Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)

2005-05-01 / 15. szám

2005. MÁJUS 1. Érdekli? Bemutatjuk!A

kertészmérnök, szaktanácsadó szakmérnök Ferenc Vilmos dr. Szabó Péternek, a 1 Tolna Megyei Önkormányzat Hétszínvilág Otthona igazgató-főorvosának adta át a jelképes stafétabotot, s hagyományaink szerint meg is jelölte a beszélgetés egyik fontos témáját. Ferenc Vilmos kérdése az otthon anyagi lehetőségeit firtatja, vagyis azt, hogy az állami források mellett más csatornákon is jut támogatás a gyermekeknek, a rászoruló gondozottaknak. Egy átlagos család jobb a legjobb intézménynél - Kik élnek most a hajdani csecsemőotthonban? - A lakók értelmi fogyatékosok. Közülük harmincan kis- és fiatalkorúak, vagyis egy •

18 év közöttiek, a 18 év felettiek szintén rmincan vannak. A 2003 óta működő rehabilitációs egységünkben negyven enyhe fokban sérült fiatallal foglalkozunk. Ők dolgoznak is, jelenleg drótcsupaszolást végeznek foglalkoztatójuk - egy budapesti vállalat - megrendelésére. A legjobb megoldás lakóotthon volna - Az utóbb említett fiatalok hány évig lehetnek az otthon lakói? - A törvény ezt öt évben határozza meg, ami három évvel meghosszabbítható. A rehabilitáció célja, hogy beintegráljuk, valamilyen módon visszavezessük őket a társadalomba. Betanított munkásokként biztosan megállják majd a helyüket. A munka mellett általános műveltséget adó célfoglalkozásokon is részt vesznek, de tanfolyamok keretében ismerkednek az életben, illetve a munkahelyen adódó helyzetek megoldási módozataival. Nyilván elhelyezkednek, miután kikerülitek az intézetből. De hol laknak majd ezek a fiatalok? - Bizottság dönt arról, hogy a rehabilitáció után az illető képes-e megállni a saját lábán. Ennek egyik feltétele a munkahely, aminek felkutatásában segítünk. De ugyanilyen fontos a lakás, aminek bérleti díját az utógondozás keretében egy ideig fizetjük, illetve hozzájárulunk az albérlet költségéhez... A legjobb megoldás a lakóotthon volna, de azzal egyelőre nem rendelkezünk. Viszont a megye középtávú tervében szerepel annak megvalósítása. - Mióta vezeti Szabó úr ezt az otthont? - 1987 februárja óta. Ez a második munkahelyem, gyermekorvosként a dombóvári kórházban dolgoztam, bár közben négy évet Líbiában dolgoztam. -Amikor sikeresen pályázott ennek az intézetnek az igazgatói posztjára, akkor még csecsemőotthon volt. Mi volt az oka az átalakulásnak? - Ez az intézmény 1973-ban épült 250 csecsemő számára. Hozzáteszem, soha nem volt teljesen kihasználva. Nyolcvan fogyatékkal élő lakót hoztak ide Pálfáról 1990-ben. És egyre kevesebb volt a kisbaba, annyira, hogy 2003-ra már csak 16 maradt. A létszámcsökkenés oka egyértelmű: egyre csökkent a szülések száma. A másik oíc a gyermekvédelmi törvény megalkotása volt, ami komoly pozitívumot jelentett. Ez kimondja, hogy azok a gyermekek, akiknek átmenetileg, vagy véglegesen megrendül a családi helyzetük, azokat elsősorban nem intézményben, hanem családban - nevelő-, vagy örökbefogadó szülőknél - kell elhelyezni. A folyamat végére érve már csak azok a csecsemők kerülnek intézetbe, akiknek egészségügyi problémájuk van, s a családjuk körülményei nem alkalmasak beteg gyermek nevelésére, gondozására. Tehát a mostani Hétszínvilág Otthon egészségügyiből szép lassan szociális intézménnyé alakult. Csak a rend kedvéért jegyzem meg, hogy az itt levő húsz fős csecsemőrészleg a gyermekotthonok igazgatóságához került át. Esőemberkék Alapítvány öt éve - Nem régen beszélgettünk Budavári Zitával, a Bölcső Alapítvány kuratóriumának elnökével. Úgy fogalmazott, hogy a kisbabájukat örökbeadó anyukákra igen sokan megvetéssel tekintenek. Az intézetbe adás bocsánatos bűnnek számít. Miért? Hiszen az örökbefogadott csecsemők a család szemefényei lesznek. - Az itt dolgozók - beleértve magamat is - elismerik, hogy a gyermek számára egy átlagos család jobb, mint a legjobb intézmény. Ez alaptétel! Hozzáteszem azt is, hogy az örökbefogadó szülő azért jobb, mint a nevelőszülő, mert az végleges megoldást jelent a gyermek számára. - Bemutatná a saját családját? - Hogyne. Feleségem szemész szakorvos, de nem az állami egészségügyben dolgozik, hanem vállalkozóként egy szekszárdi kft-ben - természetesen a szakmájában. Két felnőtt gyermekünk van, mindketten Budapesten élnek, s multinacionális cégnél dolgoznak. Tamás 30 éves és közgazdász, Dalma 27 esztendős és optikus. - Ön igen magas színvonalon sakkozik. - Voltam Szekszárd, illetve Dombóvár bajnoka, csapatban pedig NB Il-es szinten játszunk, de a futballt is nagyon kedvelem, s a mai napig űzöm is. - Beszéljünk az intézet anyagi helyzetéről! - Panaszra nincs okunk, a fenntartó például éppen most korszerűsíti az intézetet. Öt éve működik az Esőemberkék Alapítványunk. Sokan küldik nekünk jövedelemadójuk 1 százalékát a 71800037-11075435 számlaszámra, de kapunk egyéb adományokat is. Egy éve van egy nagyon komoly Tolna megyei szponzorunk, aki a jelentős pénzbeli támogatáson kívül bútorokkal, háztartási gépekkel, műszaki cikkekkel, ruhaneművel, élelmiszerrel és kirándulások finanszírozásával támogatja az otthonban lakókat. - Itt dolgozni komoly lelki terhet jelenthet. Nagy eredmény, ha nem romlik az állapotuk - Minden itt dolgozónak valamiféle affinitása van a hátrányos helyzetű emberekhez. A nővérek és a gondozónők három műszakba vannak beosztva, tekintet nélkül az ünnepekre. Ráadásul igen nagyok a követelmények, miközben csekély a sikerélmény, hiszen a fogyatékkal élők betegsége progresszív. A munka nagy eredménye, ha egyik évről a másikra nem romlik a gondozott állapota. - Ki következzen? - Szeretném, ha Farkas Pál szobrászművész szólna arról, hogy a munkahelyi elfoglaltsága mellett mikor és mennyi ideje jut az alkotómunkára? V. Horváth Mária Fotó: Rühl Gizella