mind­annyian lufit lobogtatva futottak, a célba érkezés után pedig a támoga­tók ajándékait kapták. Természetesen a leglátványosabb esemény, a szüreti felvonulás sem maradt el. A Duna Művészegyüttes két magas színvonalú műsort adott elő. Szombat délelőtt a Hamupipő­ke című táncjátékot mutatták be a gyerekeknek, este pedig a Paraszt Dekameront felnőtteknek. Szom­baton a piactéri Szórakoztató udvar színpadan jól megfért egymással a könnyedebb és az „érdekes" lélek mélyére hatoló műsor. Egymást váltva léptek fel a Szekszárdi Sport­klub AEROBIK szakosztályának különböző korú csoportjai, a Dynamic Moderntánc SE és al8 éves Art Contact Mozgásszínház. Este ugyanitt könnyűzenei koncer­teket hallhattunk, az utcabált vi­szont elmosta az eső. Vasárnap a szabadtéri programok fedett helyre kerültek, így az Alisca Brass Band a Polgármesteri Hivatal Dísztermé­ben játszott, a Művészetek Házá­ban pedig halmozódtak az esemé­nyek. A Muzsikás együttes után a Méhek léptek fel, végül a Hétrét Free Folk zenekar koncertezett. K. E. SZEKSZÁRDI 2005. SZEPTEMBER 25. , SZEKSZÁRDI TASAhwap *Színes, színvonalas szüreti mulatság Borisszák és (még) bornemisszák egyaránt kitűnően szórakozhattak az idei Szüreti Napokon. Szeptember 15—18-ig több helyszínen, három színpadon várták különféle programok és igazi vidám forgatag a mulatni vágyókat. A színvonalas, szakszerű borkóstolás mellé kulturális élmények is párosultak A dal mindenütt a borról szólt. Pénteken a pécsi Bartók Férfikar bordalestje aratott hatalmas si­kert, majd a Bartina Néptánc Egyesület színvonalas műsorának örvendett a közönség. A Megye­háza udvarán a bórkútnál három alkalommal a bor, az irodalom és a zene játszotta a főszerepet. Első­ként Dúzsi Tamás mutatta be bo­rait zeneszóval és irodalmi idéze­tekkel karöltve. Másnap dr. Töttős Gábor mesélt a múlt századok la­komáinak szokásairól, a Szekszár­di Gitárkvartett pedig a kornak megfelelő zenét szolgáltatott eh­hez. Harmadnap az irodalmárok beszéltek a borról. T\idás, tisztesség, teljesség Figyelemre és követésre méltó kiál­lítás-sorozat indult Művészek és diá­kok címmel a héten a Dr. Kelemen Endre Szakközépiskolában, illetve nyílik az intézmény kollégiumában. A jnegyében egyedülálló tárlatláncolat Programját már az egész tanítási évre megtervezték a rendezők. A biológia szakos tanár, Kubanek Miklósné, aki félállásban a kollégium könyvtárában dolgozik, lapunknak nyilatkozva elmondta, a kiállítások el­sődleges célja megalapozni a diákok kapcsolatát a művészeti ágakkal, egy­ben esztétikai nevelésüket szolgálni. A kiállító művészek valamennyien Tolna megyeiek, sőt az első évre többségé­ben azokat az alkotókat hívták meg, akik olyan településeken élnek, ahon­nan vannak diakjai az iskolának. A ki­állítással egyik jelmondata szerint az is törekvése az oktatási intézménynek, hogy „Nyitott iskola legyünk..." Vagyis mint ahogyan Kubanek Miklosné, az egyik ötletadó tanár fo­galmazott, nem csak tanulóikat váriák a kiállításokra, hanem a városlakókat is. Mint említettük, két sorozatról van szó, amelyeknek a megnyitójára vált­va, kéthetenként kerül sor. Az iskola aulájában nyílik az úgynevezett Porta­tárlat, amely élőben mutatja be