Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)

2005-02-06 / 3. szám

SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 2005. FEBRUÁR 13. A szekszárdi Art Contact Mozgásszínház legújabb előadása „Jött valami, ami forradalmasította a táncot" Ifj. Sárvári János 1987-ben alapította az Art Contact Mozgásszínházat. Mint mondta, az általuk gyakorolt mozgásforma jóval több, mint tánc: mozdulatművészet. Ami ebben a világban számít: az alkotás. Hangok, testek belső rezdülései rég megírt, vagy épp pár napja komponált tör­ténelemre - ez pedig maga a színház. Ahol a mozdulatokat a test egésze, nem pedig a vég­tagok előre fixált pozíciói szabják meg, szemben mond­juk a klasszikus balettel, vagy épp a modern táncok többsé­gével. * A Magyar Táncművészeti Főis­kola rendező-koreográfus szakos végzős hallgatója mesélt a kontakt táncok eredetéről. - Ezt az elneve­zést Steve Paxton táncos ötlötte ki 1972-ben. A szó a táncpartnerek közötti szüntelen kapcsolattartásra utal. Ha belegondolunk, igen nehéz még egy olyan műfajt találni, ahol annak létrehozói valóban nem ural­ják egymást. Még koreográfus és táncosok sem! Itt a próbáknak nem az a feladata, hogy a táncosok meg­valósítsák a rendező elképzelését. A mozgásszínház megalapítása óta igyekszem követni Nagy József elvét - mondja az alkotó. Ennek ér­telmében a színészek-táncosok akár hónapokat töltenek életfelfogásuk­nak és a készülő előadásnak megfe­lelően olvasással, szövegértelme­zéssel, egy-egy sajátos figura kitalá­lásával már az első próba előtt. Fontos az emberek szabad gondo­lattársítása, kreativitása. - A stílusnak persze minden kor­ban akadtak ellenzői, megkérdője­lezői. Nem csoda. Aki, vagy ami más, az mindig szúrja a szemét az átlagnak. Jött valami, ami forradal­masította a táncot, s azóta millió helyütt gyökeret eresztett. A Polip Ifjúsági Klubban a jövő­ben szeretnénk helyet biztosítani a kortárs művészeti kezdeményezé­seknek, légyen szó annak bármelyik ágáról. Február 9-én, szerdán tartjuk Lengyel Péter és Vass Sándor hall­gatótársaimmal, valamint az Art Contact Mozgásszínházzal ennek nyitó előadását a Babits színpadán. Nemcsak az előadásra várjuk a kí­váncsi fiatalokat, hanem próbáink­ra is, ahol elbeszélgethetünk a lá­tottakról és sok másról. Várjuk to­vábbá jelentkezésüket társulatunk­hoz, véleményüket, kritikáikat, hogy együtt építsük tovább az évti­zedekkel ezelőtt útjára indult élet­érzést, művészetet! - p ­Tolnatáj Televízió műsora 2005. február 7-13. Ilétró (02. 07): 18.35 Tolna megyei néptáncok 18.45 Mese 19.00 Híradó 19.25 Kerekasztal 20.00 Híradó 20.25 Horizont 21.00 Híradó 21.30 Tűzoltók ­amerikai film­sorozat 26/3. rész (ism.) 22.30 Gazdasági magazin 23.00 Híradó Kedd (02. 08): 18.35 Tolna megyei néptáncok 18.45 Mese 19.00 Híradó 19.25 Közéleti magazin 20.00 Híradó 20.25 Balassa magazin 21.00 Híradó 21.25 Vendégségben ­Czvitkovics Márta fes­tőművész, Szekszárd 22.00 Felnőttképzés ­I. rész 22.30 Horizont ­Asztali Örömök Pódiuma 23.00 Híradó Szerda (02. 09): 18.30 Tolna megyei néptáncok 18.45 Mese 19.00 Híradó 19.25 Ismerős?! 20.00 Híradó 20.25 Kerekasztal 21.00 Híradó 21.25 Horizont 22.00 Körforgalom ­közlekedési magazin 22.30 Balassa magazin 23.00 Híradó Csütörtök (02. 10): 18.35 Tolna megyei néptáncok 18.45 Mese 19.00 Híradó 19.25 Kultúrszoba ­kulturális és művészeti magazin 20.00 Híradó 20.25 Vendégségben 21.00 Híradó 21.25 Felnőttképzés ­I.rész 22.00 Közéleti magazin 22.30 Ismerős?! 23.00 Híradó Péntek (02. 11): 18.35 Tolna megyei néptáncok 18.45 Mese 19.00 Híradó 19.25 Főz a Város 20.00 Híradó 20.25 Felnőttképzés II. rész 21.00 Híradó 21.25 Balassa magazin 22.00 Kerekasztal 22.30 Kultúrszoba ­kulturális és művészeti maga­zin 23.00 Híradó Szombat (02. 12): 15.00 Megyei Híradó 15.30 7 Nap 16.00 Körforgalom ­közlekedési magazin 16.30 Balassa magazin 17.00 Főz a Város 17.30 Kerékasztal 18.00 Megyei Híradó 18.30 7 Nap 19.00 Kultúrszoba ­kulturális és művészeti magazin 19.30 Felnőttképzés II. rész 20.00 Megyei Híradó 20.30 7 Nap 21.00 Vendégségben Vasárnap (02. 13): 15.00 Istentisztelet­közvetítés 16.00 Tűzoltók­amerikai filmsorozat 26/4. rész 17.00 „A héten történt..." 17.30 Ismerős?! 18.00 „A héten történt..." 18.30 Sport magazin 19.00 Kerékasztal 19.30 Kultúrszoba ­kulturális és művészeti magazin 0.00 „A héten tőrtént..." A KREÁTOR KFT. 2005. ÉVI TANFOLYAMI AJÁNLATA OKÉV regisztrációs szám: 01-0988-04 Ingatlanközvetítő - értékbecslő Társasházkezelő Munkavédelmi technikus Építési műszaki ellenőr Könnyűgépkezelő és nehézgépkezelő (munkanélkülieknek is) NC-CNC-gépkezelő (munkanélkülieknek is) HELYSZÍNI VIZSGÁK, RÉSZLETFIZETÉSI LEHETŐSÉG! Jelentkezés: KRE^SÖSÉ? Szekszárd, Holub u. 6. Tel. 74/311-383, I KFT . 1 74/528-926, mobil: 06-20/98-59-699 Február 12., szombat 20.00 óra ©ŰQDGb (Szekszárd Garay tér) Jegyár: 900 Ft Információ: 06/30 650-7021 I (£<bt3ztom (CQooIb Sflitóoips • ? ^ ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom