Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)
2005-05-22 / 18. szám
SZEKSZÁRDI 2005. MÁJUS 15. vasárnap 4> r ízéves kora óta él Szekszárdon. Katonazenész édesapját követve járta az országot a család, ám hazatérve a muzsikánál jobban érdekelték a számok. Közgazdászként az államigazgatásban kötött ki, évtizedekig volt Szekszárd városának tanácselnöke, a kisvárosi fejlődés időszaka a nevéhez köthető, majd a Tolna megyei tanácsot irányította. A rendszerváltást szakemberként élte meg, saját maga vallomása szerint újra tanult a Kereskedelmi és Hitelbank élén. Császár József 70 éves, ebből az alkalomból köszöntötték a közelmúltban városunk vezetői. „Szekszárd ugyanaz a kedves kisváros maradt" Születésnapi beszélgetés Császár Józseffel - Egy kisgyermek biztosan nem a közigazgatásról álmodik. Talán a családban kapott erre indíttatást? - Apám katonazenész volt, járta az országot és vele együtt természetesen az egész család, én Debrecenben születtem, tízéves korom óta élek Szekszárdon. Édesanyám Szekszárd-szőlőhegyi, apám szálkai származású, ezért tértünk haza. A fúvós hangszereket felváltotta a hegedű, a helyi szimfonikus zenekarban játszott, én pedig hétévesen kaptam egy háromnegyedes hegedűt. Látva a zenei tehetségemet, nagyon gyorsan eladmk, majd még egyszer az unokával próbálkoztak. Apám megtanult gitározni a kedvéért, de hasonló reménytelen eredménye lett... Bérelszámolóként, statisztikai adatgyűjtőként kezdte... - Itt Szekszárdon a gimnáziumban 1953ban érettségiztem és a Malomipari Egyesülésnél bérelszámolóként, majd statisztikai adatgyűjtőként kezdtem. Miután összevonták a malom- és a gabonaipart, a megyei tanácshoz került az ágazat, mint szamárral a fül hetedmagammal a tanácsnál kötöttem ki. - Szóval a véletlen irányította a közigazgatás rögös útjára. De mi tartotta meg ott? - A katonaság után, 1955-ben szereltem le, a malom- és sütőipari technikumot végeztem el Budapesten. Hazatérve már nem volt meg a munkahelyem, így a tervosztályra kerültem. Ott ismertem meg a feleségem. A Közgazdaságtudományi Egyetemet 1959^tí között végeztem el, ez idő alatt helyeztek ^P elnök mellé, segítő embernek. A Szekszárd városi tanács elnöke 1965-ben lettem. - Nem volt ez nagy ugrás, mindjárt egy város meghatározó emberévé válni? - Szakigazgatási gyakorlatom volt, és segítőkész kollégákra találtam. Nedók Pál, Péterfi Kálmán rengeteget segített, jó apparátus dolgozott, Hegyi Ferenc, Szabó Zoltán, Gallai Ferenc, Kaposi István, hogy néhányukat említsem, úgyhogy 12 év alatt beletanultam. Majd újabb váltásként 1982-88ig a megyei önkormányzat elnöke lettem. - Szekszárd növekedésének, változásának időszaka volt ez... - A legtöbb elismerést hozó, mégis legnehezebb időszak. Nem anyagi szempontból volt nehéz, hanem kivitelezői, tervezői oldalról. Gondolják meg 1800 fős tanácsi, 2000 fős állami építőipari kapacitás működött a városban, évente három-négyszáz tanácsi lakást adtunk át, volt olyan esztendő, amikor 2000 jogos lakásigényt tartottunk nyilván. Ma sokkal több lehetőség lenne, mint amit kihasználunk - Igen, az ipartelepítéssel együtt a környék, a falvak lakossága beköltözött és negyvenezer fölé növekedett Szekszárd lélekszáma?! - Abban az időszakban egyszerre épült a 160 lakásos épülete, a művelődési központ és a Gemenc Szálló, két ipartelepen közel 14 ezren dolgoztak, rengetegen jártak be vidékről. A korábbi szolgáltató kisipart felváltotta az ipar. Újjárajzolódott a város képe, a bontások talán sokakat kellemetlenül érintettek, de Ybl-díjas városközpontot sikerült kialakítani, fejlődött a város. Kevesen tudják, hogy például a főiskola eredetileg általános iskolának épült, fél év alatt, némi átalakítással a hosszú távú elképzelések miatt kapta ezt a funkciót, s emiatt egy ideig a 4-es iskolában barakkokban tanultak a kisdiákok. De sorolhatom a központi fűtőművet, a szennyvízderítőt, az alapközművek kiépítését, mint megvalósult beruházásokat. - Persze könnyű volt akkor, mondják sokan, amikor a pénztelenség nem jelentett ilyen szorítóerőt, mint manapság... - Igen, jó időben dolgozhattam, ez egy szerencsés időszak volt. De meggyőződésem, hogy ma sokkal több lehetőség van, mint amit kihasználunk. Jó ötletekkel, pályázatokkal nyerni lehet és fejlődni, igaz, nagyon nehéz úgy fejlődni, vagy akár megtartani az elért szintet, hogy még egy gyorsforgalmi utunk sincsen. - Hogyan látja ma Szekszárd sorsát, jövőjét? - Nem lehet cél, hogy minden városból ipari központ legyen. Ugyanaz a kedves kisváros maradt, nem sokat változott. Sajnos az itt végzett fiatalok elmennek, hasonló helyzet volt '53-ban, amikor a gimnáziumi osztályomnak a fele sem maradt itthon. Az ipartelepítés feltétlenül kellene, hiszen megszűntek az üzemek és ez nem csak a fizikai munkaerőt tette feleslegessé, a közép- és felsőfokú képesítéssel rendelkezők sem találnak munkát. Ugyanakkor kevés az iparfejlesztési tényező, hagyománnyal rendelkező ágazat, itt jórészt leányvállalatok működtek. De nagy szívfájdalmam, hogy megszűnt a húskombinát, ebben biztosan van helyi felelősség. Akkor négymilliárdos beruházással épült meg, 500 ezer sertést, 40 ezer darab szarvasmarhát dolgozott fel, nem főtt a fejük a gazdáknak a kukorica kiszállítása, raktározása miatt, a mezőgazdaságban is foglalkoztatást eredményezett. - Igen, az egy támogatott, kiemelt program volt, ugye? - Nagyon sokan támadták, még az ÉS is cikkezett róla, hogy a Gemencben vadászó vezetők miatt építettük, a lelőtt vadak idekerülnek, meg efféle badarságokat. Azt kell mérlegelni, hány embert foglalkoztatott és végterméket állított elő, ami mindig a hasznot adja szemben a nyersáruval, félkész termékekkel... A városoknak nagyobb hatáskört kellene kapniuk... - Ma már úgy várjuk a néhány száz főt foglalkoztató külföldi befektetőket, mint a messiást. De persze megfordult a világ! Ön mit tenne, ha elforgatnánk az idő kerekét és a városvezetői székbe ültetnék? (Folytatás a 4. oldalon.)
