Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)

2005-05-08 / 16. szám

, SZEKSZÁRDI vasárnap 2005. MÁJUS 8. Péntek István gyémántosan csillogó oklevele Péntek István a Ludovika Akadémiát 1945 márciusában Drezdában fejezte be, ebben a városban tett záróvizsgát. A katonai iskola végzős hallgatóit a közelgő front elől menekítették a mind jobban zsugorodó Németországba. Sőt, a Harmadik Birodalom ekkor már végóráit élte, hamarosan fogságba is esett a magyar csoport minden tagja. Ezért maradt el az ünnepélyes felavatásuk, ami azt jelentette, hogy nem részesülhetett diplomában. Péntek István mindig is vonzódott a katonaság iránt, bátyja és egyik unokabátyja ennél a fegyveres testületnél szolgált, ezért aztán nem is okozott különösebb meglepetést döntése: a Ludovika Akadémiára jelentkezik. A pesti fiatalember 1943 végén, 21 évesen lett az intézmény hallgatója. - Ekkoriban meg sem fordult a fejemben, hogy elveszíthetjük a háborút - emlékezett szekszárdi otthonában a most 83 éves Péntek István. - Biztos voltam a győzelemben. Azután, ahogy múlt az idő, ahogy mind több vereségről érkezett hír, rá kellett jönnöm, hogy itt más lesz a végkimenetel, mint amire én számítok. Kisvártatva már Magyarországról is menekülni kellett, a Ludovikás hallgatók a szász fővárosba, később pedig Bajorországba kerültek. Itt, egészen pontosan Schönthalban estek fogságba 1945 április 25-én, miután megadták magukat az amerikaiaknak. Nem soká maradtak német földön, az amerikaiak Franciaországba irányították a magyarokat. - Fedél nem volt a fejünk felett, a magunk kaparta gödrökben aludtunk, s éjjel arra ébredtünk, hogy zuhog ránk az eső. Úgy tartottak bennünket, mint a rideg marhákat. Az ételellátmányra viszont nem panaszkodhattunk, még cigarettát is kaptunk. Fogságom mintegy fél évig tartott, a hazai határt 1945 november 6-án léptem át. Nem sokáig maradt eredeti lakhelyén, azaz a fővárosban: 1946 tavaszán egyik barátja javaslatára Szekszárdra utazott, itt kapott olajellenőri munkát az illetékhivatalnál. A katonai pályáról ugyanis végérvényesen te kellett mondania. Nemcsak azért, mert oklevéllel nem rendelkezett, hanem azért sem, mert ekkoriban a kiépülő néphadsereg a legkevésbé sem tartott igényt a volt Ludovikások szolgálataira. Péntek István ezt azért nem bánta különösképpen, mert immár szekszárdi lakosként a civil életben is megtalálta számítását. Annyira, hogy banki osztályvezetőként ment nyugdíjba 1982-ben. Azt persze némileg sajnálta, hogy nem lehetett birtokosa annak az Öt perc az irodalomról... Május 9-én Panyi Zita, május 10-én Dr. Szabó Géza, május 11-én dr. Nagy Janka Teodóra, május 12-én Lajtai Zoltán mesél legkedvesebb olvasmányáról és jelképesen örökbe fogad egy könyvet délután fél négykor a megyei könyvtarban. Jeles napok Május 12. Pongrác napja. A 3 -ác végű fagyosszent közül az első. Regi megfigyelés szerint a kellemes tavaszi időjárás hirtelen hidegre fordul. Még fagy is lehet, ami „kéretlenül leszüreteli a szőlőt", és minden addigi munkálkodást tönkretesz a veteményesben. Azt tartják, hogy amilyen az időjárás Pongráckor, olyan lesz Orbánkor is. Mindenesetre nem szabad palántázni. Várhat még a bab, az uborka vetése is. Ki kell böjtölni a fagyosszentek idejét. Ha ekkor esik, jó lesz a mezőnek, de árt a szőlőnek, ám „ha elmúltak és elengedték a fagyot Pongrác, Szervác, Bonifác, akkó egész Orbánig nem köll féni a talaj menti fagyoktú". Május 13. Szervác napja, a századik a sorban. „Sok bort hoz a 3 -ác, ha felhőt egyiken se látsz". Május 14. Bonifác. Mivel sok