Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)

2005-15-05 / 17. szám

2005. MÁJUS 15. Érdekli? Bemutatjuk! Szabó Péter, a Tolna Megyei Önkormány- - sok-sok éve két „munkakört" lát el. Ezért Farkas zat Hétszínvilág Otthonának igazgató fő- Pál szobrászművésznek, illetve főiskolai oktatónak orvosa azt javasolta, hogy egy olyan férfiú- címzett kérdése: munkahelyi elfoglaltsága mellett val beszélgessünk, aki - mondhatni úgy is mikor és mennyi ideje jut az alkotómunkára? Ugy szólt, mint az öregtemplom nagyharangja - Nagyon szép ez a kis bronzszobor. Kié lesz? - Ez az Alisca-pán. Saját magamnak, saját örömömre készítettem. - És ha valaki szemet vet rá? Eladja? - Nem. Legfeljebb másolatot kap róla az illető. - Úgy éreztem, Szabó igazgató úr kérdése súrolja azt a témát, ami szerintem sokakat érdekel. Miért van az, hogy egy olyan művésznek, aki már jócskán tett le az asztalra, vagy a térre, az alkotáson kívül főállásban szükséges dolgoznia? ^ Oktatói-tudományos munka és művészet - Nálunk ez jórészt így van, ám a főiskolai és egyetemi oktatóktól el is várták, várják, hogy az oktatói munka mellett végezzenek tudományos munkát és publikáljanak, illetve a művészet valamelyik műfajában produkáljanak, legyenek kiállítóképesek. Ezt komolyan vettem, s eddig jutottam el... Azért hozzáteszem, aki ilyerr típusú, mondjam úgy, „kettős" életet él, mint sok-sok éven át magam is, annak el kell felejtenie az időmérő eszközöket: az órát, a naptárt. Ne válogasson a napok között, mert gyakran a szombat és a vasárnap éppen olyan, mint egy szerda, vagy csütörtök. - Gyakori az „éjszakai műszak" is? - Előfordul. Elő-előfordult, hogy éjszaka azért szurkoltam, hogy a másnap délá

lőttre, az avatásra elkészüljön a szobor, a ^omszédok pedig kint az erkélyeken azért drukkoltak, hogy mehessenek már aludni. Szerencsére jó viszonyban vagyunk... - Nagy szobor lehetett, ha nem fért el a műhelyben. - Egy életnagyságú, bronzból készült lószobor. Amikor reszeltük, meg kalapáltuk - szakszóval cizelláltuk - úgy szólt, mint a kecskeméti öregtemplom nagyharangja. Egy időben gyakori volt a Himnuszos és a Rákóczi-indulós műszak. A műhelyben szóló rádióra olykor nem is figyelek, ám a Himnusz hangjaira fölkapom a fejemet, s mondom, éjfél van. De nem kapcsolom ki a rádiót, amiből hajnalban megszólal a Rákóczi-induló. Mostanában már csínján bánok a 18-24 órás műszakokkal, mert ahogyan mondani szokták, a futómű már nem bírja annyira... Kiszámíthatatlan a hírnév - Meg tud élni ma egy művész kizárólag a művészetéből? -Az utóbbi időben nem panaszkodhatom, de a válaszom, az, hogy nem. Ugyanis nagyon esetleges, hogy kap-e az ember megbízásokat és milyen ütemben. Kiszámíthatatlan, milyen úton halad a művész híre, kik azok, akik rá figyelnek. - Eredetileg szegedi, ide 1971-ben kerültek. A Tisza-parti várossal ma is jól működik a kapcsolata. - A várossal is, de különösen az ottani barátokkal. Tehát rendszeresen visszajárunk a munkával kapcsolatos megrendelések és a baráti társaság miatt. Sőt most már mind a három lányunk is ott él. - Következzenek a lányok, de előbb a felesége. - Feleségem a 2. számú Altalános Iskolában tanít. Nagyon szeret kertészkedni, valósággal imádja a virágait, amik között én is elférek, így engem is nyeseget... A legnagyobb lányunk Eszter kutató biológus, hosszú időn át Hollandiában dolgozott, de munkája révén szinte az egész világot bejárta. Ma már a szegedi egyetemen dolgozik. Többször biztattam, igyekezzen megtalálni az Alzheimer-kór gyógymódját, mert kezdek feledékennyé válni. - Katáéknál két unoka is van. - Bizony, Lilike a negyedik évéhez közeledik, Ilike másfél esztendős... és már a harmadik csemete is készülődik. A legkisebb lányunk Réka Szegeden a művészeti középiskola ötödik osztályos tanulója, úgyhogy hamarosan felvételizik. Büszkén mondom, hogy szobrásznak készül, s igen tehetséges. Ó veszi át tőlem a mintázófát. - Gondolom, hogy az önt körülvevő fiatalok, lányai és tanítványai - így mondják „csípik" a humorát. Szóval nem csak a tehetség és a szorgalom, hanem az elmésség asztalánál is jól helyezkedett. - Erre mit mondjak? Az jut eszembe, milyen remekek a nyaraink. Van egy harmad üdülőrészünk a Balaton mellett, a másik két rész pedig a rokonságé. Nem ritka, hogy húszan, harmincan is összejövünk. Es akkor bizony megy a bolondozás és az egymás ugratása... - Szeret tanítani? - Hogyne. Altalános tanítói és óvodapedagógus diplomát adunk, tehát nincs művészképzés. De a társaságban mindig vannak tehetséges emberek. József Attila, Ady Endre, Kolping és Baka István... - Tudom, hogy a fiatal tehetségek készséges támogatója. -Szívesen foglalkozom velük, segítem őket. Ugyanakkor pályatársaim munkáját, alakuló ügyeit nem akadályozom, sőt, ha alkalmam nyílik, segítem is. - Szekszárdon a többség tudja, hogy igen sok kiállítása volt, sőt munkásságát ismerik, különös tekintettel a szekszárdi köztéri szobrokra és a paksi szoborparkra, ami hamarosan új portréval bővül. Erről és a többi mostani munkáiról beszélne? -Csak jelképesen... Valóban bővül a „Disputa" Pakson, de újból kell fogalmaznom József Attilát, tanulmányoznom kell Ady Endrét, foglalkozom Kolping életútjával és szeretnék a most megnyílt emlékszobájába készíteni Baka Istvánról egy portrét. De halat, vadat is kell mintáznom még az idén. A Pénzes kárászt a szülővárosomnak, vadat talán Szálkára. - Fantasztikus érzés lehet elsétálni a szekszárdiak által nagyon szeretett Szent Istvánszobor mellett. - Bizony, és örülök, hogy nagyon szépen összeért a környezetével... S most elébe vágok a kérdésének, hiszen a Szent Istvánszobor elkészültében óriási érdemei vannak Szigetvári Ernőnek, aki már rég nyugalomba vonult, de mód felett aktív. Kérdezem, milyen receptet tud adni annak, aki - hozzá hasonlóan - belefog egy jelentős közadakozás megszervezésébe? V. Horváth Mária