Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)

2005-06-05 / 20. szám

2005. JÚNIUS 5. SZEKSZÁRDI Garaysta diák elsárgult naplója idézi fel a rettegés pillanatait Farkas Dénes egy megsárgult füzetet lapozgat. A nyugalmazott vadbiológus 1954-ben, 17 éves korában naplót vezetett, megörökítve azokat a mindennapi történéseket, melyek osztályával, diáktársaival és tanáraival estek meg. Egy pillanatig nem gondolta volna, hogy egy mégoly szörnyű eseményt kell majd lejegyeznie, szinte azon frissiben, mindössze két nappal a tragédia után. Sorai ezért kortörténeti dokumentumot jelentenek, olyan, első kézből származó beszámolót, melyhez hasonlót nem ismerünk erről a teljesen máig nem tisztázott eseményről. Farkas Dénes a végzethez vezető út első állomására még saját szavaival - így emlékszik. •

1954 tavaszán történt, hogy tályfőnökünk Nagy Vilma tanárnő bejelentette javaslatát: a neAmikor még minden szépnek tűnt... „V. 25. A korai vonathoz Édesapám kísért ki, a 15 kg-os hátizsákot segítette cipelni. Osztálytársaim és Miszlai tanár úr a szedresi, a fácánkerti, a mözsi, a szekszárdi, az öcsényi és a decsi állomásokon szálltak fel. Bátaszéken a dombóvári vonatra szálltunk át, ahova 11 óra 12 perckor érkeztünk. Hátizsákjainkat a szálláshelyekre vittük, a leány, illetve a fiú kollégiumba. Dombóváron a textilgyárat szerettük volna megnézni, de a beígért autóbuszt nem kaptuk meg, ezért helyette a múzeumba mentünk, aminek mindenki egyaránt örült. Estig a Szabadság parkban sétáltunk és csak a vacsoraidőre mentünk vissza szálláshelyünkre. (...) V. 26. Négy órakor keltünk, nagyon álmos voltam, mert rosszul lást, majd a hátizsákos helyen gyülekeztünk. Nagy Vilma tanárnő az előre megvásárolt hajójegyeket mindenkinek átadta, majd a hajókikitő helyhez vonultunk. Vártuk a hajót, ami hamarosan befutott, a Pajtás nevet viselte. Beszálláskor számolták az utasokat. Úgy emlékezem, hogy én a 210. voltam. Erre azért figyeltem fel, mert a bejárat mellett jobb oldalon, a falon egy felirat volt: a hajó befogadó utaslétszáma 200 fő. Feltűnt, hogy ennél több utast engedtek a hajóra. Pontosan háromnegyed 12 volt, amikor beszálltam. Előttünk négy külföldi szorongott, egy idősebb férfi, egy házaspár, a férj karjában kisgyerekkel. Valószínű csehszlovákok voltak. A hajó indulását nem jelezték, csak akkor szereztünk arról tudomást, amikor a hajó a móló felé billent, a mi oldalunk pedig magasan felemelkedett. Az utasok E zelőtt ötvenegy esztendővel borzalmas tragédia történt Balatonfüreden. A kikötőben horgonyzó, éppen induló Pajtás nevű kirándulóhajó felborult, az utasok közül sokan a vízbe fulladtak. Szekszárdi áldozatai is voltak a katasztrófának: a Garay János Gimnázium III/B osztálya éppen a hajóra váltott jegyet, s a tanulók annak rendje s módja szerint elfoglalták helyüket a fedélzeten. Ami ezután történt, az máig nyomasztja a már nyugdíjas korú öregdiákokat, hiába telt el több mint félszáz esztendő. Nem véletlen, hogy a múlt hét végén tartott ötvenedik érettségi találkozó sem múlt el úgy, hogy a megrendült résztvevők egyperces felállással meg ne emlékeztek volna elhunyt társaikról... ^Hlikcsck érettségi ideje alatti hé^Wa III/B osztály menjen el kirándulásra. Arra kért bennünket, hogy azon lehetőleg teljes létszámban vegyünk részt. A kirándulás terve Miszlai István tanár úrral közös, ezért mindketten velünk jönnek. A programról csak annyit mondott, hogy a Balaton környékére mennénk, és a részleteket csak a szervezés után ismerteti. Az osztály éljenezve fogadta osztályfőnökünk bejelentését és valamennyien ígéretet tettünk a közös utazásra. A hatnapos - május 25. és 30. közötti kirándulás programjában Kaposvár, Fonyód, Keszthely, Balatonfüred, Siófok nevezetességeinek megtekintése, illetve a keszthelyi medence vulkanikus hegyeinek megmászása szerepelt. Az év végét, a vakációt váró vidám csapat, 22 tanuló, május 25-én reggel Miszlai tanár úr vezetésével indult vonattal. Osztályfőnökünk két nappal később csatlakozott hozzánk. Az ezt követő eseményekről viszont már beszéljen a napló. Farkas Dénes és