Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)

2005-06-05 / 20. szám

SZEKSZÁRDI 2005. JÚNIUS 5. A Fekete s Fekete Gézáné öt gyermekével 1916-ban érkezett Szek­szárdra. Férje a fronton, anyósáék Medinán. Aztán véget ért a háború, a férje hazajött, s megszületett a legkisebb gyerek. Az öt leány közül három tanítónő lett, a negyedi­ket pedig óvónőnek szánták. Vele, Fekete Irénnel idéztük a pedagógus nővérek emlékét a Babits utca 14. szám alat­ti házban a Szekszárd-szerte csak Inki tanító néniként is­mert Fekete Ilona szobájában. Gizi tanító néni az egész falut ismerte A családunk több nemzedékre visszamenően közhivatalokban dol­gozott. Nagyapám, id. Halmai Tiva­dar Medinán volt főjegyző, apám, Fekete Géza Gyönkön tisztviselő. Itt ismerkedtek meg a szüleim, de a há­zasságkötést követően apámat már Dicsőszentmártonba helyezték. A két legidősebb nővérem, Margit és (hátsó sor) Joli, Gizi és Margit Gizi ott született 1900-ban és 1901­ben. A bátyánk Baján, Jolán 1909­ben, Inki 1915-ben Orsován, én pe­dig nyolcadik, legfiatalabb gyermek­ként 1923-ban itt, Szekszárdon. A felnőtt kort öt leány érte meg, a bá­tyánk fiatalon, 21 évesen halt meg. Anyánk Orsováról a szüleihez menekült Medinára, s amikor a testvéreim iskolások lettek, nagy­anyánk beparancsolta az egész csa­ládot Szekszárdra, hogy iskolába járhassanak. Édes­apám 1932-ben vette meg ezt a házat, ahol volt, amikor tízen lak­tunk. Én éppen akkor születtem, amikor Gi­zella nővérem, aki Győrben végezte a ta­nítóképzőt, tanítani kezdett Decsen. Har­minckilenc évig taní­tott a faluban, csak az utolsó két évben ment ki Alföldszállásra, hogy a nyugdíja maga­sabb legyen. Joli tanító néni mindig elsősöket tanított Joli a kecskeméti tanítóképzőben végzett, majd 1929-1935 között Szekszárdon, a Kálvin téri iskolá­ban tanított. Aztán férjhez ment. A férje, Halmai Tivadar kalaznói jegyzőgyerek volt, aki szintén tanár lett, később újságíróként dolgozott. Ahogyan akkoriban szokás volt, az országban hol ide, hol oda helyez­ték őket: Záhonyba, Hajdúhad­házára kerültek. Ott születtek a gyerekek is, László és Márta, akikkel 1954-ben, a válás ^öU^nk után hazaköltöztek. Joli négy évig az újvá­rosi iskolában tanított, majd miután 1958-ban meg­nyílt a Babits iskola, nyugdíjba vo­nulásáig, 1965-ig ott maradt. Ismét a Kálvin téren tanított, mert a gye­reklétszám a városban olyan magas volt, hogy a régi iskolákat újra meg­nyitották - a Kálvin térit a III. sz., az alsóvárosit a IV. sz., a Bezerédj utca­it pedig az I. sz. általános iskolához csatolva. Nyugdíjasként is még éve­kig visszajárt tanítani. Ahogyan má­sik két testvére, ő is mindig elsősö­ket tanított. Gyakran mondogatta, hogy ezt a korosztályt szereti a leg­jobban. Nagyon fontos volt neki, hogy ő taníthatja meg írni, olvasni az apróságokat. Nevetve mesélte, hogy sokszor „anyunak" szólították! Inki tanító néninek elég volt, ha csak ránézett egy gyerekre... Inki is Kecskeméten végzett. Ké­sőbbi kolléganője, Lemle Zoltánná osztálytársa volt a képzőben. Elő­ször, 1934-ben csak helyettesített a Kálvin téri iskolában, aztán Ireg­szemcse-CsehiszőIőhegyre került. Ott az igazgató családja úgy szeret­te, akár a saját gyermekét. Aztán 1948-ban tífuszos lett, s akkor anyám hazahozta. Egy darabig az alsóvárosi iskolában tanított, azu­tán a hetvenes évekig itt, a Kálvin téren. Ő is az elsősöket szerette. Pe­dig nem volt könnyű dolga: volt olyan év, amikor 51 fős volt az osz­tálya, s a gyerekek egyharmada a Benedek-szurdikból érkezett. Inki­nek nagyon szúrós tekintete volt. Még csak megemelnie sem kellett a hangját. Ugyanúgy, mint Joli, ha rá­nézett valamelyik gyerekre, az már tudta, hogyan kell viselkednie. Régen pedagógusnapon a gyere­kek verset mondtak, virágot vittek tanáraiknak. Nagyon megható volt, • amikor hazaállítottak a hatalmas vi­rágcsokorral, s elmesélték, ki ho­gyan köszöntötte őket. Az azonban, hogy mennyien szerették a nővérei­met, csak a temetésükön derült ki számomra. Nemcsak Szék­ig . szárdról voltak rengete­gen, a távoli falvakból is eljöttek a régi tanítványa­ik. Joli temetésén nagyon hideg volt. Egy asszony rosszul lett. Kiderült, hogy az új'sm^ ban olvasta a halálhírt, s már hajnak lok hajnalán elindult, hogy ideéijen. Óvónő helyett műstoppoló Anyám engem is pedagógusnak szánt: azt akarta, hogy óvónő le­gyek, de nekem nem akaródzott. Akkor azt mondta: „jó, én nem bá­nom, de soha ne hányd a szemem­re, mert ahogy a többit taníttattam, veled is megtenném". Kései gyerek voltam, nem akartam magára hagy­ni a szüleimet. Műstoppoló lettem, s nem óvónő. Soha nem bántam meg: olyan hírem volt, hogy még Angliából, Amerikából, Hollandiá­ból, is hoztak munkát. Érdekes, hogy a nővéreim gyer­mekei közül egyik sem választotta a pedagógus pályát. Márta, mint aho­gyan legidősebb nővérem, Margit, banknál helyezkedett el, a lánya egy virágüzletben dolgozik. Laci Km^ igazgatási pályát választott, az uri^P katestvérek közül a fiúk jogászok, orvosok, gyógyszerészek lettek. Nagy Janka Teodóra - Szabó Géza Halmai Tivadarné Fekete Jolán tanító néni és osztálya ünnepi hangulatban a Babits Mihály iskola előtt az 1960-as évek elején i 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom