Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)

2005-15-05 / 17. szám

, SZEKSZÁRDI v4sarnap 2005. MÁJUS 15. A Tücsök Zenés Ifjúsági Színpad sikere Pápán ,Viva Szekszárd"... Ezekkel a szavakkal kö­szöntötte előadás után a ze­nés színpad fiatal versenyzőit Miklós Tibor neves szövegíró, a zsűri elnöke. * ...idén 10. alkalommal ren­dezték meg a Scherzo Zenés Ifjúsági Színpadok Országos Fesztiválját, amelynek - egy­mást váltva - hol Pápa, hol Békéscsaba ad otthont. 2000-ben a szekszárdi Tü­csök Klub is elküldte jelent­kezését és referenciaanyagát az akkor Békéscsabán rende­zett versenyre, amelyre elő­zsűrizés után 12-13 együttes kapott meghívást az ország minden részéből jelentkező produkciók közül. Ezek egyi­kévé választották a szekszár­diakat is, akik azóta is minden évben töretlen lendülettel és hittel készülnek az országos megmérettetésre. Nincs könnyű dolguk. A verseny szabályai szerint ugyanis profi színészek, ren­dezők és egyéb - a színházi életben jártas - szakemberek egyaránt felkérhetőek háttér­munkákhoz, valamint ahhoz is, hogy a készülő darabban aktív szerepet játsszanak. Saj­nos az együttesek, színjátszó csoportok nagy része igénybe is veszi ezt a lehetőséget, ami­nek egyenes következménye például az, hogy az előadásai­val évek óta országot bejáró Mezőkovácsházai Duma' Színháznak már bérelt helye van a dobogón. A szekszárdi­ak eddig még nem éltek ezzel a lehetőséggel, ennek ellenére sikerült az elmúlt 5 év alatt egyszer egy második helyezést elérniük, majd egy gyermek­színészi alakításért járó „nagy­menő" díjat kaptak, végül 2004-ben szólóénekesi telje­sítményért járó különdíjat zse­belhettek be. A közelmúltban tartott fesz­tiválon „Zenés világjárás,, cí­mű előadásuk aratott zajos si­kert. A Végvári Eszter musi­calénekes, Gajdos József ko­reográfus és Miklós Tibor ze­nei rendező-szövegíró alkotta zsűri nem szűkölködött az el­ismerő szavakban. Az előadás után közel háromnegyed órán keresztül értékelték lelkesen a fiatalok teljesítményét. Min­denre kiterjedő alapos kritika hangzott el szólistákról, dalok­ról, valamint az előadás egé­széről is. Néhány javaslatot, tanácsot a jobbítás szándéká­val adtak a jövőre nézve, de az értékelésre szánt idő nagy ré­sze a gratulációk jegyében telt el. Külön díjazták, hogy a mű­soron belül megszólaló dalok mindegyike eredeti nyelven csendült fel (6 nyelven énekel­tek a Tücskök). A szintén há­romtagú diák zsűri véleménye megegyezett a felnőttekével, ami azért is fontos, mert őket hasonló korú fiatalokból ver­buválják az ország különböző középiskoláiból. Végvári Eszter szavait idéz­ve „az egész előadásért kö­szönet nektek, a Tücsök Ze­nés Színpad műsora méltó befejezése volt az idei Scher­zo fesztiválnak,,. A díjkiosztáson kapott elis­merő oklevél bizonyság arra, hogy a szekszárdiak nem vé­letlenül kapnak meghívást év­ről évre a fesztiválra. A zsűri által odaítélt „A 2005. évk Scherzo Zenés Ifjúsági Szín™ padok Fesztiválja leghangu­latosabb előadása" különdí­ján kívül egy ingyenes szak­mai hétvégére szóló felaján­lást kaptak Gajdos József ko­reográfus részéről, amely so­rán a zsűriben helyet foglaló művész többek között a Tücs­kök kínai útjára szeretné fel­készíteni a fiatalokat Szek­szárdon. Az idén jubiláló 10 éves Tücsök Klub Zenés Színpad Ifjúsági csoportja szeretettel vár minden érdeklődőt a darab szekszárdi bemutatójá­ra, amelynek időpontjáról még hírt adunk. Nemessányi Gyöngyi alkotásai A Tolna Megyei Általános Művelődési Központ Lépcsőgaléri­ájában (Szekszárd, Bajcsy-Zsilinszky u. 7.) április 18-án nyílt Nemessányi Gyöngyi alkotásaiból kiállítás. A tárlat május végé­ig, hétköznapokon tekinthető meg. A Német Színház programja Május 18-án, szerdán, 13.30-kor; 19-én, csütörtökön, 11 órakor Till Eulenspiegel magyar nyelvű előadás DBU, Szekszárd Május 20-án, pénteken, 19 órakor; május 24-én, kedden, 17 órakor; 26-án, csütörtökön, 16 órakor; május 27-én, pénteken 12 órakor Ephraim Kishon: Á pacsirta volt, avagy Rómeó és Júlia 30 évvel később - vidám szomorújáték DBU, Szekszárd Május 25-én, szerdán, 19 órakor Molnár Ferenc: Olympia magyar nyelvű előadás a Babits Mihály Művelődési Házban címmel megjelent egy 8 db-os képeslap- sorozat, amely a város múlt század eleji hangulatát idézi. Kapható: a Tourinform Irodában (Garay tér 18.) és az SZTK-val szembeni Rozetta hírlapárusnál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom