Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)

2005-09-18 / 27. szám

SZEKSZÁRDI 2005. SZEPTEMBER 18. VASÁRNAP BIZTOS BENTMARADAS A CEL A hazai „kötelezőket" hozni kell Tízéves fennállásának legna­gyobb haditettére készül a Varga Trans-Fer UKSE női kézilabdacsa­pata. Újoncként az NB I/B-ben pró­bál helyt állni a Fiatal együttes. A hosszúra nyúlt nyári alapozás so­rán keményen dolgozott a gárda, így a kondícióval nem lesz problé­ma. Az esélyekről faggattuk Tabajdi Ferenc vezetőedzőt. * - Szakmai berkekben sokat emle­getett hipotézis, hogy nehezebb ki­harcolni a feljutást, mint újoncként bentmaradni egy erősebb osztály­ban. Van benne igazság, bár megíté­lésem szerint minden sportágnál más szemszögből kell megközelíte­ni. Erős volt az NB II délnyugati csoportja, négy csapat vívott egy­mással nagy harcot, az egymás elle­• redmények duplán számítottak gelszámolásnál - kezdi az UKSE vezetőedzője. - Egy osztállyal fel­jebb, ami gondot okozhat nekünk, az a mérkőzések gyors tempója. Kell néhány mérkőzés, amíg a játé­kosaim felveszik a ritmust. A két felkészülési tornán öt ellenfelünk közül négy NB I/B-s volt, ellenük futógyorsaságban felvettük a ver­senyt. A második félidőket mindig nyertük, és igazából akkor kerül­tünk fölénybe, amikor ellenfelünk már fáradt. Véleményem szerint ­ismerve a csoport együtteseinek já­tékerejét - reális esélyünk lehet a bentmaradásra. - Május végén a szakvezetés három­négy játékos leigazolását tervezte. A keret összetétele azonban alig válto­zott. Nem jelent nagy hazardirozást így elindulni egy erősebb osztályban? - Előzetesen valóban több játé­kos szerződtetésében gondolkod­tunk, ám a lehetőségeink és a pénz­tárcánk határt szabott terveinknek. A felgyógyult Weitner Nórával és az érkező Horváth Szimonettával mezőnyben meg tudjuk oldani az előttünk álló fel­adatokat. Még egy átlövőt szeret­tünk volna igazol­ni, ám ebből végül nem lett semmi. Ami kulcskérdés, hogy Nagy Tünde milyen teljesít­ményt nyújt majd a kapuban. A kör­nyéken - és itt nem csak a me­gyét értem -, nem találtunk olyan szintű hálóőrt, aki megoldást jelen­tene számunkra. - Hová tudná elhelyezni csapato­dat a 14-es mezőnyben? Ha csak az őszi szezont nézzük, hány ponttal len­ne elégedett, és ez mire lehet elegen­dő? - A Nagyatád az elmúlt év bajno­ka, anyagi okok miatt nem vállalták az első osztályú szereplést. A kere­tük nem változott, ők tehát egy kü­lön kategória. Szintén nagyon erős a csoport ezüstérmese, a Marcali gár­dája. Az elitből kiesett PEAC gyen­gült, de még így is jó játékerőt kép­viselnek. A Veszprémről hallok na­gyon jó híreket, úgy tűnik, ők is a ta­bella első harmadát célozzák meg. A győriek mindig nagy talányt jelen­tenek, teljesítményük attól függ, hogy éppen melyik csapatukkal áll­nak ki egy-egy mérkőzésre. Úgy gondolom, a többi csapat a verhető kategóriába tartozik, természetesen csak akkor, ha mi koncentráltan ját­szunk. A hét ha­zai mérkőzé­sünkből ötöt ille­ne nyerni, ehhez idegenben még két-három pon­tot kellene be­gyűjteni. Ez azt jelenti, hogy kö­rülbelül öt­venszázalékos teljesítménnyel zárnánk az őszt, a megszerzett 8-12 pont egy újonc­tól, nem is lenne rossz. Bízom az augusztus