a mű­vészek alkotásait. Cseh Gábor első ki­állítóként többségében akvarelleket állított ki, de két olajfestményében is gyönyörködhetünk. Október 19-én nyílik Bomba Gyula fotókiállítása, amit Mözsi Szabó István festőművész alkotásai követnek. Stekly Zsuzsa tűz­zománc fali kompozícióit januárban láthatják az érdeklődők. A sorból né­mileg „kilóg", ám hasznos célt szolgál a Radioaktív Hulladékot Kezelő Kht. Energiagazdálkodás - környezetvéde­lem című mobil tárlata. Már tavaszt írunk, amikor Törő György fafaragó kopjafái és Decsi Kiss János kötel­kompozíciói kerülnek az aulába. Acélosné Solymár Magdolna csoda­szép patcwork-jei (rongyképei) követ­keznek április 26-tól. A sort Majtényi Ferenc festménykiállítása zária. A másik sorozat, azaz a Kollégium galéria nyitókiállítása Rühl Gizella In­diában és Nepálban készült fotóit mu­tatja be. A kollégium földszinti folyo­sójára a továbbiakban is fotók kerül­nek, mégpedig művészek alkotásairól. A kiállítókat nagyon is érdemes felso­rolni: Czencz János festőművész, Adoijáni Endre szobrászművész, Sza­bó Dezső festőművész, Szatmári Juhos László szobrászművész, Csuhaj Tünde tojásdíszítő művész, Határ József népi fafaragó, Fusz György szobrásművész és Mattioni Eszter festőművész. Beszámolt arról is Kubanek Miklósné, hogy az ötletet elismeréssel fogadta a középiskola fenntartója, a megyei önkormányzat is. Az igazgató, Vékonyné Pancza Ibolya minden se­gítséget megadott a kiállításokhoz, ahogyan a tantestület is. Megtörtént a falfestés, elkészíttették a tartókerete­ket, amelyek a falra kerültek. Családi összefogás eredménye a különleges meghívó, de Kubanek Miklós a szervezésben is oroszlán­részt vállalt. De vissza a meghívók­hoz. Az állandó - ám bizonyos tekin­tetben mégis változó - kemény borító elején az iskola névadójának, Dr. Ke­lemen Endrének a fényképe látható, mellette ars poeticája olvasható: Tu­dás, tisztesség, teljesség". Háttérül az iskoláról készült fotó szoigál. Az egyik belső oldalon a tanév naptára található, besatírozva az éppen aktuá­lis kiállítás időtartama. Alatta a kiállí­tó művész - most Cseh Gábor - saját kezű aláírása. A betétlap pedig az adott tárlat meghívóját, valamint a nyitóünnepség idejét és műsorát tar­talmazza. A megnyitókra és a gyö­nyörködésre mindenkit szeretettel várnak. V. H. M. Kézjegy antológia és az év Tolna megyei újságírója A „Kézjegy" Tolnai Tollforgatók Klubja a jövő héten mutatja be a ta­gok írását tartalmazó Kézjegy 11. antológiát. A kötetet Gyöngyösi Ferenc és Kosztolányi Péter szerkesztette, az illusztrációkat Kovács Zoltán készítette. A könyvbemutatót szeptember 27-én, kedden, 17 órakor a szekszárdi Gyermekkönyvtárban tartják, közreműködik Csötönyi László és Kálóczi Andrea. Ez alkalommal kerül sor a Csányi­plakett átadására, az elismerést Pogátsa Alajos, a megyei közgyűlés elnöke az év Tolna megyei újságírójának adja át. A könyvbarátok az antológia bemutatása mellett egyéni köteteket is megismerhetnek. Acsádl Rozália: Körforgás, Boros János Tamás: Kukucska király­kisasszony, Wessely Gábor: Sor(s)ok című munkáját a helyszínen dedikálják. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők. v i *

Next

/
Oldalképek
Tartalom