több mint fél évszázados naplója aludtam. Az 5 óra 20-kor induló vonattal Fonyódra mentünk. Felgyalogoltunk a Várhegyre, majd a mólón sétáltunk, a Balatont és a túlparti hegyeket fényképeztük. A Rianás vendéglőben ebédeltünk, egységesen egy tányér krumplilevest ettünk. Nagyon jólesett. Ebéd után a kikötőbe mentünk és a Tünde nevű hajóra szálltunk. Az osztálytársaim közül csaknem mindenki első alkalommal ült hajón, ezért nagy élmény volt számunkra az út Badacsonyig." Elkezdődik a végzetes hajóút Farkas Dénes ezt követően oldalakon át leíija - részletesen és lelkiismeretesen - azt, hogy mit csinált, merre járt a III/B osztály. így jut el ahhoz a bizonyos május végi naphoz. Ismét a naplóból idézünk. „V. 30. Öt órakor keltünk, ott hagytuk Tapolcát, vonattal Balatonfüredre utaztunk, ahova 8 óra körül érkeztünk meg. Negyed 12-ig ott üldögéltünk, néztük a sok vitoregy része nevetve, vidáman vette tudomásul ezt a billegést. Hátrafordultam és láttam, hogy a mögöttem álló család tekintete már a félelemről árulkodott. Ismét felénk billent a hajó és látható volt, hogy az előbbinél mélyebbre merült a hajó oldala. Ezt követően a hajó jobbra fordult, a hajótest viszont balra billent. A forduláskor keletkezett centrifugális erő a billenést növelte és a hajó a bal oldalára dőlve merülni kezdett." Tányérsapkák a víz tetején Amit senki sem hitt, bekövetkezett: a Pajtás nevű kirándulóhajó elsüllyedt. Ezen a helyen, kikötő lévén, mély volt a víz. Aki nem tudott úszni, csak nagy szerencsével menekülhetett meg. Farkas Dénes sem tudott úszni, ám szerencséje volt, megkapaszkodott a korlátban. Ennek köszönhető, hogy tovább olvashatjuk naplóját. „Ekkor már a korlátot fogtam és amint az ellenkező oldal kezdett elmerülni, a fedélzeten lévő tömeg borzalmas sikoltozása hangzott fel. A hajó ellenkező oldalát az utasokkal együtt elnyelte a Balaton. Ez néhány másodperc alatt történt és amikor a víz már a térdemig ért, csak akkor tudtam felkapaszkodni a korlátra, ahonnét a hajó oldalára másztam. Ismét billent a hajó, valamivel mélyebbre merült az oldala, valószínű ekkor tellett meg vízzel a belseje és emiatt süllyedt le az egész test. Ez a lökés sok embert a víz felszínére dobott: nagyon sokan voltak, sikítottak, ordítottak, kapálóztak, egymásba kapaszkodtak és a hajó vízből kiálló korlátja felé igyekeztek, ahol néhányan megkapaszkodtak. A hajó előtt, mintegy 15-20 méteres sugarú körben ekkor már legalább ötven ember küzdött az életéért. Nem messze tőlem láttam a hajó indulásakor mellettem álló férfit, kezében a kisgyermekével, egy helyben tartotta magát, miközben - valószínűleg - hozzátartozóinak nevét kiabálta. Az embertömeg között sok sötétkék tányérsapka úszott a vízen. Később tudtam meg, postás tiszt tanulók is voltak a hajón és az ő sapkájukat láttam." Három szekszárdi diák végzete Az áldozatok előtt tisztelgő balatonfüredi márványtábla tanúsága szerint huszonhármán vesztek a vízbe a csavargőzös felborulásakor. Farkas Dénes szerint sokkal több lehetett az áldozatok száma, csakhogy ezt ma már nagyon nehéz lenne pontosítani. Egy biztos: a halottak között volt a szekszárdi Garay János Gimnázium három diákja is... „Miszlpi tanár úr és Jindra Rózsa elmentek a halottakat megnézni. Egy óra múlva megjöttek a szomorú hírrel: Villányi Marikát megtalálták a halottak között. Vituska Marikáról és Göbölyös Laciról nem tudnak. A hír hallatán a tanárokkal együtt sírva mentünk ki az udvarra és lefekvésig szótlanul ültünk a padokon és a fűben. Kilenc órakor Miszlai tanár úr és Jindra Rózsa ismét elment a halottakat megnézni. Vituskát is megtalálták a halottak között. Göbölyös Laci holttestét a balesetet követő napon hozták fel a hajóból." - Ahogy évtizedek távlatából visszaemlékezem, minden osztálytársamban megmaradtak és mélyen belevésődtek a tragédia nyomai csukta be naplóját Farkas Dénes. Igaz, talán mi, fiatalak könnyebben túltettük magunkat a fájó gondolatokon. De két tanárunkra, akik atyai és anyai gondviseléssel őrködtek mindannyiunk felett, egész hátralévő életükben lelket megviselő nyomás nehezedett. - di -