elseje óta elvégzett mun­kában, több mint ötven edzés és tíz nagyon komoly felkészülési mérkő­zés van a hátunk mögött. A felké­szülésünk jól sikerült, szerencsére senkit sem hátráltatott sérülés vagy betegség. Felkészülve, bizakodva várjuk a rajtot! B. L. SPORTMŰSOR Labdarúgás: NB III. Dráva cso­port, szeptember 17. Bonyhádi VLC - Szekszárdi UFC 16.30 óra Kézilabda: NB I/B Nyugati csoport, szeptember 17. Nagyatádi NKK ­Varga Trans-Fer UKSE 18 óra Kosárlabda: XXVIII. BOGÉP Kupa nemzetközi női kosárlabda­torna, Bonyhád. Szeptember 16-18. Megkoronázták egész éves teljesítményüket Harsányi Máriát és Bálint Rékát a KSC Szekszárd utánpótlásedzőjét és játékosát egy kosaras szakmai grémi­um a 2004/2005-ös idény alapján az „év serdülő edzőjének" és az „év ser­dülőjátékosának" választotta. * 2003-ban szintén egy szekszárdi kosárlabdázót ismertek el a leg­jobbnak. Akkor Tamis Dorottyára esett a választása a szövetség után­pótlásért felelős edzőinek. Harsányi Mária munkáját már akkor elismer­te a Buttás Pál vezette edzőbizott­ság. Az elmúlt bajnoki idényt figye­lembe véve, nem lehetett kérdés, hogy ebben az évben kinek ítélik oda a kitüntető címeket. A KSC serdülői „tönkreverték" az ország csapatait: a szekszárdi középdöntő­ben és a fővárosi fináléban akkora fölénnyel intézték el valamennyi el­lenfelüket, hogy az már bántó volt. Ennek a gárdának az egyik alappil­lére Bálint Réka, aki a májusi dön­tőben „történelmet írva", öt külön­díjat is elhozott. Edző és játékosa a Körcsarnokban, a 18 éven aluliak kontinensviadalának döntője előtt Mészáros Lajostól vehetett át névre szóló emlékplakettet. MXIMXEBlllEd) ParkTel (www.parktel.hu) Mobiltelefonos parkolójegy­vásárlási rendszer Szekszárdon. Információk a belépésről: Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. Ügyfélszolgálata 7100 Szekszárd, Bezerédj u. 2. Tel.: 74/510-422 © © © Gondolj egy nagyot! És váltsd valóra! Citibank Személyi Kölcsön 600 000 Ft havi 15900 Ft-ért 60 hónapra árfolyamkockázat nélkül. A Citibank sohasem pihen Citibank Szekszárdi Fiók Bezeréd] u. 2. Tel.: (74) 528-430 Nyitva tartás: H-P 8-16 Citibank Az akció 2005. szeptember 5-től 2005. december 3-ig tart. Az időtartam tekintetében a kölcsön igénylésének a Citibank információs rendszerében történi rögzítési időpontja az irányadó. A hirdetésben szereplő törlesztóreszlet összege és THM értéke csak egyidejű számlanyitás és a kölcsön teljes futamideje alatt történő rendszeres lizetés-átutalás esetén érvényes. Az akció leltételei egyoldalú módosításának jogát a Citibank fenntartja. Az akció részletes leltételei hozzáférhetők a bankfiókokban, a CitiPhone Banking telefonos ügyfélszolgálaton és a www.citibank.hu internetes oldalon. A Citibank Személyi Kölcsön felhasználási célhoz nem kötött fogyasztási kölcsön. A Cilibank a kölcsönt a hitelbírálati teltételei alapján, a szerződéskötést követően nyújtja. A THM meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok ligyelembevételével történt és a teltételek változása esetén a mértéke módosulhat. Citibank Rt.-r U k <. -5 "3 "7 "> n/ • a Citigroup és a magyarországi Citibank csoport tagja. I n lYl. Có,t C. 7O

Next

/
Oldalképek
Tartalom