fejfájást okoznak a 3 -ácok a termelőknek, legjobb e napokon nem kapálni, mert ha valaki megszegi, annál bizony nem lesz szőlő termés. Judika oklevélnek, ami jog szerint megillette volna. így is volt ez egészen a hét elejéig, amikor is rendhagyó esemény zajlott le az idős veterán lakásában. A Honvéd hagyományőrző Egyesület Tolna Megyei Szervezetének vezetői, Nagy János alezredes egyesületi elnök és Kovács János őrnagy, egyesületi titkár nemes gesztusként együtt adta át Péntek Istvánnak azt az oklevelet, amire hatvan éven keresztül türelmesen várt. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem pecsétjével és aláírásával hitelesített okmány egyúttal immár gyémántdiploma is. - Igazán örültem az oklevélnek, könnyeztem a boldogságtól, amikor azt átvettem. Már megvan a helye, legfontosabb, legkedvesebb okirataim közé fogom helyezni. -diPaganini-koncert után, • pünkösdi hangverseny előtt A Szekszárdi Kamarazenekar hagyományos Pünkösdi koncertjére készül, mely 2005, május 13-án pénteken 16.30-kor a Szekszárdi Belvárosi Katolikus Templomban lesz. Vendégművészek is fellépnek a hangversenyen, Tonio Passlick Németországból blockflötén játszik, a svájci Fridolin Uhlenhut pedig vezényli az együttest. A hangverseny kapcsán a legutóbbi nagy sikerű „Paganini" hangversenyünkről is kell pár szót ejtenünk. Jó néhány hét telt már el a Szekszárdi Kamarazenekar „Paganini a hegedűsök hegedűse" című koncertje óta, mégis érdemes felidézni az este néhány pillanatát, melyet a két nagyszerű fiatal hegedűművész, Oláh Vilmos és Vadászi Gyula tettek feledhetetlenné. A koncertet Dr. Töttős Gábor bevezető mondatai indították, Paganiniről és koráról beszélt, az akkori Magyarországhoz illetve Szekszárdhoz kapcsolódó anekdotákkal színezve. Földesi Lajos a kamarazenekar művészeti vezetője a felcsendülő műsorszámok között a szólisták segítségével mutatta be Paganini tökéletes technikát és elmélyült zenei ízlést (?) egyaránt megkövetelő művészetét. Elsőként az a-moll szonáta hangzott el, Vadászi Gyula előadásában, s a közönség azonnal megtapasztalhatta, hogy Paganini muzsikája nem csupán üres virtuozitás, hanem mély lírai dallamosság is. Másodikként a Mózes-fantáziát hallhattuk Oláh Vilmos tolmácsolásában, melynek érdekessége, hogy a művész a nagy ívű dallam megszólaltatásához hangszerének csupán legmélyebb húrját használhatja. A fokozódó tempójú variációkat Oláh Vilmos tökéletes technikai fölénnyel játszotta. Vadászi Gyula Paganini Cantebile-jét gyönyörűen szárnyaló, mégis bensőséges hangon szólaltatta meg; a cantiléna dallamot díszítő virtuóz futamokat pedig magabiztos könnyedséggel ol- . dotta meg. A hatalmas technikai tudást igénylő Caprice-okból Oláh Vilmos a híres variációs XXIV-dika^ adta elő, Vadászi Gyula pedig kip lönböző ún. „virtuóz vonásokat' (staccató akordok) felvonultató Vll-est; majd a Paisielló egyik alaptémáját feldolgozó Nel cor piu-t. Befejezésül a „La Campanella" címen önálló darabként is számon tartott h-moll hegedűverseny 3. tételét játszotta el Oláh Vilmos, a legtermészetesebb könnyedséggel emelkedve felül a technikai nehézségeken. A két művész teljesen elkápráztatta a közönségét, s ezt csak fokozta a ráadásként adott Velencei karnevál 4 variációja. A koncert legvégén pedig igazi zenei csemegében lehetett részünk - a két fiatal hegedűs szabadon, felváltva inprovizált a Velencei karnevál témájára - természetesen Paganini stílusában. A Szekszárdi Kamarazenekar nevében is köszönjük ezt a feledhetetlen csodálatos estét Oláh Vilmosnak és Vadászi Gyulának! MaDo